Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-03 / 1. szám

A KÁVEF0RRÁ2Ó Csak a jó Isten a megmond­hatója miért írom le annak az igazan jelentéktelen kávefonrá­­zónak kicsinyes esetét, amely meg a mai napig is att díszeleg ieitnuó sziliével hol az aszta­lon, nol a gáztűzhelyen, de min­dég útban, alkalmatlan helyen, mint azelőtt. Még nem ,is külön­legesség. Megtalálható számta­lan háztartásban, üzletben cse­rép bői, aiuminiumból, zomán­cozott fémlemezből készítve. (Ez utóbbiból készült a miénk is). Bellát akikor mióit keil be­szélni róla.'' Magam sem tu­dom. Ezért annak eldöntését az olvasóra bízom. Ha nem nyeri el tetszésüket, a szidalmak özö­nét szórják nyuugodtan a kávé­­forrázara, mint ahogy én tet­tem, amikor hajlékunkba beto­lakodott. Hallgasság meg a tör­ténetét. Ez is Párisban történt egy liáromszázéves szállodai épület­ben, ahol falszomszédságunk­ban egy megtermett dunántúli asszonyság — Máii néni — la­kott. Vezetékneve nem fontos, mert hisz nem a név teszi az embert. iA külső megjelenés töb bet mond száz névnél. A név el­felejthető', sőt legtöbbször nem is érti meg az embeír; a bemu­tatkozáskor, de az aicot, ikülö­­nösen pedig a termetet ritkán feledjük el. iMláli nénit meg iga­zán nem lehetne elfeledni világ­­vándorlás közben sem, mert termete oly jellegzetes és szem­beszökő, hogy még a felületes szemlélő tekintete isi megakad mjta. Hogy is ne, amikor csupa domborulat elől, hátul és a te­kintet hol dús keblén, hol telt hasatáján, hol meg öles dere­kán botlik meg,, majd pedig ki­ugró csípőjén akad fenn. Testé­nek hátsó oldalát oly tekinté­lyes párnákkal áldotta meg a Teremtő, hogy még a legsúlyo­sabb balesetektől is bizton meg­óvja hordozóját. Azonban, Isten csodálja, arca nem alkalmazko­dik termetéhez. Még kevéskéé terjedelmes bájak mellett csi­nosnak lett volna mondható. Lábai is ellentmondanak testi bőségének, de ;a combokat ter­mészetesen nem kell lekicsi­nyelni. Fia, Eac,i, mondta sok­szor, hogy a Szajna és a Marna is ikiárad, ha Máli néni bele he­lyezkedik. Igazat kell adni neki, mert el s hihető. Tán legjobban jellemzem Mali nénit akkor, ha emlékeztetem az olvasót azok­ra a jó termetes nénikére, akik á piarcokon sátruk, vagy árus­bódéjuk előtt csípőre tett kézzel fölényesen tekintenek szét a piaci nagy birodalmukban. Igen, Máli néninél ,is csak azt várja az ember, hogy csipőre csapja a kezét és a nemének leggyöngébb fegyverét — nyel­vét — bocsássa szabadjára el­rettentő például. Nem. Máli né­ni nem az a fajta, dacára ter­metének. Vagy ki tudja? A fia, az már más. L.aci va­lósággal ellentmond az öröklé­si törvényeknek. Ha van nya­kigláb ifjú, akkor Laci az. Hosz­­szu, vékony, mint a meszelő­­nyél. Ezzel szemben pótolja Má­li néni hiányos orgánumát, mert ha bárkivel is együtt van — náluk, vagy másutt —, ak­kor más szóhoz nem jut. Ott csak ő beszél, ő tud és ő körü­lötte forognak az események. Nincs oly téma, esemény, isme­ret amelyet ő jobban ne ismer­ne, amelyben szerepet ne ját­szott volna és bármiben is szak­szerű tanáccsal ne szolgálna. [Mindezeket csak azért emlí­tettem meg, mert ha fiának nem is, Máli néninek jelentős kiöze volt a kávéforrázó eset­hez. Szóval úgy történt az eset, hogy hü párom —- Margit néni (mármint a fiatalabbak részc- 1103) — Máli néni termetéhez illő, kávéforrázót. Olyat, mint majdcsak ő maga és cserépből volt az istenadta. Ezt a kávé­forrázót meglátni és .. . csodá­lattal eltelni iránta, nem oko­zott neki nehézséget, mert — mint mondta — oly kényelmes, praktikus, és takarékos, hogy minden más főzési módot felül­múlt. E naptól nem mulasztotta el dicsérni a forrázok minden fajtáját és szidni a mi őskor' kávéfőzési módszerünket. Hiá­ba volt minden ellenvetésem. Igyekeztem megmagyarázni, hogy a törökök egyáltalán nem ismernek ily készülékeiket és mégis világhírű kávét -isznak. Meghogy takarékosabb kitolni a kávét, mert a forrázás nem lú­­gozza ki a kávét teljesen és a visszamaradt “zacc-” csak kido­­bódik a szemétre. Érvelésemre feleségem nyomatékosan hang­súlyozta, hogy ’’igenis a ’‘zacc” nem lesz kidobva”, mert kifőzi a forrázáshoz. “Nahát, ha nem dobod ki, ott vagy ahol a mádi j izraelita, vágy-isi mégis csak fő­zöd a kávét” — csaptam reá, ‘ kijelentését felhasználva. Szó ide, szó oda, a kávéforrázó to­­vábra is szőnyegen maradt és j sokszor keserítette meg az e­­gyébként édes kávémat. Egyik este Máli néni egy kis kávékóstolót tartott barátságos eszmecserie keretében. “No .meg hát miért kell örökké otthon gubbasztani, ha még (hozzá szomszédok is vagyunk”— erő­sítette meg a meghívást Máli néni csábitó mosollyal. Az est fénypontja Mái néni kávéforrázója volt. Feleségem és ő -egyébről nem beszéltek, mint csakis a kiávéforrázóról. iMinden korty kávéhoz hozzá­fűzték a “feleséges zamatot”, amit kizárólag csak a forrázott kávé nyújthat. Egyik napon feleségem azzal a hírrel fogadott, hogy Málfhé­­ni kávéforrázójának a felső ré­sze eltörött. Nagy elégtételt éreztem e hír hallattál a égi i­gyekeztem e lehetőséget is fel­használni a kávéforrázó ellen. Feleségem látszólag legyőzött­­nek érezte magát. De korai volt örömöm. Máli néni egy új fel­sőrészt vásárolt forrázójára és ismét kóstolót tartott egy este. Végül isi egy későbbi napon a mi életünkbe is bevonult a ká­véi oirrázó. Egy pénteki napon — (még mondja nekem valaki, -hogy a pénteki nap nem szerencsétlen) — feleségem titkolózó, jelentőd tekintettel fogadott hazatértem kor. Amint a kandaló padkájá­ra pillantok, egy öblös sáiga­­pirosra zománcozott forrázót vettem észre. Keserűt nyeltem és gyűlöltem már is, mintha va­­lamily ellenséges alak terpesz­kedne a párkányon. Nem szól­tam semmit. Az az mégis. Di­csértem. Csak azért, mert ez a legelemibb férjl kötelesség a fe­leséggel szemben és okos dolog is, mert nagy perpatvartól men­ti meg önmagát. E naptól kezdve mi isi forráz­tunk. Azaz dehogy. Csak az el­ső és második napon. A továb­biakban Anyukom reá jött, hogy mégis nekem volt igazam. E véleményét azonban nem nyíl vámitotta hangosan, hanem csak magában ismerte el. To­vábbra is főzte rendületlenül a kávét és a szinkávét a fo-rrázó­­ban tár olta. Nem mondom, ez is eredmény éa a forrázó egyetlen áldása, mert a száján keresz­tül kényelmesebben önthető ki tartalma a csészékbe. Tehát megint csak a feleségemnek volt igaza. Ellenséges érzületem azon­ban továbbra sem szűnt meg a forrázó iránt. Bántott, amint ott terpeszkedett a padkán vö­rös-sárga hasát fitogtatva. A- zonkivül még lábatlankodott is a szemtelen jöttmemt. A padka egyébként is zsúfo­lásig tömve volt minden elkép­zelhető holmival és bármi mást csak nagy hozzáértéssel és ta­lálékonysággal lehetett volna el helyezni. E helyszűkét a forrá­zó még emelte. <Ha egy ruhada­rabot le vagy fel akartam akasz tani a padka végében, kereszt­ben, elhelyezet fogasra, úgy a ruhadarab közvetlen érintke­zésbe jutott az egyik, vagy má­sik füles lábassal, avagy más istencsodájával. Kis'hijja, hogy a földre nem került az illető da­rab. Hanem végül is bekövetke­zett a katasztrófa. Egy borús és álmos reggelen — munkábamenetel és reggeli­zés .előtt — a fogas és az ablak között kifeszitett zsinórról sze­degettem le a szárítás végett fel rakosgatott ruhadarabokat. (Me,g kell jegyeznem, hogy a szárító zsinór a padka felett vo­nult végig. Minden este én kö­töttem ki és húztam bizonyos akrobatikus ügyességgel a zsi­nórt az ablakig és a következő reggel ugyancsak ón szedtem le a zsinórt és a ruhadarabokat, mivel életpárom születése ide­jén nem sok eső esett.) Az em­lékezetes reggelen a gyér reg­geli világítás melleit egyenként szedtem le a ruhadarabokat az­zal az óvatossággal, amely meg kívántatik azoktól a férjektől, akik nem akarnak kora reggel i hangos eszmecserébe kevered­ni szunnyadni óhajtó életpáruk­­kall. Ez időiben a kávéforrázó a padka legvégén helyezkedett el. Ez nem lett volna egyébként nagy esemény, ha nem feled­kezem meg a nyomorultról a ruha szedése közben. íme. A nagy szedési igyekezetét egy robaj s egy hatalmas csattanás követte, ami a néma reggeli csendben visszásán hatott. Lábam elé néztem. A kávé­­forirázó ott nyúlt el gyászosan és sötét tartalma nagy foltban éktelenkedett a fényezett tégla­padlózaton. — Mi a csudát csinálsz már I megint Te szerencsétlen? — j hallottam Anyjukom éles hang­ját az ágy felől. — iSemmit, — mondtam nagy lelki nyugalommal, holott a rosszabbat, a 'követikezendőket inkább rettegtem, mint nem. Nem történt azonban semmi. Azaz feleségem néma duzzogá­­sa ikisért útiamra. Pedig szépen felvettem, helyére tettem a gyű lölt forrázót és a fekete foltot és eltüntettem. Csak a fogan­tyúján lévő sebet nem tudtam megmemtörténtté tenni. Csodák csodája, este csak éppen emlí­tés történt a reggeli esetről, az­után életünk folyt tovább, mint azelőtt. És a kávéforrázó kihí­vóan düilesztet/t'e továbbra is felém hasát a padkán, mintha mondta volna: “Még tönkre sem tudisz tenni”, s szülőhazá­jától távol, itt is lábatlankodik mindenütt anélkül, hogy ma ügyet vetnék reá. Halmy József. FALÁBÚ EMBER IRTA: GARSIN MIHÁJLOVICS Magyarországi magyar ÜGYVÉD DR. RACSMÁNY BÉLA a budapesti ügyvédi Kamara volt tagja. Manitobái gyakorló ügyvéd, közjegyző, uj cime: 214-388 Donald St., Winnipeg 2, Man. — Telefon: 947-1513. Magyar Hanglemezek 8-TRACKES ÉS CASSETTE TAP EK Legolcsóbban, legn gyobb váksz. tékban kaphatók. Kérje ingyenes lemezárjegyzékünket. Szappanos Record Shop 3046 East 123 St., C eveland, Ohio. 441 20, U.3. Telefon: (216 ) 561-6524. Fagy, hideg . .. Január van és minden szegény ördöggel érezteti orojót. a, postásokkal, rendőrökkel és egyéb emberek­kel, akik nem helyezhetik biz­tonságba az orrukat valamely jó meleg helyiségbe. Én iis ér­zem dermesztő szelét. Nekem van ugyan meleg, kedves szo­­| bácskám, de a fantáziám az ut­cára kerget, nem hagy nyugod­ni ... Valóban, minek is őgyelgek itt a rakodóparton? A négy karú utcai lámpások erős fényt vet­nek a kövezetre, pedig a szél behatol a gázlámpák üvege mö­gé és megtáncoltatja a lángo­kat. A világos, imbolygó láng, sötét tömeggé varázsolja ezt a pompás palotát és különösen az ablakait mutatja nagyon sötét­nek. A hózivatar visszaverődik a hatalmas tükörüvegtáblákon s a szél nyöszörögve és üvöltve száguld végig a Néva jégsiva­tagján. Bim-ban, bim-bam, hallat­szik az orkán tombolásán ke­resztül. A Pé-ter-Pál erdőben ha­rangoznak és falábammal ki­verem a harangszó taktusát a jéggel borított gránitlépcsőn. Szivem is taktusra ötödik a mel lem falához,, az én beteg szi­vem .. . Be kell mutatkoznom az ol­vasónak. Fiatal, vagyok még, de fél­­lábam fából van ... Azt hiszi­tek talán Dickenst utánozom? Wegg Silast ,a falábút? Nem. Senkit sem utánzók. Valóban fiatal rokkant vagyok. De csak nem régóta. Bim-bam, bim-bam! Előbb harangjáték szólal meg azután az óra üt. Egyet ... Csak egy óra! iMég csak hét óra múlva lesz világos! Akkor el­tűnik ez a hollófekete éjszaka fagyos havával és megkezdődik a szürke nappal. Haza megyek? Nem tudom. Egészen mindegy. Nem kívánok aludni. Tavasszal is szerettem éjsza­kákon át a rakodóparton an­­dalogni. ó, micsoda éjszakák voltak azok! Semmihez sem ha­sonlíthatók! Ez nem a Dél illa­tos éjszakája, furcsán kék egé­vel és nagy csillagaival, ame­lyek mindenüvé elkísérnek ben­nünket. Itt minden világos és tiszta. Az ég tarka, hideg és szép. Az egész éjjelen át tartó alkonypir megaranyozza az eget északon és keleten. A levegő é­­les és üde. A Néva büszkén ra­gyogva ringatózik tova és gyen­géd hullámai szelídem paskolják a kőpart lépcsőit. S én itt állok a kőipart on ... Egy leány ka­paszkodik a karomba ... És ez a leány ... Winnipeg, Man. 1975. január 3. De minek is kezdtem beszélni az én sebeimről? Hm, ilyen a szegény ostoba emberi szív. Ha megsebzik, mindenki előtt meg­nyílik és enyhülést keres. De nem talál ... Ez egészen ter­mészetes. Tavasszal, amikor Masával megismerkedtem, még nem volt szükség gyógyulásra a szivem­nek. ó Masa, legjobb Masája a világnak! Itt, ezen a kőparton ismerkedtem meg vele, dé ak­kor még nem volt falábam. Iga­zi, jól formált lábam volt, ép­pen olyan, mint a megmaradt balláb. Egészbe véve, jóformá­­ju ember voltam és persze nem hasonlítottam mai mivoltom­hoz, nem voltam ilyen sánta varjú ... Csúnya szó, de mit tö­rődöm most a szóval? Tehát megismerkedtem vele. Egészen egyszerűen történt: én is idejöttem, meg ő is. Egyálta­­. !án nem vagyok szoknyava­dász, de valami vonzott feléje j és hogy beesüJetes a számaié- Ij kom. Vidám ábirázatoni, (ame­­j lyet most mély ránc éktelenit az orrom tövében) megnyug­tatta a leányt. Elkísértem a la­kásáig, a Gálya utcába. A nagy­anyjától jött, aki a Nyárikért— ben lakott s akit minden este meglátogatott. Fölolvasott ne­ki regényeket. A szegény nagy­mama vak volt. Most már nem él. Az idén na­gyon sok ember, halt meg, olyan is, aki nem volt nagymama. Magam is közel voltam a hali 1- iioz, bizony. De megmenekül­tem. Mennyi szenvedést bir el az ember? Én nem tudom. Sen­ki sem tudja ... * * * Pompás! Masa megparan­csolta: legyek h!ők és kénytelen voltam bevonulni . . . A keresztes hadjáratok regé­nyes ideje elmúlt. Nincsenek már lovagok. De ha az imádott nő azt mondja: Ez a gyűrű én vagyok! és beledobja egy égő házba, egy lángtengeríbe, nem fogtok-e utána ugrani, hogy megmentsél ek ? — Milyen furcsa ember ez, — mondjátok most erre. — Hát persze, hogy nem megyek a gvürü után a tűz,be. De nem ám! Hanem elmegyek a nővel az ékszerészhez és veszek neki tízszer olyan drága gyűrűt. Azt hiszitek elhinné, hogy drágább gyűrűt adtatok neki és nem az övénél egyszerűbbet? De hiszen a ti dolgotok más, nektek van néhány száz darab részvényetek s talán valamely nagy cégnek is társtulajdonosai vagytok. Láttátok-e gyermekk Tótok­ban, amint a pillangó nekirö­pül a gyertya lángjának? Akkor mulattatok rajta. A pillangó rángatózva csapkodott megper-7 * zselt szárnyával s a teste vo­­naglott a fájdalomtól. Nektek letsizett ez s a végén agyonta­postátok a pillangót. Ó, ha engem is így megsem - Hűsíthetnétek, hogy véget érje­nek szenvedéseim! ijí Masa nagyon furcsa leány. Mikor kitört a háború, néhány napig hallgatagon, komoran járt-kelt. Semmivel sem tud­tam felvidítani. — Hallja-e, — szólt egy na­pon. becsületes ember ma­ga’ — - Annak vallhatom maga­mat. — Becsületes emberek meg­teszik azt,, amit mondanak. Ma­ga is kivánta a háborút, tenát menjen a harctérre. Összeráncolta szemöldökét és Ms kacsójával jól megszorítot­ta a kezemet. Én ránéztem s csak ennyit mondottam: — Igen! — Ha visszatér, a felesége leszek, — mondta búcsuzáskor a pályaudvaron. — Jöjjön visz­­sza! Könnyek tolultak a szemem­be, csaknem felzokogtam. De uralkodtam magamon és szi­lárd hangon azt mondottam Masának: — Ne felejtse el maga sem, hogy a becsületes emberek .. . — ... meg is teszik aat, amit mondanak, — folytatta Masa. Utoljára szorítottam őt szi­vemre és fölugrottam a vonat­ra. Én ugyan csak Masa kedvéért mentem el a háborúiba, de be­csületesen teljesítettem köte­lességemet a hazámmal szem­ben is. Nagy harci kedvvel vo­nultam végig Románián, eső­ben és porban, hidegben és for­­róságblan ... Amikor elősizör csaptunk össze a törökökkel, bátran viselkedtem. Kitüntetést kaptam és előléptettek altisztté. A második rohamban nagy dur­ranást hallottam a közelemben és összeestem. ... Mire fölébredtem, min­dent ködösen látok . . . Fehér­­kötényes, véreskezü orvos ... irgalmas apácák ... s látom le­vágott lábszáram, térd alatt a­­nyajeggyel .. . Mindez olyan | volt, mint az álom. Azután ké­­j nyelmes ágyakkal teli beteg­­! sízállitó vonatok elvittek Péter­­váira. Nem kis dolog az, ‘ha azi em- I bér két lábbal hagyja el a vá­rost és féllábbal tér oda vissza. A kórházba vittek. Ea július­ban történt. Kértem, tudakolják meg a bejelentőhivatalbian G. Ivanovna Mária elmét s egy jó­­lelkü katona meg is szerezte a elmet. Még mindig a Gálya-ut­cában lakott. (Folytatás a 8. oldalon) §n PÁSZTOR JÓZSEF AZ ATYAFIAK — Csak egy kis útravalót akarok adni Sárikának. Nem jó az a nagy szerelem! Hamar ellobban. Megértés, egyetértés, kölcsönös engedékenység kell, úgy-e Péter? Ne akarjon az egyik a másik fejére nőni, úgy-e Péter? Péter bácsi a mondatok végén szorgalmasan bólintott s arra gondolt, hogy nem isszák-e ki addig a maradék pezsgőt. — Tudod, hogy a gorzsai birtokot Sárikának Ígértem, pedig te azt szeretted volna, ha a Csehák lányokra hagyom.1 Csak akkor lesz azonban a Sárikáé, ha legalább olyan boldogok lesznek, mint mi eddig voltunk. Nincs igazam Péter? — Tökéletesen igazad van, é:des szivem — bólintott Pé­ter bácsi. — Ha pedig másként történne, megkapják Gorz-át a Csehák-lányok«. A Csehák-lányok Péter bácsi unokáhugai voltak. Péter bácsi ugyan nem sokat törődött velünk, de azért szerettek vol­na beülni a gorzsai kastélyba, már1 csak azért is, mert nem sok kilátásuk volt, hogy férjhez mennek. Sovány, jelentéktelen, epés és kedélytelen leány volt mind a kettő, akik már vagy két tucat bálon végigárulták a petrezselymet. — Milyen ostobák a férfiak! — sóhajtott fel sokszor az anyjuk, amikor a nénikék kávéra összejöttek Csehákéknál. — Ilyen két kitűnő lány nincs az egész városban. Felpattant. Előrántott a szekrényből egy csodálatos asz­talterítőt. Odamutatta az egyik pápaszemes nénikének: — Nézd, lelkem! Hát ki csinál ma ilyen kézimunkát? ■Hát ez aztán igaz is volt. Milike vérszegény kis lelke minden keserű érzését belehorgolta, hímezte az asztalfutókba, párnadiszekbe s teakendőcskékbe. Azt a csöpp szivet és kedélyt is, ami még pislákolt benne valamikor, amíg egészen le nem hervadt az ő szomorú szívéiben is. Betti, a nénje, a teasüte­­ménygyártásban volt híres. És csodálatos, hogy a férfiak eze­ket a nagy tehetségeket nem méltányolták. A fiatal pár átöltözött és Csobáncz megállapitotta, hogy az egyszerű, Ízléses angol ruhában a felesége sokkal helyesebb. A felesége! Néha meleg hullám öntötte el a lelkét! A felesége! Hát lehetséges ez? Az édes, virág arca. A két mélyfényü, ti­tokzatos, kérdő szeme. A testmozgásának, lépéseinek ütemes gráciája, szivbemarkoló, galambbiigásszerü hangja, mely néha a kacagásban mint a finom üvegharang szólal meg, mind-mind az övé? — S — au berakja az ingbe a gombokat. Irma néni a csókról is hamar leszoktatta. Szegény em­ber, szereteti volna néha a szerelem mezejére kiruccanni. Ugra­bugrálni, mint kis csikó a zöld füivön, de Irma néni rákiáltott: — Ugyan, menjen már a dohányszagú szájával! Es Péter, mint a megriasztott gyerek, elsomfordáit. Még fiatalok voltak s az egyik sógorné egyszer megkér­dezte Irma nénit: — Hát ti már sosem csókolództok? irma néni feleszmélt, aztán kurtán, kesernyésen nevetett: — Majd megcsókolhat az ezüsitlakodaknunkon! — De lesz-e hozzá akkor kedve? — kockáztatta meg a rokon. — Kedve? Olyan boldog lesz, hogy elájul. Nem ismeri­tek ti a férfiakat! — Nem minden férfi egyforma, — kockáztatja meg a szót Dobosiné. — Ez igaz, — bólintott Irma néni — de azért van ne­künk eszünk, hegy megtaláljuk a férfi gyengéjét. Pétert nagyon könnyen lehet idomítani Kutyában, lóban is van makacs. Szóval a végén Irma néni is hozzájárult Sárika házas­ságához. A szobrászon nem is látszott meg egyébként a gipsz­­por. Egészen rendes külsejű ember volt. 'Ha nem is volt szép, a férfias nyugalmában, hallgatásában volt valami előkelő. — Maga a felét sem mondja el, amit éirez, — mondta neki egyszer Sárika. A szobrász meglepetéssel nézett rá. — Igaz. De él lehet-e mindent mondani? Akkor kifecseg­­ném az egész művészetemet. Nagy titok ez, Sárika. — Ugyan! Hiszen azt sem mondta még, hogy szeret. A férfi ámult mosollyal nézett rá. — Nem mondtam volna? Hát, hagy tudtad meg? A leány finoman vállatvont. A szeme rávillant a férfi arcára. — Istenem, — rebegte. — Megtudtam ... Egyszer nagy hévvel beszéltél az új tervedről. Belemelegedtél s engem is ma­gaddal ragadtál. Valahogy úgy éreztem, hagy föllendültem én is veled. Pedig én csak szeretni akartam ... De forgott a lelked velem, lángolt fölfelé ... És én oly boldog voltam .. . Egyszer­re kifáradva, lecsitulva, a boldog izgalomban remegve néztél a szemembe. — 5 —­KERESKEDELMI OSZTÁLYUNKNÁL | KAPHATÓ KÖNYVEK: Angol nyelvtan és Beszélgetések .....................$ 2.00 Ágoston Ede: Fény és árnyék (versek, elbeszélések) .............................. $ 3.50 Berczy József: Európa felszabadítása ............... $ 3.00 Galgóczy János: A Sumir kérdés ................... $ 8.20 Gundel Károly: Hungarian Cookery (magyar receptek, angolul) .................... $ 3.00 Juhász József: Idegen partok között (elbeszélések) ............................................. $ 5.00 Lajossy Sándor: Lidiké (regény) ....................... $ 2 00 Medical, nuclear and Literary index ....................$ 3.00 Marai Sándor: Rómában történt valami (regény) $ 6.00 Miska János: Legjobb elbeszélések angolból . $ 3.00 ” Egy bögre tej (elbeszélések) ... $ 4.00 Muzsi Jenő: Öt könnycsepp (versek, elbeszélések) ........................... $ 2.60 Nagy István; A fenségtől a hallja kendig (elbeszélés) ................................................. $ 3.00 1 Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története ....................................................... $ 6.00 A. N. Nyerges: Poems of Endre Ady................... $10.00 Paula Néni Szakácskönyve (amerikai mértékkel) $6.50 Ravasz László: Uj Szövetség (vászonkötésben) $ 5.00 Rába Margit: A rettenet évei (regény) . ... $ 3.00 Rúzsa Jenő: A kanadai magyarság története . . $ 5.00 Sárvári Éva: Kigyúlt a fény, (regény) . . . . $ 4.00 Somogyi: Szumirok és magyarok ............ $ 8.20 Székely-Molnár Imre: Az Apostol és a Paradicsommadár . . $ 6.03 Szirmai Endre: Mindenütt és Sehol (versek) . . $ 2.00 Szirmai E.: Medical, Nuclear and Literary Index I.N.E. London, Bromley, München a. Stuttgart, 1974. Ára kan. dollárban $ 3.00 Hol van a nyár? ........................ $ 3.00 Szeretlek Hazám (versek) . .$ 3.03 Vaszary Gábor: Hárman egymás ellen (regény) $ 5.50 A nő a pokolban is ur ” $ 5.50 ” ” Ö ’’ $ 5.50 Julianna C. Tóth: Sing out Go (Hungarian Folk Songs) ......................... $ 1.50 Rendelését küldje (darabonként) 30 cent szállítás és csomago­lási költség hozzáadásával Money Order-ban. Magán-csekkekhez 15 cent “bank exchange’’-t kell számítani. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street. Winnipeg. Manitoba. R33 2B6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents