Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1975-02-06 / 6. szám

..uupcc, Man. 1976. február 6. LAJOSSY SÁNDOR: JERUZSÁLEM, A SZENT MAO* Ha iRóiniát az “örök város”- falakat, alhogy azt a szükség uak nevezzük, akkor Jeruzsá- megkívánta. lem méltán megérdemli a szent város nevet. E rövid bevezető után isimer­jük meg egy-egy tőmondatban a szent város kétezeréves tör­ténetét Jeruzsálem Judea fennsíkját uralja, és ó- és -ujj városból áll. A régit, tömör fal veszi körül. Ezt .S'zulejmán szultán építtet­te 1540-42 között, majdnem az ősi falak vonalán. Az ó-város­nak ma bét kapuba van. A fala­kon kívül a miú’t században uj lakótelepek fejlődtek és ezek politikai és vallási központja lett. Salamon építtette a temp­lomot és erősítette meg ési to­vábbi falakat emelt a város kö­rül. Történelme folyamán Nagy Heródes., Heródes Agrippa és Eudokia fejlesztette tovább a Kiemelkedő események: iNa­­bukodonozor -586-ban bevette a várost, elpusztította a templo­mot és a lakosságot Babilonba hurcolta. A fogságból 538-ban visszatérve, újjáépítették a templomot és a várost. Nagy Sándor 332-ben elfoglalta Jeru­zsálemet, majd hol Egyiptom, hol Szíria birtokába került. A makabeusók lerázták magukról az idegen igát, de állandó zavar g,ágaikkal Róma beavatkozását idézték elő. Hadrian 132-135 legür«; alakította át a várost. — Újraépítette a templomot, nagy, három tornyos királyi palotát emelt, restaurálta a régi várat és azt Antóniának nevezte el. Krisztus után 44-ben kibővítet­ték a falakat, úgyhogy maguk­ba foglalták a Kálvária és a szent sir területét. Végül, a ró­maiak 70-ben elpusztították a. várost lés a templomot. A későhbi keresztény karban a szem <- e0 a. Kálváriát a tör­ténelem legnagyobb eseményé­nek emlékeit, a keresztrefeszi­­tiést és Jézus győzelmét a halál felett, Hadrian megszentségte­­lenitése ntán, Szent Heléna munkája 326-ban felfedte. Az u|j bazilikát, mely a mártáruim­­ság és a kereszt megtalálás-;á­­kriptája fölé épült, 335-ben szentelték fel. Chosro-e paran­­rfcára 614-lben. lerombolták a bazilikát. Kisebb mértékben rö­videsen újraépítették, de Hakem Caliphia 10O9Hben újra lerom­bolta. A rombolást 1048-ban csak részben tudták ‘helyrehoz­ni, — de a keresztes vitézek I később felszentelték a nagy­szerű kórussal és kápolnákká' ellátott pompás templomot. Be­lül, a bejáratnál álltak a kato­likus királyok sírhelyei, de e­­zeket a görögkeleti “templom­tisztogatás” címén lerombol­ták. A ferencesrendiek 1555 és 1719-iben nagyobb 'javításokat végeztek a templomon, de ma ismét rossz állapotban van. A bazilika fő szentélyei: a fel­kenés köve, a Kálvária domb­ja. a szent sir, az angyalok ká­polnája, egy temetkezési hely­nak kriptája. Több kápolna áL itt Jézus szenivedései miszté­riumának emlékére. A fereinc­­rendiek egyik kápolnájában lát­ható a megVÓSS3 őzlés oszlopa. A templomiból felmenve, a Pretoriámhoz érünk. Itt állt az Antonia torony, aShol Krisztust vallatták és elítélték. Itt van a megivesszőzés és az ítélet ká­polnája is. Az utca felett Hadrian alatt épült “Ecce Homo”-nalk neve­zett ivet láthatunk, mely része .olt az Aeliia Capitolia keleti kapujának. Jobbra van az “Ec­ce Homo” bazilika, mely a szent Sion-nő\iérek rendjének a tulajdona. Régisége megragad­ja az embetrt! A “kereszt útja” a Pretonium területén kezdődik, melyen min den pénteken délután 3 órakor a ferencesrendie'ket sok vallá­sos helyibeli keresztény és za­rándok köfveti. A zsidó templom a szent szik­lán épült, ahol a hagyomány szerint Ábrahám készült felál­dozni fiát, Izsákot, Istennek ... Az első templomot itt Salamon építtette, majd még két másik épült. Az utolsót Kr.u. 70-ben rombolták le. Hadrian pogány oszlopokat állíttatott a helyé­re. Többször megpróbálták új­jáépíteni, de nem sikerült, — 687-91 között, bizánci mesterek építették a mostani mecsetet. Jeruzsálem elfoglalója tisztele­tére, Omar mecsetnek nevez­ték. A keresztes vitézeik 1099- fcen keres'Ztéuy templommá ala­kították, de 1187-ben, amikor Saladin foglalta el a várost, visszakapta mecset jellegét és úgy is maradt. A templom nyolcszögletű és kivül-'belül gyönyörűen díszített. A sétány* * déli oldalán, talál­juk az El Apsa, vagy kék me­csetet, mely egy hét fülkés ba­zilikára emlékeztet. Már Omár idejében állt itt egy kis épület, amit a VIII. században megna­gyobbítottak. A keresztes vité­zek a katolikus királyok lakhe­lyévé tették. A templom délke­leti sarka, mely egyben a temp­lom csúcspontja a Cedron völ­gyében, felidézi Jézus második megkisértetését. A keleti falon, az Arany kapu, úgy mondják, hogy azt a he­lyet jelöli, ahol Jézus és kísére­te virágvasárnap a városiba lé­pett. A templomon kívül van a “si­rató-fal” ide jönnek a zsidók imádkozni és: sirni, Heródes templomának maradványaihoz, mint régi dicsőségük bizonyíté­kához. A város nyugati oldalán e­­melikedik a fellegvár. Itt Heré­dé,s három tornyot építtetett), e­­zeknek alapja ma is látható. — Ezen a területen volt a királyi palota, ahova a három király uicm eiuekiődni a Megváltó születése felől ... A közismert őrtornya Fellegvár ma közigaz­gatási templom, iney a XI. é.s XII. századiban, épült, az apos­tolok niártárumságának emlé­kezetére,. A város falain 'kívül, de kö­zelében van az a beiy, ahol Jé­zus taHitványaival elfogyasztot­ta az utolsó vacsorát... az el-1 ső századokban “Isten kis temp lomának” nevezték. Később, a IV. és V. században építettéit a “Szent Sion”-nak nevezett bazilikát. Ezt a keresztes v.té­­zek “Minden templom anyjá­nak” hívták. A nápolyi uralko­dók 1335-ben a templomot a ferencrendiekre bizták. A mo­hamedánok a rendet 1551-ben száműzték és a templomot me­csetté alakították át. A zsidók, akik 1948-ban tulajdoniba vet tlék a templom alsó részét, a­­mit Dávid isirjának gondolnak, - s zsinagógának változtatták át. Ma isi az. Közel e helyihez épült a (Dor­­mition of tlhe Virgin) iMlária templom és a hagyomány sze­rint itt volt János apostol há­za, kire Jézus anyját, Máriát 1 rábizta . .. Ebben a nagyon szép templomöan bencések szolgál­nak. « A “>Sion” lejtőjén a Szent Pé­ter Galldicantus templomát te­­kinthecjUK mag. Ez nagyon régi hely, mert itt fut a római út egy része, amelyen Jézus, ha­ladt “'Zöld ‘Csütörtök” esté­jén- a vacsorázóiházból a Ge­­clsemáné kert felé. Lentebb látjuk a Siloah kis tavát, hol a vakon született em­bert gyógyította meg Jézus. — Itt láthatóik ma is egy V. szá­zadbeli templom romjai, melyet a “Mi Megváltónk a megvilá­­í gitó”-nak neveztek el. Az egyik oldalon a Gyehema völgye terül el, aihol Judás felakasztotta ma­gát. Innen keletre Jozafát völgyét láthatjuk, bibliai elnevezésű (Sír­helyeivel. Újabban kétségbe von ják erdetiisiégüket és azt mond­ják, hogy egyiiket sem temették itt el. (Folytatás a 8. oldalon) S Magyarországi magyar ÜGYVÉD DR.RACSMÁNYBÉLA a budapesti ügyvédi Kamara volt tagja. Manitobái gyakorló ügyvéd, közjegyző, uj elme: 203-504 Main St., Winnipeg, Man. R3C 1A7 — Telefon: 947-1513. slég és a kereszt megtalálásá­alkotják az uj-várost. Első lakói barlangokban élő nomád pásztorok voltak, mig Krisztus előtt 1000-iben Dávid elfoglalta. Ő építette az első fa­lat. Ezután a zsidó királyság között lázadást nyomott el és Jeruzsálem romjain uj várost építtetett és Aelia Capitolina­­nak nevezte. Majd 63-ban meg­szállták a várost, 40-ben visz­­szaállitották a királyságot és nagy Heroldes görög-római jel-DALOLJUNK... KÍVÁNCSISÁG Hámory Várnagy Dalma verse, Murgács Kálmán zenéje. A Ma­gyar Rádióban és lemezre éne­kelte Cselényi József, gödöllői Vidák József és cigányzeneka­rának kíséretével. Kettétört a létra foka, földre huppant Borosa róla. ügy kell neki, miért leste, mit csinál a szomszéd este. Kitalálás, hogy tilalom, átlesni a szomszéd falon. Ö se látott más egyebet, virágokkal teli kertet. , Megfogadta ezért Borcsa, l&selkcdni nem megy oda, szomszédja megmondta néki az ajtóból is lesheti, Sárospatak-Hustáncz 1923. TITOKZATOSSÁG IRTA: KARINTHY FRIGYES “Azoknak, kik hisznek a misztikumban.” I. Mindig hittem és éreztem, hogy vannak erők és titkos je­lenségek, melyek néha ott le­begnek értelmünk fölött, s melyek néha egy pillanatra felkapják a szegény és tudat­lan emberi lelket, mint valami lapdát, hogy a Homály és Sö­tétség borzongató ködébe lök­jék s visszaejtsék magiint a Földre, ahol mindennek értel­me van s mindenről tudjuk, mit jelent. Azokkal, akik a rideg, de korlátolt matematika várába zárkózva, gúnyos s lénező mo­solyt adnak a homályos kapá­ban, ismeretlen, falak közt, ve­lőkig borzasztott, anélkül, hogy tudtam volna, mi van velem s miért ez. Képzelődöm — mond­tam magamban aztán erőltetet­­ten szilárd léptekkel elhaladtam mellette — a szivem hevesen ‘ dobogott, de enőt vettem maga­mon s nem fordultam vissza. Alacsony ablakok néztek a földszintre, az egyikben mun- j kistele., ember állott, megkér-1 dezte, kit keresek. Felriadva néztem rá, aztán valamit da­dogtam, hagy hónapos szobát keresek. Rögtön az ajtóhoz jött, mondta, hogy ez a föld­szinti szoba kiadó, a konyha mellett van ugyan, de be lehet csukni az ajtót, és ami a fő tizenkét forint az ára. Lefoglaltam a szobát, aztán elmentem. Egész nap az egye­temen volt dolgom, megfeled­keztem az egészről, este hétkor kerestem fel uj lakásomat, be­csuktam az ajtót és az ablak mellé állított kicsi Íróasztal elé ülve, kinéztem az alkonyodé udvar kőkockáira. Aztán hom­lokomat tenyerembe hajtattam s gondolataimba merültem: gyermekkorom, távoli álom, mint valami mély tó, suhant el szemeim előtt. Odakint : gy­• re homályosabb lett az udvar és a homályból egyszerre mint régi, borzongató tengerek felől, lassan iopózott szivembe a Borzalom. Erőlködtem, hogy elmúljon s nehezen emeltem fői -fejem, ekkor jeges irtózat futott végig hátamon: az ab­lak sötét rámájából mereven lámiszegett szemekkel egy arc világító körvonala vált ki, — az öreg asszony arca, akit dél­előtt láttam. Mozdulatlanul állt és nézett rám; engem jéggé dermesztett az iszonyat; egy óráig tartott, vagy csak két másodpercig, mig ig.y farkasszemet néztünk egymással, nem tudam. És ekkor megszólalt: egyet­len s-zót mondott csak, de en­gem még most is -elfog valami halk, ,mély remegés, ha rág-on­­doftjk a hangra, ahogy mondta: — A szemedet! Halk, de átható és. intenzív volt ez a hang, parancsolóbb és fenyegetőbb, mint amilyennel a hóhér szólítja -fel a kivégzen­dőt, hogy lépjen a zsámolyra. Tudtam, hogy nem hallottam még ilyen hangot -s nem fogok hallani soha. A szememhez kaptam, léleg­zetem elakadt. Ekkor -lassan megmozdult az öirieg asszony s be sem várva válaszomat!, nesz­telenül, mint ahogy jött, el­tűnt az ablak elől. Mikor egy kicsit magamhoz tértem, még dobogó szivvel ugrottam fel s kidugva fejem az ablakon, körülnéztem a tel­jesen besötétedett udvaron. Az öreg asszony sehol se volt többé. Becsuktam az ablakot és lámpát gyújtottam. — Beteg vagy és kimerült -s— igy szóltam magamhoz — és ime, már víziókat látsz és ha ilu-cináls-z. Jól tudod, hogy csak hallucináció, hiszen az idegkórtani klinikán épen a na­pokban hallgattad meg Ranseh­­burg 'előadását s kóros lelki tü­netekről. Emlékszel milyen meg nyugtató -és világos volt előtted a kérdés? Nyilván hallucináció volt csak ® talán vizió; lehet, hogy nem is láttad az öreg asz­­szonyt, csak -látni vélted; vagy ha igen, azt amit mondott, csak te hallottad úgy, mintha mon­daná. A szemedet! Minek neki a te szemed? Mire kellene neki a te szemed? Nyugodj meig, a középkor elmúlt és nincsenek boszorkányok. Nyugodj meg, nincsenek földöntúli erők a Földön. , n. Minek neki a te szemed? Ezt a kérdést ismételgettem magamban -egész nap, váratlan időközökben, az egyetemen, előadás köziben, a laborató­riumban. Nyugtalan, sötét za­var borzongott bennem. Egy pillanatra úgy rémlett, m'ntha a katedrán, előadás közben, I megállna a tanár; riadtan kap­­| tam föl a fejem s. akkor ug-y i láttam, mintha mereven és I mozdulatlanul felém szúrná te- I kilététét és mintha messziről, ! végtelenül messziről suttogva ! lebegne felém a szive: emegte­­tő suttogás: “A szemedet..»” 1 Á szemedet ... Estefelé megnyugodtam va­lamicskét. Kimerült voltam és bágyadt. Elhatároztam, hogy átnézem jegyzeteimet és ko­rán lefekszem. Hazamentem s asztalom elé ülve. buzgó mun­kása merültem. Langyos, ínyár­­eleji szellő szaladgált körülöt­tem, idegeimet jóleső zsibba­­uas olajozta. Néhány perc múlva könnyű £ élálom nehezedett sízempilíáüm­­ra, hátradőltem' székemben. Különös, idegenszerü érzésem volt. Mintha régi és távoli dol­gokra 'emlékezném, amik nem történtek velem s amerre soha nem jártam. Egyszerre úgy volt, hogy valaki lefogja két vállamat s két sötétkék 'láng közeledne arcomhoz. Nyöszö­rögve nyitottam ki szemem. Az ablakban ott volt az öreg asz­­szony feje. ’Egy pillanatig tar­tott az egész. Rámnézett az óimos homályból, addig csak, hogy nem ivóit időm feállani, meggyőződni róla, valóság-e; de a hangot, a hangot ezúttal világosan hallottam. — A szemedet! Most éles és parancsoló volt. mint egy rövid vércse-kiáltás, mint a halálos hirt hozó sür­gönykihordó ujja alatt a csen­gő kurta, jajongó szava, éjjel, az alvó előszobában. Felemel­tem a kezeimet, de már nem tudtam tartani, elvesztettem eszméletemet. Esővel, borult éggel virradt rám a másnap. Úgy éreztem, mintha szivem meg volna tör­ve, mintha mindaz, amit cse­lekszem vagy gondolok, nem a tulajdon akaratomból történ­nék. Lassan öltöztem föl és le­vánszorogtam az utcára. Egy kirakat tükrében riadtan lát­tam meg petyhüdt sárga arco­mat és a szememet. Nyirkos félelem' szorongatta a torkom: ez a szem idegen volt nekem most és mintha a színe is meg­változott volna. Tovább siet­tem és ekkor világosan érez­tem valami szúró fájdalmat a szememben. Igen, mintha be­imről emésztené e szemet vala­mi sorvasztó láz. Délelőtt az egyetemen vol­tam, délután nem birtam már magammal, bementem a szem­­clinikára és megkérte egy ismerős asszisztenset, vizsgál­ja meg a szemem, mert különös idegfájdalmat érzek. A doktor j megvizsgált s azt mondta: egyT előre nem' iát semmit, jöjjek fel később. Valami azt súgta, hogy ő nem értheti ezt; ekkor eről­ködve kapkodtam magamban: menekülni, menekülni, ezt súg­ta bennem egy hang. Egyszer­re eszembe jutott valami; fel­mentem az egyetemi könyvtár­ba és kikértem egy régi köny­vet a tizenharmadik századból, mely kabbalisztikával és okkult tudományokkal foglalkozik. Mintha idegen kéz vezetné a kezemet, úgy lapoztam benne­­egy fejezetnél megálltam, mi t­­ha villám sújtott volna. Ez a fejezet a szemmel való verés­sel foglalkozott, megáJapitct­­ta, hogy főleg öreg asszonyok­nak megvan gyakran a mági­kus erejük, hogy szemveréssel megfvakitsanak. A szerző hosz­sízan foglalkozik a kérdéssel s a végén megállapítja, hogy egyetlen. védekezést tud a szemveréssel történő megvakitás ellen, de ez is csak akkor hat, ha az áldozat észre­veszi a pillanatot, amikor a szemverés történik s a szem­veréstől számított három má­sodpercen belül ideje van ki­mondani ezt a három szót: “Alopex, lopex, opex” három­szor egymásután. Utána macs­kaszőrrel kell megdörgölni a szemet. Estig különös emésztő láz borzongatott; magam se tu­dom, hogy jutottam a macska­­szőrhöz, amit kezemben szo­rongattam, mikor beléptem szobámba. Odaültem az ablak mellé s kihagyó szívveréssel mereven bámultam az udvarra. Nem maradt el: pontosan 7 órakor megjelent az öreg asz­­szony kisértetaic és harmad­szor hallottam a mágikus szót: — A szemedet! — “Alopex, lopex, opex! Alo­pex, lopex, opex! Alopex, lo­pex, opex! — kiáltottam han­gosan, s szememhez dörgöltem a macskaszórt. A fej riadtan nézett rám. Megdöbbenés látszott vonásain. — Nyomorult! — kiáltottam magamon kivül és diadalmasan, mert abban a pillanatban úgy tűnt, megszűnik a fájás, amit egész nap éreztem. — Ugy-e, jó lett volna, ugy-e kellett vol­na a szemem! Az én világotlátó .szemem*! ó, ti sötétség fantom­jai! Tetette magát, mintha nem értene. — A szemedet! — ismételte hangosabban — tessék kiadni a szemedet! , — Takarodj! — ordítottam vadul. — Távozz, sátán cimbo­rája! Nem adom! Nem hallot­tad? Alopex, lopex, opex! Az öreg boszorkány most végre megijedt: talán .'belátta, hogy itt az ő sötét, földöntúli erejénél nagyobb erőbe ütkö­zött véres szándéka. Elhúzó­dott az ablaktól, sietve hátrált az udvar másik vége felé. — Ne tessék rá haragudni, — isz ólait meg a házmester mellettem — egy kicsit süket, meg nem is ért jól magyarul. Majd én szólok neki. És hangosan rászólt az öreg asszonyra: — Hallja, vicéné, nem látja, hogy az úr albérlő, nem par­­táj? A konyhán kocogjon be máskor, mikor a szemetet kéri. — Dobzse, — vigyorgott görnyedezve a vén asszony — eddig mindig idén szoktam ... A konyhához ment — és ek­kor utoljára hallottam megtör­tein és békésebb hangon: — A szemedet! ... Azóta nem láttam többé, nem jelent meg. Még egy hétig lak­tam ott, aztán elköltöztem. Elmondtam ezt a történetet azoknak, akik velem együtt hisznek abban, hogy vannak dolgok ... KOSZVENY IRTA: ILLÉS ENDRE A haldokló 'délutánban két ember ment lassan a Kelenhe­­gyi utón1 Remegő, halvány aranyszá­lak szőtték át a csendet: már alkonyodott, a Kis-Gellérthegy, a Sashegy oldalán ereszkedett te felé az ősz. A férfi magához fűzte az asz­­szony karját: eljátszott vele, megsiimogatta, becézigette. Le­hajolt ég megcsókolta a hosz­­sízú, fehér, ápolt ujjakat. Már öt perce mentek igy. A csönd lebéklyózta a gondola­tokat. Egy szót sem szóltak. A férfiban valami muzsika ébredezett. Gomolygó, bizony­talan, távoli hangok voltak, mint koraibajnali ébredésben a tisztuló gondolat. Az út ekkor hirtelen lejtősöd­ül kezdet, egymásra torlódtak a fordulók: egy naigyotlépésben egymáshoz zökkentek. Megáll­tak, azután igy maradtak, ösz­­szébJbsimulva mentek tovább. A lábaik súrolták egymást: a fér-VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI CSEMEGE »PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁS­KRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA. STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, ’/2 font $1-50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAMI L L A TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6. fiiban áradt a muzsika. Néhány felhő sietett a rnély­­bék, tiszta, szeptemberi égen. Az asszony ezeket a felhőket nézte. Csöndesen, mosolyogva, alázatosan ment a férfi mellett. És vár-t. Az Átlős úton hirtelen na­gyot sikóltott -egy villamos: fel­riadtak. Már közeledtek a vá­ros felé. A Gelierten túl erő­södött a zúgás. Az asszony várt-várt. És a férfi nem 'érezte meg azt a szomjusáiOt. Hailagatva -értek le a -hídhoz. Alkoniyi borulásban csillag­­bak a város lámpái; a délután messze vált. Az asszony kivonta a -karját a férfiéből még mosolygott de ez a mosoly már gőgös volt. Egy üres -bérkocsi kocogott ar­rafelé. Intett-, a -k©«&i megállt. — Isten vele Tihanyi! — mondta hirtelen. Egy pillanatig gondolkozott, azután csókra nyújtotta a ke­zét. — Holnap? — kérdezte a férfi. Az asszony mosolygott. Felszállt. Egy szót sem szólt. Amikor a férfi utánanézett: a kolclsi már a hidon volt. Aranypar csiilóml-ott a leve­gőben, a szeptemberi nap szór­ta csillogó aranyait. Tihanyi a nyitott ablaknál ült: világosselyem, reggeli ka­bát volt rajta. Kinézett. Lenn a Dunán, rúélyen a má­sodik emelet alatt hajók horgo­nyoztak; szemben, a túlsó par­ton a Várkert fáit festetette valaki pirospöttyös aranyra. Délelőtt tizenegy óra lehetett. Az előszobában hangosan QSörrent a vill-amoscsen|g,ő. Már nyílt is az ajtó. Tihanyi visszanézett az ab­­laikmélyedéslből: — Szervusz, Kálmán mondta meglepetve é!s> felemel­kedett. — Foglalj helyet! Az inas csodálkozó-furesáJva állt az előszobában, aztán las­san behúzta az ajtót. A házigazda látogatója felé fordult, figyelmesen nézte: Alacsony, kopasz, kövórkés férfi volt. Negyvenéves lehetett. Egy bőrfotőjnak támaszkodva, kapkodott levegő s szavak után. Mérevülő tüdeje -már kacérko­dott az asztmával. — Az örök félj! — villant át Tihanyi agyán az asszociá­ció és elmosolyodott: csönde­sen, sok jóakarattal. A másik ezalatt megbirkózott a bét emelet fullasztó emléké­vel. Kirobbant: — A feleségem! Fájdalom, számonkérés volt a kiáltásban. Aztán a fotőjbe ereszkedett és halkabbon, siró­­sabban ismételte: — A feleségem ... Tihanyinak a hirtelen csönd­ben- meg.állott a szive: csak nem látta tegnapelőtt az asszonyt valaki a Keltenlhegyi úton? — Történt valami ... a nagy­ságos asszonnyal? ólomsulyosak voltak a sza­vak. A másik felnyögött.-— Megcsalt . .. megc-ol ... — Mi bajod, Kálmán? — A legjobb barátommal! Csend volt. Tihanyi elfagyott mosollyal hátrált két lépést. Most .. . most ... A másik pillanatnyi szünettel nyö g décs el te továb b: — Ma délelőtt hazamegyek... ne.m is gondoltam 'Semmire .. . bekopogtatok a feleségemhez és ... és ott találom ... — -Kiről -beszélsz? — ... Kálay Lacit! Tihanyi megtántorodott. Má­zsás suly-ok zuhantak el mellet­te. Elfeledte: egy pillanattal előbb még sajátmagáért rette­gett. A megcsalt hím dühével, Kétségbeesett szerelemmel csat­tant fel: — Te! ... igazat beszélsz? Odarohant és megrázta a má­sik vattázott két vái-ját: — Igazat? , * * * Tihanyi ekkor negyvenöt é­­ves volt. Délutánig nem tért magához. Közben azzal telt az ideje, hogy a két keze közé fogta a fejét ési ötpercenként a tükör elé állt. De a feje megtámaszt­va is zúgott s a tükör nem mon­dott egy vigasztaló szót stem. Délután lement az utcája. Ai­­konyatig járkált egymagában. Nem értette ezt az asszonyt. Jó volt hozzá: jobb, figyelme­sebb, mint bárki máshoz. Gyön­géd, bizalmas. És mégis ... Valahol elvétette a számítást. Amikor hazament, a kapual­jában találkozott valakivel: az Este volt. Megborzongott a sötétben. Felért a második eimele re, megállt az ajtó .előtt és félt be­csengetni. A folyosón didergett egy negyedórát. A szobája üres volt. Behozatta a kis villanykály­hát, fázni kezdett az üres szo­bában. A kályha mellé ült: láza volt és a nyel/ve szárazon forgott a szájában. Gondolkozott, sehogy sem tu­dott a délelőtti titok nyitjára jönni. Miért csalta meg az asszony? — A csendben néha zörrent — halkat, hangosabbat — a kályha. így múltak hossz-u percek. Nézte a kályha világitó, két szemét: -hirtelen felszisszent. Valaki alattomhan belevágott a lábába. A következő pillanat­ban azonban már -úgy -érezte, forró olajat töltöttek az öreg­ujjába. Fel akart ugrani, de a térde elmerevedett. Visszaesett a székbe. Éles, hasogató fájdalom erő­södött egyre a lába ujijain. Az arca elhaltváyult: aprán­ként valami eszébe jutott. íMegtaipintotta a homlokát, izzadság csöppeik gyöngyöztek rajta: — Kösiztvény? Kérdés indult és a csöndben felelet lett a szó. Megcsalták, amikor meleg, gyöngéd barátságra vágyott. Az öregség volt ez már? Egy ostoba, ízléstelen réz­karcra gondolt: “Don Juan vé­ge”. És a szája széle elfehéredett.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents