Kanadai Magyar Ujság, 1975. szeptember-december (51. évfolyam, 28-43. szám)
1975-12-19 / 42. szám
2 Winnipeg, Man. 1975. dec. 19. KARÁCSONYFA Valaki, egy nappal karácsony előtt, kezébe vett egy kicsiny, angyalhajjal, cukorral, gyertyácskákkal feldíszített, ékes karácsonyfát, óvatosan selyempapirba burkolta és elindult, hogy elvigye egy beteg, kisfiúhoz, aki hónapok óta feküdt a kórházban. Szürkefeihősi téli nap volt, a nagy város nyüzsgött, loholt, rohant, csakúgy mint mindig, mint máskor. A valaki ,aki a kicsi fát vitte elért a nagy tolongásban a központi villamosmegállóhoz. Ő se volt se jobb, se rosszabb a többieknél! és mégis más volt, Uzony más ... Kezében volt a kicsiny karácsonyfa, amely tarka színeivel, csillogásával, zöld lomboics'kájával sajtlemesen átködlött a fehér papíron. Az emberek látták, a gyermekkor tiszta emléke bevilágított a szivükbe. Csendesebbek lettek, lassabban lépkedtek, útat engedtek a karácsonyfás valaki előtt, segítettek neki felszállni a villamosra, helyet adtak neki és öreg nénik, öreg bácsik megszólították és mosolyogva megkérdezték: Kinek viszi? — Hová viszi? Aztán felsóhajtottak és fátyolos szemmel néztek a meszsziségbe ... Ott a szürke hófelhők közt talán egészen tisztán látták lehalt gyermekeiket, akik valamikor ámuló, boldog gyermekszemmel csodálták a karácsonyfát ... A valaki, aki a kis fenyőfát vitte, másik villamosra szállt, aztán sok, sok és hosszú utcán ment végig a kórházig. És amerre ment, mindenütt elmosolyodtak az emberek, kikicsit meghatottan, jóságosán, szomorú és édes emlékekkel, elmúlt karácsonyok boldogságával és bánatával telt meg a szivük. A valaki, aki a kicsi fát vitte, eléri a nagy fehér kórházat s a nagy tölgyfaajtó mögött eltűnt a karácsony üde, mosolygó kis fája. De akik látták, akik elmentek mellette, akik megérezték a fenyő szűzies, mély illatát, talán csak egy negyedórára, egy órára, vagy .egy napra jobbak, melegebb szivüek, gyöngédebbek, . emberszeretőbbek lettek A zakatoló, robotoló, elfáradt városon átsuhant Szent Karácsony lelke. Átsuihant és megsimogatta a közönyös és szomorú embereket. A kicsi zöldfa, a Szeretet és a Reménység üzenete, üde színével emlékeztetett arra az örökzöld, napfényes, pálmafás tájra, ahol a Gyermek született. HA MEG VAN ELÉGEDVE LAPUNKKAL, MONDJA EL MÁSNAK... HA PANASZA VAN, — ÍRJON NEKÜNK! A MÁRVÁNY JÉZUS — Irta: ÁDÁM ÉVA — —• Persze, persze ... — Jónapot, uram! Van valami gyönyörű műtárgyai? — Hogy ne volna, hiszen üzletem egyike az ország legelső egyházi mükereskedéseinek. — Kár, hogy ilyen félreeső negyedben van. — Valóban kár, uram; de akiknek igazi müdarabokra van szüksége, itt is fölkeresnek. — Sa forgalom? — Elsőrendű. Valamennyi székesegyház és püspökség nálam szerzi be szükségleteit. Ma is két székesegyház számára szállítottam. Méltóztassék megtekinteni üzletemet. — Persze, hisz azért jöttem. Kérem, főnök úr, csak elsőrendű dolgokat mutasson. Feleségem ugyanis valami értékes ajándékot akar az egyháznak. — Jobb helyen nem kereshetné azt, uram. 'Menjünk a másik terembe ... művészi munka valamennyi. íme: ez a Mária-szobor! Vagy amott az életnagyságu Jézus! Mennyi fenség ... de pénztárnok úr, hova gondol, hogy felöltőjét a szoborra vetette? — Kérem, főnök úr, — szabadkozott a pénztárnok, — hiszen ezek élettelen márvány darabok! Csak akkor sérteném a vallási kegyeletet, ha már fel volna szentelve a szobor! Az idegen, valami különös, ideges rövidséggel nevetett a főnök és pénztámok szóváltásán. Tekintete ide-oda kapkodott, révedezett, miközben egyre ismételgette: — Egyik szobrom se tetszik, uram? — kérdezi a főnök és látszik arcán az aggodalom, hogy el találja szalasztani előkelő látogatóját. — Valami értékesebbet kérek ... — Hálá istennek, tehetjük! — Tudja, a feleségem igazi müértő. Ily utánzatokkal nem elégíthetem ki őt. Jónapot! — Sajnálom ... De nézze csak kérem, ott a pénztámok úr háta mögött látok valamit... — Igen, éppen azt akartam ajánlani... Ez egy olyan darab, amelyet csak minden századik látogatómnak mutatok meg ... az emberek nem értenek az ilyesmihez! A pénztárnoknak fel kellett kelnie helyéről', hogy az előkelő látogató jobban megvizsgálhassa az értékes tárgyat. — Ez az! Látja főnök úr, ezen kellett volna kezdenie a dolgot! Ezt keresem! — Nagy öröme lesz feleséglemnek; holnap el fogunk jönni. __ Kérem ... __Az ár fölött nem veszünk össze. — Uram, én tudom, hogy müértő ember tisztában van az ilyesmi értékével. — Jónapot! Az előkelő úr elköszönt, de távozóban még egyszer visszatekintett és kedélyesen szólt: — Pénztárnok úr, maga zseniális ember, de holnapra mégis vegye le azt a köpenyeget a Jézus-szoborról, mert tudja: a feleségem ... ej, az asszony más szemmel nézi az effélét... A idegen kocsira száll és elaajtat. Az egyházi, kereskedő boldogan mosolyog. — Jó üzlet kínálkozik, — szól a segéd. — Bizony! ... az a lusta, boldogtalan kutya már ismét ott alszik a sarokban. Ki kell-onnan verni, te gyerek! Az inaska váltig erősíti, hogy hiába veri ki, nagyon oda van szokva az állat. — Hát maradj, te lusta dög... aludj. Eleget szolgáltál, amig nyomorék nem lettél ... Ezt a főnök úr mondta és igen jókedvűnek látszott. Nemsokára becsukják az üzletet. Jön az éj. * v * * — Rendben van minden? — Mehetünk ... Lopva, sötéten, mint a gonosz árnyak, suhan tova két alak. — Kitünően tájékoztatott az a szamár — suttog az egyik. Valami csodálatos vigyorgással felel a társa s önkénytelenül magához szorítja a betörések modern, gyalázatos- eszközeit. Éjfélt ütnek az órák. Hangtalanul pattannak a zárak, fordulnak a kulcsok s a tolvajlámpa kísérteties sápadt fényt ad. — Utánam ... jól megfigyeltem mindent ... hangzik a fojtott suttogás. — Csitt! ... mintha mozgást hallanék ... — Ostobaság . • • előre. A pénztár felé ... Ödakünu egyforma, kimért léptek hangzanak. — A rendőr! Lélekzet visszafojtva suhan ott benn a két gonosztevő. — Mintha valaki nyögne... (Folytatás a 7. oldalon) A BIBLIÁBÓL “Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát el- I küldte Isten e világra, hegy éljünk Általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem, hogy Ő szeretett minket, és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” (I. Ján. 4:9-10.) KÖTELES M. GYULA Közjegyző, ügyvéd, jogtanácsos. Suite 807-810 Somerset Plaoe 294 Portage Ave., Donald sarok WINNIPEG, MAN. R3C 0B9 Telefon: 943-6657 i_______________ ELJÖTT JÉZUSKA IRTA: SZENDE ERNŐ A hét utolsó napja volt. Déltáján könnyű c,séza állt meg az ónyi hid mellett s egy bundakabátos ember ugrott le kocsiról. Odalépett az emberekhez. —e Jónapot, emberek! Azok ilÉfcdőVn fogadták a köszöntést. — Adjon Isten! Kis János külön is megszólalt. — Ebben a hidegben is kijött a mérnök úr? A mérnök jókedvűen nézett az emberekre. — Kijöttem. Nem akartam, hogy begyalogoljanak a városba. Két nap óta erős a hideg. Hát inkább kikocsiztam, hogy itt adjam ki a heti keresetüket. Így hamarább hazaérnek. — Az már igaz. Köszönjük szépen. — Szívesen megteszem máskor is. —■ Hogy állunk a híddal? — Két hét alatt elkészülünk vele. A mérnök felmént a hidra s körülnézett. — Látom, jó* munkát végeztek. Csak még ezt a csavart .kell jobban megszorítani, hogy a tar tógerendát jól megszorítsa. Aztán mehetnek is haza. Mára fejezzék be a munkát. Kis maga ajánlkozott fel. — Megcsinálom azt magam, mérnök úr. A társaim messzebb mennek, mint én. ők a faluban laknak, én meg jóval innen. Csak égy ugrás az egésa. — Ez szép magától, János. Hát akkor fizetek. Sorra kifizette az embereket. Aztán elköszönt, felült a kocsira s elhajtott. Az emberek is összeszedelőzködtek. Lekezeltek Jánossal, a tarisznyájukat vállukra dobták s elmentek. Kis János magára maradt. Egy tekintetet vetett a társai után. Aztán elővette a pénzét és megolvasta. Kerek harminc pengő volt csupa tizes bankókban. Boldog mosoly szaladt át az arcán és szive édíes melegséggel telt meg. — Hála Isten, lesz már karár csonyfája a kis Juliskának. Kerül ebből egy babára, meg egy meleg kendőre. De most hozzáfogok a dologhoz, aztán iparkodom én is haza. Levette fejéről a bőrsapkáját, annak a belseje alá csúsztatta a pénzt. Aztán jól a fejére húzta és munkához fogott. A csavar, amit meg kellett szorítania, a hid közepén keresztben átfutó tartógerenda végén volt. A csavart alul kellett megforgatni. Lekuksolt, a I hid alá nézett, a csavarkutesot ráillesztette és forgatni kezdte, valahogy nem jól ment. Még jobban nekihajolt a felsőtestével, hogy jobban hozzáférjen, o ekkor megtörtént a baj. Az egyik létra megcsúszott hátraszaladt, ő meg bukfencet vetve zuhant lefelé. A jégkéreg nem volt még vastag, hát beszakadt s az ember elmerült a hideg vízben. De nyömhatnf elbukott. A víz válligért. Öklével zúzta be a jeget és a part felé igyekezett. Mikor felmászott a partra, végignézett magán. A viz csak úgy csurgott róla és tenyerével kezdte magáról Lesimogatni a vizet, a szilánkokat. Hirtelen a fejéhez kapott. A sapka nem volt a fején. Ijed ten kiáltott fel. — Istenem! A pénzem! ! Belebámult a vízbe. Majd hirtelen elhatározással belegázolt. Ide-oda topogott, hátha rálép a sapkára? Többször le is bukott s a kezével tapogatódzott. De a sapkát nem találta. Egész teste megrándult. A jeges viz belemarkolt a testébe. Hasogató fájdalom nyilait a húsába. A fogai összekoccantak, ajka mozgott, de hang nem tört azon elő. Kibotorkált a vízből. Felmászott valahogy a part ra. Aztán megfordult. Nézte a vizet. A szeméből kibuggyant a könny s reszkető ajkán mcst fel sirt a panasz. — Juliskám, kicsi Juliskám, nem lesz már se karácsonyfád, se babád és édes feleségem, neked se meleg kendőd ... Két nedves öklét nekinyomta a szemének s úgy állt ott mozdulatlanul, mint a viharbépte csupasz fatörzs. A nedves ruha kezdett ráfagyni a testére. Ez észretéritette. Felment a hidra, cókmókját beletette a tarisznyájába, nyakába akasztotta és elindult. A ruha csak úgy zörgött rajta. Alig bírt járni. Csak úgy szédelgett a nagy erőlködéstől. De csak ment, bukdácsolt előre. Mire hazaért, alig volt jártányi ereje. A konyhaajtót még benyomta, de ott aztán már úgy esett be. S a szent este előtti nap már ott domborodott felette a sirhalcm ... * * * ■Szomorú nap virradt özvegye, Kis Jánosnéra és az alig hároméves Juliskára. Szegény kislány! Mit tudta, mi az ,hogy apját tegnap kivitték a temetőbe. Inkább azon csodálkozott, hogy annyi nép volt ott és oly sok néni és .bácsi sirt az anyjával. Most se értette, miért ül egész nap anyja az asztal mellett s folyton sir és nem igen felel az ő kérdéseire. Pedig, de sokszor kérdezte ma már, mit hoz este a Jézuska? De anyja erre sem felelt, csak még jobban sirt. Végre is megunta a folytonos kerdezgetést, előszedte játékait. Beesteledett. Harangoztak. A falu népe a templomba sietett, hogy megünnepelje a Megváltó születését. . Kisné lámpát gyújtott. Juliska egyszer csak felfigyelt. Csilingelést hallott. Azután éneket. Valamelyik szomszéd ház ablaka alatt énekeltek. Ez újra eszébe juttatta a kis Jézuskát. Odament az anyjához és belekapaszkodott a szoknyájába. — Édesanyám, mikor jön be hozzánk a Jézuska. Szegény asszony, ugyan mit felelhetett volna a kisleány szavára? Szólni nem tudott, hát csak sirt továább. A kislány oda dugta anyja ölébe a fejét és felsüt. — Édesanyám, te már nem szeretsz engem? Az asszony az ölébe kapta a gyermeket s magához szorította. Juliska fejét az anyja keblére fektette. Át ölelte a nyakát és úgy gügyögte: — Én is szeretlek édesanyám, meg édesapámat is szeretem. Ő mondta, hogy szeressem a kis Jézuskát s akkor hoz nekem babát. Én nagyon szeretem a Jézuskát, hát mikor jön el? Hiszen már este van. Az anya vadul szorította magához a gyermeket, aki ártatlan szavaival csak tépte, szaggatta az ő sajgó sebét. Nem birt már uralkodni fájdalmán és szinte sikoltva törtek elő száján a szavak. — Apád elment! Örökre elment! Hozzánk a Jézuska soha többé már he nem tér! Azzal ráborult a kislányra s hangosan felsírt. Észre sem vette, hogy az ajtó halkan kinyílt s azon a lelkész lépett be a feleségével. Egy kosár volt a kezében. Azt letette a földre. A felesége meg egy karácsonyfát tartott a kezében. Csendesen megálltak s nézték a szenvedő anyát, meg a gyermekét. A lelkész belenyúlt a zsebébe. Halk csilingelés hallatszott. Juliska felnézett az anyjára. — Édesanyám! Csengettek! Jön a Jézuska! Az asszony fel se emelte a fejét. — Ide nem tér be a Jézuska. A lelkész csendesen megszólalt. — A kis Jézuska ide is betér! A kislány hirtelen megfordult. Az asszony is felnézett. — Ide betér a Jézuska? — Igen, be! Sőt már az ajtó előtt áll! És csak azt várja, hogy a maga szive is megnyíljék s akkor már be is lép. Látom, a kislány szive már tárva, nyitva vár. Az asszony fájdalmasan nézett gyermekére. — Szegényke, napok óta csak azt várja. — Akkor már csak a maga szivét kell megnyitnia és csillagfényes lesz a szoba. Juliska valamit észrevett a tisztelendőné asszony kezében. Lesurrant az anyja öléből1 s odaszaladt. örömmel kiáltott: — Istenem! Egy karácsonyfa! A tisztelendőné asszony megcirogatta Juliska arcát. — Igen, egy kis karácsonyfa. Jézuska küldte. S nézd csak, Juliska,, mennyi mindent küldött még ebben a kosárban! Mind a ketten a kosár fölé hajoltak. Juliska belenyúlt s valamit kihúzott. Nagyot nézett. Aztán boldogan rohant az anyjához. — Nézd, édesanyám! Egy baba! Igazi alvó baba! Látod, ha lefektetem, alszik! Ha felveszem, kinyitja a szemét! óh de szép! Ugye, ezt nekem küldte a Jézuska? A lelkész felvette a gyeimeket. — A babát édesapád küldte. Megkérte Jézuskát, hogy hozza el neked. De Jézuska most nem ért rá eljönni, mert igen sok helyre kell mennie. Hát odaadta nekünk, hogy mi hozzuk el neked. De sok mást is küldött. Kérd csak meg a nénit, mutassa meg. Meg a karácsonyfát is díszítsétek fel. Hát eredj kislányom. Homlokon csókolta s letette a földire. Juliska odament a nénihez. Az fogta a kosarat, odavitte az asztalhoz, rátette a kis fát, ami egy virágcserépben állt s aztán megszólalt. — Juliskám, te szedd ki a kosárból egyenkint, ami .benne van s adogasd nekem. Én meg felaggatom a fára. Jó lesz? Juliska szeme csak úgy ragyogott. — Jaj, de jó lesz! — Hát akkor fogjunk hozzá. Míg ők a fát diszitették s ki-i akták a sok jó ajándékot, az alatt a lelkész az egyik sarokba vonta az asszonyt s ott halkan beszélni kezdett. — Az ura igen derék, jóravaló ember volt. Kár érte. De ha már igy történt, nyugodjék meg Isten akaratában. Maga is istenfélő, vallásos asszony volt mindig. Azért is adta a nőegylet azt a sok ajándékot. Van. ott cipő mindegyiküknek, ruha, élelem. Az Isten gondoskodik az ő árváiról, csak soha el ne hagyja maga se Istenét. S most a fiam nevében szólok még pár szót, Arra kérte a felesége nevében is, szólítsam fel magát, vállalja el elsejétől kezdve náluk a háztartás vezetését. Ott jó és nyugodt helye lesz magának is meg a kislányának is. Hát szóljon, elfogadja? Az asszony könnyes szemmel nézett a lelkészre. — A mérnök úrék hívnak? — Igen, azok. Az asszony agyongyötört szivét valami édes nyugalom száll| ta meg. Hirtelen lehajolt. Elkapta a lelkész kezét és megcsókolta. — Köszönöm a jóságukat. Az Isten fizesse meg. — Isten áldása legyen magukon is. És most nézzük meg mi is azt a kis fácsákát. Ott állott a kis fa az asztal közepén. Égtek már a gye. - tyáik, lobogtak a lángok, csurogott, ragyogott rajta minden. Imádságom cs§jjd ^borult a szobára. Angyalkák röpdösték körül. Áhitatos ima fakadt a lelkész ajkáról. Mikor véglett, a boldogság könnye ült a szemekben. A kis Juliska boldog sikoltással borult az anyja keblére s halkan zokogott. A lelkész az egyik csiUagszórót odaértette a gyertya lángjához. Sziporkázó csillagok ugrállak szerteszét. Juliska hangosan kiáltott fel. — ríézd, édesanyám, a Jézuska csillagokat is küldött. Ugye, édesanyám, mégis csak eljött a kis Jézuska? Az anya önfeledt .boldogsággal ölelte szivére a gyermeket és szive legmélyéről fakadt fel a boldogsáág mosolya. — igen. Eljött a Jézuska! • A lERGO MEGVÁLTÁSA IRTA: BABITS MIHÁLY 1. Karácsony felé járt, de ez itt nem jelentett semmit, mert äz erdő még pogányságban élt. A tájon a Hideg uralkodott. Egy ember ment az utón, valami menkült. Rongyos köpönyegét a vállára szorította, fázott. — IMit jár itt ember? Mit jár ? — kérdezték a Téli Madarak. De ezt az ember nem értette, mert nem tudott a Madarak nyelvén. Az erdőben különös zörejek hangzottak. Nem annyi és nem olyan, mint nyáron — de azért nem volt csönd. A fenyvek fehértestü ágai reccsentek. A hó ropogott, mintha léptek járnának rajta. Egy nyúl surrant. tSzái nysuhogás. Egy madár lábai alatt megrengett valami ág. Fütty. Szél jött. A fenyvek beszéltek. A tölgy és a medve aludt, a fecske kivándorolt; de a fény vek ébren voltak, s a varjak itt maradtak. — Hallottátok? Krisztus meg született! — szólt az egyik fenyő. — Honnan tudod? Honnan tudod? — Egy testvért elvittek. Kettőt, százat, tizet. Levágták őket és elvitték a városba karácsonyfának. Az erdőn borzongás futott végig. ....... — Mi az, mi az? íMi az? — Karácsony! Megszületett a Krisztus. Megváltotta rfls embereket ! Az ágak rázták a havat. A varjak nagy csapatban kiröbbantak a köd tengerébe. — Kár volt, kár! Kár vélt! Kár! A szél sípolt, metszett. Az ember sipkáját a szemébe húzta és köpönyegét még szorosabbra vonta. — Krisztus megszületett. — Igaz ez? Igaz ez? — Itt egy ember! Itt egy ember! — zúgták a leveletlen lombok.-—Óh!! Az Ember megváltva, s az egész téli Természet, dermed ten, a Halál, a Fa’gy, az Á- lom hármas bilincsében, megváltás nélkül, szörnyű ridegségben tűr, vár, borzong, uázkódik, sikongat ... És az Erdő, mint egyetlenegy lény, megrendült, összecsapott, felzengett zizzent, reccsent, megindult, lengett, rázta fejét, váró arcot öltött, felegyenesedett, összeolvadt, egyet.cn nagy elhatározásba: — Kérdezzük őt! Kérdezzük az embert! ! 2. Az erdőnek megvan a maga nyelve, amivel az emberekhez is tud beszélni és meg tudja magát velük értetni, ha akarja; még pedig úgy, hogy az emberek észre sem veszik, hogy az erdő él é® mégis .beszélnek vele és felelnek neki. A köpönyeges ember is önkénytelen megérezte, hogy az egész táj egy óriás kérdés lett; s meglepetve megállt. Körülnézett. A táj visszanézte. A szél, mintha hirtelen hátbatámadta volna s a hold, ritkább felhői étegbe érve, szerte megcsillantotta a megfagyott havat: mintha szemek csillantak volna mindenfelé. A köpönyeges ember egészein világosan tudta, hogy ezek a szemek, hogy ez a hold maga, hogy a szél súgása, mely a fülét vágta, hogy a messziről vonitó rókahang, hogy a madarak hirtelen szárnycsendje, hogy a fák karjainak különös gesztusa, mind csalk egyet kérdez: — Igaz-e? Igaz-e? Megszületett a Krisztus? Megváltotta az embert? (Folytatás a 7. oldalon) VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁSKRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA. STB. EL SEM képzelhető valódi hazai paprika nélkül. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, y2 font $1.50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAM ILLA TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. ' K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA ! 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6.
