Kanadai Magyar Ujság, 1975. szeptember-december (51. évfolyam, 28-43. szám)

1975-12-26 / 43. szám

Két karácsony - emberibb ábrázaiiai (Folytatás az 5. oldalról) i .. rok. Én nem hiszek az Isten­ben! — Tudom, de attól még mondhat. — Elfelejtettem ... — és szé­­gyelősen lesütötte a fejét. — Akkor énekeljünk . .. Va­laki kezdjen el, nekem nincs hangom! — Századosi úr, Menyből az angyal jó lesz? — Amit akarnak ... Amit tudnak ... — Ács, kezdjed. Úgyis örök­ké kornyikáisz ... kitelhetsz magadért ... — bökte oldalba Ütő a komáját. Az ének felzendült. A bunker­ben mindenkinek emberi ábrá­zata lett. A szeretet sugárzott az arcokon. A gyűlölet eLzá.lt, illetve nem is volt, mivel nem gyűlöltünk senkit, sem azelőtt, sem utána és mégis puskucső­­re kellett venni azokat, akiket nem is ismertünk, akikre azt mondták, az ellenségünk, és a­­kiíknek azt mondták: mi va­gyunk az ellenségei. Kairácsoiny volt és békés csend. Kint, óriási pelyhekben hullott a hó ... tiszta ... szép . fehér ... ihó. 1- ¥ * Az idő foga tiz évet lehara­pott a nap tárból. A román dof­­tanai táborban az agyoncsigá­­zott foglyok holtfáradtan tér­tek be a barakkokba. Eldől­tek a vackaikon, mint a zsák... Még enni sem volt kedvük. — Ezek az állatok meg akar­nak ölni! — hördült fel valaki. — Ma karácsony van ... Az­ért hajtanak úgy, hogy ne le­gyen kedvünk ünnepelni — vá­laszolt a ikifakadásra egy pely­­hesarcu legény, — de én azt mondom, azért is üljük meg, hadd lássák, hogy a magyarok nem tojnak be! — Ne is emlegesd ... Elfa­­csarodik a szivem, ha a kis Er­­zsukémre gondolok ... Álkor i született, mikor engem bezár­tak .. . egy napos volt ... A hang ismerős volt. Fel­kaptam a fejem: — Czuczor! — Tanító úr, az Istene ne le­gyen! — ugrott fel. Öleltük egymást és zokog­tunk. — Mióta van itt? — Tegnaptól ... Eddig a má­sik végében voltam ... tudja, AZ ÖNGYILKOS IRTA: ORBŐK. ATTILA Bjeliczei Gazsi egyre sűrűb­ben utazgatott Budapestre apja pásztói birtokáról. A gyorsvo­nat ebédlőkocsijának pincéié már úgy ismerte, mint annak­idején (amikor az Abbázia ká­­véházban pikkolló volt). Erős szerkesztő urat, aki három cuk­iét kapott a feketéiéihez s min­dig eléje kellett tenni a szóda­­bikaibonás dobozt, mert külön­ben botrányt csapott. A pásztói nabob fia, Gazsi, törzsvendég lett az ebédlőkocsiban s nem egyszer pesti barátai kisérték haza és mire a vonat a pásztói állomásra ért, alap'osan being­tak. Pásztón azonban mindig csak Gazsi szállott le; barátait nem merte meghívni a Bjeli­­czei-kuriára, mert a apja nem jó szemmel nézte a fia kompániá­ját s amilyen grulélis ember volt, képes lett volna bottal ki­verni őket. Gazsinak a bátyja, István sem volt “bohém” ember s bizony megesett gyakran, hagy az öccsét alaposan ös'sze­­szidta, mert a gazdaság helyett azokon a könny üvérü kis nőkön járt a esze s olyan, emberekkel bai átkozik, akik mutatkozni se mernek a pásztói nagy házban, ahol pedig néha negyven ven­dég is összeverődőt a környék földesuraiból s a megyei fiatal­ságból. Gazsinak csak az anyja fogta a pártját és gyakran korholta az urát é’s István: — Miéit bántjátok a "kicsit” ... ő Pesten volt jogász, ott van a társasága ... Aztán nem mindenki születik parasztnak, mint ti ... És hogy lumpol né­ha? ... Istenem, fiatal1 és, szép gyerek ... Szereti a vidám tár­saságot .. . Majd megjöín az esze! . .. * * * Ue bizony nem jött meg a Gazsi gyerek esze. Minden hé­ten Pestre utazott, — barátai az állomáson vá;ták. Puszipaj­­tár.a volt a bóriborgas Szabadi, a hires rendőr riporter, Nyalá­­czi, a dalköltő és — maga sem tudta, hol került c’ssze vde. — B’oTonyák, a könyvügynök, or­szágos nevű nagyevő, aki állító­lag. valamikor Münchenben diák volt s a Löwenbrau cég Verse­nyén a sörivás és virslievés baj­noki címét (öt krigíi és küenc pár frankfurti “előnnyel” ) nyer te meg. Gazsi vacsoráin min­denből három adagot rendelt és himnúszokat zengett az úri ma gyár vendégszeretetről s a ba­­iáti hűség szépségeiről. Gazsin beteljesül a köznap. igazság, hogy akinek pénze van, annak barátja is van. 'Rendsze­rint négyen ültek aszta.hoz va­lamelyik éjjeli “lokálban”, de hajnalig egy tucatra szaporod tak vendégei és Gazsi mámoros fejjel, cyranóá gesztussal fize­tett .. • Az öreg Bjeliczei, akinek nem tetszettek Gazsi pesti uijai, a­­melyekről mindig nagyon álmo­san került haza, egy szép napon beszüntette a dús apanázst, de a galambszivü mama módját ej tette, bogy a fin mégis kap on minden héten néhány milliócs­kát ... Nagyon szerette a “ki- CjSíit”, aki olyan finom és ele­gáns volt, mint egy gróf s olyan kedvesen becézgette az anyját. “'Szegény Gazsi, bizonyára min­denki szereti a pesti finom kö­rökben ....” Szerették is Gazsit ... Az lett a veszte . . . Annyi barátja volt, olyan sokan fordultak “biza­lommal” hozzá, hogy a mama dugva adott milliócskái mindig egy fél nap alatt elfogytak . . . Boronyák pedig továbbra is há­rom adagot rendelt minden fo­gásból, a kedves és vidám Sza­badi arca azontúl is sűrűn el­­oorult “jelentéktelen kis adós­ságok” miatt, Isyaláaczi, a dal- Koitő pedig egy rideg kalmár szigorúságával szedte fel a lo­kálokban a tiz peicentet, ami a ■ pali’’ után járt neki s amit persze a számlához hozzácsap­tak. Mikor aztán a népszerű Gazsi nem bírta az iramot, a jó pajtások megható figyelemmel gondoskodtak körmönfont uzso sasokról, akik a nabob fiának ijciizt adtak. Három hónap múlva, ahogy a pestiek szokták mondani, Ga­zsi “kész” volt. Az uzsorások perelték a váltókat, a hitelezők najtóvadászatot rendeztek utá­na, mert Gazsi minden héten más szállodába költözött ... Az miig Bjehcze pedig mindent megtudott, mert bizony a Gazsi egeszen olyanformán kanyari­­totta a váltók alá a nevét, mint az édesapja. (Nyaiáczi, a dal­­koltő grafológiával is foglalko­zott s nagyon sokszor tartott mulatságaik közben előadást erről a praktikus tudományról.) Az eltévelyedett fiú anyja sok siránkozás és veszekedés árán végre elért annyit az öregurnái, nogy Gazsi legkényesebb dol­gait rendezték, persze csak azo­kat, amelyekről tudtak ... mert például nem tudták azt, hogy ez a bolond fiú még a barátaiért is jótállóit, e!gy ékszerésznél peaig vogyont érő gyöngysoro­kat vásárolt hiteibe, hogy a Pa­­lace-mulató egyik táncosnőjé­nek nyakéira aggassa, Boro­­nyáknak pedig nagyobb köl­­csötat szerzett, hogy a hires nagyevő vendéglőt nyithasson. Amikor ana gondolt Gazsi, hogy otthon mindent be kell vallania, hideg borzongás futott végig a hátán ... Az apja bizo­nyara elbotozza, István pedig hetekig fog prédikálni Mindezen felül még egy ka­tasztrófa szakadt a nyakába. Nagy pénztelenségében egyszer valami tisztviselőbálra fanya­lodott ,s. ott megismerkedett Hy­­niori államtitkár leányával, a tündöklő szép Margittal. Ha­lálosan beleszeretett. A leány is rokonszenvezett vele, az özvegy mama pdig nagyon szívesen látta házánál a gazdag' nábob­­fiut. Remegve'gondolt a szerelmes fiatalember arra is, hogy az ap­ja beleegyezésiét kell kérnie, már pedig az öreg Bjeliczei e­­gyenesen kiátkozza, ha szegény leányt vesz el. Tudta, hogy az apja 'bocsánatát könnyelmű pa­zarlásaiért csak akkor nyerheti el, ha valamelyik gazdag me­gyei kisásszony kezét kéri meg. Meg is üzente neki az öreg úr Istvánnal, hogy hazamehet, hogy n'em szabad más barak­kokkal érintkezni, nó, meg amy­­nyi ezer között ritka egymásra találni. — Azt hiszem, nemsokára idekerül minden erdélyi ma­gyar, s mégis csak összetalál­kozunk. — Már aki: Mivel sokat Dob­rudzsába (hajtanak ... Azt mond ják, :ez százszor jobb hely, mint a mocsár csap olás ... Mióta van itt? — érdeklődött. — Még néhány hónap és tiz éve lesz. — Kemény fattyú, hogy bir­­ja! — A remény tartja bennem az életet ... Hátha egyszer el­engednek ... — Csak halva megy el in­nen ... i&jtfi&lsgigiSgiSSSgRS&EíiíSIE&ESISS&iiSS&B de gazdálkodnia kell, Pestre e­­gyedül, a bátya vagy az anyja nélkül nem utazhat és a legrö­videbb időn belül meg kell nő­sülnie .. Különben nincs bocsánat. * * * Gazsinak zúgott a feje, ami­kor Istvántól aki érte jött, el­vált a hotel halijában. Megbe­szélték, hogy délután az állomá­son találkoznak s együtt utaz­nak haza Pásztora. Gazsi elment Budára, hogy elbúcsúzzon Margittól és bizto­sítsa szerelméről. Boldogan sie­tett aztán vissza szállodába, mert a szép leány könnyezve vett tőle búcsút és megcsókol­ta ... Gazsi propellerre szállt. Hi­deg őszi nap volt. A szél fújt. Kikönyökölt a karfán, hogy mi­nél jobban az arcába csapjon a szél, tele volt a feje ezer kavar­gó gondolattal s úgy érezte, hogy az arca ég a csók nyo­mán ... Hirtelen légáramlat le­sodorta a kalapját. Utána ka­pott. Elvesztette az egyensú­lyát átesett a karfán s belezu­­nant a hideg’ Dunába. * * * A Rókus-kóriiázban tért ma­gához. Ott volt az ágyánál Sza­badi, a riporter, aki a rendőr­ségi hivatalos kőnyomatostól tudta meg, hogy barátját bal­eset érte. Gazsi meghatja szorongatta derék, hü barátja kezét. Aztán azt mondta: —- Kérlek, édes barátain, gondoskodj róla, hogy a lapok ne Írjanak balesetemről... Szü­leim és menyasszonyom nagyon megijednének ... Csak a bá­tyámat értesítsd ...-— Bízd csak reám — mon­dotta a derék barát. I 'S* Másnap reggel az összes la­pokban kolumnás riportok je­lentek meg “a pásztói nábob fiának öngyilkossági kísérleté­ről”. Különösen a Szabadi ri­portja volt megható. Ragyogó színekkel ecsetelte a gazuag és előkelő fiú tragikus szerelmét, aki nem meri bevallani a szívte­len apának, hogy szegén}’ leányt akar nőül venni ... Az újság' közölte Gazsi és titkos menyasszonya fényképét ... Még aznap délután Gazsi á­­gya körül volt az apja, anyja, a menyasszonya, a bátyja, Boro­nyák, Nyaiáczi, Szabadi . .. Az apja azt mondta — Rendezem minden, dolgo­­godat, fiam ... Gazdag vagyok. ... És te vagy a leigdrágább kincsem ... Az anyja azt mondta: — Mihelyt meggyógyulsz, megtarthatod az esküvődet ... Az apád boldog, hogy ilyen elő­kelő, szép és fiatal menyasz­­szonyod van ... Boronyák odasugta. neki: — Olyan esküvői lakomát csapunk a vendéglőben, hogy no ... Nyaiáczi uj dalának kottáját nyújtotta át, amelynek címe ez volt: ‘“Margit, te cuki nő”. Szabad pedig büszkén mond­ta Gazsinak: — Látod, én igazi barátod va­gyok. Én mindjárt felismertem a helyzetet és segítettem rátád -— Meg lehet szokni azt is ... — Emlékszik a voronyezsi karácsonyra? — kérdezte. — A múlté ... — Akikor is a halál marká­ban voltunk ... Most is, ... Tartsunk karácsonyestet ... Ránéztem furcsán. Hogy en • nek az embernek van kedve ün­nepelni? ... — Hé, Je’gényke! -— kiáltott oda a pelyhesarcumak — Kará­csonyt tartunk! A megszólított felkelt: — Az­ért is ... A szomszéd barakk­nak van egy kis fenyőfája Balázs bátya lopta valahonnan ... átmegyünk ... — Abból baj lesz! — óvta Czuczor az embereket. — Egyenként, úgy nem ve­szik észre! Mindenki cihelődni kezdett. — Én indulok és szétnézek, s jövök a hírrel. Addig várja­nak — javasolta a legény. Gyorsan visszatért: — Lehet menni, azok már készülődnek ... Állítják a fe­nyőt ... óvatosan átsurrant minden­ki. A száz emberre készült ba­rakkban összegyűltünk, vagy háromszázan. Nem lehetett mozdulni. Egy picike fenyőág volt felakasztva az egyik felső Amiben teljesen igaza is volt. * * * Gazsi elvette imádott Margit­­ját. A pesti kisasszony nem a­­kart Pásztora menni lakni, — az öreg Bjeliczei tehát Budán vett a fiataloknak villát. — Ga­zsi megkomolyodott, beült egy nagy bank igazgatói székébe és keményen dolgozott. Régi ba­rátaival a “llegiutabb hálátlan­sággal’’ szakított. Csak a hiva­talának s imádott feleségének élt ... De nem sokáig volt boldog. A fiatal asszony folyton társa­ságokba járt, flörtölni kezdett. Az urával pedig veszekedett, mert Gazsi féltékeny volt. Pokol lett az élete. Egy napon rájött az asszony, megcsalja. Félőrülten rohant el otthonról, kalap nélkül, hideg téli estén, borzalmas heves fél­­tékenysgi jelenet után a Lánc­híd ró 1 a Dunába vetette magát. Kiemeltették. Az újságban másnap rövid hír jelent meg “az idegbajos bank­­igazgató öngyilkossági mániá­járól”. Az apja levelet irt Gazsinak, melyben alaposan lehordta. Az anyja is jól ö'sszeszidta a szanatóriumban. A felesége pe­dig megindította a válópört. Boionyák pedig a vendéglő­jében a csaposnak mesélte: — Ismertem a pasast. Bizto­san a bank pénzéhez nyúlt ... Mert könnyelmű fráter volt mindig ... , íNyaláczi pedig dalt költött, amelynek cime ez volt: “Gazsi már megint elölről kezded ...” priccsre, hogy jól lássa minden­ki. Csupasz, semmi disz, de mégis csillogott a tekintetektől. Pisszegtek ... Csend lett. — Imádkozzunk emit ere k az otthonaikért, nehogy ide kerül­jenek és gondoljunk Jézusra, az ács fiára, aki hirdette a szere­­tetet és képes volt feláldozni az életét a tanaiért. Ha a szavát megfogadnák, mi békésen él­hetnénk otthon ... Mi Atyánk, Isten ... Mindenki hangosan imádko­zott. — Ez Balázis báttya! — súg­ta a legényke az ima végén. — Olyan ismerős a hang, — mondtam Czuczornak, — mint­ha már hallottam volna valahol. Aki az imát mondta, most fel­állt az egyik ágyra: —. Énekeljünk most valami karácsonyi éneket, emberek, hadd könny ebül join a szivünk! — Barna Balázs! — csúszott ki a számon. — Tanító úr, ... Czuczor ... — ugrott le és átfúrta magát a tömegen. — Hogyan kerül ide, hiszen maga ... — ... azóta megtanultam Imádkozni, ■— Vágott közbe — és nagyon sok mindent megta­nultam ... például hinni Isten­ben, azért, hogy ne pusztuljak el, mint az állat ... Tiz éve eszem a rabkenyeret ... — szé­gyenlősen elpirult és elfordult. Felállt az egyik ágyra és rá­­kezdte: “Mennyből iaz angyal ...” Az arcok kisimultak és em­bernek éreztük magunkat egy Ifi járt a váratlan vendég (Folytatás a 2. oldalról) — Hé, öreg, hát osztán, hogy meg sora? — de a választ be se várt, odébb teker gett. Az öreg ilyenkor megdörzsölte fa­kuló szattyánbőrén tüskeszakái lát, utána hunyorított, jóhegye­­set köpött és a gondolatát be­széltette. “Kutyául... Kuvaszmódra... Hát hogy lennék mi?! Ha eocer az istenfija jószágot nevel a fiijából ...” és a kél odvasfog tempósan csattogott. Az ősz ekkor már féligkivü!, féligbévül állt. Kelet felől meg­jöttek a búsongó szelek és a határt áztatta a kinemálló eső­zés. Napok, hetek így teltek ihol üldögélve, hol könyökölve az ágyon. Egyszer sóhajtott, más­kor me;g nyögött; magábaros­­kadva tekerte az időt és megbé­kélve halmi készült. A hűvös fél­homályban, a zsoltárt dudorász­­ta, decsakhogy éppen mozgott a szája áz aszott pergament, és oly ájtatosan szállt a suttogó nedves ének. Kamrája ajtaját egy napon aztán befújta a hó; kivül sok-K£R£iK£d£LMI OSZTÁLYUNKNÁL KAPHATÓ KÖNYVEK: Angoi nyelvtan és, Beszélgetések ..................... $ 2.0ű Ágoston Ede: Fény és árnyék (versek, elbeszélések) .............................. $ 3.50 Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája $10.00 Berczy József: Európa felszabadítása ............... $ 3.00 Galgóczy János: A Sumir kérdés ................... $ 8.23 Gundel Károly: Hungarian Cookery (magyar receptek, angolul) .......................$ 3.70 Juhász József: Idegen partok között (elbeszélések) ........................ $ 5.00 Lajossy Sándor: Lidiké (regény) ....................... $ 2 00 Hol van a nyár? ........................ $ 3.00 Szeretlek Hazám (versek) . . . .$ 3.00 Medical, nuclear and Literary index ....................$ 3.00 Márai Sándor: Rómában történt valami (regény) $ 6.00 Miska János: Legjobb elbeszélések angolból . $ 3.00 ” Egy bögre tej (elbeszélések) ... $ 4.00 Muzsi Jenő: Öt könnycsepp (versek, elbeszélések) ................................ $ 2.60 Nagy István; A fenségtől a hallja kendig (elbeszélés) ......................... $ 3.00 A. N. Nyerges: Poems of Endre Ady................... $10.00 Paula Néni Szakácskönyve (amerikai mértékkel) $6.50 Ravasz László: Uj Szövetség (vászonkötésben) $ 5.00 Rába Margit: A rettenet évei (regény) . . . .( $ 3.00 Rúzsa Jenő: A kanadai magyarság története . . $ 5.00 Sárvári Éva: Kígyóit a fény, (regény) .......... $ 4.00 Somogyi: Szumirok és magyarok ............ $ 8.20 Székely-Molnár Imre: Az Apostol és a Paradicsommadár . $ 6.00 Szirmai Endre: Mindenütt és Sehol (versek) . . $ 2.00 Szirmai E.: Medical, Nuclear and Literary Index I.N.E. London, Bromley, München a. Stuttgart, 1974. Ára kan. dollárban $ 3.00 Vaszary Gábor: Hárman egymás ellen (regény) $ 5.50 ” ” A nő a pokolban is ur ” $ 5.50 ” ” ö ” $ 5.50 Julianna C. Tóth: Sing out Go (Hungarian Folk Songs) ........... ......... $ 1.50 Rendelését küldje (darabonként) 30 cent szállítás és csomago­lási költség hozzáadásával Money Order-ban. Magán-csekkekhez 15 cent “bank exchange’’-t kell számítani. K. M. ü. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba. R3C 286 il Winnipeg, Man. 1975. del. 26. 7 rövid időre. Szállt az ének ... Boldog voltunk addig, amíg az őrség ránk nem tört és szét nem ver­te a társaságot. Karácsony volt és mi jajgat­va meneiküátünk az ütlegek e- Lől, mivel ott, a fronton meg­öltük a Békét és halálra tapos­tuk a Szeretetet. Visnyocki uonveaek (rolytatas 6. oldalról) rút csináltak, mert ennek így köll lenni, de mi tárásuk meg szivünkben a Jézust. Mert a bé­riét csak az ő ikezóbül kapjuk meg úgy e világon, mint a más­világon, ámen! — Áment — re­­begtek a honvédek, ns ekkor miéit -Szent József, ho'gy ejme­­uetünk ... Míg visszafelé ballag-túnk az alias oa, a melle item némán bak iató Ladónak mondom: — Te ez a Szent József a Visnyóck'i volt! — o volt! — mormogta Ladó. A fedezékben kérdezi az e­gyik tiszt: — Gyerekek, ki rendezte ezt a karácsonyi dolgot)? Isten bi­zony, meg voltam hatva, igen rendes dolog volt. Gsók hadapród válaszolt: — Mindent a Vosnyóc'ki csi­nált. Istállót, glóriát, ő szerezte a szines rongyokat. Ő faragta a kis Jézus is ... Hallgattunk. Ladó-ra néztem. Ő némán babrált a pezsgős poharával ... * * * A júniusi offenziváJban áttör­tünk a Piaven, de elakadtunk. Két nap múlva fényes nappal rohamra indultunk, de: az ola­szok őrült tűzzel visszavertek bennünket. Sebesültjeink, halottaink a állás között maradiak. A sebe­­sültvivők nem mertek kimenni, mert olyan borzalmas géppus­ka- és goiyószórótüz volt, ak­­nutüzzel 'leverve ... Lapuntunk kis lyukainkban... Az őrült tüzelés nem hagyott abba. Az állás előtt sebesült­je mk jajgattak ... Ési a nap ra­gyogásában, a halál süvitésé­­ben felállt egy honvéd és elin­dult fegyver nélkül az olaszok felé. Visnyócki! Pár perc m-uliva hozta már Orbán orvezetot a vállán. Lé­­leize tfojtva vártuk ... Az utol­só meteren meg.ngott Visnyóc­ki és terhével arcra bukott. A- zonnal behúztuk őket. De Vis­­nyóeki halott volt. Hátulról geppuskagolyó futott a szivébe. 'Mikor a Piave-parton egy ho­mokhajlat alá elkapartuk, pap nem' volt, hát Ladó mondott el egy Miatyánkot felette ... Némán ballagtunk vissza az állásba. Mikor ütünk elvált, La­dó megállt, rámnézett meleg- te­kintettel és ennyit mondott re­kedtes 'hangon, csendesen: — Tévedtem ... ’-a szór hallatszott a szitok, az is­tennyila meg a “Hé, öreg él-e még? Tán elkotorná a havat!” ég tovább ment az istennyila. így lett karácsony, tíz-ép fe­hér karácsony. A hideg kivül is, bévül is kopogott. Zsupptetőkön roggyant a fehérség és amed­dig, a szem ellátott és azontul­­is minden, minden csupa fehér­ség lett. Néhol már gyújtogat­ták a gyertyákat, néhol még­­csak készülődött a “Jézus”, ci­pelte a késői szeretetet, de az utcák csendjét gyermekszájak­ról rég kántálta az “ének”, a “csörtessék a Jézus” és néha a hahota. A fiataloknál az elsőszobában ontotta melegét a “búbos”, az asztalon pásszolva simult a fe­hérített kenderteritő, a kende-r­­teritő, a tornyos ágylábnál a fonottüvegből ki-kivánkozott a kövidinka; odábib a subloton ge­­rendázatigj meredt a meg; akott cifra fenyő és tetejében moso­lyogva fityegett a pici Jézus. — Szép karácsony-ünneplő­be öltözködve szólt Mihály. — Szép, fájntos karácsony — duplázta ugyancsak ünneplő­ben iRozál és majd ájtatosan hozzátette — Tán csengetni kéne a Jézust ... — Az ám — válaszolt Mihály — hol is a gyújtó ...? — Megálljon ke, előbb meg' a falábához teszem a zsoltárt -— és sürgősen -oda is tette. — Megadj asszony eg-gy ki­csinyét — halkította a szót Mi­hály — tán, ... hivjuk he az ón eget ... — Hát még mit nem! ... El akarja rontani az ünnepet — úgy pattogtatta a szót Rozá!, mintha bolha csipte volna meg — ebon a verestál, benne a ré­sze vigye be, ha sorsát annyira szivén viseli — és már nyomta iis férje kezébe a veres tálat. A rámáscfíizma szárig süp­pedt az arasztos friss havon nyikorgott rit a menés az ot­romba lábnyomon; valami suly­kolta nehezítette a verestált, a­­hogy Mihály vitte és az estbe tartotta a kegyes fölmutatást. Szorított 'torkán a gondolat­­fosziány végig remegett és alig nalhatóan az égfelé súgta: “Látod-e az embert, ha ibtefé­­téved a Jézus?! ... ime kezem­ben hordom a fölmutatást . ..!” Kamara ajtaja előtt megállt egy döbbenetre. Markába má­zsás lett a tál; jobbja felől a tönk a csúcsig hc-süveg ijedten rámeredt; küszöb előtt a halom lólepel szelíden kinyújtotta kar ját, mint k'edlő lobog messzi jéghegyen és szikrázva azt mondja: “Ne tovább Mihály, tekintetével megiga­zította a verestálban heverő kő­test, baljával kissé oldalrabők­­te a vadonatúj süvegét, majd kisvártatva vállával benyomta a jégharmattal fedett ajtót. — Hé ... — szünetet tar­tott és hirtelen szótváltott —... idesapám ... -halijáé ... gyújt­son mán világot! Csönd feküdt a kamrában. A tyúktetves keitetőkosárból egér iramlott sercegve, majd nyoma veszett az ágymögötti piciny lyukon. A osontáfagyott penész­­szerszámokon megdermedett zaj ropogott, és a máks-zemnyi ablakon a karcolt jégvirág! hal­ványkék fényével rémitgetette a kisértetet. Mihály dőrmögve meggyuj­­totta a mécset, áthajolt a tér­­digérő csupasz ágytámlán és sokáig méricsgélte, nézte az öreget. — Nini ... szunnyad az öreg — forgatta a gondolatot magá­ban — le se vetkezett Aztán egy másik gondolata azt kér­dezte: “Ki ez, mi fia ez az ember­forma, úgy mered a kanóc fé­nyébe, mint jókora fagyott krumpli, és ápolatlan csirájának sárgulóvége bajuszként tapad ragyás áliára ...? Nini, süvegét fülig nyomta .. . földön kúszó ködmönujját valaki cibáija, erős markaival húzza lefelé ...” — agyában hirtelen kivilágosodott az ijedt kérdés, bensejébe félel­metes szárnyat növesztett a pa­rányi szüikefolt, és vergődve repült a kétségbeesés fele. U- gyan ekkor kezében megbicsak­lott a tál, és a villanat csöröm­pölve szétfröccsentette. Vaíahonnét az odú sarkából eleredt az árny és azt súgta: .. itt járt a Váratlan vendég.” Mihályból alig hallható n föl­szakadt a rivás, csukló térde földre ziuhant és visszakiláltot­­ta: — Idesapám ... !- Hangja visszhangként kon­gott gurgulázott, mint kövüit­­gföröny, amely a mélyie hull ahonnét nincs visszatérés. Mihály kisideig nézte gémbe­­redett mozdulattal az 'öreget... nézte a nyitvatfelejtett szúrós szemeket és úgy látta, mintna mindegyikből kilógna egy-egy furcsa jégszilánk. Majd szive­­tájékán egy közeli hang döröb­­bölt: “Látod-é az embert, ha belé­téved a Jézus ...” a hang össze­akaszkodott gondolatával és úgy érezte, mintha valami má­gikus ecő messzi előre lökné te­kintetét, oda, hol az útvég jelez különös ismétléseket. Rózái hangos megjelenése szakította meg az öröklött be­szédet: — Gyüjjék mán — fortyant a hangja — mit várat magára?! Mihály lassú mozdulattal a percegő mécs felé nézett és tompán válaszolt: — Szép karácsony .. . Rózái, hollófekete ruhájában úgy pöffekedett, mint görcs, amit szurokkal kennek be. Vil­logó nézése a földre vetődött és elsikoltottá magát:-1— Jézus mária, eltörött a verestál ... !

Next

/
Thumbnails
Contents