Kanadai Magyar Ujság, 1975. szeptember-december (51. évfolyam, 28-43. szám)
1975-11-21 / 38. szám
I I Winnipeg, Maa. 1975, nov. 21. FÄL&K PUSZTA FALAK... télén fehérség lesz a mező. Es se fa, se ház, s<e kémény. Csak faiak, puszta falak. Tátongó, beszakitott ablakaikkal. S az ablakokból dermesztő téli éjszakákon macskabagoly nyivákol át egyik tanya,romról a másikra. Macskabagoly, a halál madara. SZIRMAI KÁROLY (1971-ben megjelent könyvéből) majd behatoltam az udvar felől, bár ott egész torlaszokat kellett megmásznom. Majd fölkapaszkodtam az egyik. törimelékdomibra, és terepszemlét tartottam. A legnagyobb pusztítás a cséplőgépkezelő hajlékát érte. A belső falak úgyszólván a földig le voltak rombolva. Bizonyára az ajtó- és, ablakkeretekhez. Osak a külső fal állott még valahogy. Ablaknyilásán nyugat felé néztem. Onnan egy másik romtanya vicsorgott reám, még züllöttebb, diiledezőbb állapotban. Megkíséreltem képzeletben fölépíteni a tanyát. De a szerteheverő törmeléktől nem tudtam. A két első szoba kivételével a tanyarom úgy hatott rám, minit egy torz emberi arccsonk, vagy mint egy emberi fej, melynek jobb felét leszakitotta a gránát. A fák is hiányoztak. Nemcsak az udvari akácok, 'hanem a ház nyugati oldalán sorakozó rezgő nyárfák is. Ugyan ki tartott volna számon ily csekélységet? Ha elment a tanya, menjen utána a többi is? Mielőtt távoztam volna, • még egyszer körülnéztem, "" 'dtam. hogy aznap utoljára voltam ott, Lábán nyomát holnap-holnapntán befújja a szél, mint ahogy rég befújta a kalászhajú búzavirágkék szemű lányét is, aki olyan szépen énekelte az utolsó délután: “Édesanyám, jaj de messze estem, Gyürkés cipót jaj de régen ettem, A búzában de rég vágtam rendet, Isten tudja, látom-e még kendet .. Visszaindultam, de félúton meg kellett állnom és visszafordulnom. Egy utolsó pillantással el akartam búcsúzni a pusztuló tanyától. Falak, puszta falak ... — mondogattam. Minél jobban távolodtam, annál inkább áthatott ennek szomorúsága. A télre gpndaltam, mikor egyetlen végKÖNYVSZEML E A hazáján kívül élni kényszerült újságolvasó és irodalom pártoló magyarok örömét szolgálja NEMESKÉRY LÁSZLÓ most megjelent: TALLÓZÁS AZ ÓHAZÁBAN című könyve. A századeleji életünkről irt egyszerű fi'úmörral fűszerezett “jóízű” történések megírásában elénk táruló kisméretű képek — egy délibábos érzést váltanak ki az olvasóból, __ mert visszavezetik ) a “békebeli” ö-hazába. így a már lassan elmosódott hagyományos emlékeink, — magyar életünk kedves szokásai — a levendula szagú vidéki porták — újra élednek lelkiszemeink előtt. Mindez, a századeleji ember, ábrándos lelkivilágáról irt életképek, a történések eredeti valóságában tárják élénk az akkori magyart, — aki méltóbb világot épitett magának és közelebb állt az ót körülvevő természethez! A könyv megrendelhető a szerzőnél: NEMESKÉRY LÁSZLÓ Auf der Wies 24. v 4020 LINZ Austria Ára: postaköltséggel: $5. — ÖNKERESÉS SZÍ RIMÁI KÁROLY (1890—1972) A völgyben, ahol születtem annyi volt a hegybe falazott márvány, de mind durva, csiszolatlan tuskó, s ha rájuk támadt a villanó acél, mindegyikük ősdacos, bátor — páros viadalra egy is elég!— csupa kőváll a kőváll mellett — csupa nekivetett, ellenszegülő kőláb inkább szilánkhalálba törő, semhogy egyszer is formába foganjon. De mert mindenáron építenem kellett, mert mi lenne falat rakó kőmüvesség nélkül az élet, messzi, idegen tájakra vetődtem, hol készen, kicsiszolva, formába falazva már várt a sok márvány. Kié? — Nem kérdtem. — Tetszettek, hát elvettem. S csak hordtam a sok gyönyörű lapot a régi falakról, s amikor új tornyaim az égbe meredtek, nem az én napom ragyogott a reájuk tűzött aranykereszten, s ilyenkor a tengerbe lejtő lépcsők alján oly szomorkodva ültem. Bizony, annyiszor szürcsöltem előttem voltak nemes borát, életük legjava termését csapolván, hogy mámoros lettem a sok drága italtól, s nyelvem megeredve folyton a ő mámoros szavait csurgatja, és minden, amit mondok: idegen költés, csak kölcsön. Mióta ki-kimaradozom már lassan a létből, sokszor elkérdem: ki vagyok én, honnan is jöttem? Én vagyok-e én? llgy, ahogy vallom, vagy csak testem az enyém, de a lelkem száz idegen ember lelke alatt feküszik holtan, s már föl sem sajog, hogy én nem vagyok én, csak voltam. Azóta sokszor elmegyek, utazom, keresem, kutatom: hol a hazám? Hol van a hely, ahol a régi kövek hevertek? Hol a könnytelen, jeltelen sirdomb, az ősi? melyen már csak a feledés fügyapja, ha zöldéi, s melyre, ha nem akarom, akkor is leszakadjak én, s két karom úgy ölelje, ajakam úgy csókolja az én régi hazám! SZIRMÄI KÁROLY (1970-ben megjelent könyvéből) Érdekességek a régi világból A KITÖRÖK Ölletek néhány sorban Ford azt mondja, hogy a nőnek etthon van a helye. Azzal hogy ezt a szerepet szánta nekik, érhetően megnövelte a vágyukat — a Fon (^gyártmányok iránt. * * * * Az a régi divatu, de jó gyakorlati érzékű amerikai bíró, aki elnáspángoltatta az eléje került fiatal vörös agitátorokat, legjobban eltalálta a kommunizmus gyógyszerét. I Egy bécsi tudós megállapította, hogy az agyvelőt (helyettesíteni lehet bizonyos összetételű kocsonyaszeiü folyadékkal. Vannak sokan, akik már e felfedezés előtt hasonló folyadékkal gondolkoztak. * * * A legjobb (gyógyszer az álmatlanság ellen: nyitott abla- 1 kok miellett aludni. Ez az egyetlen álmatlanság elleni szer, amit recept nélkül lehet kapni. MAJTHÉNYI GYÖRGY ARANY MÁLINKó járt, de roppant csökönyös egy firma ez a Jozsó, nem akar rámhallgatni . . .-— Jójó. -Hát aztán te gyalog mégy majd let? — Gyalog hát. Nem először történik. — De fiam, pénz van nálad, sok pénz, aztán ha bajod történik ... — Ugyan, néni kérem, nincs a homlokomra. írva, hogy pénz, van nálam. — Menj be az esti vonattal. — Amíg innen az állomásra érek, otthon meg az állomásról a parókiára, az fél út. Igazán niem érdemes. Kempelenné elgondolkozott. ,— Hát akkor hálj itt, — bökte ki hirtelen. — Nagyszerű! — tapsolt Málinkó. — Legalább el tudom látni a baját alaposan. Sanyi is elgondolkozott. Neki voltaképpen csak hétfőn van dolga, addig, úgyse! tud semmit elintézni, itt meg szászor jobb, mint a parókián, hát untig elég, ha holnap me;g.y le Véghalomba. Nagyon, megörült a megoldásnak, és részletesen ki is fejtette Kempelenné előtt. És mivel Tamás bácsi a városban volt, semmiféle akadályba nem ütközött, hogy neki éjjeli szállást adjanak. így aztán a kocsist is elbocsátotta s meghagyta neki, hogy hétfőn, délután jöjjön érte ide ... A telepen végtelen csönd volt. Talán a kocsikerekek zörgése volt az egyetlen zaj, s amikor az is elmúlt, már csak a levelek hullását lehetett időközönkint hallani. Már csak néhány állandóan ittlakó család volt kint, a vendégek régien elszállingóztak, és cigányzene helyett a szél muzsikált a fák között. Kempelenéktől kosztol már csak a fürdőigazgatóság visszamaradt titkár ja hordatott, és az asszony csak Málinkó miatt maradt, aki orvosi utasítási szerint fülig, beburkolózav feküdt naphosszat a fenyők alatt. Az iskola folytatásáról szó se lehetett s ez nagyon bántotta Málinkót. Rengeteget unatkozott s akármennyire totojgatta, dédelgette is az anyja, mégis elhagyatottnak érezte itt mag;át. Minden szórakozása az volt, hogy lámpagyújtás után egy-egy félórácskát zongorázhatott, és esténkint öissae-vissza olvasott mindent, ami a kezeügyébe került. így aztán alig tudta fékezni jókedvét, amikor Sanyi betoppant. Persze, a “ligézés”-nek nyomban vége volt, nem kellettek a — 54 — I fenyők, amikor itt volt a régi jópajtás. Ki is faggatta alaposan, és Sanyinak be kellett számolnia az elmúlt két hétről. Kemjelenné is kérdezett egyet-rnást, és Sanyi boldog volt, hogy beszélhetett. Így jött rájuk az este. A petróleumlámpa fehér gömbje enyhe fénnyel öntötte el őket. (Beszélgettek nevettek. Kempelenné elmondta, hogy Guszti bácsi éppen tegnap járt itt, és nagyon biztatóan nyilatkozott Málinkóról. — De ha most látná! — tette hozzá. — Máli! Máli, egészen ki vagy 'cserélve ... Csak aztán böjtje ne legyen ennek a jókedvnek ... — Ne mondjon ilyeneket, mamucikám ... Ami jól esik az embernek, az sose árthat meg, és a jókedvtől még, senkisie lett beteg, — vágta ki bölcsen Málinkó. — Abbizony! — helyeselte Oltó. — Hauern, ha az ember úgy magában van, és kezd elsayanyodni, tessék elhinni, néni, kérem, az kész betegség '... Én már úgy voltam “odafönt”, hogyha ma se tudok elmenni, hát vagy megszököm, vagy meg betegszem. Csak egy volt, ami hébe-hóba megvigasztalt. — Mi? — kíváncsiskodott a lány. — Hát a bor. — A bor? Sanyi, te iszol? — csapta össze kezét Kempelenné. Oltónak szörnyen tetszett, hogy igy megbotránkoztatta őket, és tovább játszotta magát. — IMII mást ig.yek ? Olyan ott a viz, hogy — bri! — köpedíelém. Mosakodni is nehezen lehet benne. Aztán meg úgy adják a bort, mint másutt a vizet. Első este baj is1 volt: “beittam” egy kicsit ... — Züllött fickó! ... Mondom, mamucikám, meg kell üúbolni ezt a gyereket ... Oltó büszkén, boldogan nevetett. — Á, semmi! — mondta fölényesen. — Észre se vették. És azóta úgy megszoktam, hogy talán el se tudnék lenni már bor nélkül!! — Jaj, csak olyan ne legyél, mint a patikus! — lamentált Keimpelenné. — Hát szép az? Őröm az? — Egészen jó figura, — jegyezte meg Sanyi. — De a felesége, a szegény felesége. Úgy tesz, mintha együtt mulatna az urával, de) mindig csak vigyázza, félti, óvja, — 55 — Betörő s hasonló uraságok gyakran igen kitörő temperamentummal rendelkeznek. — Többnyire a börtön, a cella magányában rohamozza meg őket ez, és — kitörnek vastag falakon, gondosan illesztett lánckörökön át. Magyarán: megszöknek, ami nem könnyű a mai technika minden modern kellékével (felszerelt marasztalásai mellett. A szabadságnak egyesekben szinte mániákusan megnyilatkozó vágya azonban hihetetlen akadályokon gyúrja át magát. Tetek, (hónapokig őrlő s minden részletében kitervelt, trükkösen leplezett munkája — s a börbömház ébersége csődöt mond. (Gyakran olvashatunk angolosan távozó fogíházlafcóróí, szökött fegyencekről. Vannak gonosztevők, akik ebben a szak mában egyenesen specializálódnak, sőt tekintélyekként brillíroznak. öntelten be is mondják: — Akárhogy lesz, én megszököm! Atyamestere, vagy inkább ősapja ennek a típusnak egy hires angol útonálló. Viselt dolgai meg aohól a korból valók, amikor a fontok hazájában is még romantikus szellők lengedeztek. Hasonlatos a mi betyárkorszakunk dalos és virtusos időihez. Amolyan tál sadalcmkorrigáló pótlék, a rablólovagköltészetnek fattyúhajtásaként mely a gazdagok ellen frontozott, s a szegények ihivatlan mentéjeként háborította az országúink biztonságát. A XVII. században volt. London környékét alapos rettegésben tartotta gyilkolásaival és rablásaival John Nevison. Lényeg,ben rablóösztönökkel született semmiházi. de úgy tudta öltöztetni' a: Pénzt, vagy életet! műveleteit, hogy a lakosság róla mintázta nagy emberét. — Egyszer mégis elfogták. Veszedelmes ember volt, még fogva is, hires kitöréseiről. Vigyáztak is rá. Éjjel-nappal felfegyverezett őrök tartották szemmel. Kezén-lábán megbilincselték úgy, hogy mozdulni se tudott. És mégis megszökött. Monte Christo sem eszelhetett ki fantasztikusabb tervet. John mindenekelőtt súlyos betegnek tettette magát. Hogy-hogynem történt, hogy kezelőorvosa az egyik barátja lett. Az orvos gond háborúit arccal vizsgálta meg a szimulálást. — Súlyos pestis! — állapította meg végül. Rögtön egy másik cellába, mert megfertőzi az egész fogházat. A halálra itéltről sietve levették a bilincseket és egy másik, elkülönített, szellősebb cellába vitték. De egy őr se akart a beteg mellett maradni, mire nagy nehezen egy ápolónőt kerítettek. Az is John gárdájából való volt. Kékes folyadékkal teli üveget és egy ecsetet csempészett be, mellyel az orvos a “nagybeteg’’ testére tipikus pes tisfoltokat festett. Aztán elhi| vatták a fogház igazgatóját: — Haldoklik! — mondta az orvos. És a rab még az éjjel “meghalt”. Holttestét koporsóiba tették és sürgősen szállították a halottas házba. Egy bizottság | messziről és óvatosan megnéz- I te a halottat, látták a ikék fol! tokát és sietve rámondták, j hogy meghált pestisben. Csak gyorsan ki a fogházból! Megint kéznél volt a temetkezési vállalkozó, — szintén barát, — aki egy-kettőre elföldelte az — üres koporsót. El' lenben a szerencsésen megmenekült rab ugyanakkor már I boldogan poharazott. így van ez megiiva az öreg j Pitavalbam Mai pedantéria mel- i lett ennyi regényesség nem bol j dogulna. Mindazonáltal, ma is j bőven akad ravaszsággal és I trükkökkel bővelkedő “kitörő” példány, kiknek esetei megérdemlik a feljegyzést. Érdekes egy frankfurti gonosztevő esete, kit tömeges be! törések miatt, mint visszaesőt, 115 évi fegyházra Ítéltek. Hama! rosan rajta volt a fegyházi ra| bök egyenruhája s vitték vasu: ti tolomc'koesin a ícndsburgi ' fegyháziba. Ezek a kocsik apró 1 cellarészekre vannak osztva, mindegyikbe két-két rabot erőltetnek bele. A betörő társa egy jámbor péklegény volt, akire valami csekélyebb vétségért egy napi fogházat mértek. Kasselben kellett leadni. A betörő mestere volt a hipnotizálásnak is. Rögtön kipróbálta a mesterségét a péklegényen s ez jó médiumnak bizonyult. Ráparancsolta: | — Vesd le a ruhádat és vedd fel az én ruhámat! Te vagy én,! Minden jól ment. A betörő a i társa rúnájában és papírjaival kisétált s leülte az egy napot, j utána pedig sietve kotródéit .. . Mire rájöttek a cserére, a betörő Svengali már messze járt. I Tán legszigorúbb az amerikai | Sing-tíing-fegyház. A házigazda nélkül onnan nehéz a búcsú, í Mégis egyre-másra szökdösnek 1 az őrizetnek ebből az erős vá! rából is. Egy este! A fegyház- I ban egész sereg fegyencet mo- S sással foglalkoztatnak. Szakadatlanul mostak s vitték tonnaszámra a fehérneműt a Hudsonfolyó strandjára, mely közvetlen; része volt a nagy börtönnek. Annak végeláthatatlan sebes áru vizére senki sem bízhatja magát büntetlenül. Két feigyenc mégis megpróbálta. Három öszszekötött mosódézsából hirtelen tutajt rögtönöztek, fcülön-külön beleültek és rámentek a ■ viz sodrára. Soha senki sem lát| ta őket többé. Természetes, hogy egy-egy sikerült szökés mindig tanulságvonás. Másodszor már nem megy semmiféle egyszer már lejátszott trükk. A berlini rendőr-kiállításon, ahová ezelőtt pár évvel a világ J rendőrsége tanulmányozás és okulás céljából voniult fel, be| mutatta tömöritett összeállításban a — “kitörő” bebörtönzötteknek machinációit szerszámostul és módostul, élő példák, valóban megtörtént esetek után. Székely Vladimir. Kisjókai Erzsébet műfordításai: Robert Browning Éjszakai találka Szürke tenger, fekete part, Nagy sárga félhold, lebukón, És serkenő sok habfodor Riadtan gyürücskékbe forr, Mikor öbölbe ér hajóm, Mit nedves homok már fogva tart. Langyos tengerszag gomolyog, j Csak egy tanya ott, messze túl; : Koppantás, sercegés, s miránk Kéken villan a gyufaláng, , Fojtott hang, mely örömbe fúl, S két szív már egymáson dobog. Ajándéknak, minden alkalomra alkalmas könyv Hámory Várnagy Dalma kiváló írónő munkája. HOLD RÁK ETA cimü, 217 oldalas könyve, 25 elbeszélést tartalmaz. Megrendelhető $6.50 előzetes beküldésével. MUSIK STUDIO MARL, 437 MARL Wienerstr. 45. Erdg. 3, T 6289 — West Germany, — vagy a K.M.U. 210 Sherbrook St., Winnipeg, Man. R3C 2B6. Canada cimen. A. t. 4 pgaltak egymásra, hogy egy részük összetört, a léceket szinte szaggatták, tépték a horog- s | keresztfákat nemkülönben. De j kijutott a mennyezetgerendák- í nak is, úgyhogy kár volt éppen | elegendő. De hát a tetőbontó emberek azon voltak, hogy a rájuk bízott munkát mielőbb elvégezzék, s a faluba költözött telepes hozzájusson a tetőanyagokhoz. A cséplőigépkezelő akkor már i nem lakott ott, de, a kivénült I béres még nem hureolkodott ki egészen, mert a cserébe kiutalt istállóban nem fért el cókmókjával. ő is ott állt velem, és szótlanul nézte, mint bontják le feje fölött a tetőt, s mint pusztul el dúló és hozzá nem értő kezek nyomán két emberi haj- 1 lék. Egy év múlva ismét arra ve| tődtem, de már nyoma se lát| szőtt a tanyához vezető útnak. Az eső áztatta, fekete sáros j földön a trágyátlanságot meg! sinyilő kukoricáson vágtam át. A kukoricasorok úgyszólván a ! puszta falakig húzódtak. Alig í félméternyi terület maradt sza( badon. Azt viszont benőtte a de' fékig érő gizgaz és bogáncs. Szinte nem akartam elhinni, hogy a természet egy év alatt i ennyire birtokába vehette a ta! nyáromat. Ilyen területfoglaló I éhséggel. . Nagyon, nehezen szilárdabb i alapon vetettem meg sárbocsko I ros, lábamat, s benéztem az e| giyik csupasz ablaknyiláson. A, kár egy szemürege fölött lefürészelt koponyába kukkantot! tam volna be. A sárga földes [ törmeléken, egymásra döntött j vályogfalak között vidáman te- i nyészett a csalán és bógáncs| kóró. Szemben vele, az ajtónyij lásban viszont gyönyörű két I katánvirágok kandikáltak ki a , szinte bombatámadásra emlé! keztető fatorlasz fölött. I Körüljártam az épületet, Csak állnak a nagy határmezőben, amerre csak jársz. Állj | meg, ha a földeken fcódorogva ily tanyaromra (bukkansz. Mert i temető az, temetője egy, vágj-1 több családnak, mely egész éle- ' tét ott élte le. En is megálltam, mert évek- j kel ezelőtt, gyakran jártam oda, j lakóit is jól ismertem, egysze-; rü, szegény emberek voltak, az egyik megrokkant, kiöregedett; béres, feleségével és unokájá-1 vai, a másik cséplőgépkezelő a családjával. Gyakran kiültem velük a tornácra, és gondjaim közepette. meg-megpihentem társaságuk- j ban. A beszéd nem volt kötele- ! zö, a hallgatás éppenúgy tudott marasztalni, mint a legszívesebb szóvaltartás. Ültem, hallgattam és tűnődve elnéztem a mezőt, mely zöldselymesen .hullámzott, ha végigszántott rajta a szél, vagy tikkadtsárgán szikrázott a torion tűző napon, Dúsarany tengerébe csak itt-ott vágott bele késegyeniesen egy-egy hara'g oszold kukoricatábla. A dombon épült tanyáról messzzire elláthattam a földbe szúrt tornyok fölött, egészen a Fruska goráig. Hegykoszorúja halványkéken könyökölt rá a gőzölgő Dunára. Ültem, hallgattam, a pókhálós szemű öreg béres is hallgatott, csak kurta szárú pipáját szortyogcatta egykedvűen. E- lőttünk nagy hegyesen, süiögtek-forogtak, turtékoltak a galambok, s fejükkel bólogatva, szorgalmasan szedegették a földre szórt szemeket. A tanya melletti rezgőnyárfákon viszont a sárgarigó füttyentgetett nagyokat. És mégis legjobban azt szerettem, ha a cséplőgépkezelő kalászhajú, kék1 szemű, madonr.aszepségü lánya kiült a lombos akác alá, s fehérneműt foltozgatva, zengő hangján énekelni kezdte Domboldalon áll egy magaa nyárfa, nyárfa alatt édesanyám háza, édesanyám fehér fejkendőbe, cipót dagaszt füzfatekenőbe... Egyszer sokáig nem mentem a tanyára. Ügyeim másfelé szólítottak, időmből nem futotta. Csak arra a hirre siettem oda, hogy a nyárfás tanyát is bontani kezdik. Persze, csak a tetejét, mert a kőkeményre száradt vályoggal ugyan, mit csináltak volna. Bizony elszoruló szívvel álltam ott, nézve a pusztítást, amit a hozzá nemértés, a nemtörődömség és közömbösség müveit. Mert kész pusztítás volt! A tetőcserepeket úgy ha-
