Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)
1975-05-23 / 21. szám
Winnipeg, Man. 1975. május 23. LAJOSSY SÁNDOR: A keresztények felelőssége Európáért! Végre a Szív egyik számában olvashattuk egy olyan oekumenikuis cikket, amelyben — eltekintve Róma mérsékelt tartózkodásától — arról értesülhettünk, hogy úgyszólván az egész kereszténység megmozdult. Egyháziak és világiak rádöbbentek arra, bogy öreg Európáért tenni kell valamit. Meg kell menteni attól a lelki “nihilizmustól”, amelynek folytán po litikai és gazdasági csőd fenyegeti. Kérem, nem tévedés. A sorrenden hangsúly van. Ezekhez kívánok hozzá szólni. A lelki-nihilizmus (a cikkben elméleti és gyakorlati, élő, vagy holt hitről van szó) talán soha annyira nem fegyegette a kereszténynek nevezett Európát, mint napjainkban. Pedig akárhogyan gondolkodunk erről a nagyon fontos problémáról, a keresztények szive Európa. S ez az Európa megkopott és lelkiekben megszegényedett. Úgy tetszik, hogy Isten Királysága és Jézus Krisztus bűnt eltartó megváltói müve elhomályosodott a ma emberének a szivében. A lelkületét sokféle tartalmatlan “kiegészítő” ideológia tölti el és foglalja le az Istennek szentelt időt sokak éDALOLJUNK... KeT évszak ... Hámory Várnagy Daima verse és zenéje Op. 9. Tücskök kara hegedült a vadvirágos tarka réten, mikor veled sétálgattam, csillag fényes nyári éjben. Mosolyogtak az angyalok, ilyen szépen nem ragyogott még a Hold az égen, mikor nekem bevallottad, házasodunk még ez évben. Hószemfedél alatt nyugszik, vadvirágos tarka rétem. Nem sétálok veled már, a csillagfényes nyári éjben. Elnémult a tücskök kara, súlyos felhők tornyosulnak, a hontalan éjben, Bánatnak nincs hangfogója. Tövis nélkül nincsen rózsa! Copyright 1939, by “MAGYAR ZENEALBUM” Budapest. letétben. Az Egyház mintha kiöregedett volna, nem tud ihatni a tömegekre. Templomaink (legyenek azok remekművű katedrálisok is) üresek. Mert, ne tévesszen meg bennünket az a vékony réteg, templombajárása, melyről modern hírközlő készülékeinken keresztül (rádió, televízió) értesülünk, vagy meg győződhetünk saját magunk is. A keresztény világ hivő kisebbsége létszámához viszonyítva elenyészően csekély. Legfeljebb a megosztott Európa kommunista uralom alatt élő népek között nagyobb ,ez a számarány a rendszer elleni tüntetésből. Azt hiszem, hogy világosan érzékeltettem a “Keresztények Európáért” való cikkben elmondott felébredt egy házna gyjaink és, világi bölcseink törekvéseit. Valóban ideje, hogy ilyen felelősségteljes konferenciára is sor kerülhetett éppen Angliában. Abiban az Angliában, amely elszakadni kíván Európától, illetve az löSO-ra tervezett Egyesült Európa nemzeteihez (jelenleg Anglián kívül nyolc) való tagságát felülvizsgáltatni kívánja? A politikai és gazdasági csőd tulajdonképpen függvénye a hit életnek. Mert, a közönyösségbe süllyedt fél-Európa szabad népei “papiros-kereszténységükkel” az élő hitből fakadó emberhez méltó eaköicsös élet terén vészit! el fölényét, s ezáltal alkotó és önvédelmi teendőit is elhanyagolja a vele szem ben álló öntudatos, istentelen és világuralomra törő rendszerrel szemben. Ezek a nemzetek a koegzisztencia égisze alatt akaratlanul is a Szovjet malmára hajtják a vizet, s az álhumanizmus és földi-paradicsomi állapotot hirdető kommunizmust segítik elő. Ezzel a konferencia lényegét ki leegyszerűsített formában. Kissé túlhaladtam a konferencia határozatain, melyben nem hallgatták el azi Európát fenyegető veszélyeket, de meglehetősen elméleti síkon mozogtak. Örvendetes tény viszont, hogy a kereszténységet Európa társadalmi rendje őrének tekintik sóban máris,, amelyel lelkiekben felvértezve politikai és gazdasági téren is ütőképes partner volna az erőszakosan hóditó téridegen eszmékkel. A határozattal magam is azon a véleményen vagyok, hogy a “Keresztények Európáéit” a legtöbbet tehetik, és kell is tenniük, ha egyfelől a kommunizmus, másrészt a sokféle megosztottság ellenére egy Egyesült Európát akarnak létrehozni ütköző zónaképpen a nagyhatalmak között. És pedig a földrajzi szükségesség szériáit a Szovjetunió és Amerika között, mert danivalóm, amivel kezdtem. Vég közelmúltban Kína is nagyha- [ re talán öreg Európáért is törtalom lett. ténik valami. Igen, a Keresz-Nos, azzal fejezem be mon- | ténység megmentheti Euiópát! ÉmBDümT A Torontói Kodály Együttes alapításának tizenötödik évfordulóját ünnepli-Ha visszatekintünk a megtett útra és számadást készítünk, a jogos öröm és büszkeség melegét érezzük szivünkben, mert ezen idő alatt munkánk megtermetté első gyümölcseit. Kiérdemeltük a magyarok szeretetét és a más nemzetiségűek megbecsülését. E fizettség pedig nekünk több, mint bíomló világunk minden kincse. A kapott szeretet és megbecsülés adott erőt nekünk, hogy napi munkánkban és gondjaink ban sokszor megfáradva, de az EGYÜTTESBEN mindig lankadatlanul dolgozzunk közös céljainkért; magyarságunkért és elveszett hazánkért. A szeretet és megbecsülés nemcsak fenntartó ereje, hanem meg alapítója is veit EGYÜTTESÜNKNEK. Egy ember, kit fajtájának szeretete, múltúnk, tanítóink és embertársaink megbecsülése még álmaiban is tisztánlátóvá tett, létrehozta EGYÜTTESÜNKET. Ez az ember Kodály Zoltán egykori tanítványa Zadubán György, ő és a hozzácsatlakozók érezték és tudták, ’ha magyarok akarunk maradni, cselekedni kell, mert nincsen vesztegetni való időnk. Sebeink nyaloigatásával, panaszkodással legfeljebb beleporladhatunk múltunkba, de a közöny falait áttörve továbbhaladni nem tudunk. összefogtak tehát és a magyar lélek legszebb vonásait, a magyar zene, tánc és dal féltveőrzött palántáját ültették be az új földbe. Gondozták, ápolták szeretettel, megbecsüléssel, fáradhatatlan munkával. A kis palánta pedig tizenöt év alatt sudár fává nőtt. Lombjai ringó táncba kezdtek, levelei dalokat | susogtak). Gyökerei múltúnk i évezredeinek mélyébe kapaszdoktak, s ágain évről-évre csodálatosan szép gyümölcsök teremtek mindenki számára. Minél magasabbra növeli dús koronáját, annál többen látják. Felfigyelnek rá. Hallgatják különös zenéjét, mely mindenkinek — aki hallgatni akarja — tud mondani valamit. Látom csodálkozó szemeidben — szól az egyikhez — nem érted a magyar szót, füleidnek idegen dalunk, szemeidnek táncunk. Hát csak jói figyeld azokat, zett rám; nem értette, hogyan kerültem ide. Aziután a holmimra nézett és látta, hogy egyszerűen én is utazom. A kabát ját összehúzta, felugrott fektéből, leült, valami .hocsánatkérést mormogott és hátrahajtotta a fejét. Mosolyogtam rajta. Túlságosan udvarias ember. Meg akartam nyugtatni, hogy feküdjék le bátran, én is mindjárt végigdőlök a pamlagon. Szólni akartam, de a torkomon akadt a szó. Az én udvarias utitársam figyelő szemmel nézett rám öt másodpercig, végig futtatta rajtam a tekintetét és lehunyta a szemét. Elaludt. Egyszerűen elaludt. Közömbösen mélyen, egy félperc alatt mélyen elaludt. Nem tudtam, az ámulásom, vagy a dühöm nagyobb-e. Nem szeretem, ha utazásokon akárki is tolakodóan udvarias, vagy tolakodóan bámul, de ahhoz mégis hozzászoktam, hogy a megjelenésemnek van egy bizonyos hatása. Hiába, ez jól esik. Alszik. Ott másodpercig nézett és ezzel végzett velem. Olyan közömbösen alszik, mintha egy kanonok szállt volna be hozzá, j Hát mi vagyok én? Hát a termetem, a szőke hajam, az arcom, a ruh'ám' szabása, a parfümöm olyan, hogy mindezt egy közömbös végiguiézéssel el lehet intézni és utána nyugodtan lehet aludni? Fel voltam háborodva. Jól megnéztem az emberemet. Jtiatal; félig gyerek, huszonkét éves lehetett. Karcsú, izmos, A- ] risztokratikusan sötétszőke. Az arcbőr üde, mint egy lányé, de napsütötte, szellőacélozta. iA feje egy tiszta szépségű, nemes, erős és mégis lágy vonalú, finom fej, olyan, mint egy fiatal királyfié. És, a szája, ez a száj csodaszép volt. Piro», sugárzóan meleg, finoman és tisztán rajzolt, hajlékony vonalú száj, amilyet a görögök szobrain lehet .cisak látni. Ki lehetett ez a fiú? Hová megy? Honnan jön? Micsoda fiatal herceg ez, milyen ifjú királyfi, az életnek milyen boldog arisztokratája? Ki ez? Tudni akarom. Nézzen rám és szóljon hozzám. Aludt. Mélyen, csendesen, gyér ek-álommal aludt. Megpróbáltam én is aludni. Nem tudtam. Fel kellett kelnem és őt kellett néznem mindig, ezt az erős, csodaszép, alvó fiút. Mért nem ébred fel? Mért nem néz rám? Lázassá tett a türelmetlenség. Megpróbálkoztam azzal, hogy felébresztem. Köhögtem, zajt ütöttem a kézitáskámmal. Ki nyitottam a parfümös flaconomat, hátha ez az erős illat felébreszti. Nem. Aludt, aludt. Sirni lett volna kedvem, vagy összetörni valamit, vagy megkinozni valakit. De nem volt ott senki, csak mi ketten, a vonat robogott, én néztem őt, ő pedig aludt. Hiába próbáltam én is aludni, nem lehetett. Lefeküdtem és uj, ra felugrottam. Előre hajoltam A LEGSZEBB EMLÉK IRTA: BÍRÓ LAJOS —i Mégis, sürgettem, mégis, melyik a legszebb az összes emlékei között? Az asszony hátravetette bájos, hervadt fejét,, kék szemeinek meleg tekintete lágyan veszett el a levegőben és iszép, vékony ajkai körül finom mosoly csillogott. — A legszebb, mondta a legszebb . . . Nem a londoni opera, nem a császári kitüntetés nem Ysard, a világ első hegedűse, akivel őrülten szerettük egymást. — Hát mi? Hát melyik? ... Ez igy történt. Mikor itthon voltam, elhívtak vidékre vendégszerepelni Nagyváradon elénekeltem méhány operát és éjjel indultam haza. A vonaton nem volt hálókocsi. Pénzt adtam a kalauznak és azt mondtam, adjon nekem külön fülkét, mert aludni akarok Budapestig. Lihegve jött vissza. Külön fülkét, mondta nem adhat, hanem vagy egy fülke, amelyben csak másodmagammal leszek. Az egyik pamlag az enyém, alhatom rajta. A hordár berakta a holmimat, a kalauz kinyitotta az ajtót és beléptem. Félhomály volt. A lámpát eltakarták az ernyők és alig láttam. A kalauz behúzta az ajtót, ráfordította a zárat. Ketten voltunk. Leültemi. Néztem az utitársaniat. Karcsú, szőke ember: az arcát nem láttam, mert befelé fordulva aludt. A feje nemes formájú, és szép fej volt. A vonat elindult és belerontott as éjszakába. Az utitársam ekkci felriadt. Álmosan emelte fel z fejét és észrevette, hogy nincs többé egyedül. Meglepetve né-és néztem ennek az alvó fiúnak a nyugodt, szép arcába. Odahajoltam egészen hozzá, piacik, nyugodtan alszik. Kétségibeejtett az, hogy az akaratom, a vágyam, a dühöm tehetetlenül áll meg egy mély 'álom előtt. Odahajoltam hozzá, összeszeri tottam az öklömet, ott volt előttem a szája, ez a sugárzóan szép száj, egyre közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Futó siető, hirtelen, de forró csók volt ez, végigégett rajtam a tüze. De a rémület is vtigigáradt bennem. Micsoda őrültségeket csinálok, Istenem? Én vagyok ez, Európa első énekesnője, aki itt 'bolondságokat csinálok egy ismeretlen, szőke fiú kedvéért ? Az utitársam megmozdult. A csók felébresztette. Én visszaugattam a helyemre, hátradőltes és tetettem az alvást. A szemem szögletéből figyeltem csak, a fillt. Kinyitotta a szemét s az öltlével dörzsölte meg, mint valami dur.cás, álmos gyerek. Azután iám nézett. Végignézett tetötől-talpig éles, kutató pillán tással. Azután elfordította a szemét és zavartan nézegetett körül. Nem tudta, mi történt vele. Nem tudta, álmlodott-e egy csókról, vagy valóban kapott egy csókot. Felém hajolt. Én melyen lehunytam a szememet. Ereztem, mint közeledik hozzám a feje, mint vizsgál végig a szeme és kétségbeesetten adtam az alvót. Erre különben alig is volt már szükség. A fiú visszahúzódott, leült és mire felnyitottam -a szememet, újra aludt. Újra alszik. Kétségbe voltam esve, fel voltam háborodva. Hát ez a feltevés, 'hogy én megcsókoltam olyan közömbös lehet valaki-' nek, hogy utána nyugodtan to- | vább alszik? Közel hajoltam | hozzá. Szikrázó dühvei néztem az arcát, a lehunyt szemeit, az ajkát, milyen ajkak ezek, Istenem, odahajoltam hozzá és meg i csókoltam. Meg kellett csókol- > nőm. De utána villámgyorsan j viszapattantam a helyemre, > hogy adjam a mélyen alvót. Nem ugorhattam azonban viszsza olyan gyorsan, hogy meg ne lássam azt a mosolygást, mely a fiú arcán kiragyogott. Csendesen, meg, elégedetten, ragyogóan mosolygott. Oh, a nyomorult, hiszen nem is aludt; becsapott engem, megcsalt. Hátraszoritottam a fejemet a pamlagra s kétségbeesetten adtam az alvót. A fiú mosolyogva hajolt előre, azután aggódva állott meg. Olyan görcsösen aludtam, hogy nem tudja, merjen-e valamit tenni. Mégis mert. Odahajolt hozzám, éreztem a lágy meleg ajkát az ajkamon, megcsókolt és visszahúzódott a helyére. Most ő adta az alvót. Meg mozdultam. Lehunyta a szempilláit. Vártunk. Ebben a várakozásban a bimbózó tavasznak az illata áradt el a fülledt levegőjű kocsiban. Olyanok voltunk, mint két játszó, pajkos ártatlan és szerelmes gyerek, akik gyermekcsókokat váltanak, pirulva, titkolód'zva, anélkül, hogy a c&ók mást is jelentene, mint éppen csókot. Megszinesedett, kivirult illatos lett a fülledt éjsziaka. A gyerekkori játékaim jutottak eszembe a Kékeshegyen, odahajoltam a fiúhoz és lopva, gyorsan, játékosan megcsókoltam. Rögtön utána már. aludtam. A flu várt egy percig. Azután megmozdult. Hozzám hajol, és megcsókolt. Nem rontotta el brutális felébredéssel ennek az együgyü, de végtelenül édes játéknak a varázsát, adta az alvót és elfogadta a játékot úgy, amint egy ismeretlen, szőke szép asszony — ugy-e szép voltam akkor? — kínálta neki. Aludt. Én felcsókoltam. Aztán én aludtam és ő lopott tőlem egy csókot. iSzép volt, mint egy fiatal isten, ez a fiú... Eltelt az éjszaka. Nem is néztünk még egymás szemébe. Minden csók az álom rovására íródott eddig. Csupa szemérmes, lopott, játékcsók volt eddig, Egy brutális mozdulat meg nem zavarta a finomságát egyiknek sem. De jött Budapest, tel kellett ébredni. Készülni kellett a kiszállásra. Felállottunk. Egymás szemébe néztünk, egymás felé hajoltunk, a karja felemelkedett és — először az éjszaka — nyiltan, tüzesen, mámorosán, fonón, eszeveszetten megcsókoltuk egymást. Később kiszálltam. Nem mondtam, ki vagyak, nem kérdeztem, ki ő. Talán a szerelem maga, az (Ifjú Szerelem volt. Egy fiatal herceg volt, az élet ifjú királya vtolt. Soha nem láttam többé. Csókoltam én azóta is forró csókokat, de annak a tüzes részegségét meg nem közelítette egy sem. Az volt a legédesebb csók, ez a bolondság, ez a legszeh emlék. AZ UTOliÓ SÉTA IRTA: SZUNYA! ZOLTÁN Minden nap, ebédután, lassú, gyöngéd botorkálással körülsétálta a házat. Napsütéses Időben kimerészkedett egészien a térig, kis, fekete kalapján, horgoltkeztyüs kezében hosszúnyelü esernyővel és bojtos, bársony szatyorral a másik karján Nagyon lassan mendegélt, inkább csak tipegett már s szelíd, szomorú tenkintettel nézett a járókelőkre, akik — úgy tetszett neki — szélvészként suhantak el mellette. A férfiak mélyen megemelték a kalapjukat, a lányok, asszonyok mézédes “kezitcsókolommal” köszöntötték, de nem állapodtak meg mellette. Mi mondanivalójuk is lehetne egy nyolcvanötesztendős öreg számára és mit is mondhatna ő olyat, amit ezeket a fiatalokat érdekelnél? Az öregeket úgy szeretik, mint a gyermekeket: simogató mosoly lyal, féltő szóval és gyöngéd' becézéssel, de eltitkolva előttük mindent, ami harcokkal, reményekkel, szenvedésekkel és szén vedélyekkel olyan titokzatosan széppé teszi az életét, övék a hallgatás és az emlékezés, rejtélyes, bús mosolya. Ha iki akarják önteni a szivüket, a templomba tipegnek a türelmes és mindent meghallgató jó Istenhez, aki nem tereli őket az öregek 'gyrmekszobájába, nem mosolyodik el csacska öregségük szavain, aki egyaránt megértve .öreget és fiatalt, kitárt karokkal úgy hivja őket magához, mint az Ur Jézus; a kisdedeket. Teréz néni, akit Teréz kisaszszonynak is szólítanak a városban, ezen a délutánon is elindult szokott sétájára. Az őszi napocska oly édes langymeleggel simogatta a vénkisasszonvok e nyarán, hogy szivében mert nem messze valók onnan, ahol valamikor régen a ti őseitek bölcsője is ringott. Itt énekelitek a mi anyáink és apáink örömükben, bánatukban, hulláivá vérüket egy kegyetlen évezreden át benneteket is véd. ve. Most magam is, fiaim egy része is ide kerültünk közétek. Kérünk titeket legyetek barátaink, adjátok nemünk meigbeesülésteket, hogy mi is adni tudjunk. Munkánkat, tudásunkat, amellyel már közös jövőn- Kfct építjük. Te tudsz magyarul és mégsem értesz meg engem, mondja a másiknak. Vádolsz, s szemeidben gyűlölet parázSiik, mikor én szeretetre szomjazom. Pedig, ha kell éretted is behatolok a poklok mélyére, összegyűjtöm és elhozom neked is a uaiicot és a dalt. Őrzöm, mint drágakincset, mert ez több, mint egy muskátlis ablak emléke, vagy a már megkopott tulipános láda cikomyái. Átadom azokat neked is és mindenkinek. Akarom, hogy a mi muzsikánk örökre ott csengjen 'gyermekeink fülében idegen dallamok helyett. 'Higgy nekem! Ágaim a magasban vannak és én innen tisztábban látam a jövőbe előrevezet utat. És mi az EGYÜTTES tagjai is hallgatjuk szavait. Bízzatok önmagatoki cun mondja. Hitetek erőt ad munkátokhoz és magában 'hordja a sikert, Az út, amelyet választottatok, magyarságotok útja, amelyen itt is, távol hazátoktól járnotok kell, ,s ha nem tértek le róla, fajtánk örökkévalóságába vezet. Him dessétek táncotokkal és dalaitokkal népünk igazát, hogy mindenki felfigyeljen rátok. Szerezzetek továbbra is barátokat és megbecsülést. Muzsikátok áradjon szerte és vigyen hitet kétkedőknek, reményt a kétségbeesetteknek, erőt a megfáradtaknak, örömöt a szomorúaknak. És mi hallgatjuk, amit a ma,, gyár zene fája nekünk mond. Dolgozunk és járjuk a választott utat. Konok, alázatos hitünk az út göröngyeit puha pázsittá, meredekeit enyhe lankává varázsolja. Tudjuk muzsikánkra újak fognak csatlakozni hozzánk, fiatalok, idősek egyaránt. Erőnk nő és bízva tekintünk a holnapba. Táncolunk és dalolunk tovább. Egyre többet, egyre szebben, egyre erősekben. Akarjuk, hogy ottj (bon is, az éjszaka csendjében meghallják táncosaink lábainak dobbanását, kórusunk énekét. Tudják meg', hogy messze tőlük, távtól Torontóban van egy maroknyi EGYÜTTES, kinek tagjai soha n,em szakadtak el hazájuktól, nem lettek árulóivá nemzetünknek. Megértsék, mi itt is keményen dolgozunk azért, hogy mindvégig; becsületben megmaradhassunk magyarnak. Az Isten minket úgy segítsen. Darvay Tibor, elnök. felpezsdült tőle a tiltott vágy: nem érni be a házkőíüli sétával. Menni, míg talán valakit, akivel beszélni lehet. Ma szeretne kissé eltereferélni az emberekkel. A jelenről, jövőről, szép és szomorú dolgokról, mindenről, ami az élethez tartozik. De az emberek jönnek, kedvesen köszönnek és máris sietve továbbmennek. Ez fáj, de még csak haragudni sem lehet érte. És ha szóba is, elegyednek vele egyszer-egyszer, abból miiedig hiányzik valami: a többi emberek közös titka, amiből őt kirekesztik. Utoljára akkor beszélte ki szivének minden indulatát, amikor még élt a .Ziuzska. Igaz, hogy rettentő pörlekedő természet volt, de amióta a kapitány meghalt (Istenem, annak is ötvein éve már,) azóta egész jól megértették egymást. Csak mégegyszer östszeüihetnének halkan sugdolózva a kis biedermeier-szalonban ... Hirtelen megállt és félősen visszanézett a házra. Az ablakokból nem lesett utána senki. Hevesen vert a szive. Tiltott cselekedetek ifjúkori izgalma járta át. Nem lehet soká haboznia, itt a kedvező pillanat! Ma Zsuzskával fog tereferélni, mint utoljára hét esztendővel ezelőtt. Gyorsan megfordult és olyan sietve-tipegve, ahogyan csak tudott, elindult a temető felé. — Igen, igen — pörlekedett már magában a Zsuzskának szánt panaszkodó szavakkal —, ezek a mai fiatalok mind zsarnokok. Sétálni szeretnél?” Azt mondják, hideg vagy. Elüldögélnél este még. egy félórácskát a vendégek közt? Nem engedik, mert neked korán kell lefeküdnöd. Mintha meg akarnák boszszulni azt az időt, mikor még gyerekek voltak és mi tereltük •ce őket a gyei előszobába. Ah, Zsuzska, milyen jó neked, te már azt teszed, amit akarsz. Fonnyadt, kis arca rózsásan kipirult a lázadásnak 'borzalmasan szép tudatától. A temető kapujában csodálatosan jó érzés járta át. A léptei is bönynyebbek lettek tőle. Úgy tetszett neki, hogy a fűzfák alól vidám mozdulattal kalapot lengetnek feléje öreg sírkövek. •Szinte hallja a daliás, kapitány kedvesen merész és szemtelen hangját, mint amikor egy este, a fürdő promenádján eléje toppant a sötétben és ha akkor ő nem olyan erős . .. Ó, Istenem, az ember néha talán túlontúl is erős ... Emitt meg, a hajlott kereszt alól, a tanár úr néz rá félénk sóvárgással. Szeretné felolvasni legújabb versét, amire ő ihlette meg ... A szolgabiró, most is a régi, kedves gavallér, őszirózsa csokrot nyújt feléje ... ő meg kacér mosolylyal surran el közöttük, mint vasárnapi szent misék után, arriikor a fiatal urak sorfalat álltak a templom előtt. Talán meg is állna velük néhány szóra, ha nem félne annyirsi Miéi tantitől, aki árgus szemét mereszgeti feléje egy örökzöld-lugas alól. Jaj annak, akit egyszer a nyelvére vesiz. — Kezitcsókolom, Mici tant, jónapot Pista bácsi — bólimgat jobbxa-balra. — Csak hagyja, Dvorákné, nem szeretem, ha a kezemet csókolja, ellenben holnap felnézhet hozzánk majd akad valami régi ruha és c.pő a gyereknek ... Jaj de örülök, hogy látom doktor bácsi, egészem elhanyagol minket, nem szép magától, hogy felénk se néz, ha egészségesek vagyunk... így megy a keskeny, kanyargós úton köszöntéseket fogadva. Valami csoda történt: akiket oly .rég nem látott már, azok most mind megjelentek. Sorra rájuk akad fűzfák, örökzöld lombok és, márványoszlopok alatt, mintha bujdósdit játszottak és ő volt a kereső. Mire mindenkit megtalált, véget ért a játék, valamennyien átvonulnak egy fényes terembe és megkezdődik a bál, amelynek sohasem lesz vége. — Mondd, Zsuzskám, melyik ruhámat vegyem majd magamra? — Épp iqly tetszeni vágyó vagy, mint voltál — hangzik a féltékeny, haragos felelet. — Pedig vedd tudomásul, hogy minden 'hiába. A kapitány már akkor is anigem szeretett. Eddig hallgattam erről, de most már megmondhatom. Ez nem lehet! — kiáltja ő ás Zsuzska gonoszul nevet, ő meg izgatottan felemeli a padlóról hosszunyelü ernyőjét, bársony szatyorját. Beszélni fog a kapitánnyal, valljon szint ő maga. Zsuzska meg nevet: — Beszélj, ha tudsz. — Az idő hirtelen lehűl és köd ereszkedik el a hegyek felől. Mici tant kiált utána gyanakvóan, hogy hova siet úgy Tériké. Úgy tesz, mintha nem hallaná. Már azzal sem törődik, hogy a tanár is látja és fájóan kérdő pillantást vet feléje. Holnap erről fog suttogni az egész város ... az egész temető . . . Csak suttogjon! ő már nem bánt semmit, ő már nem fél semmitől. A szive kegyetlen - ,nül ver (hiszen még soha nem tett ilyet), amikor besurran a kapitány kiskertjének kapuján. — Kérem, ne érts,e félre látogatásomat — mondja rátartian és úgy érzi, ismét fönséges ifjúságának nyúlánk szépségével kiegyenesedve. — Csupán, azt szeretném tudni, hogy maga igazat mondott-e nekem, akkor, a promenádon? . . . Nem, ő mem ül le és a világért sem teszi le a halapját. Ő csak egy szót akar hallani: igen-e, vagy nem? ó, kapitány, ez nem szép, ne legyen erőszakos égy védtelen nővel szemben, aki az úriember lovagiasságába vetett bizalommal tette he ide a lábát. Engedje el szépen a kezét és hagyja őt menni haza, hiszen már1 sötétedik) és odakint mindent belep a köd. Hogy erre a percre vár már ötvem éve? . . . Csak beszéljen a kapitány, ezt mind olyan jó hal(Folytatás a 7. oldalon) 2 VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ÖiUÉí j KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁSKRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, y2 font $1.50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAMILLA TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6.
