Kanadai Magyar Ujság, 1975. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-04 / 14. szám
1 W nnipeg, Man. 1975. április -1. LAJOSSY SÁNDOR: II MEŐHALT-E KRISZTUS A KERESZTEN!" A Duna régebbi számában úgynevezett kerekasztal-ko..feremciát rendeztek, melyet most lsemét aktuálissá tett a Religion Film Festival keretében az angliai TV-iban bemutatott “The Greatest iStory Ever Told”, nagyfilm roppant tanulságos mondanivalója. A feltett kérdés azért nagyon | érdekes, mert az ateisták és a velük parolázó jókeresztényeknek nevezett egyének okoskodása kimerítette a tagadás kritériumát. Ezt az ujságvitát ez a film egésziti ki a Szentirásból ismert Krisztusi-drámával. Éppen ezért életünk legnagyobb nyitva hagyott kérdésére lén viszontkérdéssel válaszolok: Isten üdvözítő 'Cselekedetét nem Krisztus halála által szerezte-e meg az emberiség számára, hogy akik hisznek Őbenne, elnyerhessék az örökéletet? Más szavakkal: Nem ezé az egyetlen és tökéletes elégtétel a Szent Isten kiengesztelésére iée a bűnök bocsánatára, hogy azontúl mi magunk is Isten gyermekeivé legyünk? A film egymásután mutatja be Jézus Krisiztus földi életének főbb mozzanatait és ahogy előkészíti övéit a legszentségesebh napra, amikor a halála is istenemberi volt. Mert, amint tud1- juk, az Isten Fia az Atya szeretetébe ajánlva magát lehelte ki lelkiét. IMS, emberek, a halálra küldő “hólhérunkat” semmikép nem neveznénk atyánknak és nem kívánkoznánk hozzá! A két lator esete is bizonyítja, hogy az egyik, a jobbkézfelüli kegyelmes halált nyert, míg a másik, a balon, bűneiben megkeményedve halt meg. Aztán Krisztus halála óta őriznek egy Krisztus-sztigmát az ember Isten szenvedéséről. Ez a turáni lepel, vagy lepedő, mely valóságos csodának számit. Az aki látta a Jézus testét ölrzo gyolcsot, nem kételkedhet halálában. Ámde gondoljunk csak az apostolokra, akik közül legtöbben életüket adták a Mester követéséért. Az első keresztények iis bőségesen kivették részüket a szenvedésből üldöztetésük idején;! Az élő hitük mellett mi sem tanúskodó, ékesebben, minthogy a feltámadott Ur Jézus ellenségei nagyszámban keresztényekké lettek. T ortul- 1 iámul, megállapítása találóan igaz, “a keresztények vére mag” volt. A film slzerint iS;j nagyon he- ! lyesen, ez az egyetlen felelet, •hogy Üdvözítőnk halálát a dia- ' dalmas feltámadás követte. \ Vagy is, amint vállalnia kelett a ! keresztihalált s emberi természe | tünk szerint meghalt, ist©. vol- j tánál fogva ugyanúgy feltámadett, hogy megdicsőüljön az Atya Isten a Fiúban és a Szent- j lélek Isten közreműködésié által s követőit dicsősége részeseivé tegye. És ez ma sem lehet máskép, mint akkor volt. A ma mártirjai is ebiből a végtelen Isten kegyelemből merítenek erőt a hitetlen és isitentagadó világban. Az egész más kérdés, hogy a I megváltás misztériumát ki, hogyan éli át és a látható egyház •sokszor igya r ló szolgáin keresztül, miként fogadja, vagy utasítja vissza. A keresztény ember azonban csak egyféleképpen reagálhat: mint a megtért lator. S hogy Krisztus meghalt a kereszten, történelmi tény. Ezért lehet tagadni, mert megtörté,nt. Végső fokon: meg nem történt dologról nem szcikás beszélni. Uigy van az jól, ha vitatkoznak léte felől. Fogadjuk el tehát, hogy Krisztus Urunk kereszthalála az Isten legkegyelmesebb tette , a minden idők emberéért. Ér-: tem, Érted, Mindenkiért, aki hisz Benne. Ugyanakkor kristály,vizválasztó is, mert Isten a zsidóság és a pogányság közül elhívta az Ö népét és megmutatta az egyetlen helyes utat az Ő követésiére. Húsvét jelentősége igy nyer teljességet nem véletlen, hogy a tavaszba nyílás idejére esik. Azt szimbolizálja, hogy a mi feltámadásunk is bizonyos, hogy — “... aki hiszen Őbenne sioha el ne veszszen, hanem örök élete legyen”! JUHÁSZ JÓZSEF: IRODALMI GYÖNGYSZEMEK A nagyvilágban szétszórtan élő magyarság ritkán jut olyan írott csemegéhez, ami egy-két évtized sűrítésében úgy tárná fel kor unk sár kallatos problémáit, hogy a kevésből is lássa irodalmunk szerteágazó egészét. Emigráns Íróink közül — széppróza területén — egyedül Nehéz Ferenc képes erre a rend kiivüli feladatra. írónk nagy sikerű Hazátlan rozmaringja és Csabagyöngye után csak nemrég pottyant le tolláról az Aranydió ami minden igényt kielégítőn öleli fel egy emberöltő váltakozó eseményeit. A felfokozott érzelem és újraélés melegén érő gyümölcs — szerzőnk vallomása szerint is •— azoknak nyújt segítséget, akik Bolygónk bármely zúgában is hiszik a muskátlis ablakok szentnótáinak ihletét, hallják a jegesen zajló Duna ijesztő moraját, ismerik a sanyargatott milliók szabadságvágyát, de közben lankadatlan szítják hanyatló nemzeti öntudatunk lángját. Ezek közé. a kevesek közé tartozik maga a csillagok városában alkotó ixó is kinek egy pohárka dunaviz kortyolása ma nagyobb gyönyörűséget jelentene Dunamocson, mint az örökzöld Kalifornia csalókaszerü ragyogása, művészetének csábítása. Neki a negyedszázados hányatottság ellenére isi többet mond Mátyásföld leledzése, a Gerecse lábát csókolgató: folyam titka, mint az élet fonákságait tagadó pártos szemlélet, amely egyetemes irodalmunk fáján csupán fattyúhajtást ereszt. Ehhez viszonyítva, Nehéz Aranydiója, káprázatos háttérből mutatja be életünk ellentmondásait, a vetélkedő osztályok konfliktusát, a helyzetkomikumok drámaiságát, rég nem \ látott tájak szívfacsaró szépsé- 1 gét, szenvedők örömét, búját, kétségbeejtő elesettségét. ti hogy az (Aranydió kerek maradjon: érzékelteti az arcátlanok júdáskodását, javak bőségében dúskálók dáridlóját, acsarkodók oktalan panaszát, mely külön-! külön is veszélyezteti az elnyomottak hitét, s álmuk féltve őrzött horizontját. Nehéz éiményszerü valóságismerete, ábrázoló képességének telítettsége, gördülő nyelvezetének tisztasága, megkapó tömörségé, hasonlatainak talpraesettsége, szinte egyedülálló nemzeti prózánkban. E nagyszerű érdemek éilenére az emigráns magyarság jelentős része közömbösen fogad- : ja művészetét. Ez, mint bénnó j I hatás, szerencsére nem párosul | ! írónk hétköznapi gondjaival A- j zokkal együtt már az alkotó- I | kedv meddőségét eredményezné. 1 A bábeli légkör, az idegen nyelv közelsége igy isi gátolja arkotó- I művészetének virágzását, a szenvedélyes termelés hatékonyságát. De az a kévés, am. j időnként mégis eljut 'hozzánk, | ábrázoló-irodalmunk értékes gyümölcse. Hála és elismerési illeti, Ne- í héz Ferenc közvetlen környezetét a szerető ragaszkodásért, hiszen anéJkiül képte.eu lenne : egyensúlyba tartani Írásai színvonalát, fel-feltörő honvágyának lavináját. (Hulló falevél, Roráté, Epilógus.) Ebből az állandó izzásból, szüntelen aggodalmából bárki, bárhol felismeri remekveretü átváltásait, jellemeinek tökéletességét, hangja sajátos zengését, anekdlottáló humorát. Nyilván azok összefonódása lenditi legmagasabb hatványra hivatástudatát, jövőbe vetett bitet, határtalan önbizalmat, melyek a szü,ők szeretőiében, feledhetetlen gyermekkora emlékerben, a magyar falu jobb sorsra érdemes lakóinak tiszteletében oldódik igazán fel. Kevés kivétellel minden müvét elszakíthatatlan szál köti az otthon gádorhoz, a csendesen pipázgató édesapja evezőjéhez, édesanyja rózsafüzóres olvasottságához, Margit húga fülbevalótian kétségbeeséséhez, egyszóval mindahhoz, ami az ő értelmébe évek során lerakodott. E “dióverő’’ szerzővel vallom, hogy Kuktola Juhska levendu.ájából még a legszerényebb olvasó is tép — legalább egyet. S azt is, hogy a plébános: úr zöldbúzáján fejlődő kislibák — elhullásuk ellenére is — szivünkhöz nőttek. Még azt is látom, mily nagy fboidogság fénylik az arcokon, mivel az esti litániák áhítata elűzte Kisferkó (Folytatás a 6. oldalon) DALOLJUNK... GYERE HAZA KINCSEM ... Farkas Imre verse, Balázs Árpád zenéje. Gyere haza kincsem, ne hagyj már el engem, Ne tűrd már a könnyet szomorú szememben. Hagyjuk a haragot, meg a büszkeséget, Hisz te sírsz utánam, ha meghalok érted. Az apád azt mondja, az anyád azt mondja, Az egész világnak mivelünk t vark§9ndj^ Kicsi kapunk előtt majd elhallgat minden, Csak te gyere haza, gyere haza kincsem. ÁRVÍZ CSANÁDI IRTA: BALOGH ISTVÁN Ahogy kisütött a nap a kemény hideg után, olyan likacs os lett a hó, mint a rosta és a laposokon összeszaladt a viz. Biró Ferenc a tanya elől nézte ezeket az alattomos kis patakokat és a mellén rossz sejtelmek érzései tapickoltak keresztül. Mintha egy láthatatlan 'hatalom fekete marka szorította volna össze a szivét, nehezen és zihálva (lélegzett. IMég csak karácsony felé járt az idő, de a hombárban máris csak néhol hevert egy-cigy zsák búza és a ládából a héten sütötte meg a liszt utóját az asszony. — Ési most ez a viz ... Gyűlölettel nézte a laposokon csillogó vizet, mely ezer és ezer érből táplálva, mindjobban ráterült a még hó alatt levő, álmodozó vetésekre. — A víz ... a viz ... — hö- . rügte. Nem volt elég a rozsda, szárazság, a megszorult termés, nem volt elég az adó, végrehajtó, most jön a viz ! Eketartó két öíkle csontos (buzogányát rárázta a mosolygós égre, amely ártatlannak látszott. Pedig nagy katasztrófák előjele volt ez a mosolygós téli ég, de nem adta tudtul, nem sejttette, csak nézte és mosolygott az alatta tqporzékoló kis ember férgen. És az ember, a magyar lapályok örök harcosa, némán támolygott, tétovázott előre az udvaron. Csalogatták azok az egyre szaporodó, egyre növekvő tócsák a vetések (hátán, amelyek, mint egy közelgő rém; az árviz szemei párásán meredtek felé és ingerelték. A vetés szélén más csiicsogott a tala j és amint kitépte csizmáját a föld fekete kovászából, víz fakadt fel a lábanyomán. Bíró Ferencet megvaditotta a viz csobogó kacagása és habzó száján előcsillant a tajték, térdei belecsuklottak a sáros iszapba és az ujjai rákapcsolódtak a víz fodrára, mintha fojtogatni akar ná és a száján előhabzott a káromkodás: j-—■ Te bitang ... te ... te ... i lelketlen, megfojtalak ... De az ujjal belefáradtak és í ibelefájultak ebbe a tusaKűdásbasa viz csikorogva siklott ki az újjai közül. És ez a természe- i ti erőkkel karcba szállt ember érezte, hogy tehetetlen és a két karja emyedetlen csobbant bele a vizlbe, az álla csüggedten esuklott rá a mellére és a hóm- ! lokát belelmillajtotta a viz tükrébe, mint barkáját a szomorúfiiz ága. « % 5K Az iszapos víz hideg zuhanya józanitó szavakat csacsogott a fülébe s a felágaskodott indulatok összehúzódtak benne, mint a higany. Egyszerre észretért s szégyenkezve tápászkodott fel. Imbolygó léptekkel indult a tanya felé s amikor benyitott a szobába, még jobban összeszonult a szive. Az asszony ott gubbasztott a padkán, a kemence mellett. Arcán a megterméke-. uyült asszonyok anyasága sár- j ! gállott s a kopott díványon, pár- j | nákba ágyazva feküdt a fia. ' Láz verte iki a testét. Az etmúlt hetek hidegei megmarták a gyenge gyermekihúst sí most láthatatlan ipárbajt vivau a halállal a igyógyulásért. Kis kezeivel belekapott a levegőbe, mintha végzetes döféseket védene és ebben a fárasztó tusában, mintha megnyíltak volna bőrén | a láthatatlan likacs-gejzirek, j forróságot és verejtéket lövelt ki magából kis gyermekteste. Biró Ferenc leikébe, mintha be- Lesujtottak volna ezek a vívódó kis kezek. Odatérdelt melléjük és szelíden lefogta őket. Felesége csendesen siidogált a kemence mellett és a könnyei, mint apró gyémántpermeteg, l végigperegtek arca sápadt ara- j nyán. A férfi isi úgy szeretett volna felzokogni, de nem merte j jobban elrémiszfceni az asz-1 1 szonyt. öblös férfi hangja mind 1 j össze szelíd könyörgésbe csuk- | lőtt: — Isten ... — Istenem, tehát még mindég az enyémet? Hát nem küldtél rám vizet, döglesztő rossz termést, hát még a ! gyermekemet is akarod? Hangtalan rángatózott teste j a fájdalomtól és amint nézte a gyermekét, akinek a lelke már ott fénylett lázasan csillogó sze nieiben, a kétségbeeséstől hajtva, eszelősen emelte kiét ökölbe- Sízorult kezét a memyezet felé. — De aztán vistszahullott ökle a fejére és csak a haját tépte meg ' és a fogait csikorgatta. A gyer| mek pedig, aki most sokkal nyugodtaibb volt, felé fordította sápadt kis arcát, amelyen most gyulladtak ki a láz-rózsák s 'bátortalanul kérdezte: — U'gy-e, nem (halok meg, apám? * * * Éjjel gyanús suhogásra éb; redt. A borjú bőgött a pászlón ■ és, a lovak nyerítettek az istállóban. Nyugtalanul fordult a . másik oldalára, az asszony felé, , aki halkan, szinte lopva szívta jószágokat az istállóban és a padláslyukon kimászott a tetőre. A keleti égbolton, amerre a gátak felszakadtak, most ütő He M fejét a végeláthatatlan tengerből a nap és megfestette a zavaros habokat. Véres zagyvalék volt tőle az egész határ: a romboló viz és a csendes lég. O- lyan volt a véres nap, iszonyatos, vérző sugárkarjaival, mint egy ezerkaru hóhér, aki a hulla hegyek mögül új áldozatok felé nyújtogatja véres, újjait. És ezek a véres újjak mindenüvé elértek. Bevérezték az eget, a szürke felhőket, megfestették a kavargó vizek hullámait. Távoli emberszigetek: falvak irányából félrevert harangok zúgását urozták a szedek és idecsillantak, mint világitót'oii nyok a távolba vesző templomok kupolái. Biró Ferenc agyát a halálfélelem, pré selte, szorította össze és a szeme a messzire sodort kis tutaj hátán isimét az asszonyt kereste. De az alakja már beleolvadt a vízbe, a sorsa beletévedt a menekvésbe, vagy a pusztulásba. Biró Ferenic úgy magába í oskadt a tetőn, mint egy tóm. Rettenetes tudat volt számára, itt pusztulni el az áradat jeges ágyában. Elveszni a gyermekével, akiért rongyoskod ott, koplalt, túrta a földet, mint egy igavonó barom. De a szivében lemondás és kétségbeesés székelt. Violák és verbénák húzódnak meg olyan szelíden és félve kicsi faluk rácsos kertjében, mint szivében az elvirágzott indulat. És amint a íreggeíi nap fénye és aranya ott ragyogott a (gyermek néma arcán, könyörgéseik hajtottak ki a szivéből és amint nézte a gyereket, akiknek szőke (haját úgy ku szálta, lobogtatta a szél, hogy az kisi kihűlő koponyája körül úgy fénylett, mint Krisztus fején a glória, ezek az érzé'slhajbásbik kihajlottak a száján, mint futórózsák a rácsos kerítésen és gyötrött szive televényén táplálkozva, kilombosodtak és magába a lélegzetet és aludt. Erős kezét láfektetts az aszszony selymes testére. Boldog pihenője volt ez a munkához szokott kérges, kéznek. így aludtak el nyáridőtájt is, mikor a dalos mezők elnémultak és az ember-gépek megpihentek. De a különös suhogás, amely mind jobban (behatolt a szobába, most félelemmel töltötte el. Felemelkedett az ágyból, de le nyújtott lábát ijedten rántotta vissza. A szoba földje vizes volt és1 hideg. A lelkén rettenetes sejtés vihara zúgott keresztül és remegő keze (kapkodva kei este a gyufát. Egy ldbbanás lés halálra vált arccal hullott ki a láng a kezéből és naigyot sertyentve alant a vizben, összecsapott felet te a sötétség. A szive lázasan kalapált és lelki szemei előtt iszonyu képek körvonala bontakozott ki. ‘— Árvíz ... ! Felszakadtak a szilipek, vagy elsodródott a gát — cikkázott keresztül az agyán és megsemmisülten kapaszkodott az ágy végébe. Lármát akart ütni, de idejében észbe' kapott. 'Halálra rémisztem ezt a szeglény asszonyt &a a beteg gyermeket, óvatosan gyújtotta meg a lámpát. Az ajtó résein már ekkor erősen szivárgott befelé a viz. Hirtelen felülkerekedett benne az életösiztöh. IMost már az asszony is felébredt, de nem tudott szóhoz jutni a rémülettől. A férfi a menekülés ösztönös mozdulatával elrántotta az ablakról a füg- ! gönyt és kitárta a kis ablaktáb-1 Iákat. A nyitott ablakon át a| halál szárnyának suhogása tört be a szobába és szemeik előtt egy pusztuló világ forgataga örvénylett. Amerre néztek, ös:zszefolyt a mocskos víz és a hajnal szürkülete és egy végtelen óceán volt a pusztuló világ. Nem tudhatták pontosan, mi történt, de érezték a halál közelségét, látták tovahömpölyögni a mérhetetlen vizmennyisé- j igékét, amely kiöntötte őket. A j rohanó ár már méteres magas- , ságban mosta a fákat és a lrá- 1 tán messze, messze, a hajnal világosságánál szalma kazlakat, szárkupokat láttak szerteszóródva libegni. A levegőben riadt madarak repkedtek és egy úszó tanyai kuvasz kuporgott. Messze, messze a hajnal szürkületéből elszabadult barmok fcőgésiét hozta a szél és felzúgott köröskörül egy elmúló világ riadt orchesztere. A férfi gyors elhatározással leemelte az ajtót a sarokvasról. Zúgó zulhatag csapódott a szobába és vizbe borította az ágyat asztalt és a rozoga kerevetet. Biró a hónaljig érő vizben kibírkiozta magát a konyhába sl két kínosan egymás mellé illesztett ajtóból rozoga tutajt állított elő egy pányvakötél 'segítségével. Ezt a rozoga lélekvesztőt kikény szeritették az ajtónyitáson s Bíró Ferenc ott rekedt az ajtóban, karján a már alig pihegő gyerekkel és nézte, hogy visz magával mindent az ár, vagyont, életet, kedvest. Mikor az ajtóból már nem láthatta .elengedte a » nap fényesen ragyogod az égen és az árva Krisztus-kereszt olyan szomorúnak Játszott, mintha látta volna az áraimló vizet, a lerombolt életet és a pusztulást. Az árral küzködő fáradt karjait megacélozta a lelkiéibe ömlött reménység, amelyet ez a mentségére küldött Krisztuskereszt keltett benne és. húzta, húzta a vizet maga alá. hittel, reménységgel a megtiport emberi lelkeket. kivirágoztak. Biró Ferenc, magasán az ég felé emelte haldokló gyermekét, mint egy súlyos vádat és belemiélyüive a véres nap kerek arcaba, kérve kérdezte: — Istenem, (hát mit vétett ez neked'? . . . Az apából szélesen rengve szakadt elő a zokogás és a szava túlharsogta a vizek morajlását : — Hát minek adtad, minek adtad, ha most itt pusztítod el a karjaimban? Az alakja szinte égett, szinte lobogott a háztetőn, a nap véres tüzében és a hangja rekedten lés őrülten zengett: — Úristen, miért ezt?! Engem, engem végy el. Én vétettem, én bűnös vagyok, hiszen még tegnap is fenyegettelek, szidtalak, káromoltalak, de ez ... ez igaz és tiszta. A tanya falai már megsüp-ped tek, s csak percek kérdése volt, hogy összeomlik. Köjrülötte már megritkultak a tanyák és megszaporodtak az úszó tetők. Hatalmas munkát végzett a Gombolás s amit (évtizedek építettek, ott úszott mind elszóródva és a habok felkacagtak az emberi íiniunka gyarlóságán. Most megindultak ennek a tanyáinak a falai isi és a lécekre feszitett gaztető beiieloocsant a vízibe. Biró Ferenc a viz alá merült. De még. most sem vesztette el a bátorságát, pedig a lába már nem érte el a viz fenekét. Gyermekét szorosan fogta magához egyik kezével, a másikkal pedig felverte magát a viz tetejére. Nehezem akarta odadni azt a két életeit, akiknek a sorsa ebben a pillanatban az ő karjai erején és a szive bátorságán fordul Ihatott jobbra. És amikor úszás közben már-már elcsüggedve ütötte ki fejét a vízből, hogy valami reménység, valami menekülés után nézzen, 'ott állt nem messze tőle, félig kiemelkedve a vízből ... a léhajtott fejű, u tszéli Krisztus-kereszt. A — Ha elérném, ha megkapaszkodhatnék benne ... Meg volt mentve, villant keresztül rajta a gondolat, de a karját már nem érezte és mindig mélyebbre sülyedt a vízben. Pedig nem volt már messze tőle, de mintha mázsás kövek nyomták volna a mellét és mint ba egy óriási marok szorította volna ösisze az oldalát, úgy húzta valami le a mélybe lés erős kábulás környékezte. Már többször is alámerült. Szerette volna könyörögve felényujtani a kezét és felkiáltani: Isten ... Isten fia segíts ... hát nem látod, hogy itt veszek el a lábaid előtt .. . nyújtsd ide a kezed ... hajolj le értem .. . Isten, hát a fiad vagyon tón? .. . Isten. De mindannyiszor teleömlött a szája vízzel és összecsaptak a habok fölötte. És most, amikor már megmarkolta szivét a halál hideg keze, most, amikor már nagy szüksége Volt a segítségre, mintha felemelkedtek volna a bádog Krisztus szemhéjai, mintha a két kiszegezett tenyér megmozdult volna egy nagyot örvénylett a viz é-s odacsapta a kereszthez a fuldoklót. Az elhalt karok ráfonódtak a keresztre és ők kelten: az Isten-ember, aki vértanúhalált halt és megtépett szolgája: az árvizek vértanúja, mintha megölelték volna egymást itt, a halál csarnokában. A kétezer éve élő testvér lelke ölelte magához a megfáradt, szenvedéssel megbékélt testvér lelkét és egy pillanatra megtorpantak a habok. Ez a megmentett szolga soha el nein múló nagy szeretettel ölelte meg, ezt a keresztet és a szája fáradtan suttogta: — Uram . . . hatalma sí uram ... az életemet adtad vissza. És ebben a pillanatban, mintha megmozdult volna Krisztus két megkínzott karja és mintha magához ölelte volna ezt a két megmentett eimberágat. Kelet felől galambok szálltak és odaröpültek megpihenni a keresztre és a néma embercsoportra. Fáradt szárnyaikon a szabadulást hozták ... és a közelben feltünedeztek a megmentésükre indult tutajok, amelyeket egy asszony vezetett, a Biró Ferenc asszonya. Akik a tutajon voltak, levett kalappal csodálták ezt a képet. És a Krisztuskereszt két fáradt, megbékélt vándorával tés a röpködő, turbékoló galambokkal, elkezdett előttük nőni, nőni és rávetette mérföldé® árnyékát a vizekre, túlnőtte a csodálatosan szép téli szivárványt s égig magasodva belefeszült a kéklő, széles. horizontba és megtöltötte A LUÜtbi BÍROK IRTA: SIPOS JÁNOS Szokásban volt, hogy az eg vidékbeliek évente egyszer-két szer összegyülekezzenek a Ma gyár Otthon nagytermében; el merengeni a régi, szép időkről meg a világot formáló államfér fiák bolondos tetteiről. Most is, egy ilyen vidékibei összejövetel danászgatort az Otthonban s mivel más progra mom nem volt, na meg, hogy jc magyar lévén minden vidékbe; tartozónak is - é. maga mat, gondoltam átugrok én i: egy kis Rókára, ha rossz is, .tu sváb is: kutya bánja! "agynt kán —- mértékkel adagolva — talán csak nem árt az egészségnek. Ugydátszik a Miskolc környé kiek nagyon megörültek egy más látásának, vagy a régi em lékek bővültek a hosszú távol lét alatt, mert a tulajdonosnál sürgősen kisegítő személyzete kellett beállítania. Engem1 Pisita bá’, az öreg rik kalácsom fogott el, alig, bog; nézelődni kezdtem és próbáltan kivenni az arcokat az “eigen bau” kábitó füstfelhőjén át. — Hát a szerkesztő úr is it van? —csodálkozott az öreg— Nem is: tudtam, hogy a mii vidékünkről való. Erre mán inn kell, az árgyéiusát! — Ha nem sói tem meg ; szerkesztő urat, egy nagy fröcs csőt talán? — Köszönöm, — ... szabód tam, de Pista bá’ két bütykö: ujját már felmutatta s valahon nét egy pincér elrikkantotta nu gát: Igenis alássan, kettőd ; szer kesztőségnek. Ugylátszi 1 Pista bá’ nagyon bevezette it a céget. Az első rundon hamarosai túl estünk s nem akarván adósi maradni az öregnek, é*n is ren J deltem két hosiszúlépést. Pista bá’n hamarosan meg je fentek a boldogság jelei: az, óira vörös lett, szemei gyanúsai csillogtak és a máskor osende ember egymás után lehelte rán emlékezéseit. S mikor: már ; nyomás a fejebubját is elérhet te, eláuulta a nagy titkot:-— Tudja-e szerkesztő úr, k voltam én odahaza? — ‘Hát hogyne tudnám Pist; bácsi. Levélkiihordó. •— Ab! — Legyintett az öreg — Az semmi. Aztán hozzám ha jolt és a fülembe súgta: -— Éi voltam az ücsedi biró. — Ejha! Ezt nem is tudtam Az biziony nagy tisztség volt szép tisztség. — Az ám, — hümmögött a: öreg s egy fejjel magasahbr; tornászta magát a széken. — Szerbusz Pista komám! — csapott a vállára egy töpörödöt emberke, mielőtt tovább érte kezhettünk volna a bíróságról — (Szerbusz Lajos. (Folytatás a 7. oldalon / A LÓD) MINŐSÉ&Ü FINOM-ŐRLÉSŰ KALOCSAI CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁSKRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, 1/2 font $1-50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai KAMILLA TEA fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6.
