Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-24 / 4. szám

Wv nipeg. M n. 1975. jamuár 24. Nevezetesebb erdélyi évfordulók 1975-ben (Folytatás) 1775-ben meghalt Kolozsvárott Huszti András jogtanár, jogi és történetilé. febr. 9.-én született Bolyán Bolyai Farkas neves mate­matikus, Bolyai János apja. (200 éve.) 1800. jún. 14.-én született Só­váradon Péterfi Albert ref. lekósz, pedagógus; élete1 vé­gén a bukaresti magyar ref. egyházközség lelkésze. Meg­halt Bukarestben 1850-ben. szept 17.-én született Gyer­­gyósze ntmiklós on Fog^rasy Mihály erdélyi r. kát. püspök. (175 éve.) 1825. ápr. 25.-én meghalt Mis­kolcon kisbaconi B-n«o Sá­muel orvos, az első kórbonc­nok, filozófus, iró. A “Tenta­­men philopatriae ..c. mun­káját II. József kitüntette, akt. 12.-én meghalt Bécabm a nagyszebeni születésű Mül­ler Ferenc mineralógusi, az erdélyi főbán,yahivatal igaz­gatója, a telltur és turmolin felfedezője.-ben született Cslkmadara­­son Kiss Ferenc honv. alezre­des, katonai szaki;é. máj. 23.-án született Nagy­károlyban Barna Ferdinand nyelvész, műfordító; lefoidi­­totta a Kalevalát és Ga.eotto Mátyás királlyal foglalkozó müveit. aug. 10.-én született Kézdi­­markosfalván Bodola Lajos, Gábor Áron műszaki munka­társa, a székely tüzérséjg meg szervezője és vezetője, okt. 21.-én született Csdkta­­polcán Xantus János iró, uta­zó, etnográfus, természetku­tató; etnográfiái és ásvány­tani gyűjteményeit a buda­pesti és a washingtoni mú­zeumokban őrzik.-ben jelenik meg Budán a négynyelvü Lexicon Bod-n­­se, az első oláh lexikon, (150 éve.) 1850. fehr. 9.-én meghalt Ara­don, a börtönben, Lenkei Já­nos honv. tábornak, aki 1848- ban huszár századát Galíciá­ból hazahozta, ápr. 21.-én meghalt Pesten Wesselényi Miklós br., az “árvizi hajós”, az erdélyi re- \ form nemzedék vezére, ápr. 9.-én született Radnóton Pósa Lajos költő, ifjúsági iró. nov. 24.-én született Zalatnán Lukács Lászió pénzügyi szak etmber, politikus.-heh Lemény János erdélyi g. kát. püspököt a szaüad­­•ságiharc támogatása miatt püspöki székétől megfosztot­ták és várfogságra Ítélték, -ben Londoniban a munkások felismerték és összeverték Julius Jakab Haynau oszt­rák táborszernagyot, az ara­di 13 hóhérját. (125 éve.) 1875-ben meghalt Nagyváradon Fráter Erzsébet, Madách Im­re felesége, “Az Ember Tra­gédiája” i'hletője. márc. 26.-án meghalt Kolozs­várott Kriza János und. püs­pök, iró, a székely ndpkoLé­­szet gyűjtője; gyűjteményét “Vadrózsák” cimen adta ki. dec. 2.-án meghalt Pusztaka­maráson Kemény Zsigmond br. regényíró, publicista, po­litikusi. dec. 7.-én Imregeiu meghalt bujánszky Euszták minorita atya, a 13 aradi vértanú lelki vigasztalója és utolsó útjákra kisériője. jan. 31.-én született Aiadon Ivrartos Ferenc szinmiüiró, Lehár, Huszka, Szrirmay, Ja­cobi operettjeinek szövegíró­ja. febr. 1-én született Borcisje­­nőn Péterfi Márton botani­kus, Erdély’ moha-flórájának neves kutatója, júl. 15.-én született Szat­­márnémötiben Nagy Sándor irodalomtörténész; ő irta Ady Endre költészetéből az első komoly munkát 1927-ben “Ady Endre költészete” cím­mel. márc. 2.-án született Nagyká­rolyban Jászi Oszkár, az 1819-ea “őszirózsás” forrada­lom egyik előkészítője és Magyarország sírásója. (100 éve.) 1900-as magyar népszámlálás szerint 2,798,559 román élt Magyarországon, akik közül 10,025 volt állami alkalmazott — az 1930-as román nép­­számlálás szerint 1,660,488 magyar élt Romániában, a­­kiík közül csak 1,699 volt ál­lami alkalmazott. (75 élve.) 1925. évi “magán oktatásról” szóló román törvény betiltot­ta az egyházak által fenntar­tott magyar tanítóképzőket, érettségit román bizottság előtt kellett tenni, ünnepsé­geket csak előzetes engedély és cenzúra után tarthattak és az ünnepség felét román nyelven kelllett előadni, az iskolai értesítőket felerész­ben román nyelven kellett ki­nyomatni, stb. febr. 5.-én meghalt Budapes­ten ártényj és zetelkj Mol­nár László színész, szánkriti­kus, a Nemzeti Színház örö­kös tagja. 1925. szept. 25.-én meghalt Ko­lozsvárott László Ferenc ré­gész, a mégyezeréves “Erősdi kultúra” feltárója, dec. 4.-én meghalt Temesvá­­rott Ferenczy József festő­művész; a temesvári piarista templomot is ői festette ki. (50 éve.) 1950-ben a román kommunista kormány Sándor Imrét, (Már­ton Áron 2. helyettesét is be­börtönözte.-ben Kolozsvárott meghalt Szolnay Sándor a modem magyar festészet egyik leg­markánsabb egyénisége, jún. 6.-án Budapestien meg­halt Bánffy Miklós gr. re­gényíró, politikus. (25 éve.) * * k Ez a felsorolás, akárcsak az előző éviek — korántsem tel­jes. Mégis szükségesnek tar­tom, hogy a tavalyi felsorolást, a teljesség igénye nélkül, kiegé­szítsem néhány, tudomásom; a jutott adattal. 1374-ben XI. Gergely pápa a havas alföldi ortodox vallási; oláhok megtérítésére Erdély­ben g. ‘kát. püspökség felál­lítását tervezte, de az a fő­papság ellenállásán megbu­kott. (600 éve.) 1499. jan. 1-én született Pé­csett Bornemisza Pal 1553- 61-ig- Endély r. kát. püspöke; Erdélyből való távozása urán másfél évszázadra megszűnt az erdélyi r. kát. püspökség. (475 éve.) 1549. szept.-ben Nyírbátorba a Fráter György megegyezett I. bediiiánd küldötteivel az or­szág egyesítésében; ine.u raj­ta múlott, hogy nem valósul t meg-ben meghalt Várady Pál esz­tergomi érsek, volt váradi püspök. (425 éve.) 1824-ben született Vízaknán Bányai Julia, ki honv. főihad­nagy, majd századosként küz dötte végiig az erdélyi harco­kat. márc. 27.-én született Uj-Ara­­don Schlauch Lőrinc bíboros azatmárá, majd váradi püs­pök, a havasalföldi maigyarok és moldvai csángók magyar kultúrájának ápolására léte­sített Szent László Társulat egyik alapibója. (150 éve.) 1849. Bem kezdeményezésére Brassóban márc. 25.-én jelent miéig először az E.PATRIA­­TUL Cézár Boliac, márc. 26.-án, a KRONSTAEDTER ZEITUNG Max Moltke éé ápr. 16.-án a BRASSÓI LAP Veszély Károly szerkesztésé­ben; a román lap szerkesz­tője Bemmel Törökországba menekült, a magyar és né­met lap szerkesztőit élet­fogytiglani börtönre Ítélték, aug. 23.-án Ruszkabáayán öngyilkos Lett Maderspach Károly mérnök, a róla elne­vezett függőhíd feltalálja, Bem hadseregének hadiszál­lítója, mert felesélgét Haynaiu nyilvánosam megvesszőztette, okt. 25.-én. kivégezték Ara­don a 29 éves Kazinczy Lajos bov. tábornokot, Bem távo­zása után a maradék erdélyi hadsereg parancsnokát, aki Zsibón tette le a fegyvert az oroszok előtt. így ő a 14. aradi vértanú. (125 éve.) 1874. okt. 8.-án született Ger­­nyeszegen Bethlen István gr. politikus, 1921-31-ig a Cson­­kaonszág miniszterelnöke. (100 élve.) 1899. nov. 14.-én meghalt Sá­­romberrkén Torma Zsófika régész, az ötezeréves “Tordo­­si kultúra feltárója. (75 éve.) 1874. aug. 21.-én maghalt a moldvai Románban Lakatos Demeter László lakatos az első és talán az utolsó csán­gó költő, aki 1911. nov. 9.-én született a moldvai Szabófal­ván. Verseit a ISzeret-menti magyar nép nyelvén Irta. Vá­logatott verseit a Kriterion foigja kiadni. (?) Csikménasági. DALOLJUNK... . \ KI VAN A KÉT SZEMEM SÍRVA ... Ki van a két szemem sírva, Mert a rózsámat más bírja; Pedig fogadta az egyet, Rajtam kívül mást nem szeret. filtnak rózsám, tiltnak tőled, Titkon se beszéljek véled, Oe ha a világ megtilt is, Beszélek ón veled mégis. Diófának erős szaga. Szeretőmnek szép nagy haja, Hulljon el a szép nagy haja, Ha engem ő is megcsalna. A Múl HARC Irta: Törökné Kovács Hermin Nagyanyám feltette sízem- j üvegét, kezébe vette a levelet, , lói gáttá jobbra-balra. — Nem ismerem az Írást. Nézd csak Veronika! Erdélyből jött .. , Valami kis szivdobbanás mindig felel arra, az egy étit n szóra:Erdély . .. '— Én sem tudom, kitől jöhe­tett. Bontsuk fel, nagymama! Csakhogy ahhoz bizonyos szertartás kellett. Elővenni az ollót, a levelet a világosság elé tartani, hogy a belső tartalmat sérelem ne. érje, eltűnődni, ta­lálgatni, ki emlékezik íeánk s ■mi okból szánhatta rá magát va laki az Írásra, jót koz-e, vagy .rosszat, mert a mai világból magva is kiveszett a jónak. Vé­gül nagymama reszkető kéz­zel, de mégis csak kivette bori­­t kjáLól az írást. — No nézd! — mondta, mi­alatt óvatosan szétteregette. — Ügyvéd ...Ejnye ... Ped g már nincs mit nynzni rólam — tette hozzá sóhajtva. Dg az aláírás megnyugtatta. I — Bartényi! .. . A Jósika igye- j reik! Lám, ügyvédi irodája van . . . Felvitte az Isten a dől- j gát. Annak idején, bizony, nem sokat néztem ki belőle. Cséválgatta a fejét. Megigaz­gatta szemüvegét. A -levél meglepő' hiit hozott. Bartényi utána járt és rájött, hogy meglehetne menteni vala­mit az elveszettből. A Jánosfai fürdőiből. A megindított tárgya­lások legalább reménnyel biz­tatnak. Ha az egész vagyont n©m is, de fürdőt és talán az ólsi, családi házat ... A réigi ro­koni és 'baráti kapcsolatok bir ták rá, hogy foglalkozzék a do­loggal. Tudja, ihogy a mai hely­zetében nagymama nem áldoz­hat semmit. Csakis siker ese­tén és csakis a törvényes hono- i áriáimra tart: igényt ... Úgy hangzott, mint a mese. Nagymama kezeiből kihullott a levél. Szeme kerekre nyílt, öreg arca elsápadt, majd kivö­rösödött. Szája hangtalanul mozgott. — Lehetséges volna? Hallot­tál esetet, hogy azok odaát, visszaadtak valamit, amit jog­talanul elvettek ? ... Beszélj. Veronika! — Nem tudóim, nagymama... írem tudom ... Nagymama áhítattal .szorí­totta szivére összekulcsolt ke­zét. — Történnek csodák .. . Hi­szem, hogy történnek csodák. .. Ettől az órától megváltozott egész életünk. Minden megszé­pült körülöttünk. Nem volt töb­bé szegénység, minaennapi gond. Nagymama fe.áJott a kályha mellől, hol gubbasztani szokott, kmuzita görnyedt dere­kát, levetette magáról az öreg­ség hervadt köpenyét. Szeme kigyult; 'hangja énciessé lett. — Felvirágoztatom Jánosifát! Kincsesbánya lesz belőle! Szőtte szüntelen, fáradhatat­­'lanuí a remények, tervezgeté­­sek rajgyoígió aranyfonaiát. Újra megszinesedett a fürdő 'hajdani, hires rózsaligete, haragoszöldre festetten sorakoztak a vendég­váró fürdőkabinok, gondozot­tal! terült el a paik virágsző­nyege s a nagjyterraszon az el­ső udvarhelyi banda húzta a szebnél-szebb hallgatókat . .. Ettől meglehetett, meg kel­lett fiatolodni! Anti bácsi: megtépázott, ava­­tag romja a régi, gőgös nagy­­urnák, aki hires, szép négyes­­fogatán járta valamikor Udvar­hely utcáit és szava nélkül nem történt döntés a vármegyében, most, a hosszú, nehéz szükség­ben élesedett óvatossággal, pró­bálta, hogy elkapja a nekiszi­­lajodott í eméuyek (gyeplőjét. — Nem bíznék Bartényiben. Túlságosan sokat ígér. — Nem ígérhet kevesebbet— vágta rá nagymama. — Vagy a fürdőt az ősi házzal, — vagy semmit. — Adja Isten, hogy történjék valami! Veronikát idő előltt el­­hervaaztja a kemény irodai munka. Nagymamám rámnézett és bólintott. — Veronika férjhez megy. Úrhoz, amilyen apja, nagyapja volt! — Rég elült álmok kaptak újra szárnyra, ők hárman már elhagyták a szomorú kis budai házat, ott jártak a jánosfai ó­­don szobákban, fogadták a la­kodalmas vendégeket. Engem nem kérdeztek. Nem is törődtek velem. A vőlegényt fogadták. Korondyt. A legjobb vendégszobát neki, a legjobb i italokat, legjobb éteteket. — Eszter még él, Istennek hála. Az öreg szakácsnői. Ismeri Korondy gusztusát. Esztendő­kig szolgált a Korondy kastély­ban. Én csak leesüggesz,tettem fe­jem. Nem szóltam, de szivem­ben dac, elkeseredett harag é­­gett és sikol'va kiáltott ágy éles tiltakozó hang: — Nem! Nem akarom! Ne­kem senki sem kell! Hallottam Irma néni suttogá ! sát a másik szobából. — Megházasodna szívesen ha volna mire. 'Mostani százöt ven pengőjére, bizony, nem le bet. Tetszik neki Veronika Szerelmes belé. Ha ezt a másik hallaná. Nagy elégette! volna számára. Korondy megnázasodna, ha volna mire. Nevetnem keltett. Keserű ne­vetés vort. A három öregember odaát, a másak szobában ismét Janosfán volt. Már övék volt újra Janos­­fa, már illatozott a rózsadget, a terrászról vidám cigányzenét röpmteut a szél, már benn ültek az ősi ház meleg nappalijában, hol finom erdélyi almák puhuk tak a kemence széles peremén. Különös napok jöttek ezután. A várakozás lélekigyötrő napjai. Nagyanyám töretlen állott az ablaknál figyelve a lejtosödő, hosszú, havas utcát. Én titkon ujjongtam, ha nem jött levél, há Baitéuyi 'csürte-csavarata a dől got, ha egyik nap reményét a másik nap csüggedése oltog.tt­­ta. Eiligem éjjel-nappal gyöiröt, kiűzött, hajszolt a tudat, hogy nekem nem kell senki! Senki? Senki. Tovább jártam hivatalomba. I Korán metem, későig marad­tam. Valahogy furcsán, de min­iig Korondytól félteim. A mások szinte eltűnt ezekben a napok­ban. Nem éreztem, nem láttam őt. Csak Korondyt. Aki ott éh, járt, rendelkezett a rozoga bu­dai ház penészes szobáiban, szólta a reményt, a fényes jö­vendő álmait a három öreg szál nyaló képzeletében. Anti bácsi nagyokat szitt pi­pájából, mielőtt kimondta: biz ezt igy szereti Korondy! Koron­dy volt az első szava irma néni­nek, ha jött. — Megint látta Veronikát! — suttogta titokzatosan. —• Bo­londul érte • •• Nagyanyám sötéten intett. — Koiondy várjon.-Majd ha megkaptam Jánosfát! 'Ez a csökönyösség!, ez az ál­dott csökönyösség éltetett. De lesütött szemmel jártam az ut­cán, hogy Korondyt meg ne lássam'. Köszöntéseket nem fo­gadtam, hogy az 'övé közéjük n© keveredjék! Zaklatottan vár­tam egyik napot a másikra,, örülve, hogy ennek és vége lett. Január rázta havas, fehér szakáliát, amikor nagyanyáin j a döntő hirt váita. Égtem és dideregtem egy­szerre. Az én csatámban össze­borult fölöttem ég és föld ... Leborult az este, mire rátet­tem kezem a ház kilincsére. Nem égett lámpa: odabenn. Hang se hallatszott. Ajtók nyit- i va, mintha nem volna érdemes becsukni őket. — Nagymama! Nagymama! A hideg kályha mellett gub­basztott. összeroskadva. Ősz feje mellére cyuklott. A halált | várhatja igy, aki már nem hisz a holnapban. — Nagyanyám! — siikolytot­­tm 'és öleltem és sírtam és ka­cagtam, mint az őrült. — Nem baj most már, ha minden mis elveszett, megtaláltam mag i­­mat! Megtaláltam! Réveteg> szemét rám emelte. • Szólni nem bírt, csak a szeme I kérdezett. De hogyan kérde­­! zett! Micsoda szörnyű, rettenti sóvárgással, az utolsó szalma­­szál félelmesen villanó sápadt reményével! Adnom kellett eb­ben a pillanatban mindent. El­kapott a láz. Adni, adni, semmit meg nem tartani! Félrelökni út­ban álló apró semmiségeket; a magam tiltakozását, irtózatát a sorstól, hol csak egyik kap bol­dogságot, a másik ölök szenve­dést! — Férjhez megyek, nagy­anyám — mondtam most már csendesen. — Nem lesznek gondjaid többé. Jó ember ... És hozzá tettem; — 'Szeret engem ... Így kellett cselekednem. Eb­ben a fájó nehéz, keserves pe.c­­ben nem tehettem mást. A nagy harc eldőlt .. . Azóta sok fesztendő szaladt át fölöttem. Akkor azokban a lá­zas, eszeveszett pillanatokban s sokáig azután nem tudtam, nem láttam, nem éreztem, amit ma már olyan hálás szívvel1 tu­dok, hogy a Gondviselés őrkö­dött fölöttem. A HOPELYHE — ELBESZÉLÉS — IRTA: GÁRDONYI GÉZA A föld az éjjel csonttá fa­gyott. A nap is mintha fázott volna, nem mert kibújni a fel­hők közül. Csak egy tányérfor­­nia világos foltról látszott, hogy merne jár. Reggel nyolc felé, mintha egy fehér tollpihécske szállt volna el az ablakom előtt. Aztán egy második, harmadik fehér pe­hely. Aztán bő omlásnak; indult nagy kavargó ipelyhekben a szürke felhők terhe: az első hó. Az ablaknál álltam és pipáz­tam. A kiskapu meg-megkat­­tant. A folyosón a gyeiekesiz­­mák sűrűn 'kopogtak. — Esik a hó! — kiáltozták egymásnak odakünn, — kisza­kadt a Jézuska dunnája! A Barcza-gyerek ki is nyúj­totta a kezét és elkapott egy pelyhet. Be akarta hozni a mar­kában az iskolába. Hanem itt, hogy engem meg­láttak, elcsendesültek. Szótla­nul ültek a helyökre. Piros ar­cok, piros fülek és. egymásra mosolygó szemek. Lám minden nek lehet örülni, még a hava­zásnak is! Az örömük engem is: megvi­­dámitott. Milyen bohó a gyer­mek! is micsoda érzékeny a lel­ke minden változás iránt! Az ő lelkűk olyan, mint valami finom kis gép, amely ehőls munkára nem való, de minden csekély­ségre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dol­gaink nekik semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyer­mek kacag olyasmiken, amiken mi nem is mosolygunk és sir olyasmiken, amiken mi a hom­­loKunnat se ráncoljuk. Egy tin­­tacsep egy cserepogár, egy bot­lás, idegen, öltözet: nevet raj­ta. És sir, 'ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben va­lami furcsaságot lát, a köny­­nyein át mosolyog. Ahogy végigpillantok az is­kolán, látom, hogy a második pad elején még,-mindig üres a hely. ! A kis Kovács Róza ülne ot­tan, a részeges Alsó-Kovács leánykája. Egy mosolygó sze­mű fehér egér. ő az első a pad­­ban. Abban a padban a vizsgál- I ja meg minden reggel, hogy Lsz ' ta-e, mindenkinek a keze? | Nincs-e pehely valakinek a ha- ] ján? és liogiy megirta-e minden- I ki otthon a feladatát? Hát ez nagy tisztesség. A minap egy délután uj szom­szédot kapott. A fülébe sug­dosott és nevetgélt vele. Mit tudnak sugdosni az ilyen kis­leányok? mit mosolyognak? mit nevetnek? Semmiségeket. Meg kellett szólítanom. A megszólítás nem ritka ügy az iskolában; de aztán másodszor meg ne szólítsam az nap! — ezt is tudják a gyerekek. Hanem biz az én Rozimat annyira izgatta a kedves uj szomszéd, hogy másodszor is meg kellett szólítanom. Azt I mondtam neki, hogy a tanitás ' után maradjon az iskolában. Akikor a mosolygó kék sze­mek aggódó kékszemekre vál- j toztak. Komoly maiadt. Tanitás után kikisértem a kapun a gyerekéket. Egyet sé­táltam az udvaron. Aztán visz­­szatértem a fogolyhoz. Ült a helyén a második pad­­ban az első helyen és fél,könyö­MEGÉRKEZETT ■a sokak által várt ERŐS MAGYAR PAPRIKA Tekintettel arra. hegy úgy a tengeri, mint a száraz­földi szállítás nagyon megdrágult az ÉDESNEMES KALOCSAI PAPRIKA fontja: $2.25 az ERŐS MAGYAR $2.50 — szállítás külön! « . K.M.U. Kereskedelmi Osztálya 210 Sherbrook St. Winnipeg, Man., R3C 2B6. ü f kére támaszkodva bámult ki az égre. Leültem az asztalomhoz és magam elé szólítottam. — Gyere ide. Megállt ellöktem és lesütötte a szemét. Nem szólok azonnal. Jobban beszél énnálam a saját szive. Oh mert az ilyen foltos ru­hájú kis teremtésnek is éppen olyan a szive, mint a báisony­­ba öltözött grófleánykáé. A gyermekarc meg a gyermek­szív. Ezt a teremtő egyenlően poiciózta szét az emberek kö­zött. 'Milyen finom az arca ennek a kis parasztgyermeknek! Mi­lyen nagy tiszta kék a szeme! Mily en' finom vonalú az orrocs­kája! Milyen hullámos rajz*r<i ■ kis piros ajakä! S milyen vele­született bájos a fejének min­iden mozdulata! Ha véletlenül párisi házban születik, gyönyö-1 hűsége volna a szalonoknak, I De haj, az emberi lélek is ! úgy száll a földre, mint a hó- | pehely! A kegyetlen véletlen-1 ség ideejtette őt a részeges Al-! só-Kovács hajlékába. A rúnája | csak az, ami a nyáron volt: vő- J nösszinü-babos kéhszinü karton rékli és szinehagyott kék szok­­nyácska. Csupa folt és varrás. Cipő je még nincs is. Nem is volt soha. Nem is lesz soha. A havon is mezítláb fog futni, mint, még valami öt társa. & igy nő fel hajadonná. De nekem szigorúnak kel! bennem, mert a csöndesség az első törvény az iskolában. — Mit fogadtál a minap ezen a helyen? Áll előttem némán, színtelen arccal, szemét lesütöttem — Jó voltál-e ma? — kérdem megint egy perc miulva. — Nem, —-írebegi halványan. — Megérdemeled-e, hogy a­­zon a helyen ülj? —7— Nem, — suttogta alig hall­hatóan. I -— i lát holnaptól kezdve mást ültetek oda. Mást. Mert téged í már niem szeretlek! Az arcán nem látszott semmi : változás. Én ám tudom, hogy. ez I a szó úgy szivén csapta át, mint ha vasvesszővel sújtottam vol-! 11a rája. Eltámolyog, Mikor kilép az áj tón, föl is emeli künn a kis. rongyos kék vászon-kötényt a szeméhez,. Másnap nem jött el. Egy fiúcska, akit elküldtem az any­jához azzal a hírrel tért vissza, hogy a leánykát reggel, mikor iskolába akart jönni, valami ku­tya belekergjette a patakba, s hogy mikorra hazaért a ruha zörgésre fagyott a testén. Hát m'ondom, igy eszembe ju­tott a kis Kovács Rozi. É,si néz­tem ékközben a 'havazást. Nem telik belé negyedóra, már fe­hér a föld. A virágkorok bun­dába öltöztek. A háztetők fehér paplannal vannak letakarva. A szilvafák olyanok, mint tavasz- i szál, mikor virágoznak. Ha beteg valamelyik tanítvá­nyom, mindennap elküldök egy gyereket, hogy kérdezze meg a nevemben: hogyan van? Ma délben a Gál-gyerek volt a meguizottam. Ebéd után azzal a hűv el tért vissza, hogy Rózi­­ka már nem tud szólni se. Fogom a kalapomat, boto­mat. Megyek át a patakon, a falu alsó részén. Az utón 'talál­kozom Alsó-Kováccsal. Ott tá­mogatja félvállal a keresztet. A sapkája a hóiban, a ködmene nyitva. Meztelen me ne Kivörö..­­liík, az inge alól. — Hát kend most is részeg? Rám emeli zavaros szemét és néz. De persze nem lát. — Én? részeg? — feleli rozs­dás hangon. — Inni ittam, de részeg nem vagyok! Hiszen alig áll a lábán, szerencsétlen! — Az se igaz, mer állóik! — mondja a mutatóujját fölemel­ve. . , — Nem tudja, hogy beteg a leánya? — Azt is tudom! Majd meg­gyógyítja a jó Isten! Ahogy a kapuhoz ének, vissza pillantok rája. Hát már akkor négykézláb áll a hóban. Bizo­nyosan a süvegét venné föl, A leányka 'ott fekszik az ab­laknál. Egy sokszorosan foko­zott kockás kék dunyhává,! van mellig betakarva. Hanyattan fekszik. A két keze a dunyhán. A szeme be van hunyva. Fek­szik mozdulatlanul. Az anyja ott siruogal az ágyiféjre borulva. — Ébren van? — kérdezem halkan. Az asszony bólint: — Ébren. A hangomra a leányka föl­nyitja a szemét. Mind a két ke -zétíoiiemeive nyújtja felém. Én aztán összefogom mind a két kezét és belesimogatom a tenyerembe. — Róziika, — mondom — megösmerez, ugy-e ? Szemének egy mély behunyá­­sával jelzi, hogy meg,ismer. — Tudom, hogy nem tudsz, szólni, de majd tudsz, ha meg­gyógyulsz. Istenem, a te sok szomorúsá­god közt nincs a világon semmi se szomorúbb, mint a beteg gyermek arca! — Látod, eljöttem, — mon­dom tovább. Ha én beteg: leszek meg eljösz-e te is,? Megláto­gatod-e a tanítódat? A szeme behunyásával jelzi, hogy eljön. — A helyeden nem ül ám senki. Nem. Addig mag fekszel, nem szabad odaülni senkimk, Akkor megint te ülsz ott Rozi­ka. Te ülsiz ottan. Csöndes le­szel és szófogadó. A te tanítód mindig szeret téged. Szomorú kék szeme 'könnye­sen, boldogan néz reám. a; • * * Az asszony kikiséri a kapuig. — Ne keseregjen, — mon­dom néki. — Isten nem fogja elvenni. —- Egyetlen gyermekem, — rebegi a szeméit kötényével tö inülve. Az ember most is a korcsmában ül. — Már jön hazafelé. Nem le­hetne valamit tenni, hogy ne igyák? — Mindent próbáltam. Már szentelt vizet is itattam vele. (Folytatás a 7. oldalon) l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents