Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1975-05-16 / 20. szám

T 2 Winnipeg, Man. 1975. május 16. FEKETE ISTVÁN: PÜNKÖSD Nem tudom ón, miért, de a mi falunkban az Űrnapját job­ban megtartották, mint a pün­kösdi ünnepeket. Nem arról van persze szó, mintha a pün­kösdöt mem tartották volna meg kellő fénnyel és pihenés­sel, de a pünkösdi ünnepeket elhomályosította mé;g egy ki­csit a liiúsvét mesiszenéző ra­gyogása, — áldozócsütörtök is volt közben — és a pünkösdi ünnepeken jobban a tavaszi hajrá fáradtsága. De Űrnapján a kalászbaszökkent búzame­zőkben hentergett már a szél s a kertek, szőlők, méhzsongá­­sosi csendjében vidámabban fló­­tázott a sárgarigó. Talán az1 úrnapi sátrak tet­ték fényesebbé és közösebbé az Űrnapját? Nem tudom. Vagy talán csak az én messze em­lékeimben látszik ez igy? Le­hetséges. de az bizonyos, hogy pünkösdkor nem volt semmi­féle ajándékozás, semmiféle jó­kívánság sem kifelé, sem befe­lé a családban és még a falu­ba tévedt koldus is tudta, hogy csak közönséges, vasárnapi a­­dományra számíthat. ■K Hí * Mindez azonban nem jutott volna eszembe, !ha szombaton nem találkozom Kis Jancsi bá­csival. aki a falu hivatásos kol-DALOLJUNK... dúsa volt,, egyúttal a búcsújá­rásban is hivatásos előénekes. Jancsi bácsi általában elég ron­gyos volt, inig ünnepeken és búcsújáráskor sárga bársony­­nadrágot öltött és hosszú som­fabotját használta, mely alul hegyes szögben és felül rézke­­resztbein végződött. Ez a bot talán már magától is eltalált volna Andocsra, vagy Segesdre, de pünkösdre elő sem vette, — amit nagyon sajnáltam — és látva Jamcsi bácsi rongyait, ar­ra gondoltam, hogy ez igazság­talanság ... Miért csak kará­csonykor meg húsvétkor kap tőlünk valamit? ... Különösen \ karácsonykor, amikor a leve­tett ruhák, ingek, kalács, egy üveg bor tartalmú csomagját én nyújtottam át Jancsi bá­csinak s ilyenkor egészein bol­dognak éreztem, magam. — Valami itt nincs rendben, — gondoltam pünkösd előtt va­ló szombaton, amikor a vacso­ra — kacsavér, aprólék, miegy­más — már előre vetette a va­lódi elsőosztályú ebéd fényessé­gét. *»» »i* Jó vacsorához: méltó csendes­ség lebegett az asztal felett, á­­mikor eszembe jutottak Jancsi báicsi rongyai s ezekkel a pün­kösd mostohasága, tehát meg­kérdeztem: — Pünkösdkor miért nem a­­dunk ajándékot, édesapám? Apám letette a villát, meg­­törölte a száját, rám nézett s tudtam már, mit fog mondani: — Magyar ember, amikor eszik, nem beszél ... Hát ezt is mondta, aztán va­csora végéig hallgattunk, de nem szidott össze, hanem azt mondta: — Nem szokás ... — Pünkösd nem olyan nagy ünnep, mint karácsony? — Tulajdonképpen akkora. Honnan jutott ez eszedbe? — Kis Jancsi bácsival talál­koztam. csupa rongy volt az inige .. . Azt mondja, beteg is volt .. . Erre nem válaszolt senki. — Hát — mondta később apám, — nem szokás ... — az­tán felállt, mintha valami eszé­be jutott volna és kiment. A vacsora pedig valahogy befeje­zetlen maradt... Apám elment az istálló felé s nagyanyám később ezt mond­ta: — A lámpát égve hagytam, olvasgathatsz, kis fiam. Ez annyit jelentett, hogy e­­gyedül akar maradni anyám­mal, hát nem is tétováztam, mert én is egyedül akartam len­ni. * * Nálunk a vacsora mindig ko­rán volt s amikor kimentem a külső folyosóra, még inkább kései alkony volt, mint este. A fák már elvirágzottak a kert­ben, mégis, mintha édes rügy­­szagot hozott volna a szél, ösz­­szekeveredve a korhadó szalma s a rét hüvö® füszagával. Apám az udvar végén az is­tálló előtt magyarázott valami! Pista bácsinak, aki kocsis volt, tehenes és mindenes, de az én szememben kiváló szánkófara­gó, lószőrfoiió, csapdaállitó . .. s tudója minden dolognak, egy­szóval a barátom, aki néha fel­engedett ülni valamelyik lóra s ezen nagylelkűségét a vendég­szivarokkal “honoráltam” .. . Apám még mondott valamit és Pista bácsi bólintott, majd legyintett, mintha azt mondta volna, hogy: nem kell több ma­­gyaiázat, a dolog el lesz intéz­ve, ... azután apám kiment az utca felé. Pista bácsi pedig az istállóba. Egyedül maradtam a homály­ban is ekkor valami gondolat lepett meg, ami nem lehetett tiszta 'ügy, mert körülnéztem, mint aki egyedül akar lenni, aztán elindultam a pince felé. A házban csend', csak a szivem dobogott, amikor lesturrantanr a kopott lépcsőkön. Kitapogat­va megtaláltam a homokba fek­tetett borosüvegeket. EJgyet a hónom alá nyomtam, aztán fel a lépcsőkön. A külső folyosón csend, de valahonnét mintha lovas köze­ledett volna sebes vágtában ... és szinte vártam, hogy mikor fordul be az udvarra, amikor kicsit megnyugodva kivilágoso­­dott, hogy a dobogást nem ló okozza, hanem a szivem ... — Hü, de megijedtem! — gondoltam, aztán teljesen meg­nyugodva, eldugtam az üveget a lugas indái közé és bemen­tem a házba! KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: PÜNKÖSD MEGTILTOTTÁK ... Gárdonyi Géza verse, Hámory Várnagy Dalma zenéje Op. 3. Megtiltották, hogy a galam­bomhoz járjak, Nem nekem nevelték, gazdagabbra várnak. Gazdagabbra várnak, kinek sok az ökre, Hej, beborult nékem az egem örökre. Haj, ha a bankónak megkap­nám a fáját, Kalapomhoz tűzném, a leg­szebb ik ágát. Gyönggyel hinteném be az utat odáig, Hatlovas hitóval mennék ablakáig. De. mivel, hogy nincsen a bankónak fája, Olyan vagyok, mint egy elát­kozott árva, Csak messziről nézem ezt a szép világot. Mint az elfogyó Hold, a szép napvilágot, Copyright 1937 by "Rytmus” Budapest. Bihari Nótástarisznyából. HÁROM LOVAG IRTA: KRÓNIKÁS Amíkoj. Budán még olyan ut­ca volt, amelyet Mihály Vajda utcájának neveztek, meg aztán sok minden másképpen volt e­­zenkivül. mint manapság van, — ugyanazon Mihály vajdía ut­cában egy tornyos, ódon sarok­házban három fiatal lovag la­kott azon időben, amely időből krónikánkat vettük. Lehet, könnyen lehetséges, hogy más­kor isi laktak lovagok azon tor­nyos régi házban, amelynek földszinjén emberemlékezet óta bormérés volt, de olyan három lovag még sohasem lakott, mint Pongrác, Szervác és Bonifác. Mátyás — a Corvinok közül — lakott abban az időben vala­mivel feljebb ott Budán, ahol a három lovag, meghúzódott. De lakihatott volna Mátyás köze­lebbi is, népszerűség dolgában a budaiak előtt akkor sem vete­kedhetett volna a három lovag­gal. Népszerűek, szörnyen nép­szerűek voltak a különös lova­gok s ebitől szépen megéltek. A jó ég tudja, hogy micsoda szél vert őket össze, mely or­szágúton bukkantak egymásra, miféle csárdában ürítettek elő­ször bortáságpoharat: csak any nyi bizonyos, hogy elválhatatla­nok voltak ők hárman. S meg­lehet, hogy a nép, amely már abban az időben is beleavatko­zott mindenféle dolgokba, ép­pen azért nevezte őket a három fagyos szent nevéről, amelyek szintén elválhatatianok. Mit csináltak a lovagok Bu­dán? Mit csináltak volna? Lesték a jószerenicsét, amelyre szük­sége van három ilyen kóbor lé­leknek. Reggeltől napestig a jó szerencsét várták ott a torony­ban, amelynek földszintjén régi bormérés volt s mindenféle u­­tas, vándor emberek megfor­dultak benne. Ezeket a vándo­rokat szerették különösen a1 lovagok berugatni, kérdezget-1 vén mindenféle külső országbe- j li eseményekről. Cifra öltő- j nyeikiben körülülték a boros­asztalt és a vándorokat min­denféléről kivalatták. Vájjon nem tudnák-e a külső országból! jött emberek megmondani, hogy merre kell keresni a jó j szerencsét. Itt Budán hiába le- j sík. Pedig nem lustálkodtak a lo­vagok. Reggeltől délig csak öl­tözködtek a torony nyitott ab- I lakánál. A bámészkodók az ut- [ cáról nézték, hogy a lovagok! hogyan csinosítják, kellemesi- j tik magukat. Ilyenkor úgy lát- : szott, hogy temérdek ruhájuk van. Pedig egyiknek se volt többje, mint a rajta való. Pong­rác spanyol fekete bajuszát i­­gazitotta a spádéja tükrében. Szervác hosszú, hullámos ha- j ját kefélte és: simogatta. Mig j Bonifác folyton csak azt kia- j balta: | — Már megint nem találom j a csizmámat! Sohasem találta- meg a csíz- j máját a szórakozott Bonifác és igy mezitláb jelent meg iuri ba- 1 rátái társaságában, amidőn a-! zok, ugyancsak a jó szerencse feltalálása érdekében a Duna­­parton sétálgattak s hajósnép és halászbárkások tisztelettelje­sen köszöntöttek a lovagoknak, mert azok gyakran megvereget­ték a vállukat, sőt még olykor leereszkedtek odáig, hogy meg­osztották a halászok ebédjét — maguk között. De népszerűek voltaik! a lova­gok máskülönben is. A polgár-! ság alsóbb részét — különösen a derék tímárokat és más egye­beket — gyakran védelmezték meg kardjukkal és bátorságuk­kal a szomszédos, harcias csiz­madia-céhtől. (Talán éppen ez volt az oka annak is, hogy Bo­­náfácnak háromrendbeli nyer­ge is volt, de egyetlen csizmája se.) Egy délben, amikor a három lovag már többször hiába kém­lelte végig a homokos Dunapar­­tot, a bárkások aludtaki, elrej­tőzve bárkáik belsejében a ha­­! lászoks valahol a Duna közepén eregették hálójukat s ebédre semmi kilátás nem volt, — Pongrác dühösen mérte végig a mezitiábos Bonifácot. — Mindennek ez az oka! Miatta nem meiietüniki soha ma­gunkhoz való úri társaságba! De hát hogy is lehet valaki csiz­ma nélkül? Bonifác csodálkozva mérte végig saját meztelen lábait: — Hoigy már mink nem me­hetnénk úri társaságba? Azaz, hogy ezért nem ebédelünk ma? Sohasem hallottam még ilyet! Pongrác dünnyögött a baju­sza alatt, mialatt Szervác elé­gedett pillantást vetett saját hossauszárú, bivaly bőr-csizmái­ra, melyekre akkora sarkan­tyúk voltak verve, mint amek­kora talán egész Budán nem volt. A Dunapart homokos partján csupán a hajóvcmtatők egyhan­gú kiáltozása hallatszott: nincs semmi reménység arra nézve, hogy a három lovag ma ebédel­jen. Pongrác sötéten mondta: — A tímárok során káposz­taszagot éreztem tegnap. Szervác a Dunára nézett: ! i — Itt van ez a folyó és tele van hallal. Finom izes hallal, Aztán mi itt tátjuk a szánkat. Bonifác beleköpött a folyóba: — Úri ember nem ábrándo­zik halom, se a timáiék káposz­táján. iMiéirt vagyunk lovagok? Hogy itt álljunk és éhesek le­gyünk? Fel Budára, bajtársak, a királyhoz! Az ő asztalánál te­rítenek kevésbé érdemes embe­reknek is, mint amilyenek mi vagyunk. Pongrác és Szervác hahotáz­­ni kezdett: — Ó, te jó bolond, te sze­rencsétlen Bonifác. Éppen te kívánkozol a király asztalához. — (Már pedig, én ma ott ebé­delek! — felelte sértődötten a mezitlábas lovag és meg is in­dult a budai Várhegy felé. Pongrác és Szervác még az j éhségüket is elfelejtették, a­­mint nevetve kisérték messziről j a vár felé tartó Bonifácot. Gú­nyosan integettek felé és piros­ra nevették magúkat. — Gyere vissza, Bonifác, me­gyünk a tímársorra — kiáltot­ták a lovagok a vár alatt. A mezitlábas Bonifác nem is felélt nekik. Egy nagy Ikapu vezetett a palotába, mögötte hosszúszárú ezüstlándzsát tar­tó vitéz piros ruhában. A liánd­­zsások rákiáltottak Bonifác-ra, de az egy szóval se válaszolt, csak nagy nyugalommal belü­kéit a kapun. Pongrác és Szervác megtalál­ták a timárosoron a káposz­tát. Be is laktak jóizüen a kon­­dérból. Csak Szervác dünnyög­­te: j — Halbár a király asztalánál i még tán a káposzta is jobb le-Lángszárnyakon röpül felénk a nyár, az éj meleg s már perzselő a reggel; bolygunk az éjbe’ álmodó szemekkel s ritkán találunk hűvös árnyra már. Az ég fakó, az éjjel is rövid, alig bújik el a Nap egy bokorba, aztán ragyogva, új erőbe forrva, kiszáll s az éjre lánguszályt röpit. A róna várja a hüsfényü Holdat, leng a kalász, vérszinü rózsa lángol, leszáll a boldogság a másvilágból. A néma csillagok reánk hajolnak és álmodó, fáradt fejünk körül szines, aranyló lepkeraj röpül. .1—ii—...—»ni—ír — Lefekszem, nagyanya ... __jól van, kisfiam, — mond­ta, — aztán jöbban megnézett. __ Nincs valami bajod? Olyan • ossz színed van ... — muius vagyok .. . Nagyanyám fejcsóválva né­zett utánam, én pedig pár perc múlva mélyen aludtam, de az­zal az elhatározással, hogy még sötéttel felkelek. Abban az idő­ben nagyanyámmal laktunk egy szobában is ennek a korai ke­lésnek semmi akadálya nem volt, mert nagyanyám nagyon mélyen aludt. * * Hí És bizonyos idő múlva — a­mi nagyon rövidnek, tetszett, — felébredtem. Nagyanyám vidá­man fújta a kását, én. pedig hó­nom alá 'csapva ruhámat, cipő­met, kisurrantam a konyhába, ahol a vekker három órát mu­tatott. Pár perc, múlva már az utcán voltam, aztán a kertek a­­lá iker ültem és egyvágtában lo­holtam, kezemben a borosüveg­gel Jancsi bácsi “lakása” felé. írhatnám persze azt is, hogy Jancsi bácsi “áza” felé, de mi­nek írjam? Jancsi bácsinak nem volt háza, mert Jancsi bá­csi nagyon szegény emberek rokona volt, aki az istállóban lakott egy Vica nevű jóltáplált tehén tőszomszédságában. Vi­cán kívül még csak patkányok laktak az istáLLóban, “akiket” utáltam . . . De akkor erre nem gondol­tam, mert Jancsi bácsi már de­rűsen fogta kezében az üveget a meggyujtott olajmécses mel­lett és iszeme olyan éber volt, mintha nem is aludt volna. azt szeretném tudni, hogy a ki­rály asztalnál mit isznak a ká­posztára? — Bort Pongrác, bort. — No hát, mi is iszunk. A két vitéz karonfogva balla­gott a torony elé, a kis bon mé­résbe és krétára bort mérettek. Amikor a kupát a szájukhoz e­­melték, akkor lépett be az útról Bonifác. .Nyársnyi fogpiszkáló a szájában, az arca tüzes a bortól, a karászija az utolsó lyukig megeresztve. — No, jó volt a káposzta? — kérdezte megvetőleg a cimbo­ráitól. Azok csak összenéiztek, aztán Pongrác sunyitva húzódott Bo­nifác felé: — A káposzta megjárta. De te, cimbora, húst ettél! Érzem, húst ettél. — Még pedig vad pecsenyét, fácánt és íkakast. S a király úgy szólt hozzám: — Máskor is ebédelj itt, de­rék lovag! — Hát ezentúl majd csak Budára járok vacsorázni a királyhoz. A két lovag nagyot hallga­tott. 'Estéiig nem szóltak se egymáshoz, se Bonifáohoz, aki a jóllakottak nyugalmával ül­dögélt a sötét bonmérésben. Csupán a kupákkal társalogtak néha. És estefelé nagyon meg­verték Bonifácot. Eelvirradt a Duna felett a reggel. A lovagok szokás sze­rint cifránkodtak a torony abla­kában és ahány budai hölgy el­haladt a torony alatt, valameny nyi ott felejtette a szemét a Pongrác bajuszán, vagy a Szer­váé haján. Csupán Bonifácra nem nézett senki, mert neki még csak csizmája se volt. Eljött a dél és a lovagok szo­kás szerint a Dunaparton sétál­gattak. A vái toronyban (haran­goztak, mire Bonifác igy szólt: — Megyek ebédelni a király­hoz.-S elment a királyhoz. Pongrác és Szervác most a nyergeseik között ették meg va­lami halotti tor maradványait. Harmadnap azlonhan sehol sem találkozott ebéd, mig Bonifác ismét a királyhoz ment. — Hm — mondta Pongrác. — Hm —- tóditotta Servác. S nyomon követték Bonifá­­cot. Hanem mily nagy volt cso­dálkozásuk, amikor a kapuőrök lándzsájuk nyelével érdekeltet­ték a hátukat, holott Bonifác előtt utat nyitottak. — Mi dolog ez, vitézek? — kiáltott fel elkeseredve Pong­rác. — A lovagnak, kinek csiz­mája sincs, szabad' az út, holott j mi elzavartatunk? A kapuőrök tisztje nevetve, csóválta a fejét: — Éppen ez a furcsaság a mi királyunknál! Akinek csizmája nincs, az vele ebédlelhet akár mindennap. De a csizmások még ünnepnapon, sem. A lovagok nagyot hallgattak: — Akinek csizmája nincs? — tűnődött Pongrác, — Aki mezitláb jár? — mor­molta Szervác. — Az mindennap a 'király asiztalánál ebédelhet — mondta a kapuőirök tisztje és bezárta a kaput a csizmás lovagok orra előtt. — Mindig mondtam, hogy bolond ez Mathiás. Féleszű, sze­gény. Tisztára féleszű. HA MEG VAN ELÉGEDVE LAPUNKKAL, MONDJA EL MÁSNAK... HA PANASZA VAN, — ÍRJON NEKÜNK! hét. Pongrác a fogát piszkálta egy timárárral. — Jó, jó — morogta — iCsak — Nohát, -— mondta, — hát igazán, majd mondd meg ott­hon, hogy .. . — Jancsi bácsi! — ijedtem meg— Nem mondok meg sem­mit, mert ezt a bort én ... csak úgy hoztam1. — Ilyent nem isznak a pa­pok! — vált meg hosszabb fu­­rulyázás után az üvegtől s gya­korlott mozdulattal az ágy alá dugta, amikor csattant kivül a kiskapu ... — Bújj el valahová, — sut­togta, — hátha ide gyün? ... Megrettenve kerültem meg Vicát és — a patkányokra gon­dolva, — egy kis irtózással' búj­tam a jászól alá, miközben Jan­csi bácsi elfújta a mécset. — Szép pünkösdi jó-reggelt! — mondta valaki, én ijedtem­ben még a patkányokat is elfe­ledtem, mert a hang Pista bá­csi hangja volt. — Hajnal van még, Pista fiam, — ásított Jancsi bácsi, — mi jót hoztál? — Csak ezt a kis bor t, Jan­csi bácsi, meg egy kis csoma­got. Valami ruhaféle van ben­ne ... — Nahát! Fiam, igazán . . . Tedd le, fiam, oda a ládára. Az­tán mondd meg, hogy ... (Folytatás a 7. oldalon) * IV. KÖTELES M. GYULA Közjegyző, ügyvéd, jogtanácsos. Suite 807-810 Somerset Place 294 Portage Ave., Donald sarok WINNIPEG, MAN. R3C 0B9 Telefon: 943-6657 A PRIMADONNA IRTA: BÍRÓ LAJOS Vér Hedvig lakása. Az ismert primadonnalafcási: tele nagy diadalok emlékeivel. A prima­donna szerepet tanul. Berohan Költ Endre. — Hédi, — igaz, hogy én mindig imádtalak? — Igaz. — Igaz, hogy akkor, amikor még semmi se voltál őrjöngve hirdettem, hogy te vagy a leg­nagyobb? Hogy kiabáltam, tap­soltam, verekedtem érted? Hogy azt mondtad, örökké há­lás leszel irántam? — Igaz. — Hédi, most leróhatod a hálát és örö'kiite a rabszolgád­dá tehetsz. — Holnap a Kék kereszt ja­­páni ünnepén neked is lesz egy sátrad. — Igen. Pezsgőt -árulok. — Hát ... kacérkodj velem ott egy kicsit. Nem kicsit, — erősen. — Jó. iSzivesen. De miért, minek? — A szomszéd sátor a Kör­­neréké lesz, Körner Aliceé meg az anyjáé. __ ? — Megbolondulok Aliceért. Ö is szeret, de mintha az utóbbi időben 'kevésblbé érdeklődnék irántam. lElkényesztetett leány, aki egymás után dobja el a fér­fiakat, mint más ember a fel­tört mogyorót. Ha te foglalkoz­nál velem ... Te vagy most a legérdekesebb nő Budapesten' s a Józsefváuosban azt hiszik, hogy főhercegen alul nem is állsz szóba senkivel. Fia te egy kicsit érdeklődnél irántam .. . tudod ... ha ... tüntetnél egy kicsit a barátságunkkal. — Jő. Ugy-e ez 1 a Körner Alice a milliomos Körner lá­nya? — Igen ... de nem azért ám. Imádom ... II. A japáni ünnepen Vér Hedvig sátra élőt óriási frakkos tö­meg tolong, ami egy kicsit meg­­csökkenti a szomszéd sátor -for­galmát is, Megérkezik Költ Endre. Kö­szön Körneréknek. Vén Hedvig 1 rákiált.-— Endre. Költ odamegy. A primadonna egy fél percig suttog a fülébe, azután az ajkára nyomja a ke­zét nevetve mondja neki: — No és most ülj le. Itt ma­radsz nálam. Körner' Alice elbámulva hall­gatja a tegezést és mélyen el­pirul. Vér Hedvig egész éjjel Kolttal foglalkozik. Nemcsak a szerelmes macskát játssza ha­­sonlithatatlan művészettel, ha­nem a féltékeny tigrist is. Egy kicsi botránynak is beillik az a féltékenységi jelenet, amelyet hajnaltájban csap. Körner Alice sápadtan, tágranyitott szemmel nézi. MI. Kamerák lakásán egy hét múlva. Körner Alice jéghidegen szól Költ hoz. — Régen láttuk. — Igazán nem mertem ... Maga olyan hideg volt hozzám, azt hittem, terhére vagyok. A férfi hangja alázatos, kö­nyörgő, szerelmes hang. A lánynak felvillan a sze­me. — Költ, csakugyan szeret en-A félifi egy lángoló pillantás­sal válaszol. — Miért nem kéri meg hát a kezemet? IV. Négy év múlva. Költ elvette a lányt. Az ügy­védi irodája az égbe nő már, képviselő lett. A házasság elég­­nyugalmas, szinte boldognak mondható. Az asszony szivét állandóan melegeti az a tudat, hogy Budapest legérdekesebb asszonyától hódította el az lí­rát. Egy este színházba men­nek. A fjordok lányát játszák a címszerepben Vér Hedviggel. A házaspár proscenium páholy­ban ül. Vér Hedvig, aki minden egyes embert lát a nézőtéren, észreveszi őket és egyszer-két­­szer ránevet a férfire. A fiatal asszony összehúzza a szemöl­dökét. Vér. Hedvig átöltözik és félig mesztelenül jelenik meg a színpadon. Ránevet Koltra. Az asszony felcsattan: — Ez tűrhetetlen. Ez hallat­lan. — Mi? — Ez a szemérmetlenség. Igy kijönni a színpadra, ezer ember elé. Az üyesmit nem veszi észre a rendőrség. — De drága szivem . .. — iMiéi't nem Írják ki a szin­­lapra, hogy tisztességes asszo­nyok maradjanak otthon .. . — De Alice. — Megtisztelhetnéd a felesé­gedet azzal, hogy nem hozod el ilyen helyre. — De drágám ... — Idehozod a feleségedet és a volt szeretőd félig meztelenül kacérkodik veled. Bizonyosan rmot is viszonyod van vele ... A férfi nem 'tud szóhoz jutni, az asszony egyre jobban bele­dolgozza magát az elkeseredés­be, sírva fakad ós kiszalad. Ő hazamegy. A férfi kétségbeesve követi. A kocsijuk még nincs a színház előtt, konflisba ülnek. Az asszony -hallgat. Hazaérnek. A szalonban a szakácsaié üdül egy huszárral, az ebédlőben a szobaleány szó­rakozik egy bakaőrmestenel. (Folytatás a 7. oldalon)­\ VALÓDI MINŐSÉGŰ FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁS­­KRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA. STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, y2 font $1.50 és szállítási költség. \ Kiváló minőségű töretlen óhazai KAMILLA TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. L M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents