Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1975-03-07 / 10. szám

W nnipeg, Maii. 1975. márc. 7. LEMKE GYULA: MÁRCIUSI VISSZHANGOK Csodás ize volt annak a már­ciusi napnak. Fél évszázad táv­latából is érzem az Ínyemen. A hajdani Avar-gyürük lankáin még fehér hóvirág harangocs­kákat cirógatott a szellő, die kő­zetükben már ikikedvesikedeit a messze-Ulatú ibolya. A fák uiügy nélkül siudarasodtak, ám lát­szott, hogy izmaik 'kikeletre fe­szülnek. Színes madárkák ke­csesen billegitek ágról-ágra. E- gy erdőre félszegen köszörül­­gették füttyszóra torkocskáju­­kat, hogy pár hét múlva szerel­mes kórfusiuktól zengjen az er­dő. Imitt-amott fénylő, fekete csikókat ihasditott az eke a zsí­ros termőföldeken. 'Szétszórt pocsdlyákat gőzökben sziippo­­gáttá föl a melegen tűző kora­tavaszi 'napsugár. Bent a faluiban fekete ru­hás, fehér inges férfiak tempóz­tak a templomi felé. Kiálló arc­­csontjaik fölött, barna szemek­kel hunyorogtak a széleske dvü napkorongba. Fekete ruhája, kiálló acidcs ontja volt a gróf­nak is, meg a vele és körülötte lárgyalgató népeknek is. A mélyihangú férfiak mellett kun­cogó, retyetelő fehérnépek húz­tak tova. Riszáló hátú Íjuk igyor­­sani tűnt el a templom 'bejára­tánál. Március idusa volt. Ünnep. Nem parancsolt ünnep, nem hi­vatalos 'ünnep. Szivekből jövő, szivekben élő, igazi ünnep. Mi, gyerekek is, tisztára mos­va gyülekeztünk. 'Rakoncátlan hajunkon meglátszott, hogy kefe erőlködött benne. iSzap­­panlhab íbellemes illata lenge­dezett körülöttünk. Lányocskák copfjaiban pántlika, fiúk gomb­lyukában kokárda. Némelyik lurkónak ajkát csiklandozta a túlságosan nagyra sikerült masni. Csodálatosképp: eszünkbe se ötlött a rosszalkodás. Még a szentbeszéd alatt sem tapos­tunk egymás lábára, nem mar­koltunk egymás vékonyába. A vértanú első magyar felelős miniszterelnök szobrához is csendben vonultunk. Nem gyi­­íhosikodtunk, mint a “Madarak | és fák” napján, múlt májusiban. Igaz, akkor érdiéi tisztáson so­rakoztunk. Tarisznyáinkból hú­soskolbász szaga ingerelte mi­rigyeinket. A fiatal tanító úr is lehangaló igéket hirdetett. — Fogadjátok meg gyerekek, hogy nem .bántjátok többé a madarakat és nem földelitek a fiatal fákat. — Hát miként fo­gadjak mag, ilyesmit -— gondol­tam elszotyiolodva, hiszen zse­bemben most is itt lapul a pa­rittya, amivel ötven lépésnyiről eltalálom a kányát és hetven lépésről Tamásy Béla hosszú­kás sipkáját. Amott meg egy I szép, zsenge fűzfa hajladozik, j Abból sípokat és egy mélyebb j hangú tilinikót faragok — ha- I tároztam eltökélten. Nem is vettük komolyan sem a madár­napot, sem az intelmeket. Pén­zes Jóska (most Pénzes Bal­duin néven az Uj Ember című katolikus lapot szerkeszti), | csak úgy unalmából, hátulról fültövön csapott. Az erős ütés­től fejem úgy biccentett, mint­ha helyeselnék a madaras fo­gadalomhoz. A tanító úrinak Láthatóan jói esett helyeslésem. Vesztemer azonban, nyomban elégtételt vettem a későbbi hi­res Bencés-atyán. Középmaga­sán hátratalpaltam. Ezt a moz­dulatot már auem értette félre Horváth 'Ferenc tanító úr. Mér­gében maga is elfeledkezett az erdővédelemről. Furulyának szánt fűzfámat szinte gyöke­restől kirántotta és azzal tette nekem is, meg Jósikáinak is em­lékezetessé a madarak és fák napját. Ilyesminek íe^e sem volt Batthyány tLajos márvány ta­lapzaton álló ércalakja előtt. Pe dig az ünnepi szónok hosszasan beszélt. Ezt elvárják a falusiaK,. A szónok győzze szusszal! Ki­adós beszéd alatt lehet jól el­­töpregeni Kossuth Apánkról, aztán erről a Brönz-gnáfról, aki a mostani hajós grófnak nagy­bátyja volt. Aztán arról is, hogy sok magyar vér locsogha­tott el ebben a határban is, mert igen csak bírja a 'búza­­tarló az őszi kerekrépátj. A gyerekhad képzelete, a szónak szavai nyomán, Kápol­nánál ment rohamra a honvé­dekkel. iMárcius idusán nem törtük fejünket semmi gonosz­ságon. Buksi eszünk képtelen volt felfogni, de ösztönösen éreztük: Ezen a napon nem e­­gyetlen eseményre emlékezünk, de a llebirhatatlan éltet, önma­gát ünnepli a Nemzet. KŰltLtí M. GYULA rmzje^yzy, ugjvéo, jogtanácsos. Suite 80/-810 Somerset Place 294 Portage Ave., Donald sarok / WINNIPEG, MAN. R3C 0B9 Telefon: 943-6657 Magyarok a Csendes-óceán pariján (Tudósítás) Vancouver gyönyörű fekvé­sié, szelíd éghajlata, fejlődő ipa­ra mind nagyobb tölmegeket vonz a Csendes-óceán partjára. A magyarok száma is szinte hónapiói-hónapra szaporodik. Az ötvenhatos forradalom előt­ti pár száz fő, ma már ezrekre duzzadt. Lehetnek itt vagy öt­ezren, vagy talán kétezren, a pontos számot senkii sem tud­ja. Nincsenek magyar szige­tek, mint keleti nagy városok­ban!. Különböző időpontokban érkeztek és igy szétszórtan te­lepedtek le Vancouver minden részében, A történelmi egyházak és társadalmi szervezetek az ösz­­szefogó erő. Ezekben lüktető munka folyik és ami a legfon­tosabb: békességben együtt dolgoznak. A református lel­kész és hívei megjelenőnek a ka­tolikusok ünnepélyesebb össze­jövetelein és ugyanez történik megfordítva. Az egyesületek ve­zetői bekapcsolódnak a hitbuz­­gallmi megmozdulásokba, a lel­kipásztorok imát mondanak a civil magyar szervezetek ren­dezvényein, szónokai a kaza­­fiass ünnepségeknek. A külön­féle egyesületek nem vetélytái - sai, de támogatói egymásnak. DALOLJUNK... ! NEM GONDOLTAM, HOGY A LELKET ... Hámory Várnagy Dalma verse, Eisemann Mihály zenéje. Nem gondoltam, hegy a lelket is meg lehet ölni, Mint a gyermek a játékot, játszva összetörni, Mosolyogva tovább menni, hajtva múló vágytól, Mint falevél, melyet a szél lesodort az ágról. Ősz időben, a levelek, lehullnak a fákról, Az elmúlás szomorúság, bólint minden ágról, r Ilyen napon mentél el Te, őszi délutánon, Mint falevél, mely kiélte magát a faágon. Lesz Neked még vágyódásod, rágondolsz a múltra, Keresd fel a nyugvóhelyem (de) ne borulj rá sírva, Elköltözött lelkemmel is simogatlak Téged, Még akkor is fájni fog, hogy rossz napod van Néked. Ceglédbercel 1951 nyarán. SÓIÉT ÓRÁK IRTA: RITOÓK EMMA Baki Antal huszonhárom é­­ves volt, szegény és elhagyott. De gazdagj és litres ákaii't lenni, j Szerette volna, ha akarata, mint ha/jlós acélrugó az élet minden ütése után visszapat­tant volna a ahelyett, mint egy nagy nehéz követ cipelt maga- I val, mint nyomasztó terhet. j mely vállait lehúzta, meggörbí­tette hátát, úgy iholgy a saját íútságát folytonosan érezte. Lassan, nehézkesen ment i most is, mintha keresztül kel­lett volna törnie a levegőt. A városliget felé Igyekezett. Ko­csik' röbo<g(ása, automobilok éles j tülkölése (hangzott, közbe csen­gő női hangök, friss nevetés hol kihívóan, hol hízelkedve iz­gatta hallását. Egy gyermek sírni kezdett, egy cilinderes úr felületesen pardont .kiáltott, egy női név suhant el a füle mellett, egyes szavak kiváltak, meg­akadtak a levegőben ... Zör­gés, nevetés, tülkölés sírás sza- \ vak összeolvadtak, levegő sürü j volt a portól és lármától, szinte j nehézkesen úszott felettük; a j tömeg mozgásával egyirány­úan. — Milyen szép nagyvárosias — gondolta a fiatal ember, aki még sohasem látott nagyobb várost. És imélgös volt valami a tik­kasztó levegő szagában, ami a szülővárosára emlékeztette, — a széles poros országúira, mely nek mindkét oldalán évről-évre szép, hosszúkás dombokba fel­halmozva állott a kavics, mind­egy ilk .éppen harminckét gyerek lépésnyi távolságiban egymás­tól. Eszébe jutott gyermekkorá­nak egyetlen emléke, mely a szép izgató érzését költötte fel lelkében: az aranyos betűkre gondolt a patika ajtaja feiett és szinte hallani vélte a lármában az ajtócsengő éles hangját, mely ördög,ősén magától meg­szólalt,, Illa valaki belépett ... Vájjon viirágzilk-e már a bodza otthon a kertben? ... Nem, az később volt, úgy a szünidőben. Vissza akart fordulni s újra végig menni az Andrássy-úton, de a szürkület már végögömlött rajta, összesül iisödöti a távol­ban s a végén, mint egy szürke függöny, megakadályozta a lá­tást. Tovább ment, be a fák kö­zé. Éhes kezdett lenni, de. tudta, hogy az hamar: elmúlik. Csak legalább egy cigarettája volna, i Egyszerre újból elfogva a jól is- j mert harag az emberek ellen, a- j kik olyan vakok és nem is sej- i tik, ho,gy a szellem egy fejedel- \ me tévelyeg közöttük. Nem a- ! karta őket látni s egy elhagyott' padot keresett, hogy megpihen- [ jen. Mindig nagyobb lett a csend körülötte s csak néha-né- 1 ha ment el valaki mellett az : elhagyott ösvényen. Messzebb I egy lámpa égett, a kavicsok j megcsillanták; alatta, egy ág és a ritkás lévelek remegő árnyé­ka puhán feküdt az úton. A müvére gondolt, melyből az egész emberiség összes nyo­morúsága, mint egyetlen jaj-1 kiáltásban fog kilhangzani. Még j 'bizonytalan és elmosódott volt I az egész önmaga előtt is; de erősnek és fiatalnak érezte ma- ! gát s nem aggódott. Hires fog lenni. Közönyös leányszemek meleg fényt fog­nak kapni nyomorúságos nevé­nek hallatára, homályos nevé­nek hangjára, mely még most ismeretlen, mint egy hétpecsét­­tel lezárt titok, de egykor ra­gyogva fog tündökölni. Mint hóditó fog jönni s birtokába ve­szi a világot. A halk szélben virágillat rin­gott ; orgonára és bodzára gon­dolt, de idegenszerü nevek ju­tottak eszébe: anemona, aspho­­delie, syringa ... Úgy hangzot­tak, mint szép leánymevek, ra­gyogóvá, színessé váltak és úgy játszott gondolataiban a csen­gő szavakkal, mint csillogó exotitaus drágakövekkel. — Szerelem — gpndolta. — Szerelem ... szerelem — suttog ta halkan. Leányarcokat látott — szép lányokat, akiket sohasem is­­. mert; — kék eget, márvány er­kélyeket, -fekete cyiprusokat lá­tott — banális olajnyomat fan­táziákat, amik neki csodálato­saknak, elérhetetlennek látszot tak. Mélységes csend volt. Ö még mindig ott ült és gondolatok nélkül bámult maga elé. Bá­­gyadtság fogta körül, mint lan­gyos levegő, elvesztette testi­ségének minden érzését és tit­kos egyetértéssel mosolygott megszabadult lelke felé. Egyszerre ok nélkül feléb­redt, összerázkódott, felugrott és sietni kezdett. Sággá vált. Egy úy ismeretlen ellenséggel áll szemben,, egy ér­zéketlen, értelmetlen valamivel, amely kemény kévékből és meg niem ragadható, levegős feke­teségből áll Igazán új el­lenség volt? Vagy csak a régi új alakban? Nem az a kiéi lei­he tét len öltött érzéki formát, a­­miellyel mindenütt találkozott az életben? ... Tovább kellett mennie! Vá­ratlanul jól sikerült s mmtha minden veszély elmúlt volna, ,könnyen haladt előre. De szo­rongó sejtelem kinozta, hogy ez csak újabb ravaszság volt az is­meretlen éjszakától, csak meg akarta nyugtatni, hogy annál biztosadban törhessen rá. Az öklével fenyegetőzött a sötétbe, megbotlűét, nekditődött a kar­fának es a sötétség úgy állt e­­lőtte, mint egy fal, mely csak pillanatnyira enged utat, de me­lyen homlokát csakhamar vé­resre, sebesre fogja törni. —Mennyi idő óta ment már? Egész örökkévalóságnak lát­szott ... Hát sohasem lesz vé­ge? ... Fojtogató félelem szorította össze torkát, hogy végtelen lép­csőkön vonszolja itt tovább ma­gát, mélyek egymás tetejére halmozódnak s ő nyögve, bo­torkálva, tapogatózva kínlódik felfelé, hogy soha megérkezése ne legyen. Kimeresztett szem­mel tartotta fel a fejét, mint a vakok, aztán hirtelen összeszo­­ritotta pilláit,' előrelöfct’e felső testét és végre számítás figye­lem, gondolataik nélkül bukdá­­qsíoit tovább felfelé, mintha go­nosz álom vezetné ... IMost egyszerre világosabb lett és a negyedik emelet nyi­tott folyosóján állott. Látta az ég csillagos négyszögét fent a háztető kerete közé foglalva, de ez a látvány nem vigasztalta meg. legjobban szerette volna kétségbeesését és keserűségét beleköpni a hideg magasságba. A korlátra támaszkodott és le­nézett. A sötétség négy szögű oszlopa meredt onnan fel, tete-A város még nagyon élénk volt, de ijedten látta, hogy mm­­den ház be van zárva és a ka­pupénzre gondolt. Átrohant az emberek közt, nehezen, hango­san lélegzett a futástól habár tudta, hogy hiábavaló : a laká­sa nagyon messze volt. Keserű jóizansag fogta el, ami eddig, csak nappal nehezedett rá, mert különben a vigasztaló képzel­gést ajándékozó éj mindig ba­rátja volt. Most már ez is: hűt­len lesz hozzá? Milyen egyedül volt . .. milyen egyediül! ... Végre a négyemeletes ház e­­lőtt állott. A város építtette sze­gény embereknek modem be­rendezéssel. A kétszobás laká­sokban, melyből az egyiket ren­desen albérletbe adták, a vil­lanyfény nemsokára maliterfm­­totón világítóit meg a lehorzso­­lódott falon, a fürdőkádban szennyes fehérnemű állott és por, korom, férgek, betegség, gyermeklárma otthonos tanyá­ra leltek bennülk. Baki egy íd^© le s fel sétált a ház előtt. — Szeretném összeillői zsolni ezt az életet — kiáltott fel szín­padias mozdulattal. Azután fé­lénken becsengetett. Mikor az ajtó kinyílt, a szé­gyen,kedéstlől és félelemtől da­dogni kezdett. Néhány szót mondott az öreg asszonynak, boesánaékánés és ígérgetés közt ingadozva s a lépcső felé me­nekült. Alig tett néhány lépést felfelé, mikor a villany hirtelen kialudt s ő a »ötében maradt. Érezte, hogy valami ábbozódás.­­féle tört fel a torkán, de a sa­ját hangiját nem hallotta, mint­ha az éjszaka az ajkán túl mind járt elnyelte volna a szavakat. Vigyázva, tapogatózva mérte ki az egyes fokokat s csakhamar megkapta a lépéstávolság biz­tos érzetét. De egyszerre, mint­ha csak ürességbe iéjpett volna', a iába nehézkesen esett le, a talpa hozzácsapódott a kőhöz s az egész teste megrendült. — Igen, hiszen itt a forduló volt; most jutott eszébe, hogy pár lépést simán kell tennie — de a bizonytalanság újra visz­­szatért mozdulataiba. A falhoz támaszkodott, minden zsebét át kutatta, de egy szál gyufát sem talált. A sötétség gúnyosan, el­lenségesen leselkedett felé. Las­san, lábát csúsztatva ment to­vább, megint megbotlott a lép­csőben s pár perc múlva ugyan­azt a zökkenné lépést érezte. A második fordulóhoz jutott Most már számlálni kezdte a lépcsőfokokat. Eleinte jól ment I de aztán összezavarodötit, elfe­lejtette mit akar, újia megbot­lott s gépiesen hadarta tovább a számokat. Végre, mint valam felébrenlétből felrázta magát és újra megállt. A szive vadul do­bogott. Mi történik itt? Miféle bíizde lem az, amit most érez? iMilyer láthatatlan hatalom áll itt eile 1 ne? Megőrült? ! Nagyot dobbantott a kőre | dühösen kiegyenesedett áztál i lassan megint összeesett, a vál j la előrelhajolt. Észrevétlenü | szállt fel agyába ... végigbor i zongott rajta ... és bizonyos jét a sápadtan fénylő csatorna szegélyezte s lába valahol a fe­kete végtelenségben nyugodott. És mélysége .és magassága ő utána nyúlt, ot akarta megra­gadni ... Csali egy kissé kelle­ne meghajolni, csak egy kissé a testét, a fejét előre ejteni és könnyen, fáradtság nélkül szál­lana le a íekete levegő oszlopán át a sötét végtelenség ne — meg bosszulva a keserves, kanos, ne­héz feljutást ... Csak egy kis­sé ... Egyszerre érezte, hogy vala­ki áll a háta mögött — valaki leselkedett rá, kitalálta gondo­latait — az ellenség, mely. mint előbb a kő, sötétség, mélység és rettegés, reá vár. Nem látott és nem hallott semmit, de vala­mi ismeretlen, belső, százszoro­sán * kifinotnöübtt’ érzékléssel megérezte az élőt maga mögött. A másik pillanatban hátkaug­­rott ... Egy halk női hang, melyet a csöndben élesnek, riasztónak hallott, szólalt meg; — Baki úr! ... — Ki van itt? — kérdezte és szava úgy hangzott, mint egy feljajöulas. — Csak én vagyok, 'Steiner Ida a 49-ből. — Mit akar? ... — Kijöttem egy kicsit a sza­bad levegőre, olyan meleg van odabent! Asztaiosnénál lakom a konyha mellett. — Félénken, szinte mentegetőzve beszélt. — Igen, nagyon meleg van, — felelt Baki és letörölte az iz­zadtságot a homlokáról. Egy arcot látott a sötétben fehérle­­ni, de vonásait nem tudta ki­venni. — Láttam, .hogy ott áll a kor­látnál előrehajolva és úgy fél­tem ... de nem mertem kiálta­ni, mert akkor a másik megijed és valami baj történhetik. Csak magamlban 'kívántam —oh úgy kivántam, mintha imádkoznám, hogy ne hajoljam ki. — Hikzen én nem is akartam ... — felelte halkan, dacosan; VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ. PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁS­­KRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA. STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, 1/2 font $1.50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAM ILLA TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA T——im I lim II ■■iníiniv» legújabb magyarországi ^szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. K. M. ü. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6. A “Magyarok Nagyasszonya” egyházközség plébánosa Ugrin Béla Jézustársasági atya. A megbetegedett Horányi Lajos által lefektetett fundamentu­mokon építi mind szilárdabbá a katolikus hitéletet. A vasár­napi szentmisék alatt zsúfolá­sig megtelik a templom', a pót­székek dacára, sokan végigáli­­ják a szertartást. Az egyház­­község keretében nagyszerű magyar iskola működik, önkén­tes tanítók korosztályonként foglalkoznak a szép számú gye­­rekihaddal. Női kör és férfiak köre dicséretes társadalmi és * misszió munkát végez. Hevesi! Vilmos jelenleg az egyházköz­ségi elnök. A katolikus cser­készcsapat ,parancsnoka Ta­kács József erdőménaök. A templommal egybeépült díszes nagy te miiében folyik a kuiitúr­­inunka, zajlanak le a különféle komoly, vagy vidám rendezvé­nyek. Legközelebb március 8.-án, szombaton, lesz műsorral egybekötött nagyszabású va­csora. Rendezője Üveges Klári és 'Dér Erzsébet lelkes magyar asszonyok. Ki kell emelni Kop­pányi Mara szervező tevékeny­ségét. A katolikusokéhoz hasonló fölemelő tevékeny 'hit- és társa­dé az utolsó szavakat nem mondta ki. —Oh igen! — zokogott fel a leány váratlanul. — De igen ... én jól tudom. ... Kevéssel ezelőtt lén is úgy álltam ott — előrethajoiva és en­gem is úgy húzott valami lefe­lé ... oda! — Az alig Iá .ható fehér kéz rémült mozdulattal mutatott az udvar felé. — De éppen akkojr csengettek és pur pillanatra világos lett. Hajlot­tam a lépéseit', olyan nehezen jött fel. — Nagyon sötét volt. —- Igen, a hazmcetemé min­dig eloltja a villanyt, .ha az em­ber ... Olyan rossiz, szivteien asszony! A férfi érezte, hogy elpirul a só tériben. — Es azután olyan szivoSl ki­várna, 'mintha imádkoznék ... de hiszen akkor mi egymásnak úgyszólván az életét mentettük meg. Gúnyosan akart beszélni, de hangja lágy volt az el nem sirt kphnyektol. Szorosan egymás mellett állottak, mint két elté­vedt, megnadt állat, meiyek magányosságukat akarják fel­­meiegiteni. — De hát miért akart ilyet tenni? — kérdezte a férfi hal­kan. — Mert beteg voltam. Tudja varrónő vagyok, fehérnemű var rónő — a vászon olyan tisz­ta, friss és kedves. Amellett mindig arra gondolhat az em­ber, hogy az a sok szép cs.pkés holmi az övé. De aztán beteg lettem, valami baja volit a lá­bamnak és most már nem s..a­­bad többé — soha többé, azt mondta a doktor — gépen varr­ni. Mert attól jóit a baj. — ,Ha én egyszer híres le­szek, mindene meglesz, amit akar. Fehérnemű, ruha, kalap ... minden. — Hires! — ismételte a leány meggyőződéssel. — De hát akkor miiért akart maga fe? ... — Nem tudom — válaszolt a fiú rövid hallgatás után. — A Lépcső volt az oka — a kő és az éjszaka. — Most imind a ketten oda­lent feküdnénk — milyen (bor­zasztó! — Ida az életérzés gyö­nyörűségével boTzongmt össze. — És tudja mit mondtak vol­na az emberek? — folytatta Baki vidáman. — «Sopánkodtak és sírtak vol­na mellettünk és egy esztendeig beszéltek volna íróiunk. — De azt is mondták volna, hogy egy boldogtalan szerelmes pár lett öngyilkossá. — Egy szerelmes pár — ne­vetett Ida halkan. — Milyen szép ... — De boldogtalannak, sízerel­­meisjnek és halottnak lenni, az nem szép. Csak az egyik a há­rom közül. — Oh Baki úr, .milyen szelle­mes ... És most már mind a ketten hangosan és* szívből nevettek bele az éjszakába, a sötétségbe és 'minden borzalmába. Olyan fiatalok voltak ... dalmi élet folyik a Kálvin János református egyházközségben is. Csiszár Attila személyében qsu­­pasziv lelkész és rendíthetetlen magyar áll a Vancouvert protes­tánsok éltetni A lelki élet mellűit, itt is, az idegenben született gyerekek magyar oktatásán van a hangsúly. Gyakoriak a hitbuzgalma és társadalmi ösz­­szejövetelek, szeretett-vacsorák, hasznos előadásuk. Legutóab Baraksó János erdőmérnök az Északi Sark csudáiról tartott beszámolót, Tamási Miklós köl­tő saját verseiből olvasott fel, Lekner Andrea művésznő zon­gorázott. Március 8.-én újabb műsoros est tesz. Előadó: Ká­rász József. Legerősebb társadalmi egye­sület a Magyar Társsáéikor. Múlt év novemberében ünnepel­te. 30 esztendős fennálásának jubileumát. Tagjainak száma megnalaidja a félezret. Impo­záns székháza a város egyik legforgalmasabb utcájában hir­deti a magyar élniakarást. Az épület értéke 300 ezer dollár körül mozoghat. Gyönyörű nagyterme a helyi magyart meg mozdulások, ünnepélyek köz­pontja. , Knltúncsoport, Tánc­csoport, és Műkedvelő Kör gon­doskodik gyakori, művészi szín­vonalú műsorról. Hegedűs Györgyi művésznő a tánctanár, a rendező és sokszor a szöveg­­(Folytatás a 6. oldalon.) FELEnfcGES ENERGIA IRTA: ZÖLDI MÁRTON Éppen az ötvenedik eszten­dőt taposta erosnyaku, sü. ü­­szemöldökü gazdaemberc a tör­vényszék két és fél esztendei börtönre Ítélte. Noha hirtelenharagu ember­nek ismerték, soha az előtt sen­kivel baja nem volt. Amit pe­dig, tisztességét illeti, azt sora senkinek sem jutott eszébe két­­siégbevonini, vagy akáiqsak gya­núval illetni. A faluban könnyű az embe­rek e1 kötési körülményeit nyil­vántartani. Kevesen vaunak, szemmel tarthatják egymást. Különben is irányadó a falusiak előtt, hogy a rendes, dolgos em­ber nem kanyarodik se Ihajszra, se csaléra. Megy a rendes útján tisztességben. És Hámos Imre mégis ódá­két ült a kerületi 'börtönbe, ho­vá a népek alját taszigáijak. Volt is nagy fejcsóválás a íalu­­ban. — Ejnye, ejnye, hogy e.nek igy keltett esni. . Nem a vénasszonyok sopán­kodtak fölötte, hanem meglett, dereshaju emberek. Voit is ok rá. Hámos'Imre úgy került bel.' a bajiba, hogy maga sem tudta miképp. Csaknem muszáj volt vele, mondio'tta az öieg b.ró. És majd csaknem igaza volt az öreg bíróinak. A dolog ugyan­is a következőiképp esett: Ha­mas Imre sógoira, egyetlen hú­gának a férje, iszákos, kortheiy, íeketevérii enabler volt. A ma­gáét hamarosan elitta, aztán az asszony kis ingatlanát, a más­­félíertály földet akarta pénzzé tenni. Az asszony- természetesen el­lenkezett. Ebből csúnya vesze­kedések, verekedések kereked­tek. De a falusi asszony sok lel­ki ,és egyéb lkából, odást el tud tűrni, mielőtt otthagyná az urát. Elkinlóddo vele, amíg rak az emberileg tehetséges. Marosiné — ez volt a neve Hámosi Imre bugának — te is merített minden béketürésf, hogy meglehessen cudar fajtá­jú úrávail. Eltűrt szitkot, gyalaz­­k'oidást, verést panasz nélkül esztendőkön ka: észtül. De az urán nem fogott semmi. A faluban már nagy hire volt a dolognak, de Hámos Imre no­ha indulata erősen lobogott, nőm akart heleegyedni. Szeren­­csétlesfciginek tekintette a húga sioirsát’ ® hol sóhajtott, hol ká­romkodott fölötte. Egyszer mégis belemártotta magát. A dolga vitte a súgói a portája felé, amikor csúnya lár­mát, sivalkodást hallott. Benyi­tott az ajtón. Még a nyaka is vérvörös lett attól, amit látott. A sógora, Marosi, a hajánál húzta az asszonyt a pivar felé. Kezében husángot tartott. — Elereszted azt az f asz­­szolnyt! — ordított rá Hámosi Imre. (Folytatás a 7. oldalon) 2

Next

/
Thumbnails
Contents