Kanadai Magyar Ujság, 1975. szeptember-december (51. évfolyam, 28-43. szám)

1975-11-21 / 38. szám

I Winnipeg, Man. 1975. nov. 21. SZILVESZTER JENŐ: EUROPA POGÁNYÁI (Folytatás) A XI. századiban a keresz­ténység, két ágia a görög és a latin végkép elszakadt egymás­tól. A .siohiisma állandósult. U- gyan ebben a században indul­tak meg az u.n. keresztes had­járatok, amelyeknek burkolt célja az Indiai Kereskedelem, és az azzal járó óriási jövedelmek megszel zése volt, amelyen ad­dig az arab világ, Bizánc és kisebb mértékben az olasiz ke­reskedő városok osztoztak. Ne szégyeljük magúinkat, hogy mi magyarok ezekből a rablóhad­­jái átokból jórészt kimaradtunk és csak András királyunk ve­zetett egy rablás ési mészárlás­­mentes hadjáratot a rendkivüli német és vatikáni pressziónak engedve, amely odáig fajult, hogy Andrást és vele az orszá­got, a pápa kiátkozta. Valószí­nűleg a mindenféle rablási és kegyetlenkedések teljes távollé­be— amelyek az összes többi •u.n. keresztes hadjáratokat saj­nos annyira jellemezték, amely viszont a magyar király tekin­télyével összeegyeztethető nem volt —- Volt az oka annak, hogy a nyugati krónikások és törté­nészek mind a mai napig meg­vető gőggel hallgatnak András DALOLJUNK... hadjáratáról és az szokásos el­ső, második, harmadik, stb. megjelöléssel ellátott “hivata­los” listába András hadjáratát soha fel sem vették. Mi erre csak büszkék lehetünk. Az Itáliát ért már említett pusztítások Európa két másik kultúrcentrumát elkerülték, il­letve azok azokat valahogy túl­vészelték és átélték. Ez a két megmaradt kuitúrterület a már említett Bizánc, illetőleg az an­nak helyébe épült Konstantiná­poly, valamint a dél-franciaor­szági Provence voltak. A Dél- Francia városok a korai közép­korban földközi-tengeri keres­kedelmük és kultúrális kapcso­lataik révén irigylésre méltó jó­létet, és kultúrát élveztek. Er­­| kölicisi életük tisztaságával el­ütöttek a korukéell Európától. Sorainkban elterjedt az u.n. ka­­thiarista eretnekmozgalom, a­­mely az északolaszországi és balkáni eretnekmozgalmakkal volt kapcsolatban. Lényege volt az ^egyházi élet tisztasága, a papoknak erkölcsi és tiszta éle­te és ezeknek arra való törek­vése, hogy a szegény emberek között az igazságtalanságokat és visszaéléseket megszüntes­sék. Ehhez járultak még má­! sodrendü, kisebb jelentőségű teológiai eltérések is a hivata­los egyház tanaitól. A pápa 1209-ben követeket küldött hoz­zájuk a fennálló differenciák békés kidolgozására és megol­dására. A követeket agent pro­­vocateurök, lemészárolták, mi­re a pápa az északfranciaorszá­gi frank és normann, — tehát akkor még germán lovagok: — unszolására keresztes háborút hirdetett ellenük. Ez a dél-fran­cia lakosság akkor még nem nevezte magát franciának, azaz frankoknak, mivel régi medite­­ráneumi elemekből összekeve­redett emberfajta volt, tehát — | ellentétben az észak-franciaor­­j szági “iátelepült’’ lakossággal, j — Gazdag, városaikra és föld­birtokaikra a frank és nor­mann, a 300-400; éve odateiepe­­dett germánok, régóta sóvárog­tak. Ami ezután következett, az, a francia történelem szégye­ne. A “keresztesi’ háború húsz éven át tartott, és az I'2i29-iki párizsi békével ért véget. Dél- Franciaország másfajta ethni­­kumu lakossága ki lett irtva a szó szoros értelmében, földjei­ket, városaikat elvette a hóditó északi germán. A mai napig vannak érintetlenül hagyott csataterek, ahol azóta a fü u­­gyan megtermett, de más sem­mi. Modern francia történészek szerint e pusztító háború tra­gikus következményeit az ot­tani lakosság mind a mai na­pig nem volt képes 100%-iig ki­heverni. Azonban Konstantinápoly sem kerülte el sorsát. Egymil­lió lakóságával az akkori civi­lizált világ központja volt. La­kosai asztalán minden étkezés­nél ott állt a só és borsó, amely Európa többi részein az akkor még hihetetlen fényűzésnek számított. Középületeiben és templomaiban, valamint dúsgaz dag magánházaiban évszázadok felülalmozott gazdagságát és kincseit őrizték. — Barbarossa Frigyes a harmadik keresztes hadjáratból még 118 9-ben irt haza fiának Henriknek, amely­ben kérte, beszélje iá a pápát, í hogy a szkizimatikus görögök | ellen “keresztes” háborút hir- i dessen. (Encyicloaedia Britan- 1 nica 1910. Orusades). A nagy 1 német uralkodó vágyálma 11204- ben .megvalósult, Velence segít­ségével, amely az Indiai keres­­kedelmből nagyobb részesedés eshetőségét látta. Velence szá­mára “szívességből” elfoglalták Zárát a magyar királytól, ami­ért cserében aztán Velence, plusz egy 35,000 forintos tarto­zás elengedése mellett — a né­met és frank seregnek utánpót­lást és csapatszállitást biztosí­tott. Az egyesült frank-germán csapiatok elfoglalták Konstanti­nápolyi, felgyújtották a várost, kincseit elrabolták,, a lakossá­got lemészárolták. Mi köze volt mind ennek a krisztusi kereszt­hez? Semmi. A frank lovagok a legnagyobb keresztény temp­GYERE VELEM AKÁCLOM­BOS FALUMBA ... Fényes Lóránd verse, Balázs Á, zenéje. Nézlek, nézlek mint a nap a fel leget, Hátha szived valamikor meg­szeret. Hogyha látlak, hogyha nézlek, Sir bennem a fájó lélek, Szegény szivem elfogja a bánat.] Gyere velem akáclombos falumba, Oda viszlek ölelő két karomba, Édesanyám gondol majd rád, Rózsalevél lesz a párnád, Lábad nyomán kinyílik a virág is. IRTA: JOHN POWERS Még Afrikában barátkoztak össze, miikor mindkettőjüket a kormány állami segéllyel küld­te. ki a gyarmatokra az, álomkor tanulmányozása céljából. A két fiatal orvos: John Simpson és George Anderson ekkor nagyon megszerette egymást, de barát- ] ságu-k akkor fűződött még. szó- j rosabbia, mikor John, egy ve­szedelmekkel teljes expedíció alkalmával, saját életének ve­szélyeztetésével mentette meg : George életét. A tanulmányút végeztével Jolim visszatért szülővároskájá­ba, Skóciába, ahol szép, mo­dern rendelőhelyiséget rende­zett be s ahol hamarosan kere­sett orvos lett. Egy napon leve­let hozott számára a posta Af­rikából; George orvos barátja irta, amelyben jelezte, hogy nemsokára ő is hazatér s ak­kor okvetlenül felkeresi. Egy hónap múlva csakugyan megér­kezett George, aki annyira meg szerette ezt a szép, kiesfekvé­­sü skót városkát, hogy ő is, ott akart letelepedni. John öröm­mel vette tudomásul George ó­­haját s nyomban felajánlotta neki, hogy az ő jó,meneteld ren- ! delőjét vezessék kettesben, hi­szen hovatovább olyan sok lesz a betege, hogy egymaga nem is győzi, George két kézzel ka­pott az ajánlaton, s most már j ketten kezelték a betegeket és | végezték a beteglátogatásokat, i Egy jódarabig mi sem zavar­ta köztük a jó összhangot és kipróbált barátságukat, később azonban olyan körülmény jött közibe, amely — lappangva és titokban bár, — de elidegení­tette egymástól a két jó bará­tot. .John ugyanis egy távoli ro­konánál özvegy Wheeler Ben­­jaminnénál bérelte két szobá­ból s a rendelőből álló lakását, mig George a közeliben talált maga számára alkalmas lakást és csak a rendelöórák idején je­lent meg John lakásán. Whee­­lernének, aki szintén orvos öz­vegye volt, kis vagyonkája ma­radt, amelyből egyetlen leányá­val, a szép és müveit Nórával gondtalanul s jómódban élhe­tett. Csak természetes, hogy John nem maradt ,s okáig kö­zömbös Nóra iránt, aki szintén jószemmel nézte Jolin udvarlá­sát s akinek józan, munkás és hasznos élete módfelett tetszett neki, de mint férfi is határozo­­zottan szemre való volt. Az is természetes, hogy kiváltképpen a lányos mamák vetették ki há­lójukat utána, de biz’ John az előzékeny és udvarias > viselke­désen túl sohasem volt kapha­tó másra, ‘hiszen tudományos búvárkodása, amelyet még ren­delőorvos létére sem hagyott félbe, csaknem minden szabad idejét igénybe vette. Otthon­ülő, a tudománynak élő ember lett bizony belőle! Nos., azon nincs csodálkozni való, hgy Nóra szépsége és bá­jos kedves lénye Geonge-re sem maradt hatás nélkül. IMinél jobban megismerte, annál job­ban megszerette s immár úgy érezte, hogy Nóna nélkül nem tud élni, hogy nélküle el sem tudja képzelni a jövőt. És ebbe a gondolatba annyira beleélte magát, hogy mikor azt kellett észrevenni, hogy Nóra választá­sa a nála minden tekintetben kiválóbb Johnra esett> olyan kétségbeesési vett rajta erőt, hogy volt pillanat, amikor már a — méregpohár után nyúlt . . . Eközben Nóra é.s John ünne­pélyes eljegyzése: is megtörtént, sőt már az esküvő napja sem volt messze. Az előkészületek John minden idejét annyira i­­génybe vették, hogy kénytelen volt a rendelését csaknem e­­gyedül George-ra bízni, aki — vérző szívvel bár,----de kötele s­ségszerüen elátta szolgálatát. Egy ilyen túlságosan mozgal­mas nap után George kijelen­tette, hogy még két beteget kel­lene meglátogatnia, de erre már képtelen; végezze ezt el helyette John. —- Az ám, kedves John — helyeselt neki Nóra, — kíméld egy kissé Geiorge-ot, lásd, ő már hetek óta szinte egyedül végzi a rendelést, nem csoda, ha ki­merült. — Igaza van, Nóra, magam is belátom! -— felelte John sze­líden. — Tüstén indulok s el­végzem a még hátralevő két be­teglátogatást. És ezzel John távozott, ma­gukra hagyva a szalonban Nó­rát és Geiorge-ot. Egy darabig némán ültek egy mással szemben. Nóra a kan­dalló tüzébe bámult s kiisó el­szomorodott, mert már meg­bánta, hogy még ő volt az, aki John elküldésével alkalmat a­­dott erre a kínos helyzetre. George arcán is meglátszott, hogy zavarban van, pedig van valami mondanivalója, amellyel nem mer előhozakodni. Végre mégis csak ő törte meg a csen­det; egészen közel hajolva Nó­rához, igy szólt: — Valami eszembe jutott, Nóra! Nem hallgathatom el, mert hátha ön is okul az eset­ből! — Ugyan? Szinte kiváncsivá tesz, George! — Valakire gondoltam most, egy jó barátomra, akit Afriká­ban ismertem meg, s aki nem­sokára megnősül ... Ln sokat tudnék beszélni enol az ember­ről, s megvallom, hogy bizony­nem mindig szépet és jót! Ifjú­kori kiruccanásokról, szerelmi kalandokr ól, meggondolatlan tetteiről, amelyekről a menyasz szónyanak nincs tudomása, pe­dig nem ártana, ha tisztába jön­ne leendő férje műit javai ad­dig, mig — nem késő! — Ta­lán még meg isi gondolná a dol­got .s esetleg kiadná az útját az ilyen férjjelöltnek .. . Nem gondolja, Nórácska, hogy ne-1 keni ez szinte kötelességem? — Megteheti, az azonban bi­zonyos, hogy az a hölgy — meg gyűlöli önt! — felelte nyugodt i aangon Nóra. — Még azt sem bánom, ha | én annak a hölgynek ezzel szol­­] gálatot tehetek, ha megmenthet | néni vele jövő boldogságát! — J felelte George, miközben olyan I közel húzódott .Nórához, hogy | annak forró lehellete szinte az arcát égette. — Ne higyje, doktor ur! — mondta Nóra hideg, kemény ] hangon. — ön sokat utazott, I sokat tapasztalt, de ehhez — j mint látom — semmit sem ért! . .. Hogyha a nő igazan szeret: i csak két út áll előtte! Vagy va- ! kon hisz annak a férfinak, akit élettársiul választott ki magá­nak — szembehelyezkedvén mindenféle mende-mondával, a­­j mit róla beszélnek, — vagy el­­] hiszi a rágalmakat, de, mind­­] azonáltal — tovább is éppúgy í szeretni fogja, nem törődve sem miféle váddal, amiket xászór­­, nak, még .hogyha gyilkosnak mondják is. j — .Nos és ön melyiket vá- j lasztja e két út közül? — kér- | dezte George, de most már a- j lig, tudta leplezni zavarát, noha j nyugalmat erőszakolt magára. — Mind a kettőt! — vágta I reá Nóra hirtelen. * * * John jókésőii tért vissza toe- i teglátogató útjáról, s roppant j nagy kimerültséget érzett, j — Nem jól érzem magam, ! Nóra! — panaszkodott meny­asszonyának. — A fejem szédül, étvágyam nincs, kívánom az ágyat. Még az éjszaka folyamán e­­rős láz tört ki rajta, s az éjsza­kát nyugtalanul töltötte John. — Súlyos az eset! — jelentet­­j te ki az öreg Rawson orvos, a kis városka harmadik orvosa, s I egészségügyi tanácsosa, mikor | másnap — George hívására. ] megjelent a háznál s megvizs­gálta Johnt. j -—• Gondolja, főorvos ur, . hogy veszedelemben forog John élete? — kérdezte Nóra köny­­nyek közt. — A tífusz lefolyása sokszor enyhe és sok függ, a célszerű ápolástól. Épp ezért ajánlom, táviratozzunk Edinburghba ápo Lóért, mert a beteg hozzátarto­zói legtöbbször csak siránkozni Ludnak és. ezzel hátráltatják a gyógyulást. John fiatal és erős: minden remény megvan arra nézve, hogy szervezete ieküzdi a betegséget. George szó nélkül az ablak­hoz ment s közömbösen, szenv­­telenül bámult ki az utca élénk életére, gondolatai azonban másutt révedeztek. Hiába akar­ta elűzni magától ezt a gonosz, sötét gondolatot, mindig csak vissza-viisszatért s lüktetett a­­gyában: hát hogyha meghalna John? ... Mélázásából most Nóra hang­ja zavarta fel, aki kijelentette, hogy egy pillanatra sem mozdul el John ágya mellől, mert most itt a helye, amikor vőlegénye súlyos beteg. Oly meggyőző, oly ellenállhatatlan erővel bi­zonyítgatta jogát, hogy végre George is beleegyezett. —Nem bánom, Nóra, bár ma gát is veszedelemnek teszi ki! — felelte George kissé kedvte­­lenül. — De hát majd egyesült erővel ... ön és én, Nóra, meg­mentjük Johnt! Több nap telt el azóta. Raiwson főorvos épp miost jött ki a beteg szobájából s az előszobában már várt reá Nóra és az édes anyja, aggódó arccal lesve a főorvos minden szavát, vájjon mit mond: élet-e, vagy halál? — Bátorság, Nórácska, John túl van a veszélyen! •— jelentet­te. ki az orvos, jókedvűen, meg­fogva Nóra kezét. — A veszély elmúlt, ugy-e George? — Még, nem vagyunk túl az árkon! — felelte kedvetlenül George. — Még, jöhetnek közbe komplikációk ... lom, az Aia Sofia főoltárán bor­­dellót rendeztek be, ahol Párizs­ból importált prostituáltak é­­liénk üzleti forgalmat bonyolí­tottak le. Flandriái Baidwint pedig megtették a város és gö­­rögország első u.n. “Latin” csá­szárának. Legalább annyi mer­­szük lett volna, hogy a saját nevüket használják. — Mért kellett ennek az égbekiálltó szé­gyennek megtörténnie, az egye­temes európai érdek nagy kárá­ra,, amikor pár száz mérföid­­nyivel odébb, ott húzódott meg a keresztény világ igazi vetély­­társia, az Iszlám, amelynek eb­ből a harcból csak hasizna volt. A felháborodott és dühtől ful­dokló görög nemzetnek 50-éves háborújába került a saját hazá­jában,, a saját földjén — tudjuk j mit jelent ez — amíg haza- ! ját 12.61-ben felszabadította. Hogy az akkori görög vérvesz­teségnek és pusztulásnak meny nyi szerepe volt abban, bogy 180 év múltával török-moha­medán hódítás alá került Gö­rögország; és fokozatosan utána Kelet-Európa nagyobbik része­­sízerencsétlen, hazánkkal együtt — azt minden józanul gondol­kodó egyén maga is felbecsül­heti. Ezen botrányos rabló-hó­dításnak az okait kutatván és az értelmét keresvén az előbb I említett Encyel. Brit. u. ott a | a következőket mondja — “... í perhaps most of all, there was j the old Normann bloodifeud with iConstantinople, az old, as — iMie&oda komplikációk? — pattant fel hevesen Rawson fő­orvos. — Ti, fiatal orvosok, túl­zottan aggodalmasok vajgytok 6' az egyszerű eset mögött is mingyárt komplikációkat sejte­tek. Én azonban szavamat a­­dom, hogy John barátunk ha­mar osan talpra áll! Nóra örömtől ragyogó sze­me ekkor George aicára tévedt s hirtelen — megiborzadt; ma­ga sem tudta, hogy miért, de niitha valami azt súgta volna neki belül, hogy Johnt veszede­lem fenyegeti. Csak mikor Geor ge. ajka valami különös kény­szeredett mosolyra,Jxw zult: nyu­godott meg kissé Nóra .maga is. — Esetleg egy ki.s klorálhid­­rátot adhat ugyan a betegnek, lia álmatlanság gyötörné! — mondta még Rawson orvos el­menőben. — De csak néhány csöppet, kolléga ur! A viszont­látásra! George a kapuig kísérte a fő­orvost, majd visszatért a rende­lőbe, hogy John számára elké­­szite az álmatlanság ellen va­ló orvosságot. John tehát túl volt a veszé­lyen! A beteg* 1 ember éles meg­­figyelőképességével észrevette, hogy George bizonyos fölényes­séggel intézkedik máris a lakás ban s az a halálos vezedelem, amelyben forgott, gyanakvóvá bizalmatlanná tette őt elannyi­­ra, hogy önkénytelenül is félel­met érzett eddigi legjobb ba­rátja és kollégája, George iránt. Ezt az érzést azonban gondo­san magába rejtette s még Nó­rának sem tett említést róla. George ezalatt a rendelőben elkészítette az orvossságot. Egy fél pohár vízbe néhány csöpp klorálhidrátot akart csepegtet­ni, de ujjai annyira reszkettek, hogy csöpöktetés közben akár erős., egészséges embernek is untig elég lett volna, hogy csak a másvilágon ébredjen fel tő­le. Mikor George a tévedést ész­the Norse seeking for Mickle­garth — and keen and deadly ever si nice the Normann con­quest of the greek themes in South Italy, 1041 onwards” — azaz magyarul: “talán legin­kább a régi normann véres viaskodás volt (az oka) Kon­­sitantinápollyal, amely oly régi volt, mint a hajdani norman­­, nak Mié kié garthot való keresé­se, amely IhiaJlálos és kiéleződött volt, amióta a normának elfog­lalták a görögök délolaszorszá­gi birtokait 1041-től! kezdő­dően.” Mégegyszer, mi köze volt mindennek a valláshoz.? (Folytatjuk) (Canadian Scene) — Shape Enduing Mind, by Aiastair IMac­­donald, 981 old. keménykötés­ben $3.75, Vantage Press, New York. Woman Reading In Bath by Anne Sznmigalski, 88 old. ke­mény kötésben $4.95, paper­back-ben $2.95, Doubleday, To­ronto. Egyik poéta sem ismert Ka­nadában, hiszen külföldön kezd ték karrierjüket, mégis a kana­dai irodalom erősödik munká­juk révén. Anne Szumigalski London­ban született, Angliában, Hol­landiában, Belgiumban és’Né­metországiban élt, mielőtt fér­jével és négy gyermekével Ka­nadába jött. Saskatoonban él, az ottani egyetemen tanít. Ver­sei már anotológiákban is meg­megjelentek, a CBC rádióban olvasott fel költeményeiből. Ez az első kiadott kötete, sikerre számíthat, mert rendkívüli mó­dom megkapja az olvasót. Aiastair Macdonald Skóciá­ban született, az Oxfordi egye­temem tanult, első versei Ang­liában jelentek meg. Newfound­­landön, az ottani Memorial Uni­versity-m, angolt tanít. Macdonald versei tanárcsak, filozófikusak. Auden és Brow­ning nyomdokain halad, kana­dai befolyás nem látszik rajta. Aligha kétséges, hogy szívesen fogadják könyvét a ka­nadai olvasó -egyebek közt azért is, mert az itteni irodalmi at­moszféra bővülésével, színese­désével jár a munkássága. Magyarországi magyar ÜGYVÉD DR.MCSMÁNÍBÉLA a budapesti ügyvédi Kamara volt tagja. Manitobái gyakorló ügyvéd, közjegyző, uj cime: 203-504 Main St., Winnipeg, Man. R3C 1A7 — Telefon: 947-1513. revette, már éppen kiakarta ön­teni az orvosságot; e pillanat­ban valami ördögi gondolába tá­madt! . . . Ha John az éjszaka meghal­na: nem azt hihetnék-e jogosan az emberek, hogy valami hirte­len komplikáció' jöhetett köze, vagy hogyha a méreg hatása a­­latt halna meg: nem azt hihet­nék-e, hogy mindössze végze­tes tévedés történt, s nagyobb adagot adtak be a betegnek, kinex legyengült szervezete nem bírta el a méreg hatását! Ki gondolna itt szándékosságra, hát nem hü és megbízható ba­rátja-e ő a betegnek: Ki gya­nakodhatnék tehát éppen Ö-* reá? George, ekként megnyugtat­va önmagát, poháiral a kezében belépett John szobájába, aki ép­pen Nóra kezét simogatta gyön­géden, szeretettel. ,George arca pillanatra elsápadt, de azért mosolyogni próbált. — Itt van az ‘orvosság, John — szólalt meg George kissé fátyolozott, de erélyes hangon. •— Idd meg, meglásd, jót tesz!— tette hozzá gyöngéd, de most már a orvos meggyőző hang­ján. John mereven nézett George arcába s ekkor úgy vette ész­re, mintha annak arca e pilla­natban szokatlanul komor kife­jezést öltött volna. Elfordította a fejét ... —- Idd meg; hát, ha mondom! —- nógatta őt George most már erélyesebb hangon, szinte pa­rancsolva. — Nem .. . most még nem! — felelte John olyan határozott hangon, ahogy gyöngesége meg engedte. John megsejtett valamit s makacsul hárította el magától a poharat, amelyet most Nóra vett át George, kezéből s a kö­zeli asztalra helyezte. — Ahogy akarod! — mon­dotta Nóra. — Talán később. S miközben Nóra kezével szeretettel végigsimitotta John összecsapzott haját, odaszólt halkan Georgenak: — Majd gondom lesz reá, hogy később bevegye. És George, anélkül, hogy a következendő tragédiának gon­dolatára kissé megdöbbent vol­na; anélkül, hogy barátja és é­­letének megmentője számára e­­gyetlen szava lett volna: udva­rias meghajlás után nyugodtan távozott. Az alulról felhangzó ajtócsapás jelezte, hogy Geor­ge elhagyta a házat . . . * 4= * Már jó' későre járt az idő mikor George a szokásos esti beteglátogatás után lakására tért. Éppen lefeküdni készült, mikor az ajtaját hevesen meg­rázta valaki. Nöráék cselédje volt, aki George-ot sürgősen a beteghez hívta, akin nagy nyug­talanság vett erőt. Rohanvást nyitott be Noráék házába, mely­nek előcsarnokában, a lépcső felső fokán, állott Nóra, egyik kezével a lépcső karfájába fo­­gózva, a másik kezében egy üres poharat szorongatva. — Csendesen, George! — súgta halkan Nóra. __ John meg ne hallja! Attól félek, hogy ismét láza van, mert félrebeszél s lehetetlen dolgokat fecseg óssze-vissza. Azt állítja, hogy ö|n meg akarja őt mérgezni, lát­ta, leolvasta az arcáról. — A betegeknél gyakori az ilyen jelenség! — vágott közbe hirtelen George. — Később ma­guk is megbánják . . . Miegitta John az orvosságot? — Íme, George, látja ezt az üres1 pohaiat? . . . Iparkodtam megnyugtatni őt, hiszen ön régi .kipróbált barátja, aki nem kí­vánja az 6 halálát, de John csak tovább gyanakodott, éli te­hát meg akartam őt győzni s. .. Itt Nóra lesütötte a szemeit s zavartan nézte a kezében tar­tott üres poharat. — És ön kiitta az orvossá­got? kérdezte hirtelen s: el­torzult arccal George, aki most annyira megszédült, hogy kény télén volt a karfába kapaszkod­ni ... ----Ön ... ön .. . itta . .. ki? ... — hebegte George meg­semmisültem ‘Nóra ennek láttára elsápadt, hátratántorodott s kimeredt szemmel, borzalmat kifejező arccal nézett George-ra: min­dent megértett! ! — Ne érjen hozzám! — ki­áltott fel undorial Nóra, kitép­vén karját George kezei közül, aki ‘erősen szorítva tartotta, s egyetlen iramodással a szobá­jába rohant, melynek ajtaját magára zárta. — Nyissa ki az ajtót . . . e­­resszen be, Nóra! Csak egy pil­lanatra! — nyögte George si­ránkozó hangon s vállát a be­zárt ajtónak nekifeszitve. De senki sem felelt, reszke­tő görcsös hangon ismételt ké­résére és- semmi nesz nem hang­zott ki többé a zárt ajtó mö­gül. George egy darabig még | hallgatózott, majd egy rémes kiáltással, mint az őrült, rohant le a lépcsőn, ki az utcára . . . Eszeveszett csöngetés verte fel Rawson főorvost éjjeli nyu­galmából. — Mi az, mi történt? — ki­áltott le a főorvos a kinyitott ablakon át az utcára. j — Hamar ... jöjjön velem tüstént, főorvos úr, nagy baj történt! — kiáltozta George magánkivül. — Az latén .szerel­mére, csak hamar . . . I Rawson néhány pillanat alatt lenn termett az utcán, ahol George kétségbeesetten mar- 1 költ a karjába s könyörgött si­ránkozó hangon:: ‘ — Siessünk . .. amig nem késő! — És hová visz ön engem? — kérdezte Rawson megdöb­benve, megpillantva George fel­dúlt ábrázatat. — Wbeetlerékhez, főorvos úr! — Talán bizony John lett . . . —- Nem . . . nein ő . . . Nóra . . . Nóra .. . Jaj, csak siessünk, főorvos úr, amig nem késő! ... (Folytatás a 7. oldalor) VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁS­­KRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, 1/2 font $1-50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAMIL L A TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. L M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2Bb.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents