Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-24 / 4. szám
NYUGTALAN SÉTA i IRTAr SIMOR MIKLÓS A professzor nyugtalan őszi sétája a villamos végállomásánől fejeződött be. Nagy darab erdőt bejárt délután a citromsárga, rozsdavörös lombok alatt I lehullt levelekkel takarta hulla- J foltos tisztásokon és olyan érzékeny volt a professzor lelke mire felszállt az üres kocsira, mint a felszántott, meleg föld: hasadtan szétnyílt, hogy belélrulljon a csírázásra váró mag. Megmutatta bérletét a kalauznak és leült az ablak mellé. A kalauz csak rápillantott a pirospozsgás, kopaszodó szemüveges emberre és máris ment vissza a peronra. Emberismerete tévedhetetlen biztonsággal megállapította: ez az utas nem csal. Kis pocakján arany óraiamé, feövérkés, szeplős ujján vastag gyűrű, — a professzor a polgári tisztesség élő szobra volt. A második megállónál poros turistacsapat szállt fel és külön ' egy fiatal lány: lapossarku, bar- j na antilopcipő, kis zöld bőlrzeke, barna baszksapka, sovány fiús termet és fátyolos tekintettel messzenéző, világoszöld szempár, akár a professzoré. iSzigor u kis száját összezárta, vékony lábát maga alá húzta, igy ült csendben, szemben a profeszszoral. — Az erdő leánya — gondolta első pillanatban liraian a professzor, de aztán elemezni kezdte a jelenséget és kiderült, hogy a leány semmiben sem hasonlít ahhoz a képhez, amit az erdő leánya” (egyébként is mozicimszerü) elnevezés alatt a természettudomány és esztétika alapjain állva általában elelképzelünk. Bizonyos, hogy volt valami megejtl&en kedves és természet- j hü ebben a barna-zöld őszi lány ban, mert a professzor nem tudta róla levenni a szemét. — -Pedig egyáltalán, nem szép — nézegette nyugtalanul és szemérmesen, nehogy a lány ésizrevegye. — Az elfogulatlan szemlélő bátran csúnyának sőt jelentéktelennek is mondhatná — részletezte magában a lányt. itt egyszerre megtorpantak gondolatai. — Az elf ogulatlan szemlélő ? — ismételte magában.— És én? ... Én mért nem vagyok elfogulatlan ? A kérdésr e mein tudott magának választ adni. Félre is tette hát hamarosan, mert a lány felől lassú, láthatatlan hullámokban feléje vert egy 'övéhez hasonló élet érütése, amelynek rezdüléseit ott ér ezte egyszerre a saját bőire alatt. iSzivdohogtató gondolata támadt: — -Ha megszólítanám! A vakmerő elképzelési súlya alatt egész kicsire húzódott öszsze a professzor' az ülés sáncában. Orunan nézett körül óvatosan: nem látta-e meg valaki a gondolatát? Soha nem szólított még meg ismeretlen 'hölgyeket s ez a közeli lehetőség most d'iákos izgalommal borította el. — Mert m'i történhetek? — latolgatta a lehetőségeket. — I- lyen fiatal, leányt az én külsőmmel nyugodtam megszólíthat valaki, — gondolta gyáván. — Valami keaves, természetes bevezetéssel. Például ... Játszott az ötletével. Mondatokat talált ki, amelyekkel elindíthatná a beszélgetés. Mindez azonban csak játék és eimelet volt gyelőre. A különböző elképzelt megszólítások olyan messze estek a gyakorlatiaktól, hogy a professzor ártatlan időtöltése hovatovább elveszítette az első pillanatok izgalmát is. “Erdei kislány”, “ősz leánykája”, “Mesiekisasszony” — csupa ilyen megszólításra gondolt. Csak akkor remegett meg újra, amikor eszébe jutott az első szó, amit mindem veszély nélkül valóban kimondhatott volna: “Ugyebár, gyönyörű egy ilyen magányos, őszi séta?” —- Jó dolga van egy ilyen kalauznak — gondolta irigykedve a professzor. — A jegykezelés ürügyével bárkit megszólíthat s annyi ismeretséget köthet, amennyit akar. Újra a lányt nézte. Igyekezett mégegyszer józanul átgondolni a helyzetet. Előbb kritikai tár - gyilagosságá azonban rohamosan fogyott, a lányt egyre vonzóbbnak és nymgtalanitóibibnak találta éis bármennyire igyekezett önmagával is elhitetni, hogy hirtelen támadt beszélgetési vágyának csupán az ideális rokonszenv a szülője — pirospozsgás arca egyre vörösebbre giyult. Kicsit kiegyenesedett, összeszedte minden bátorságát, elszántan köhhentett kettőt sí előrehajolt, hogy megszólítsa a láinyt.----Szabad kérném szépen? — Átszállót kérek — nyúlt kis barna táskájához a leány. A professzor biztatóan esi bácsisan rámosolygott, miközben, mint valami szerencsehozó fétist, gyorsan megtapintotta kis piros csokomyakkendőjét. A lány bele kotort a táskába, a kalauz letépte és kilyukasztotta a jegyet, a professzor' feszülten várta, hogy vége legyen a jegyváltásnak. Elhatározása, hogy megismerkedik a lánnyal, férfias erővel tört utat minden gátláson keresztül. A lány hosszasan kotorászott a táskában, világosság felé tartotta, kiöntött belae mindent az ölébe, végül kétségbeesetten felnézett a kalauzra. — Kérem ... én nem is értem ... úgy látszik, elveszitet-I KERtSKEütLiAi OSZTÁLYUNKNÁL , KAPHATÓ KÖNYVEü: Angol nyelvtan és Beszélgetések . . ............ $ 2.0ü Kgoston c.de; Fény es ar.iyek (versek, elbeszélések) .......... .......... $ 3.5a Berczy József: Európa felszabadítása . ............ $ 3 00 Galgoczy János: A Sumir kérdés ....... $ 8.2-vmndel Károly: Hungarian Cookery (magyar receptek, angoiui) . ................. íj 3.00 Juhász József: Idegen partok között (elbeszélésekj .................................... $ 5.00 Lajossy Sándor. Lidiké (regény) ......................$2 0-Medical, nuclear and Literary index 3.00 IViarar Sándor: Rómában történt valami (regény) $ 6.0J Miska: János: Legjobb elbeszélések angolból $ 3.00 ” £gy bögre tej (elbeszéiesek) ... $ 4.00 Muzsi Jenő: Öt könnycsepp (versek, elbeszélések) . . .,.................. $ 2.60 Nagy István; A fenségtől a hallja kendig (elbeszélés) .............. ............... $ 3.00 Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története .................................. .......... $ 6.00 A. N. Nyerges: Poems of Endre Ady.................. $10.00 Paula Néni Szakácskönyve (amerikai mértékkel) $6.50 Ravasz László: Uj Szövetség (vászonkötésben) $ 5.00 Rába Margit: A rettenet évei (regény) . ... $ 3 00 Rúzsa Jenő: A kanadai magyarság története . . $ 5.00 Sárvári Éva: Kigyúlt a fény, (regény) .......... $ 4.00 Somogyi: Szumirok és magyarok................ $ 8.20 Székely-Molnár Imre. Az Apostol és a Paradicsommadár . . $ 6.00 Szirmai Endre: Mindenütt és Sehol (versek) . . $ 2.00 Szirmai E.: Medical, Nuclear and Literary Index I.N.E. London, Bromley, München a. Stuttgart, 1974. Ára kan. dollárban $ 3.00 ” ” Hol van a nyár? ....................... $ 3.00 ” ” Szeretlek Hazám (versek) . . . .$ 3.00 Vaszary Gábor: Hárman egymás ellen (regény) $ 5.50 " ” A nő a pokolban is ur ” $ 5.50 ” Ö ” $ 5.50 Julianna C. Tóth: Sing out Go (Hungarian Folk Songs)........................$ 1.50 Rendelését küldje (darabonként) 30 cent szállítás is csomagolási költség hozzáadásával Money Order-ban. Magán-csekkeknez 15 cent “bank exchange’’-t keli számítani. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street. Winnipeg, Manitoba. R3D 2B6 i $ i tem a pénztárcámat — hebegte elpirulva. A ikalau-z hivatalos gőggel tornyoskodott a lány fölé. — Már kilyukasztottam a jegyet — mondta, mint egy törvényt. — Én tnem fizethetek rá. A Hány segítséget esdően nézett körül. — Kérem ... én nem tehetek róla ... természetesen meg fogom fizetni ... elküldöm maja a -címére ... — Ezt már mondták nekem — vágott rezignáltam, és egyszerre emberivé enyhült hangon a kalauz, Érezni lehetett, hogy keserű emlék csalódottsága beszél belőle. A professzor nem tudta tovább nézni a lány vergődését. Az előbbi barátkozó mosoly eltűnt arcáról, szigorúan a kalauzra pillantott és elővette pénztárcáját. — Itt a jegy ára — nyújtotta át a pénzt és lovaglásán a : lány felé bi-crentett: — Engedje meg kérem ... A lány hálásan rebegte: — Nagyon szépen köszönöm. A kalauz elment, a lány remegő kézzel táskájába gyűlte a jegyet, aztán leküzdve felindulását újra a professzorhoz fordult: — Nagyon, nagyon köszönöm. Hová szabad majd megvküldenem a pénzt? Édes hangja bársonyosam simogatta a professzor szivét, kinek lelkivilágában azonban nagy változás zajlott le közben, drámai gyorsasággal. — Óh, szóra sem érdemes — mondta színtelen, csaknem elutasitó hangon. — Adja majd valami jótékony célra. Visszahúzódott a sarokba és kinézett az ablakon. A lány még egy kösizönöm-féJét suttegot, majd, hogy zavarát leplezze, újra táskájában kezdett ku.atni, mintha még mindig az eltűnt j pénztárcát keresné a titokzatos i rekeszekben. A professzor szive ismét ren- | desen vert. Fanyar derűvel gondolta át az eseményeket. ÍM-ost már nem ismerkedhetik össze a -lánnyal. iLovagiatlan és nem úri eljárás lenne, ha visszaélne a helyzettel. Neun hozhatja zavarba a lányt, akit a véletlen ilyen komiszul kiszolgáltatott -neki. A villamos már a belső városrészek palotasorai közit döcögött Az egyik átszállóhelynél a lány felállt. A professzor még jobban -dliforditotta fejét, mintha nem is hallotta volna a köszönést. Homlokát az üveghez szorította, úgy várta meg, míg a lány leszáll a kocsiról. Hazaérve íróasztalához ült és* kicsiit fájó szívvel hozzáfogott nagyszabású uj müvének tizennyolcadik fejezetéihez, amely fölé kevés hittel ezt a címet Lta: “A kereskedelmi jog; alapelvei és rendszere.” E5TRÁZ5A KAPITÁNY IRTA: PÉCZELY JÓZSEF Szénazuigon már a régi jóidőkben is estrázsák vigyázták falura. Felváltva két-két ember, akik est'harangszó után vadukra kerítették a szűrt, kezükbe vették a hoaszunyelü alabárdot s -kiültek valami alkalmatos helyre nézelődni, beszélgetni. Legtöbbször a szárazmalom alatt ütöttek tanyát. Ezt a helyet mintha csak estrázsáknak találták volna ki. Ha eső kerekedett, nyugodtan lehetett alatta szunyókálni. A szelek ellem- is jói szárnyék volt. Mikor meg éjjeli clrletés kerülközött, a strázsák -komótosan ejnézegethették a lovak tempós járását, a molnár szorgoskodását. Közbe meg értekezni lehetett a falu ügyeiről, egyről-másról. Sőt még a politikáról, is! Ha közben hiba esett valahol, hát az nem csoda. Az ember nem lehet ott mindenütt. Pedig Szanaziugon kívánatos í volt a lelkiismeretes őrködés, mert itt rosszmájú ember fölös számmal' került. Különösen az utolsó esztendőkben történt! sok h-ilba. Valóságos rendszerré j vált a to-lvajlás. Minden éjszaka loptak a faluban. -Sódárt, zsiiiozót, búzát, tengerit, tyúkot, libát ... Az emberek összedugták a fejüket és tanakodtak. — 'Csak az öreg Csörgei . .. —- vélték. No, nem voltak -benne [ holt bizonyosak, de eilőlsen. fogadkoztak, hogy más nem lehetett. Csak ő, meg a -cimborái ... Hát furcsa az is, hogy az öreg Csörgeinek nem volt soha semmi földi java. Se háza, se hivatala, se semmi ha&znothajtó marhája s mégis úgy élt, mint a hal a vízben. Urasan. Télen-nyáron az Egyletbe jáit s politizált. No, a politikához alaposan értett. ‘Mondták is az emberek: — Ilyen em-bör fo'gmá meg eccő a kormány rudját, majd csavarintana az rajta! ógattak-mógattak az -emberek. De a tanácsban is minden áldott nap a lopásokról esiett a szó. Ilányták-vetették az ügyet. Forgatták. Dűlőre azonban nem tudltak jutni. A jegyző csen dőröket ajánlott. Azt nem vállalták a belső emberek. Nem kívánatos dolog a falura. — Valami okosabb dolgot kellene kifundálni! — válté a percektor. Hát az öreg törvény biró ki is fundálta. Nem hiába csúfolták a falu eszének. Egy r-eggel azzal köszöntött a törvényházba. — -Mögvan! Kisütöttem! S meg&odoriintva kajla bajuPÁSZTOR JÓZSEF dolata ezekben a léleknek ritka, magányos pillanataiban szomorúvá, el mélázóvá tette. Valami nyugtalanító, bizonytalan érzés tartotta néha fogva a lekét. Eddig a maga életét élte s ahogy a virágok, a zongorája, a megszokott bútorok s könyvei mellől, valami édes, leányos, tiszta vágyakozáson keresztül1 a férfire gondolt, édes, aa érzésben őj uralkodott, a maga felfogásával, képzeletével s kibontakozó szerelmével, amit a férfi iránt érzett. Csobáncz teljesen meghódította őt, ezt érezte. Komoly nő volt. A vidámsága és játékos fellobbanásai alatt is ott rejtőzött mindig odaadó őszintesége. A feltörő kacaj, a röpke, félig adott csókok, a szemek titokzatos, játékos, bizonytalan felvillanásai alatt az élet és szerelem halálos komolysága. A nászút lobogásában arra sem volt ideje, hogy a szépségével behatóan foglalkoazzék. Mintha Csobáncz ezzel nem is sokat törődött volna. Túlságosan lekötötték őt az új úti benyomások és a művészet. Tizian, Giorgione, Canova, Tintoretto és Veronese csodálatos szelleme és művészete. A velencei patinás kövek és palazzók végtelen gazdagsága. Sokszor, amikor a művész lelkesedése az ég felé lángolt, Sárikát mintha szivén ütötték volna, ő nem értette, nem érthette úgy a reneszánsz felajzott ölelését, ami örökké- mámorban és csodálatban fogja tartani a müvészilelkeket. Hol tanulta volna meg? A zárda, vagy iskola félszegen botorkáló esztétikai magyarázgatásaiban, ahol csak az volt a cél, hogy bátortalanul, vagy túlzott óvatossággal egy kis cicomát rakjanak a leánylelkekire? Most kábult volt a sok csoda hatása alatt, de gyötörte, hogy az igazi szépet nem tudja olyan biztosan és könnyen meglátni, mint Csobáncz. Lekicsinyelte sokszor önmagát s megremegett. Hogy tudja ci lekötni majd ezt a nagy, sízárnyalólelkü embert, akii oly könnyen röppen fel áhitatos magasságokba, ahová csak Bellini hárfazengósü vonal- és szinmelódiái emelkedtek) fel, akkor, régen? Hogy tudja ezt az elkápráztatott szemű embert, aki olyan biztosan látja és tudja a niaigy szépségeket, a maga szépsége felé fordítani? Különösen Velencében érezte 'ezt. Cserélgette a ruháit. Rutinos gonddal változtatgatta a hajdiszét. Csillogni, sugározni, ragyogni akart, hiszen ...- 20 — szát, sorba nézte az embereket, kik valamennyien kíváncsian lesték, a szót. Az öreg egy kis ideig gyönyörködött a szavai hatásában, aztán kibökte: — Felelős estrázsákat köll alkalmazni! Minden falurészé:e egyet, ©gyet. Aa három. Ha hiba esik, mögdeputáljuk s a kárt mögtéritik! — Csakhogy erre a hivatalra nem vállalkozik embör! ... — igy az eisködtek. Az öreg törvényes hunyorított az egyik szemével: —• IMajd a Csörgei! ... A tanács csak most kezdé érteni az öreget. Nem hiába, hogy srófra jár az esze! A percektor közbe szólít: — Az még csak eigy!-— Majd kipécézi az magának a három társat, mert őkelme lösiz a kapitány! Estrázsa kapitány! Az öreg törvényes még aznap fölhívta Csörgeit, akinek nagy i tapintatosan előadta az ügyet.' A vén róka eleinte voncgatta a vállait. A kapitány titulus szemmel láthatólag tetszett neki, de azért húzódott: — Terhes hivatal! . .. Terhes . .. Hanem, amint a szé|p és sokféle járandóságot (kenyér, szalonna, só, hús, faggyú, fejelés, csizma, szűr, bor, tengeri, stb.) felolvasták neki, hát egyszeriben megpuhult, összeráncolta a homlokát. Felnézett a mestergerendára ... Némi számadatokon szalajtotta végig az eszét. Határozottan előnyösnek mutatkozott a helyzet. Se sok törődés, se sok utánjáiás. A- melilett hivatal, ami tekintély. Aztán a legrosszabb esetben akkor mondhat le, amikor akar, Niiacs hozzákötve. De a szigorúság se bizonyos. Azt csak a próba mutatná meg ... Némi darvadozás után megbiccentette a fejét: — Jó ... hát jó! Hirtelen eszébe ütődött, hogy 'hátha valaki más, valami elvetemedett ember, akibe még. betyárbeesület se szorult . . . Bagó, Cédula Imre, Kele Jancsi... Ezekért fizessen? ... Hacsak? . .. Elmosolyodott. — Egy kikötéssel vállalom a hivatalt ... Ha a három alantast magam szömlöm ki. A tanács bejegyezett. Másnap hivatalba álltak a felelős estrázsák. Csörge vezetése alatt Bagó, Cédula, Kele Jancsi. A falu adott mindegyikinek hivataljelvényül égy-egy alaibárdot. A kapitányi ékességnek, hogy a többi közül kitün\ r várja l elhívásunkat— küldte he előfizetését honfitárs mielőbb! Wi nip g, Man 1975. január 24. jék, a nyelte meg voit aranyozva. A tolvajolások megszűntek. Büszke is volt erre az öreg törvényes szörnyen. Veregette a mellét: — Ezt neköm köszönheti a falu! Egyszer azonban mégis fordult elő e>gy kis buza-ügy. Karácsony szombatjára virradó éjjel Tobai János magtár jából elloptak egy zsák életet ... A tanács nem sokat teketóriázott. Berendelték Csörgeit, az estrázsa kapitányt s rninuen lamentálás ellenére kimondták rá a kártérítés tiz pengő-forintokban, —Nem ér az annyit . . . Hetven, nyolcvan kila .. . De a tanács nem engedett: — Le von tátik a komme nemből! Erre a drákói határozatra a vén tolvaj, (akarom mondani a kapitány), nem vesztegetett több szót, hanem nagy méírgese’n kitalpalt a tanácsháziból ... Még az éjjel került-fordult egyet s másnap reggel beállított Tobai Jánoshoz: — No gazd’uram, mutassa kend, hun esőtt a kár? — A magtárba’ ... — igy a gazda. — Éppen tiz zsákkal volt egyvégtibie ... Most csak kilemc. Az estrázsa kapitány megcsóválta a fejét. — Gyerünk a tett-helyre! Nézzük mög! Amikor a magtárba bebailagtak, csak elállt a gazda szemeszája. Ott volt mind a tiz zsák. Az utolsó kissé sáros volt, de ott volt. Nézegette, olvasgatta őket: Egy, kettői, három ... tiz. A tizediket kibontotta. Be!evájkált. A kis buzaszeméket megrázogatta a markában. Szagulgatta ... — No, hol a hiiba? — kérdezte a kapitány. — A hiba? — Az! Mer itt tiz zsák van! — Az ám ... — dörmöigte Tobai, miközben meg-megcsóválta deresedő főjét. Hajhajozott. Végre is nem állt meg benne a szó, Végignézte tetőtől-talpiig a kapitány urat s aztán azt mondta, de igen érthetően! — Úgy látom, jól bírja kend még magát! — Én? .. . Már mint én? .. . S a vén róka kihúzta a derekát: — Nizze! A véna ám a furcsa, ha neköm, mint kapitánynak, még erőim se lönne! Kissé me'glógatta a fejét, miközben nehéz sóhaj szakadt föl a melléből: — A régi már nincs mög! Sajnos, a má elmúlt. Oda van! Fiatal koromba? .. . Két zsák mög se kottyaint! / 7 — De most má eigy is nehéz, mi? ... A kapitány ur oldalt taszította szájában a pipát, sercentett elgyet a földire sí aztán úgy nyújtott nyakkal azt mondja: *■— IMögnyomni möignyomja a vállam az igaz! De azér egy zsák élet még n,em fog ki rajtam! Amikor az öreg Csörgei elkövetkezett, jóakaratu fígy e .meztetéssel odaszólt a gazdának : — Ezt a zsák életőt még ma jelentse ki kendi a törvényházánál, hogy az én kommenciómba se essék semmi hiba. — Kijelentőm. Ki — Ígérte a gazda. S Csörgei kommemciójában ekkor nem esett semmi hiba. Később se. Vigyázott magára. De a társaira is! A hópeiyhe (Folytatás a 2. oldalról) Nem használt. Aztán lássa, mit gyújtok meg, ha meghall ez a kis teremtés? Elitta az ember a nyárion a szentölt gyertyát is, mind a kettőt. Estefelé diktálásra írtak a gyerekek, mikor az ablakom alatt nagy lépésekkel a bakter ment el. A fején fekete bárányfa őrsüveg, a szájában füstölgő pipa. Ment a templom felér, Nem tudtam további beszélni. Istenes Imrének intettem, hogy diktáljon tovább. A gyerek fölkelt és egyik kezében a könyvet tartva, másik kezével szokása szerint a tarisznyaszijjat fogdosiva, diktálta a szavakat. Egyszer aztán megcsendül a lélekharang. Imre elhallgat. Az iskolában, mintha hüs szélfuvalom szállana át. Mélységes csönd'. És minden gyerek elnyi- 16 szemmel hámul fel éureám. Magyarországi magyar ÜGYVÉD DR.RACSMÁNY BÉLA a budapesti ügyvédi Kamara volt tagja. Ma itobai gyakorló ügyvéd, közjegyző, uj címe: 214-388 Donald St., Winnipeg 2, Man. — Telefon: 947-1513. Magyar Hanglemezek 8-TRACKES ÉS CASSETTE TAPEK Legolcsóbban, legnagyobb válasz, tékban kaphatók. Kérje ingyenes lemezárjegyzékünket. Szappanos Record Shop 3040 East 123 St., Cleveland, Ohio. 44120. U.S. Telefon: (216) 361-5524. AZ ATYAFIAK Zsarkó Pali felé bólintott: — Jól van, imposztor. Hát te vigyáztál Péterre Szegeden? Zsarkó Pali szája körül széles mosoly villant. Szólni akart, de Péter’ bácsi megelőzte. — Tudod, drágám, hogy nekem a bankban volt dolgom ... A bor-ügyben is tárgyaltam. Irma néni a virágot simogatta s enyhe hangon kérdezte: — Hol szántál meg? — A Tiszában, drágám. Hiszen tudod. — Hány órakor feküdtél le? Péter bácsi kenetes arccal felelte: •— Kiilenckor, szivem. Irma néni helyeslőleg bólintott. Aztán felemelte az asztalról a levelezőlapot s odaadta Péter bácsinak. — tíárikáék írták Velenoéhőfl. Péter bácsi a kártya után nyúlt s meleg hangon szólt. — A drágám. Hát már ez is menyecske! Zsarkó Pál felnevetett, végigsimitotta a bajuszát. — Jó nekik! Irma néni rászólt: — Csak hallgass, jó madár. Kiveszed te a részed, minden jóból! Szegény Anci pedig ... Zsarkó Pali elkomolyiodott. — Nem: panaszkodott, mert nem az a fajta, aki: panaszkodik, de te, te! Nem’ is szeretem, ha Péter veled utazgat! Zsarkó' Pali angyali ártatlansággal szólalt meg: — Ugyan, Irma néni! Csak nem akarja megvádolni Péter bátyámat? Irma néni szeme felvillant. — Nem is. Csak téged, ló kötő. Hát te mit hoztál Szeg< dr ől, annak a szegény asszonynak? Zsarkó Pali néhány tánclépést tippentett a tornác kövén, ltámosolyigott derűs fölénnyel Irma nénire. — Magúmat, Irma néni! Magamat! Irma néni durcásan nézett rá. — Ó, te! Hát nem javulsz meg? Nemsokára vénemeber leszel! Zserkó Pali felnevetett. — Soha, Irma néni! Én mindég fiatal maradok! Péter bácsi megbökte Zsarkó Palit. — Gyere! Igyunk egy pohárral. 17 —
