Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-10 / 2. szám
Winnipeg, Man. 1975. január 10. Dr. ÁGOSTON EDE: San Francisco és bay Area magyarságának társadalmi élete. Biboros Atyánk újabb san-iranciscói látogatása Az AMSz san-franciscoi sajtó szolgálata jelenti: — Mindszenty József, iMíajgyarorstzág Prímása, New Zealandbiól vissaatérve, december 21.-én az esti órákban, magán látogatási a San Franciscoiba érkezett. Két napos itt tartózkodása alatt primásunk 'M it. Joseplh T. McGJucken, San Francisco érsekének, vendége volt. Miután a látogatás magán természetű volt, hivatalos szervek Mindszenty her cegprimást a repülőtéren nem fogadták, csak a Menlo Pank-i rendőrség tette meg a szükséges óvintézkedéseiket, melyek egy ilyen, kiváló vendégnek kijárnak. A repülőtéren fogadásánál megjelent dr. Jaszovszky József, a magyar katolikus Missió vezetőije, dr. Hoffer Lipót bencés tanár, Schlosser Frigyes és dr. Szily Tamás az Egyháztanács tagjai és dr. Ágostom Ede egyiháztitkár, s a magyar sajtó képviselője. A 24 órás repülőút után Bíborosunk a késő esti órákban egyháztanácsii ülést tartott és meghallgatta az egyháztitkár je leütését. A beszámoló után Biboros Atyánk a (következő buzdító szavakat intézte az egyház tanács tagjaihoz: — Az Egyháztanács tagjainak a családok látogatása is munkájához kell, hogy tartozzon, mert azt egyedül a lelkész nem tudja elvégezni. Tehát azt kérem, igyekezzünk a ielkipász tor közreműködésével emelni a templomba járóik számát. Különösen próbáljuk a lanyhákat és közömbösöket beszervezni, mert mindenkire szükség van. A templomot látogatókat egyelőire kevesebbet látogassuk, az érdemesek azt meg fogják érteni, hogy a közömbösek, lány hám jobbam' rászorulnak a esaláükácogatásra. A imásik nagy probléma az Egynaz keretem belül, az egyházi iskola íéyálM'lá&a. Ezt a hétvégi iskolát meg lehet szerq rwrworálisakkal együtt, úgy, hogy a hkan-tanitas külön legyen. Tenát össze kell fogni. Murán itt 'cser készek is vanmalk és azoknak már van iskolájuk, Így könnyebb a helyzet. De az Egyháznak is legyen hétvégi iskolája. Sajnos, erre csak későn jöttek rá a magyarok, akkor, amikor már- nemzedékek vesztük el. És ha most végre nem látjuk be ennek fontosságát, e jelen nemzedékkel elpusztul a kinti magyarság. Elengedhetetlenül szükséges a magyar katekizmus tanítása. Hiába tanul a magyar gyermek angol nyelven1 hittant, feltétlenül szükséges az, hogy azt anyanyelvén is megismerje. Milyen nagyszerű volna a gyermekn'ek, ha magyar verseket is tanulhatnak, majd azom, keresztül megismerhetné az, ezeréves Magyarország történetét, hogy értékelni tudja, mi az a magyar! Örömmel mo fidhatom, hogy az utóbbi időkben kezdik felá'llitanli a hétvégi iskolákat Afrikában, Kanadában, az E- gyesüit Áiilamokuan, sőt Ausztráliában is megkezdték, mert e nélkül a magyar emigrác.ó nem élhet! Ezután AvvalkiumovÁs Otró és dr. Varga Istvánné cserkészparancsnak, a cserkészet műkő desércá es iskolajárár tettük jelentést. Biboios Atyánk a beszámolóhoz a következő szavakat fűzte: —• Ausztráliában talaltam egy Tóth István nevű családlöt, az euso nemzeuiéikből. Mezickovacsnazarói indíttat eu Auszt ralraba. Majd egy erdő középén lakást épített, tiz gyermekének közreműködésével. Ma ezek már felnőttek, kiknek leszármazó! 22 uuokávai örvendeztették meg a családfőt. A menyek között, akik a fiú gyermekekkel házasodták össze, skót, ir, holland származásúak ■iis voltak. Mind a hárommal bestelltem, úgy 'beszélnek magyarul, mint mi. A gyermekek is kiköltöztek az erdőbe, s ma már a nagy 'család egy kis falut alkot. A huszonkét unoka ugyanúgy, mint hajdan szülei, angol iskolába járnak. A családfő észrevette, hogy az unokák az iskolából hazatérve angolul beszelnek. Pátriárkái hatalmánál fogva elrendelte: — Nem szólok az iskola ellen, hiszen a gyermekek itt születtek, de itthon, az én területemen, csak MAGYARUL BESZÉLHETNEK! Ilyen példa van több is, melyet eddigi Ikörútamon tapasztaltam, fejezte be szavait az Egyház tanácstagjaihoz, PRÍMÁS ATYÁNK!-1» 't' *jc rf. December 22.-én, gyönyörű reggelre ébredtünk. Bibo. os Atyánk már 9 órától várta kiveit kiliaíigatásra. így módomban volt Töke eddigi világkörüli útjának eredményéi öl egy par szóuan választ kapni. Kérdés: Eminenciád mdyen benyomással tért vissza Ausztráliából? Válasz: Sok helyen hiányzik a katolikus tgyháJközségi élet, továbbá a plébánia, kevés a pap és késői a megtérés a vagyon-hajszoüás'ból. Kérdés: Uj-Zeeiand magyar ikatoJÓKus társadalmának pasztörizálását sikerült-e megoldani? Válasz: Uj-Zeaiandban még papra várunk, sajnos nincsen papja. Kérdési: Eminenciád eddigi világkorüli! útja során a szétszórt magyarság nagy részét meglátogatta. M a leszűrt konklúzió e találkozásról? Válasz: óriási lehetőség van az új nemzedék nevelésében, kellő felkarolással. A magyarság-tudatnak a bevetésével és a mai nemzedékkel megoldhatónak látszana a Kárpát-medence jövője is — szólt befejezésül Biboros Atyánk, a hozzá intézett kérdésiekre. ^ ^ ^ Biboros Atyánk san-íranciscói látogatása, egyik katolikus hivő meghívására történt, mely alkalommal egyik újszülöttet a keresiztség szentségében részesítette. Ugyancsak az ez alkalomra előkészített ibérmálandónak, számszerint 28 fiúnalk és leánynak, a bérmálást kiszolgáltatta. A Szentségek kiszolgáltatása a Menló-parki St. Raymond templomban délután 3-órakor történt. Ezailkallomra az összegyűlt magyaro'k száma elérte az ezer főt. Az ünnepi szent misén az amerikai hívők nagy száma is részt vett, akik a magya. okkal együtt csodálattal szemlélték Fejpásztorunkat. Biboros Atyánk a szentmisét magyar nyelven ponbifiká.ta. Ugyancsak magyar egyházi énekek hangzottak .el a mise alatt. Tárczy Kovács Erzsébet énekesnő énekelt a magyar kórus kíséretében, melyet Lendvay László karnagy orgonán kísért” és vezényelt. Az evangélium után teljes főpapi ornátusban lépett Magyarország hercegprimása a mikiofón elé. Beszédének teljes szövege a következői: — DIGSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS. Kedves Magyarjaim és hallgatóim! Örömömnek adok kifejezést mindenek előtt, hogy ebben a letűnő esztendőben már másodszor látogathatlak meg Benneteket, örömömét fokozza, hogy egy hivő család újszülött gyermekének a keresztezésében részt vettem, és a szent mise keretében jön a bé: - niálkozó ifjúság a bérmálás szentségének, a Szentlélek ajándékadlnák a vételére. De térjünk a mai szent Evangéliumhoz. Az Evangéliumban a mi megváltásunk tényét látjuk inkább, mint a világ eseményeiben. Különösen Keresztelő Szent Jánosnak a születés©, amit e héten megismertünk, majd a mai szent Evangéliumban szent József kőiül is látjuk, hogy az Isten kezdeményező és végző tényező a mi megváltásunk történetében. Ez a szent József a szent családnak választott védő szentje, atyja, a Mennyei Atyánknak a képvise lője. 'Aggodalommal telt el és aggodalma alapos, indokolt, emberileg érthető is volt. De ugyanekkor ő igazságos és imádságos lélek, kétely és kevélység nem volt benne, mert hallgatott az álomban közölt isteni kmylatkoztatásira. Hallgatott az Isten szavára s igy (Folytatás a 6. oldalon) DALOLJUNK... SÁRGARIGÓ MADÁR ... Sárgarigó madár fölszállott a fára, Búsul szegény, elhagyta a párja, Engemet is elhagyott a babám, Mégsem sírok, mint a ságarigó madár. Betyár gyerek vagyok, betyárnak születtem, Zöld erdőben bokor alatt lettem, Zöld erdőben bokor a szállásom, Hires Kiskosuton nincsen maradásom. SZANIiZLO IRTA: KULINYI ERNŐ — .Szaniszló vőlegényi csokra, — kiáltottam harsányan, de Éva komikus rémülettel húzta el a száját. — Inkább a halál)! — mondta páthosszal. Nevetve mentünk vissza a szalonba. Valaki a zongorához ült és egy keringőt játszott. Éva kezdte meg a táncot és a ruibincsatt mellé odaltüzte a keblére Szaniszló ólouncsok'rát is. Hajnal felé széledt csak el a társaság, sürii hózivatarban. A sarkon legnagyobb meglepetésemre Szan-szióval találkoztam. Kalapját a szemébe húzta és csak az orra látszott ki a gallér fekete prémjébó'l. Egyenesen hozzám lépett. Kellemetlenül éreztem magam és rekedt hangon kérdezteqa: , — óhajt valamit? Nem felelt: nehezen lélegzett és vizszinü szeme a szokottnál is szaporábban rebbent. Végre félszeg mozdulattal fölemelte a kezét és mutatóujját intőn az arcom elé tartotta: — Sohse legyen hűtlen hozzá! — mondotta. Soha ... mert különben! — Legyintett és hirtelen sarkon fordult. Oly gyorsan távozott, hogy szinte úgy reimletit;: lebeg a havas járda fölött. Keleten már szürkült az ég, az utcán egy tejeskocsi döcögött végig; a tejeskannákra fehér süveget nyomott a hó. Aznap egész délutániig aludtam és az óJomcsokorrol álmod tam, amely óriásira nőtt. A rózsák igazi vörös rózsák voltak és a szalagján a Szaniszló neve ragyogott. Másnap és harmadnap nem mehettem el Évához. Negyednlap egy barátnője emlitette, hogy a leány megfázott, erősen köhög. Mikor meglátogattam, már nem bocsátottak >he hozzá: láza volt éis jégtömlőtokel bélelték ki az ágyát. Egy hét alatt végzett, vele a betegség. Szanisz'ló nem jött el a temetésre, csak egy csokor virágot küldött vörös rózsákból és a szalagra aranysziálial himeztette rá a nevét. Azután két esztendeig nem láttam Szaniszlót. Éva tragikus halála annyira megrendített, hogy hosszú ideig kerültem a társaságot. D,e a temetőbe gyak ran kimentem és virágot vittem Éva sírjára. Hol ibolyát, hol gyöngyvirágot, néha fehér szeg füt, de nevenapján rendesen malmaisoni rózsát. A második esztendló'lb’en, Ádám és Éva névünnepén egy kis belvárosi virágüzletben vásároltam a rózsacsokrot. Fiatal, karcsú leány szolgált ki, a haja barna volt és a keblén rubin piros üvegtüt viselt. Kotísibá ültem és kiihajitaittam a temetőbe. A sirhalmot friss hó 'borította, a fehér olbeliszken hideg aranyszínűén sorakoztak a finom rajzu betűk. Odanyomtam homlokom a havas kőhöz és behunytam a szemem. És ekkor élesen és tisztán egy kép merült fel lehunyt szempilláim mögött: Egy leányarc fiatal és szép, s víg és szilaj, mint a tavaszi szél. Évához hasonlított, de még sem ő volt és a követ kező pillanatban ráismertem , a virágárus leányra, akitől, a rózsákat vettem. Csak most eszméltem rá: mennyire emlékeztet ez a leány Évara. Estefelé újra bementem az üzletbe ibolyáért. Ismét a leány szolgált ki és beszélgetni kezdtem vele. Megtudtam, hogy Irénnek hívják, árva és rokona a tulajdonosnak. Másnap és harmadnap, is megjelentem* a boltban és rövidesen megbarátkoztunk egymással. A leány hat óra felé már előre készíteni kezdtek az iboiyacsokrot számomra és egy februári este együtt távoztunk az üzletből. A hideg szél arcunkba csapta a havat, de azért sokáig bolyongtunk a kis, szűk utcákban, haldokló gázlángok alatt, s mikor a hídhoz értünk, meghívtam Irént vacsorára. — Jojjrni át hozzám Budára — mondottam ke.ro rramgo" s magam rs megaoubernem kissé, I nogy riyen messze mert - m rumi I iu ai tisu seui után. ne a ít-any hozzam simult és j,eiiajcotta a lejét. Az ármatag ijiidai utcákon kieilenur vissznangzottak a léptünk/ és a sarkon már feltűnt az egyemeletes kik ház, ahol laktam. És egyszerre, mintha a földből nőtt volna ki, egy sovány, sápadt alak bukkant fel előttem. .Aiz arca szeplős volt és a szeme vizszinü. Téli bundáját nem gombolta be és igy 'látni lehetett sárga ruháját, amelyhez vörös nyakkendőt kötött. .Szaniszló volt. De mintha nem ismert volna meg. Némán haladt el mellettem, még a hó sem csikorgóit a lába alatt. Megfordultam és utána néztem. Irén a karomba fogódzott: — IMit néz? — Ott, azt a férfit, látja, kedves? — Én nem látok senkit — felelte csodálkozva a leány. Akkor már én sem láttam Szaniszlót. Gyorsan a kapu alá menekültem. Az arcom olyan sápadt volt, hogy a leány elré- | mült tőle. És nem értette, mi-j ért szólítom Évának, mikor ma-' gamhoz ölelem. Hat hónapig tartóit a barátságunk. Az első hetekben túláradó melegséggel, a tikkadt lélek szoimijuságiával füizjtem ma gamhoz a leányt. Ekkor Szaniszlóval is gyakrabban találkoztam. A Dunán egy hajón utaztunk vele és a hegyek közt is elébem toppant egy kis erdőben. De Irén egyszer sem látta Szaniszlót: a hajón elfödték előle az emberek, az erdőben pedig épp virágot szakított, amikor : megjelent. Később csak egy- j szer láttam Szaniszlót, egy esős\, augusztusi napon, a virágüzlet előtt. A szakítás után, ősszel külföldre utaztam. Bejártam Hollandiát és Dániát és hosszasabban időztem Norvégiában, ahol egy kis tengeri fürdőn felejthetetlen órákat töltöttem egy norvég festőlánnyal. És mintha itt is felbukkant volna egy este Szaniszló a fjord egy sötét szakadékában. Határozottan nem mertem állítani, hogy ő az, de Nem volt a barátom, de ellenségem sem volt. Mindössze etgyszer, vagy kétszer beszéljünk egymással egy közös leány-ismerősünk zsurján, közömbös dolgokról. Szaniszló akkor sem szívesen beszélt. Furcsa, szeplős arca elsápadt, ha megszólítottam és sűrűn pislogott, hogy észre ne vegyem az ellenszenv villanásait, amelyek fel-fellcbbantak vizszinü szemében. Szaniszló pongyolán beszélt és hanyagul öl- < tözködött: az r-et v-nek mondta és sárga ruhához vörös nyakkendőt kötött. Éva kényszerűségből hívta meg kényszerűségből tűrte az udvarlást is, j mert a szülei súlyt helyeztek rá, hogy figyelmes legyen a fitaiemberrel. Szaniszló tudtommal sohasem (nyilatkozott, jogászt'öiténeteket mesélt órák hosszat és csak azzal árulta ed néha félénk vonzalmát, hogy engem tüntetőén került. Sziveszter-este elmentem Éváikhoz. Nagyon örültem, hogy Szaniszlót nem találtam ott. Éva, amint alkalma nyilt rá, megsúgta, hoigy nem is hívta meg, mert nem akarta rontani a hangulatot. Minden mozdulata bevésődött az emlékezetemfcie azon az estén. Víg volt és szilaj, mint a tavaszi szél s a szeme fényesebb volt, mint a rubin, amely aranycsatba foglalva szikrázott a keblén. Nevetve itta a pezsgőt a zongoránál. Bevallom: kissé szentimentálisnak tartotam a mulatságot, s csak akkor kezdtem magam jobban érezni, amikor Éva a 'konyháiba invitálta a társaságot, ólom-öntésre. Sorban a láng fölé tartottuk a kanalat s hangosan mulattunk rajta, hogy mindenki önkéntelenül elkapja a fejét, mikor a vízbe loccsantja a füstölgő ezüst folyadékot. Évára került a sor. ö is elkapta a fejét és az ólom hamarosan megdermedt a vízben. — Istenkém, egy virágcsokor! — kacagott Éva és boldogan mutogatta a csöpp ólomrózsákat. az eset olyan hatással volt rám, hogy már másnap elutaztam Norvégiából anélkül, hogy elbúcsúztam volna Dagnytói. Olaszországba mentem, az örök városba, ahol a Monte Pinco, környékén vettem lakást, Medici kardinál,ils régi kas téiya közeiéiben. Az éiretbeu még vannak szép véletlenek, — sőt talán csak a véletlen percek szépek — és egy harmatos hajnalon, a Monte Pmco szeles g eszteny e-aieé jába n 'találkoztam kis párisi .ismerősömmel, B. Susanne zongoraművésznővel, aki most a 'Medici-villa lakója volt. Susanne a tova huzó felhőket nézte, amelyek Franciaország felé utaztak s szőke haja meglíbbe’nt a friss szellőben. Pajkos sanzánokat dúdolva, kószáltunk a hegyi utakon, száz apró emléket idéztünk a múltból és később egy kis (kerti lugasban ebédeltünk kettesben. Képzeletem gyönyörű képeket lajzolt a boldogságról s esfcefelé, a Midiíci-vilia lombkeritésének árnyékában megcsókoltam Susannet. A leány elpirult és könnyű islzökellésével beszaladt a kapun. Kábuitan néztem utána s amint megfordultam, Szaniszló szikár alakját pillantottam meg. Ott állt sárga ruhájában a kierités mellett ési — mint azon a szilveszteri hajnalon — némán megfenyegetett a kezével. Elborult szemmel rohantam rá. Ha revolver van nálam, habozás nélkül a szivébe röpítettem volna egy golyót. Tigy csak az öklömet használhattam, de az ütés nem ért emberi testet s a kezem a kerités falába vágódott. .Szaniszló eltüt, elillant, mint a pára, eloszlott, mint egy fantóm, amelyet csak a lázas képzelet vet a világba. Sokkal izgatottabb voltam, semhogy józan fejjel megvizsgálhattam volna: hova tűnt el olyan nyomtalanul Szaniszló. Csak annyit tudtam, hogy kérlelhetetlen ellenségem mindenütt a nyomomban van. Üldöz mint vadat a kopó, gyilkost a bosszuállás. Másnap elmenekültem Rómából. Hazajöttem és bezárkóztam a lakásomba. Úgy éltem, mint a remeték, könyvek között, templomi csendben. így telt el három holnap. Szaniszló nem jelentkezeti, még a házam előtt sem láttám ólálkodni, noha éjszakákon át figyeltem az utcát. De azért nem voltam nyugodt. Próbát akartam tenni, ki akartam hívni magam ellen a sorsot. Egy kora tavaszi napon rászántam magam és sétálni mentem. Az önkéntes szobafogság után jói esett a zsenditőien friss levegő és a legjobb hangulatban találkoztam, akinek a kis húgát jogász koromban iétvekkeii ezelőtt, én tanítottam meg korcsolyázni. Akkorioan egy kicsit szerelmes is voltam a leányba s most, hogy a bátyjával összeihoiziott a véletlen, kérdezősködni kezdtem felőle. — Ó, Annuska még most is gyakran beszél rólad — mondta a barátom. — Ma is említette a neved. Milyen szép az a kislány: most látnád csak! Megígértem, hogy a következő héten meglátogatom őket és elbúcsúztunk egymástól. Néhány lépésnyire újabb ismerősre akadtam: Irén jött velem szemben. Mosolygott s a kezét nyújtotta. Mióta nem láttam tel •tetlb lett a termete és a szeme ragyogóbb'. Egy bankban ka pott állást, a tikári hivatalban. A nap melegen sütött és csendesen meg.nduitunk egymás mellett, mint azelőtt. Hirtelen vad ötletem támadt: •Miost ki fog derülni: üidöz-e még 'Szaniszló. A temető felé vezettem a leányt s mikor a kapuhoz értünk, azt indítványoztam, sétáljunk egyet a rügyező fák közt. Éva sírja felé mentem és a fehér obeliszik ellőtt, amelyet mosit miár másfél éve nem láttám, hirtelen és elszántan, kegyeletről és mindemről megfeledkiezve, szinte sorskihivó dühvei, magamhoz szólítottam a leányt. De semmi sem történt: Szaniszló nem jelent meg; a sirdombon egy százszorszép bókolt a könnyű szélben és Irén csendesen sirt a vállamon. iSzaniszló nem jelent meg; nem mutatkozott, mert most én akartam, hogy jöjjön. Mindegy; így is fellélegzettem, .mikor visszatértem a temetőből. Egy hét múlva elhatároztam, hogy meglátogatom régi iskolatársamat. Vettem egy csokor gyöngyvirágot a- húgának s útközben messze kalandozott a MEGÉRKEZETT a sokak által várt ERŐS MAGYAR PAPRIKA Tekintette! arra, hogy úgy a tengeri, mint a szárazföldi szállítás nagyon megdrágult az ÉDESNEMES KALOCSAI PAPRIKA fontja: $2.25 az ERŐS MAGYAR $2.50 — szállítás külön! K.M.U. Kereskedelmi Osztálya 210 SherbrooK St. Winnipeg, Man., R3C 2B6. W: ff pi f m fantáziám. Egy pillanatra az is eszembe ötlött, hogy ideje lenne rnegházasodnom. Egy kedves, szelíd feleség, a meleg, kényelmes otthon új eniibiert faragna belőilem. Ha megkérném Anna kezét? . . . “Még most is gyakran beszél rólad” ... — mondta nemrég a bátyja. ügy véltem: nem juthatok okosabb és jobb elhatározásra Szinte megkönnyebbülten emel tem fel a fejem: éreztem, hogy szeretni fogom Annát. Teli tüdővel szívtam magamba a tavaszi (levegőt és merészen néztem szét az emberek között. — Szabad vagyok! — szerettem volna kiáltani, de torkomon akadt a szó, mert előttem megfordult egy férfi, egy szikár, deresedő hajú ember és égő szemmel, parancsoló mozdulattal elzárta az utamat. Noha ckzülő bajusz ibloruilt az ajkára, rögtön megismertem Szaniszlót. Megöregedett, mióta nem találkoztunk. Gyűlölettel, megvetéssel nézett rám és rémülten láttam, hogy felemelt öklé| ben kést szorongat. Mintha va| laki mellbevágóit volna: egy I pillanatra elszédültem, s mikor magamhoz tértem, üldözőm már messze járhatott. Seb nem volt rajtam, ütés nyoma sem, de a halántékomban még akkor is zúgva lüktetett a vér. Nem mertem folytatni az utamat, hanem céltalanul bolyongtam az utcákon. Órák hosszat kóboroltam s egyszerre csak arra a térre tévedtem, ahol Szaniszló lakott. — Most le kell számolnom vele! — ötlött hirtelen az agyamha és anélkül, hogy meggondoltam volna lépésem következményeit, egyenesen a ház felé tartottam. Bekopogtattam a házmesterhez, ahol egy öreg asszony épp a petróleumlámpát gyújtotta meg. — Vend Szaniszló urat kel esem, .— mondtam határozottan. — Hányadik emeleten lakik? — Ilyen nevű ur nem lakik itt, kérem, — felelte az öregasszony. — Az lehetetlen. Biztosan tudom, hogy itt lakik. Az asszony türelmetlen mozdulatot tett. — Én metg nem tudok róla, kéiem. De majd megkérdem a fiamtól. Bejött a házmester és én meg ismételtem a kérdést. Az ember vállat vont. — Nem lakik itt, kérem, az az ur — mondta aztán. — Dehogy nem — próbálkoztam újra. — Egy szikár, deresedő hajú ember. Vizszinü szeme van, szeplős arca. Furcsán öltözködik. Például sárga kabát hoz vörös nyakkendőt köt . .. A házmester gondolkozott egy darabig, aztán legyintett a kezével. — Hja, a Vend Szaniszló ur! Az az ügyvéld, aki a második emeleten lakott? — Az ügyvéd' ur már két éve meghalt. Azóta egy szabó vette ki a llakását. Elveszítettem az ©sízunéletem Irta: Borsovai Lengyel Gyula Az akol végébe ragasztott juhászház ajtajából, egyet kiáltott a vádiig 'felgyűl között bacsó Makacs István: — Julis te! ... Mennyi sajt van az eresz alatt szikkadóba? Csengő női hang felelt kisvártatva: — Huszonkilenc! — A mostanival kivan a harminc. A városiak közül olyan is akad, aki a friss rágós sajtot szereti . .. Holnap befogom a Mancit, meg a Fiiest, oszt beveszem a városba. Itt a falusi fogyasztási nem ad érte csak nyolcvanat. Pirosarcú kis fiúcska került elől az akol mögül. Kezében kis ostor. Mezítelen lába «©gpkedvűén taposta a sarat. Barna haján félre állt a fekete báránybőr sipka. Inge szárnya kétfelé szállt. Hasacskája szabadon szellőzött. A bacsó végignézett rajta. A feleségéhez fordult: — Jóskának csizma kíné, Juli! Ki tudja, mikor kerülök be a városba. Meg egy öltő ruha is kellene neki. Még nem isi volt vett ruhája. Te tákoltál neki, rongyból rongyot. — Nem bánom! .— szólt Julis. — Vigye be Jóskát is akkor, nehogy kicsi legyen rá a csizma, vagy a ruha. El ül majd a szikkadt sajt tetején. így történt, hogy éjfél tájban, az alvó Jóskát megesókolgatta az édesanyja és, az apja juhászbundájába jól betakargatva, feltette a kis szamárszekéibe, a sajtok tetejébe. Manci meg a Files lógó fülekkel egykedvűen álltak a szekérrúd méllett. Makacs István rágyújtott a kurtaszárú pipájára. (Mikor már jól égett a dorány és a lámpafényben kékesen szállt a füstje, egyet rántott a kenderből sodort gyeplőn. A kampós bot rezes végével — nem akarván megcsalni egyiket sem, — végigvágott i~ gazságosan mindkét szamáron és rájuk hujjantott a pipaszár mellől: — No! A két iszamáj- indított. Istvánnak nem tetszett az inditás, mert újból végigvágott a Mancin: — Ne spórolj a mozgással .. . te ... kutyaeledel! Julis utánuk kiáltott: — Járjanak szerencsével! A szamarak megfontoltan haladtak. Jóska jóízűen aludt a bundában. Makacs István szótlanul ült a szekér első ülésén, mindaddig, inig kelet fellő®, vékJony csikban megvilágosodott az ég alja. Egy útszéli korcsmához értek. A bacsó a korcsmaablakra pillantott, ahonnan sárgán világított a petróleum lámpa hal(Folytatár a 7. oldalon) •JÓSKA VÁROSI ÚTJA és végig vágódtam a házmtsterlakás padlózatán. i
