Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-18 / 25. szám
'2 Winnipeg, Man. 1976. junius 18. DR. BÉKY ZOLTÁN: Készülődés a Református Egyesület XXX-ik közgyűlésére Egyesületünk történelmében ebben az évben valóban törtéii|8lmi jelentőségű közgyűlésre készülődünk. Ez a közgyűlés egybe esik Egyesületünk meg.-, alapításának 80 esztendős évfordulójával és Uj Hazánk függetlenségének és szabadságának 200 éves évfordulójával. A kettős történelmi évfordulót hálaadó Istentisztelet keretében ünnepeljük meg. Közgyűlésünket junius 27.-vel kezdődő héten tartjuk me,gi Ligonier, Pa.ban, ahol szeretet-intézményein.k gyermek és Öreg Otthonaink vannak. Közgyűlésünk főtárgya, természetesen, első sorban az elmúlt 4 évről való számadás lesz. Ilyenkor az adatok halma- 1 zán túltekintve meg kell lássuk, mit alkotott az Amerikai Magyar Református Egyesület az elmúlt 80 esztendő alatt Isten dicsőségére és árva magyar református népünk javára. A 80 esztendős évfordulónál meg kell alázattal vallanunk, ho.g/y kegyelmes volt hozzánk az Isten, mert a kicsiny kezdetből néhány prófétai lelkületű DALOLJUNK... pap és világi vezető kezdeményezéséből és 272 dolláros alaptőkéből ma a világon a maga nemében a legnagyobb és leghatalmasabb református testvérsegitő intézmény fejlődhetett ki. Több mint 18 millió dolláros vagyonnal, 50 millió dollár érvényben lévő biztosítással, az ország fővárosának, Washington, D.C., legßzebb részén lévő központi1 épületével, a Kossuth Házzal, ligioinieri szeretet-intézmé nyelvel a Bethlen Otthonnal, ahol árváink és elesett öregeink gondozását végezzük.-Nehéz lenne felsorolni azokat a jótéteményeket, amelyekkel Egyesületünk az elmúlt 80 év alatt az amerikai magyar reformátusságok és az egyetemes magyarságot szolgálta Csak néhányat említünk meg: jelentős anyagi támogatással részt vettünk több mint 100 templom, iskolák, egyháztársadalmi épületek, kultúr központok megépítésében. Tanulmányi segélyek, ösztöndijak, ifjúsági táborok, nyári iskolák támogatására megszámlálhatatlan ezreket költöttünk. Amerikai magyar intézmények: Az Amerikai Magyar 'Szövetség, Hungarian Studies Emulation, minden közös magyar üigy támogatásában első helyen vettük ki részünket. Az otthoni magyarság nyomorának enyhítésére vagyonának egy-harmadát adta oda, segély akciók, 56-os forradalom menekültjeinek segélyezésére az 56-os menekültek 56 gyermekét tartottuk el Bethlen Otthonunkban és neveltük fel. Az utolsó pár év alatt 80 menekültet hozattunk ki a menekült táborokból és tartottuk1 el Bethlen Otthonunkban, amíg el tudtak helyezkedni. Ez ma is folyamatban van. Árvíz károsultaknak, sziv-tüdő gépre súlyos ezreket adtunk. iMi sohasem voltunk rideg üzleti vállakózás, hanem testvérsegítő intézmény voltunk és az is szándékunk maradni. iMás biztosítók kifizetik a biztosítási « összeget és egy pennyvel sem adnak többet. Mi milliókat költöttünk az imént „emütett célokra, egyházakra, ifjúságira, árvákra öregek gondozására, közös magyar ügyre s mégis megsegített az Isten. Közös magyar kincsünket az Amerikai Magyar Református Egyesületet naggyá, hatalmassá tette. Minden okunk megvan, hogy hálát adjunk a mi Istenünknek, aki 80 esztendő küzdelmei között megtartott miniket, s itt a szabadságnak eme áldott földjén az Uj-hazában — amely 200 éves fennállását ünnepli — megáldott minket és megsegített minket. A múlt sok-sok tanulsága útmutatás a jövőre nézve. Közgyűlésünkön a problémák egész serege vár megoldásra. A társadalmi és gazdasági helyzet megváltozott az utóbbi években, s az uj állami rendelkezések a fraternally, testvérsegitő intézmények helyzetét rendkívül nehézzé teszik, s ezekhez alkalmazkodni kell. Foglalkoznunk kell az Alapszabályunk korszerű módosításával. Egyesületünk jövő szolgálatával egyházaink és magyar közéletünk minden vonatkozásában. Ifjúságunk megtartásának kérdésével. Ezeknek a kérdéseknek a megoldása nemcsak Egyesületünknek, hanem az egész amerikai magyarság jövőjére kihatással lesznek. 80 esztendős dicső múlt után mi Istenibe vetett hittel készülünk Egyesületünk közgyűlésére, mert hisszük, hogy ezzel nemcsak Isten dicsőségét Egyesületünk tagságát, hanem az egész amerikai magyarságnak egy szebb, boldogabb jövjét szándékozzunk munkálni. “Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” APRÓ VILÁGHÍREK KÉRETIK a falakat telefirkálni. Leroy, a párizsi életben, nagyon ismert bármixer, a Mont Parimsee -negyedben uj kabarét nyitott, amelynek kapuján ez a felírás van: ‘‘Kéretik a falakat tele firkálni”. Minden belépőnek preparált kopirceruzát adnak a kezébe, hogy nyomban megörökíthesse magát ,a falakon. Képek rajzolása megengedve, ha nem túlságosan erkölcstelenek. Egy speciális vegyi eljárás kitöröllj^etetlenné teszi a firkálásokat, amelyek eszerint későbbi nemzedékek számára érdekes emberi dokumentumok lesznek a mai emberek szokásairól és erkölcséről. DIOGENES A BÖRTÖNBEN. Egy kopeirhágai szegény házalónak az a gondolata támadt, hogy hordóban házalja végig az országot. Nappal targoncaképpen tolta maga előtt az árukkal megrakott hordót, éjjel pedig meghált benne. Hogy ezt az ötletet még alapoasbban használja ki, kihirdette, hogy a hordó külsejét reklámcélokra bocsájtja ki, kihirdette, hogy a hordó külsejét reklámcélokra bocsájtja az érdekeltek rendelkezésére. Akadt is szép számmal érdeklődő. De, mert a hordó felülete is véges valami, meg egy modern Diogenes ellátása is többe kerül, mint hajdanta, a házaló arra vetemedett, hogy a hordó felületét többszörösen adta bérbe, ami által összeütközésbe került a büntető törvénykönyvvel. Az érdekeltek ugyanis a bírósághoz fordultak, amely nyolchócapi börtönre ítélte az új Diogenest. EGY ELMEBETEG SZÁLL ITTASÁNAK A TRAGIKOMÉDIÁJA. A kölni tébolydából, dacára a szigorú őrizetnek, megszökött egy ‘beteg. Elment egyenesen a szülővárosába, a lakásából pénzt vett magához és betért egy nagy kávéházba, ahol pezsgővel vendéglelte meg az embereket. Fia, aki időközben megr tudta a dolgot, hasztalan kérte, hogy keresse fel újra az intézetet: az apja két pezsgőspalackot vágott a fejéhez, azután rendre támadgatta a pezsgős palacokkal az összes jelenvoltakat. A rendőrök nagy nehezen tudták csak megfékezni az őrültet, akit egy kórházban helyeztek el ideiglenesen. Amikor a tébolydába akarták visszaszállítani, újból dühöngöm kezdett a beteg és csak nagyneiiezep tudták egy autóba emelni, ahol két rendőrnek rá kellett térdelni, hogy benttarthassák. A tébolydában azután a legnagyobb megdöbbenésre kiderült, hogy tévedésiből a rendőrök egjyikét szállították be ilyen módon. Az igazi beteg másnap egész .nyugodtan sétált be magától. AZ IDEÁLIS KÉRŐ. A newyorki iparmüvésizeti főiskola tizenöt hallgiatónője zsűrinek ült össze, hogy megállapítsa a huszadik század ideális kérőjének a tulajdonságait. Tizennégy szavazat követelte, hogy a kérő jó táncos legyen és ugyanannyi azt is, hogy intellektuális hajlamokkal legyen felruházva. Nagy többségi nyilatkozott amellett is, hogy az idális kérő sportokban is legyen járatos. Tizenhárom hölgy volt azon a véleményen, hogy a kérő köteles virágokat küldeni, tiz odanyilatkozott, hogy az egyenjogúság alapján való 'bánásmódot követel a férjétől, mig két hölgy azt kívánta, hogy üvegházi növényként kezeljék. Négyen voltak azon a véleményen, ho;gy a kérő bizonyos kártyatrükkökhöz is értsen, tizennégyen pedig kimondták, hogy vörösnyakkendős kérő lehetetlen alak. együtt a boldogságát is elvágja? A férj, a kíméletlen, rideg em bér öt évi házasság után meghalt, a rengeteg vagyon a fiatal özvegyre szállt. A leányok felnőttek s bár nem örökölték anyjuk szépségét, de örököltek fejedelmi hozományt. Hamar, szinte idő előtt férjhez mentek s a három vő nagy becsben tartotta az anyóst, ki tanács helyett mindig kaláccsal kedveskedett. Ez az anyós-erény minden időkben rokonszenves fogadtatásban részesült .ritkaságainál fogva. Felesleges mondana, ■ hogy mind a három vő kellően, alaposan tájákozva volt a napaszszony vagyoni viszonyai felől. Jobban, mint ő maga. A vők született adófelügyeiők. De egy pontban a vagyonbecslés nagy ingadozásokat mutatott. Nem tudták, micsoda értéket képviselnek azok a csodás fényű ékszerek azokban a kopottas bőr tokokban, melyeket az anyós oly ritkán bontogat széjjel. Mert az ékszerek becslése nagy szakértelmet föltételez. Ez a szakértelem hiányzott a derék embereknél. Látták, majd elnyelték szemükkel a káprázatos fényű s szokatlan nagyságú brilliánsokat az antik foglalatú rubinokat, a töménytelen smaragdot, zafírt, és opált, de hozzávetőleg sem ismerték a becsértékét. Pedig a családban sok szó esett róluk s a vők ilyemkor mindig ábrándos hangulatba estek. Az egyik vő, az orvostanár egyszer megkockáztatta a következő állítást. — Azt hiszem, megérnek százezer forintot ... A másik vő börzetanácsos, durván ráförmedt: — Kedves .sógor, maga nagy szamár. — Gondolja? — Bizonyosan tudom. Azok az ékszerek legalább egy félmilliót érnek. És ha nekem valaki négyiszázkilencvenkile.nc• e z e r k i le ne v e tiki 1 e neve n k i le ne fo ' | rint és kilencvenkilenc krajcárt í Ígérne értük, én azt az em- I bért kidobnám, az ajtón. Ez a kijelentés imponált. Tud ták, hogy a börzetanácsos apjának valamikor zálogháza volt. Az, idők során (hogy honnan, azt nem lehet megállápitani), legendák is képződtek Dina néni ékszerei körül. Határozottan tudná vélték, hogy a boldogult |após azokat a drága kincseket egy indiai rajáhtól vette. A rajáh viszont a nagy-mogul kincs tárából lopta és ezért később halálra Ítélték. Természetes, hogy a lopás s a halálos it-élet csak fokozta a .vők lelkében az: ékszerek iránt ápolt kegyeletet. Annyi bizonyos, hogy egy csöppet sem sajnálták a keleti fejedelmet, akit az ékszerek miatt olyan súlyos , kellemetlenség ért. Ilyen ékszerekhez: senki sem juthat ingyen. Nagy fordulatot jelentett a , clsalád életében, mikor Dina né' ni egy alkalommal nyilatkozatot tett az ékszerek jövendő ■ sorsa felől. — Annak a vömnek testálom őket ki a leigjámborabb életet folytatja. Ettől a pillanattól Kezdve mind a három vő ehhez a .nyilatkozathoz szabta élete programját. Mohón, lármásan, vetél kerve tértek vissza a súlyosan elhanyagolt és annyiszor kigunyolt rituálékhoz. Tüntetőén imádkoztak és bőjtöltek. Csak Lopva és nem iszivsizorongás nélkül1 gyújtottak szombaton egye. egy szivarra. Ellenben pazarul tobzódtak húsvétkor a pászkában s a hosszunapon kétJhárom a zsebben rejtegetett csokoládé-bonbonon kivül mitsem mertek enni. Szóval, keserves napokat láttak. De kitartottak. A aranyborjúihoz az emberek nem szoktak hűtlenek lenini, ha egyszer beleszerettek. A jelen esetben pedig nem is arany-,hanem drágiakőborjuról, hogy ne mondjuk üszőről volt szó. Egyszer aztán vége szakadt mindennek Din,a nénit ugyan is meglátogatta legidősebb unokája, Elza,. Ez a suigártermetü, csillogó feketesizemü leány dacos, független jellem volt. Az egész család feszengett, mikor meggyőződéseivel kirukkolt. Nagyon kiütött a családi keretből nyers, kíméletlen őszinteségével. A nagyanyja imádta. A magyanyák néha a gyermeküknél is jobban szeretik az első unokát. — Akarod látni az ékszert? — kérdezte , Dina néni becés hangon unokájától. Elza idegesen felugrott.-— Nem akarom! — mondotta elutasító mozdulattal. Dina néni megint reá nézett és roppant nyájasan vetette fel a kérdést: — Elza, te nem szereted az ékszereket? — Nem. Legkevésbé ezeket... — Ezeket? Miért? — -Mert ezek 'csempészték a legutálatosabb képmutatást a családunkba. — Mit beszélsz? Elza sietve, tartózkodás nélkül elmondott mindent. Dina néni hüledezve, összeszorult szivvel hallgatta a nagy leleplezéseket a a makacs leány kipirult arccal folytatta. Semmit sem hallgatott el. legkevésbé a kritikai megjegyzéseket. — És ez a képmutatás mind az ékszerek miatt történik. U- tálatos dolog, megcsalják az Istent, hogy téged megtévesszenek ... Dina néni arcán az alabástromfény; márványhideggé változott. Kimérten mondotta: —Azok az ékszerek egy hónap múlva nem lesznek. Még aznap elutazott egyik birtokára. iMikor egy hónap múlva visszatért, röviden bejelentette, hogy az ékszereket az utón ellopták. Érthetetlen dolog, hogy a három vöm1 nem ismétlődött meg az, ami Lóth feleségét sóbálvánnyá változtatta.. De szemük szikrát szórt. A düh és a fooszszu szikráit. — 'Siessünk a rendőrségre! — Nem szabad kímélni sem pénzt, sem fáradtságot! — Dijakat kell kitűzni a tolvaj lejére! Dina néni érthetetlen nyugalommal rázta fejét. — Egy lépést sem szabad tenni. Nem akarom. — De az istenért, az ékszerek!-— Nincsenek, s ezzel vége. Heves kapacitálások követ-! keztek. Ékesen, meggyőzően j magyarázták Dina néninek, i hogy a lopási milyen ocsmány bűn. Tiltja a törvény, tiltja a vallás. El akarták hitetni, hogy tulajdonképpen nem is az ékszerekről, hanem a tolvajról van szó. . — Istentele,nség lenne, ha futni engednénk!' — Az Istennel majd elvégzem én, — mondotta Dina néni komor egykedvűséggel. — De az ékszerek — tört ki a fájdalom a ibölrzetanácsosból. Dina néni egy Cjsöpp megin- j dultságot sem mutatott. — Ha olyan nagyon szeretitek az ékszereket, vegyetek. Van elég pénzetek. Ez után a kijelentés után mind a három vő egyetértett abban, hogy az öreg, asszony elméjében megzavarodott. Azt mondani, hogy elég pénzük van. Hát kinoK van elég pénze,? — Mutassanak nekem egy j olyan embert! — kiáltotta a I ibörzetanácsos, kezeit tördelve. A tanácskozásak pedig permanenciában maradtak. A három vő titokban költséges kutatásokat rendezett az ékszerek után. Fizetett emberek hónapokig nyomoztak. Fájdalom, eredmény nélkül. Végre, bái- férfiatlanul s méltóság nélkül, de beletörődtek a változhatatlanba. A szertartásioknak azonban szemérmetlenül hátat mutattak. Többet is tettek: bizonyos kéjjel és vetélkedéssel szegték meg azokat. ! Sőt kezdték idővel gyűlölni az eltűnt ékszereket. — Jobb, hogy ellopták, — mondotta egy nagy családi lakoma után a börzetanácsos, — legalább szabad emberek vagyunk. — Igaz, igaz! Ám ez csak képmutatás-volt. Belül mást éreztek. S ha ontottak az ékszerek miatt egy-egy titkos könnyet, az nem volt kjokodiluskönny ... ^ . És Dina nénit ismét meglátogatta unokája, Elza. Valami különös felimdultság viharzott szép, ideges arcán. Jó ideig állt szótlanul nagyanyja előtt.. — iMi az, kicsikém? — kérdezte Dina néni biztatón? Elza összerezzent. , »— Valami mondani valód van? — fagatta a nagymama gyöngéden. — Van. —Mi az? — Csak annyi, hogy a családban én voltam a legnagyobb képmutató. — Te? az én Elluskám? — Én, nagymama, én. De nem hirom tovább ... meg kell mondanom ... — Mit? — Hogy elhagylak örökre. — Miért? — Mert keresztényhez megyek nőül. Már liárom éve ... Dina néni lassan, nyugodtan emeiKedett fel a nagy karoszszékből. Tekintetében megcsillant ismét az a barátságtalan, hideg ércfény. Nem szólt semmit, csak intett, hogy távozzék. Elza azt hitte, hagy nagyanyja átokra emeli kezeit. Ijedten kérdezé: — Megátkozol? — Nem, megsiratlak, mint halottat. Hat év múlt el. Dina néni már csak ritkán hagyta el a komor kis palotát. Elza után soha egy szóval sem kérdezősködött. De azért mindenről értesült. Halottá, hogy egy fiatal, vagyontalan műépítész felesiége lett, hogy kitért a keresztény hitre. VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PARIKÁSKRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50 1/2 font $1.50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai K A M I L L.A TEA már nem kapható. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6. Elza anyja sokat panaszko-* dott. j — Tudod, mama, jóformán semmijük sincs. És Elza olyan büszke ... ha látnád, milyen egyszerűen jár. Nincs egy ékszere ... Dina néni kelletlenül szólt közibe: — Hadd el! Elza nem szereti az ékszereket. — A kis leánya már három éves ... Olyan okos, de sokat betegesgedik. Már azt hitük, hogy meghal. Dina néni hagyta beszélni leányát. — Ma találkoztam Elzával. Karácsonyfát vásárolt. Tudod, j csak olyan forintosat ... Szegény! _ Dina néni maga elé meredt. AUg hallhatóan rebegte: — Én leánykoromban még szegényebb voltam. Mikor a leánya távozott, Dina néni nyugtalanul járt-kelt a boltíves termekben. Majd nagy kopott bőrtokokat szedett elő egy vasszekrényből. Este -befogatott. A kocsi Elza J lakása előtt állott meg s Dina | néni zavartan, elfogulva nyitott be unokája ajtaján. Megállt és körülnézett. Nem. is vette észre,1 hogy Elza a lábaihoz omlik. Mintha idegen vüágba tévedt volna, melytől eddig örökkévalóságok választották el. Senki sem volt egy szónak ura. Csak a kis dédunoka kiáltotta ártatlan örötítmel: — Nini, egy néni! Dina néni összeszedte magát ési felemelte unokáját. — Anyád panaszkodott, bogy karácsonyfátok nagyon szegényes. íme, hoztam valamit, díszítsd fel. • És az asztalra tette a súlyos bőrtokokat. Elza csüggeten hajtotta le fejét. — Én azt hittem, nagymama, hogy többet hoztál. — Nincs több. — Azt hittem, hogy szeretedet ... De a kisleány: nem hallgatott rájuk, fürgén kibontotta a tokokat. Tele voltak ékszerekkel. lók szembe Mária AnnávaL Viszont Mária Anna nem tudja megbocsátani azt nekem, hogy minden pörölése, felcsattanása elveszik, elhangzik, mert nem érkezik rá visszhang ... Pedig mennyire szeret engem ez az asszony, óh, Beethoven, ha te ezt tudnád ... A mester feláliott. — Jöjj, ^ kedvesem, üljünk a kályha mellé. Kényelmesen, így ... Aztán most elmondom neked, hogy mi is az, amit sohasem tud feledni nekem Mária Anna ... HAYDN ESTÉJE IRTA: LEGÉNY ELEMÉR — De engedje meg igazgató ur, nekem fáj és felháborít, milyen türelmetlen és heves önnel, aki olyan szelíd és megértő mindnyájunk hibáival szemben . . A lobogó sörényű, villámtekintetü fiatalember a dühösen becsapott ajtóra mutatott. Haydn angyali mosollyal nézett fel a zongorához támaszkodó tanítványra. — Igen, kedves Beethoven, Miária Anna gyakran heves és türelmetlen velem szemben. A- kárcsak te, édes Beethovenem. Az én legkedvesieibb tanítványom, Beethoven türelmetlen és korhol azért, mert nem szál-2. A grófi kastély vörös allonge parókás kapusa széles Ívben lendítette felém a baretjét “szol gálatára* zeneigázgató uram, Keller uramat, a fodrászt, igaz lelkiismeretemre ajánlhatom a gráciájába. Kegyelmes gróf urnák parókáját is Keller mester gondozza.” , “Óh, szavamra, ez a legfelemelőibb dicséret parókakészitőtökre Johanna, mert a titkos tanácsos ur, Morzin gróf őkegyelmessége gusztusát nem igen könnyű eltalálni. Tehát mint mondád, jobbra az alléé végétől, aztán, fel a főutcán baloldalt, -köszönöm Johanna ...” — feleltem a kapusnak és búcsút vettem tőle. — Azon az alkonyaton, melyet soha nem felejtek el, indultam* el először, hogy Lukasét zenei pályám uj* állomását szem-ügyre vegyem. — Még bécsdesen, finoman tipegtem és szalagos sétapálcámmal elegáns- köröket irva botommal az alée platánsorán. A vén faóriások őszi lobogói pirosán, sárgán és fakózölden zúgtak a vereslő alkonyat szelében, szürkésfeketén rajzolódtak fel a közeli Pilsen tornyai, és csucsosi tetői. Egészen halkan, búval ési édesen sajgott fia tál szivem. Bécs-, az mégis csak más volt. a Bellaria. a Burg, a Stephanusturm . .. De a fiatal, álmodó szivet ám letorkolta a bölcs* és ellenőrző ész: “Lukavecen kell élned, igen, de nem koplalsz, mint a ragyogó Császárvárosban, hanem kétszáz váltóforint havi fizetéssel Morzin gróf és titkos tanácsos zeneigazgatója vagy Haydn ...” — A szivem abba is hagyta a vitát és a szív tulajdonosa oly kecsesen tipegett tovább Lukavec főutcáján, amint ez a hepehupás kövezeten, egyáltalában lehetséges1 volt ... Szines szalaggal felékesdtett botja ezüst gombjával igen finom és kecseslen széles ivet irt le minden lépésnél. Az: alacsony házak ablakaiban -kiváncsi asszonyfejek jelentek meg. Nagy újságét jelentett egy ilyen előkelőén- öltözött fiatal ur feltűnése a lukaveci főutcán. iNem tagadom, Beethoven, hogy élveztem az érdeklődést, a figyelő és csodálkozó .szemek jelzőtüzeit, hiszen ifjú voltam és most, hogy kétsjzáz váltóforint havi jövedel! mem volt, néha arra gondoltam, hogy megházasodom. (Folytatás a 7. oldalon) NEM MEGYEK EL A TEMPLOMBA ... *1 Szövegét irta s zenéjét szerezte Németh Béla. Nem megyek el a templomba, amikor majd esketnek. Ne tudják meg, hogy az eskü úgy fáj mind a kettőnknek, j Mert ha mégis elmennék, mert I ha én is ott lennék: Tudom Isten csak zokognánk mind a ketten. i ! ólm*os eső verdesi a legénytanyám ablakát. ' Csák bfisulok^fn^nw vagy fcol- 1 dog, azt susogja a világ: De ha mégis elmennék, de ha én is ott lennék: Tudom Isten csak zokognánk mind a ketten. DRÁGA EáiZEREK IRTA: ZÖLDI MÁRTON Dina néni egyedül lakott földszintes palotájában. A sötét, boltíves termek nagy, tömör ajtói, az ijesztő arányú ósdi bútorok valóságosan oirokesztették a világi zajtól. Az öreg, dúsgazdag zsidóasszony jóval túl volt a hetvenen., de lágy, alaibá’stromos fényű arcát valami különös üde; ég borította. Hasonlított azokhoz a nagy, vásznakon látható kolostor-fejedelernnőkihö'z akiknek korát hozzávetőleg sem tudjuk meghatározni, A nagy, sötét szürke szemek jóságot és bizalmat fejeztek ki. Ezekben csak akkor villant meg valami bántó, az éne hideg csillogására emlékeztető fény, ha vallási dolgok kerültek szóba. Mert ez a gazdag zsidóaszszony hozzáférhetetlen volt a túlbuzgóságában. Szokások, ha gyományok a leikéhez forrottak. Dina néninél lelki szükséget, elégített ki a csöndes fanatiz- I mű®. A zajtalan tragédiák hős-i női közé tartozott. Mélyen hasító szenvedések kisérték végig hosszú életét. Ötven esztendő óta viselte az özvegyi fátyolt. És e hosszú idő alatt mindig fázott a lelke, ha rövid házaséletére visszatekintett. Szegény falusi rabbi leányának született. Tizenhét éves korában ment férjhez és, huszonkét éves korában három apró leánygyermekkel és óriási vagyonnal özvegyen maradt. A férj gazdag ékszerész volt. Azokról a ragadozó természetekből való, kiknek lelkében a vagyoniszerzésnek mohó ösztönét minden más indulatot leszerel és közöimbösit. A -ragyogó szépségű rabbi-leány az «esküvő napján nyugodtan engedte lenyir-ni á sötétszőke fürtöket, hogy a rítus követelése szerint parókát viseljen a házasságban. Vájjon sejtette-e a szép Dina, hogy a csörömpölő olló hajával
