Kanadai Magyar Ujság, 1966. január-június (42. évfolyam, 2-51. szám)

1966-06-28 / 51. szám

PÉTER SÁNDOR: Feltűnő magyar-mari vonatkozások BEVEZETŐ LEVÉLRÉSZLET: Kedves Juliska! Nagy aggodalommal olvas­tuk levelében, hogy ismét sú­lyos zuzódásokat szenvedett esése következtében. Remélem, hogy a tavszii napsugár nagy­ban elősegíti majd teljes fel­­gyógyulását. (Legközelebbi le­velemben majd bővebben Írok a magyarok származásáról. Most csak annyit említek, hogy a finnugorok mongoloid (nem mongol!) előnépe azonos a hu­nok előnépével, s Észak-Kiná­­ból jött előbb a Jeniszej közép­ső folyásához, majd onnan a Káma-medencébe. Eközben so­kat keveredett európidokkal, s zömében gyengén mongoloid “'keletbalti” rassztipusuvá vált. A magyar nép az udmu-rt (régi nevén “ári”) nép és a moksa (mordvin) nép ötvöződése foly­tán alakult ki a Kr. u. IX. szá­zadban (moksa-)-ari — mog^ari -— magyari). Minden jót kíván­va testvéri szeretettel csókolom Sanyi. Budapest. Régebben Bas/kardiát vélték a volgai magyarok szállásterü­letének, a baskírokat pedig a Julianus által megtalált “Mag­na Ungaria’’ magyarjai ivadé­kainak. Az “Élet és Tudomány” 1960. évi 31. számában, előző évben pedig a “Magyar Nyelv” c. folyóiratban megjelent köz­leményében azonban Perényi József kimutatta, hogy a ma­gyarok a volgai Bolgárország jobbparti területén laktak, s keleti határuk a Volga, nyugati határuk pedig a mordvinok szállásterülete volt. Ennek a te­rületnek egyetlen régi telepü­lésű finnugor népe a hegyi ma­ri. Julianus! nem ©miitette, hogy a Volga tulisó partján már idegen nép lakott, Fettid Nán­dornak a “Századokban” meg­jelent közlése szerint pedig, még messze északra a Káma jobbparti mellékfolyói, az Ob­­va és Inva mentén is sok ős­­magyar sirt tárták fel, ami azt bizonyítja, hogy a Volga túlsó partvidékét is magyarok népe­sítették be. A “Magna Hungá­ria” egykori területébe Erdődi József véleménye szerint is be­DALOLJUNK... HEJH CSICSÓKA. CSICSÓKA! ... Hejh csicsóka, csicsóka! Fészket rakott a csóka Kis angyalom kertjébe’, Fügefa tetejébe. Menjünk hamar, siessünk, Ott a jó fü, etessünk, Közepében a forrás, Ott esik jó itatás. Vásárhelyen van egy lány, Keserves járni hozzá, Vásárhelyen egy kedv*s, Hozzá járni keserves. Esik eső, sár van már, Sárosodik a csizmám; Megérdemli az a lány, Kiért sáros a csizmám. Páros a piros alma. Nagy a szivem fájdalma, Hogy veled nem lehetek, Veled nem beszélhetek. AZ UJ JÖVEVÉNY IRTA: PÁSZTOR JÓZSEF. Már egy hete pihentünk Ba­dacsonyban. Még korán volt, nyárelején. A könnyű júniusi felhők lassan elúsztak a sötét jegenyefák mögött, mint hatal­mas, hófehér madarak. A fele­ségem a déli párában álmodó vizet nézte. Egy picit mosoly­gott, boldogan, elmélyedve. A szeméből lágy fény csillant ki, s éreztem, hogy a gondolatai a jövőbe kapcsolódnak. Ebéd után voltunk. A nap fénye verte, záporozta a vad­szőlővel befuttatott verandát, ahová a tó felől enyhe szél áradt, selyem ujjakkal simo­gatva arcomba nézett, azután felemelte a fejét és megszen­telt örömmel susogta: — Csak azt szeretném, ha a szeme kék lenne ... Olyan kék, mint a Balaton! Hirtelen felrebbentem: — Mi az kedves? Mit mond­tál? —- Arra gondoltam, amit ak­kor megsúgtam neked, amikor megérkeztünk ide, de most már biztosan tudom ... Sókat gon­dolkoztam ezen már egy bét óta és beleéltem magam, bogy immár megérkezik ő s más lesz az életünk: — Boldogabb? Hiszed? Felnyitotta csodáiké zón a szemét, mintha a napba nézne és meghatóttan mondta: — Tudom. Csak azt szeret­ném, ha egészséges és szép len­ne! Ránéztem. — Miért ne lenne szép, hi­szen te is szép vagy. Nagyon boldog lennék, ba hasonlítana reád ... — Reám? — nyílt nagyra a szeme, s az arcomba nézett. -— Miért ne hasonlítana reád is? * * ^ Aztán, elrepülitek a szép, bár­sonyos nyári éjszakák, elillant a pasztell színekben fürdő ősz, majd hó verte az ablakainkat, odaáirtunk az egyik ablakba és elragadtatva meredt szemünk a völgyet és a hegyeket elbo­ntó selymes fehérségbe. A feleségem hozzám simult: — Mikor lesz tavasz? Éppen akkor nyúlnak a,z ibolyák, ami­kor bekopogtat Ő, az édes! Jön és hamarosan megismer min­ket. Nem furcsa? Mesélünk ne­ki, beszélünk vele majd! Szelíd mosollyal bólintva mondta: — Minden furcsa, ami az életben van, csak az öröm és boldogság egyszerű, ba meg­van. Mélyen fénylő szemmel né­zett az arcomba. — Én boldog vagyok! — Én is, de félteleik ... Fél­telek, mert szeretlek. Nyílt tekintettel nézett a ’sze­membe. — Én nem félek . .. Aki a­­karta ott fenn, toogy így le­gyen, megőriz engem és őt is. A vakító hó sziporkázott kinn. A fény a hegyek lejtőin elbágyadt s a hegytetőikre fi-Kapható uj őrlésű, KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FINOM-ŐRLÉSŰ SZEGEDI ÉDESNEMES PAPRIKA fontja $1.25. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁS­KRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONA, STB., EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Kapható húslevest ízesítő SÁFRÁNY, ... 35c tubusa. Magyarországról importált KAMI LLA-TEA rendelhető fontonként $2.25 és szállítási költség. FELHÍVJUK megrendelőink figyelmét arra Is. hogy megrendelésükkel együtt szíveskedjenek a szállítási dijat Is beküldeni. A szállítási dlj­­éa csomagolási költségre beküldendő a rendeléskor: (1 Ib.-ra): Manito­ba 30 cent, Ontarióba és Sask.-ba 32 cent, Quebecbe és Alta.-ba 35 cent, Nova Scotia, New Brunswick, P.E. Island és B.C.-be 38 cent, New Foundland és Yukonba 40 cent. Minden további Ib.-ra még 16 cent K. M. U. KERESKEDEM OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street Winnipeg, Manitoba leesik a mari nép szállásterüle­­te, ahol Vikár Béla az ősi nép­dalainkkal egyező mari népda­lokat gyűjtötte. A magyar lovasokat bizonyá­ra érdekelni fogja annak az is­mertetése, hogy a Julianus által 1236-bau megtalált “Magna Ungaria” mai mari lakóit mi­lyen meglepetések érhetik a pannóniai magyarok szálláste­­rületón. Tegyük fel, hogy ha­zánkban látogat el az egyik magyarul tanuló nyelvész, aki már hallott valamit a ma már általánosain ismert mani-ma­­gytar zenei rokonságról is, a­­mely azonban nem a közös finnugor származás következ­ménye. A mari kutató első út­ja Zalába vezet, mivel tudja, hogy Kodály Zoltán Ősükön kí­vül Zalát is említette “Ötfokú hangsor a magyar zenében” c. tanulmányában: . bármily messze esik a cseremiszek föld­je Csíktól és Zalától, vannak ősi elemek a néplélekben, me­lyeket sem az idő, sem a távol­ság nem tud megváltoztatni”. Az esetleg idevetődő mari ku­tató magyar kísérője történe­tesen finnugorom nyelvész, aki Zalaegerszegen a Zalalövő felé induló vonaton egy kis doboz ömlesztett sajtot kiniál uzson­nára mari társának. Az megle­pődve bámul a medveábrás do­bozra, melynek felírása “Mac­kó sajt”, mivel ez mari nyel­ven és mari betűkkel: “Maclfcá yeret”, melynek jelentése ‘medve sajt’. Az első állomáson i kitekintő mari meglepető seben csaknem felkiált, mivel az állo­más neve: Óla- külváros. Nem is sejtette, hogy a magyar hely­ségnevekben. találja meg a ma­ri óla szót, amely njáluik is ‘helység, város' jelentésű. Hi­szen ‘tarka’ jelentésű óla szó is van a mari nyelvben, de en­nek semmi köze sincs a másik óla szóhoz. Számára a ‘város, helység” jelentésű óla magyar megfelelőjének létezése azért feltűnő, mivel már bejárta Á- zsia nagy részét is, de Óla helységnévvel — a marik föld­jét kivéve — sehol sem talál­kozott. Azt hitte, hogy csak az Etil folyó által két részre szelt földön mondják ólának a nagyobb településeket. Megle­petése azért is rendkívüli, mi­vel átutazott már olyan ma­gyar városokon isi, melyeknek elnevezésében a “város, na­gyobb helység’ jelentésű másik mari szó, a hala szó megfelelő­jét sejtette. A Sátoraljaújhely állomásnév ujhely részét an­nakidején lefordittatta magyar kísérőjével (az előtagot u.i. orosz tudása segítségével meg­értette), amely a mai mari nyelvben u-hala, mig a régi mariban uj-hala, magyarul szó­­szerint Uj-hely újváros, uj hely­ség’. Ez a kettős egyezés mari ember számára azért is elgon­dolkoztató, mivel ez sem finn­ugor jelenség, s ennélfogva nem magyarázható a két rokon nép közös finnugor származá­sával, szintúgy, mint a közös nőm köd ereszkedett. Már halkan, ’bátortalan uj­jakkal hárfázott a tavasz, ami­kor nagy beteg lettem. Az or­vos mindennap jött, komolyan vizsgálgatott. Tudtam, bogy a titokzatos mesgyén járok, a­­honnét talán vissza sem jövök többé, hanem lehanyatlok a bódult sötétségbe. Egyik éjjel elkábultam. A fejemet, mintha kalapáccsal döngették volna. Tudtam, hogy ez a krízis. Resz­kető kézzel a hőmérő után nyúltam, s a kis csillogó üveg­darabot hónain alá dugtam. Az­tán rápillantottam s lehanyat­lott a kezein. Elrévült az ar­com, a semmibe bámultam s reszketve susogtam: — Hát ennyi volt az egész? Már köd szállongott az a­gyam körül s a szivemet ka­pocs szorongatotta. Fájdalom­mal válílatvontam: — Különben mindegy ... Ne­kem ez jutott ... Talán még több mint másoknak ... Éltem. Csak őt sajnjálom. Őt a kis jöve­vényt, aki hamarosan megérke­zik ... És én már nem tudok a szemébe nézni! Megindultak lassa a köny­­nyeim. Elbódultam. Reggelre jobban lettem. Jött az orvos és mondta, hogy megmaradok. Lábadoztam, amikor a fele­ségemet bevitték a szanató­riumba. Égi harmatban megfü­­rösztött lábacskákkal jött a pi­cike ember a fakadó ibolyákon átlépkedve, igyekezve sietett, felintegetett a kopár ágakon keresztül az opálois ég felé, hogy él, jön, közeledik hoz­zánk! Izgalommal, álmatlanul töl­töttem egy éjszakát és csiaík másnap délelőtt jött az értesítés reszkető írással papimra vetve: “Erős, széip fiam van s boldo­gan hálát adok a Mindenható­nak. Te hogy vagy?” Hogy vagyok? Egy hét múl­va már igyekeztem, hogy lás­sam a fiaimat ési őt! Felöltöz­tem, a tükörbe néztem, de ijed­ten kaptam vissza a fejem. Sá­padt, beesett-arcú, tört szemű emberfejet láttam és ijedten magam susogtam: — Milyen csúnya lettem, Is­tenem! De azért levánszorogtam a várakozó kocsihoz. Mikor a szanatóriumban a betegszoba ajtaján benyitot­tam, valami nagy csalódás kin zó fájdalma száguldott raj­tam át. — Hát ez volna ő? Az én szép asszonyom? * Bágyadtan nyú jtotta a kezét. — Bizony nehéz volt — resz­ketett a szava —, de élünk. Pe­dig úgy volt, hogy megyek én is és ő is. Törten felragyogott a szeme. Erőlködve mosolygott. — No nézd meg már a fiad! És amíg halk lépésekkel a 'kis bölcső felé lépegettem, a takarón gyengén játszott a fe­leségem keze, és várt valami nagyot, rendkívülit és csodála­tosat. Én pedig meghökfcenve néz­tem az alvó parányi gyermeket. Azt hittem, rózsabőrü kis an­gyal álmodik a bölcsőben és majd rámnyilik a szeme moso­lyogva, holott akármilyen pici volt, mégis ember volt és ... Akárhogy akartam lelkesedni, megriasztott az arcáról lesiró szenvedés, ami elől közömbö­sen, szomorú kis arcával mély álomba menekült. A feleségem felém susogta, fáradt hangon: — Ugy-e édes? Tudod, hogy a legszebb gyerek itt. Pedig öten születtek egyszerre. Pár hét múlva jöttek csak haza. A kis fiamnak már közben megérkezett az ágya, csipkével, selyemmel feldíszítve. A felesé­gem óvatosan, gyengéden el­helyezte a gyermeket az ágy­ban. Az érintésre a fiú feléb­redt, nyikkant egyet, aztán fel­nyitotta a szemét. Pici arany­­felhő futott át a szemén. Mo­solygott. És kék volt a szeme, ragyogott, mint ä fénylő Bala­ton ! — Ugy-e — susogta a fele­ségem. — Milyen gyönyörű szeme van! Már én is áradoztam. — Igazán szép gyerek! Sok­kal szebb, mint amikor először láttam! Aztán a feleségem arcába néztem és mosolyogva mond­tam: — De te iis jobb színben vagy már! Ő boldogan rámnézett, mo­solygott: — Te is rendbe jöttél. Mikor benn voltál nálam, nagyon megijedtem. De most! Belenézett újra a szemeimbe: — Kezdelek újra szeretni, különösen azért, mert hasonlí­tasz a fiadra. Pedig a fiad szép gyerek! A professzor is mond­ta! Belefutott a szobájába s hir­telen belehajt egy nagyvirágu, selyem pongyolába, ami min­dig jól állt neki, de most külö­nösen kiemelte bágyadt szép­ségét. Hozzámsdimult. Félénken, megremegve mondta. — Mind a hárman a nagy mélység széléről tértünk vissza. Oly borzasztó volt és oly édes most, hogy együtt vagyunk! Odahuzott a kis ágyhoz. Fi­gyelte az alvó gyermek pihe­­gését s hirtelen felém fordult: — Te nem hallod? Én min­dig kis csengők szavát hallom. Valami halk ziugási maradt a fülemben. Ebbe csilingel bele édes a csengetyü szava. Figyel­meztet, hogy boldogok va­gyunk. Mind a (hármunknak csenget. Vigyázzunk! Szelíden nevetett az arcom­ba és kinyitotta gyorsan az ab­lakot. Kinéztünk, de mély csönd bujt az alvó bokrokba s kívülről beszivárgott szerelmes áradással a bimbózó orgonák illata. pentaton (ötfokú) bangsoru dallamelemefc sem. A mari fő­város Joskar-Ola ‘vörös város, vörös helység’. A magyar kí­sérő megmagyarázza, hogy az Ola-külváros állomás Óla község területén, épült, mely­nek nevét 1236. évben kelt ok­levél említi először, amikor Julianus a bolgár xulákon át (városokon át) eljutott az itil­­menti magyari olákba (hely­ségekbe). A mari nyelvész mindeddig azt hitte, hogy a mari óla ‘helység, az ugyancsak ‘város, helység’ jelentésű tatár kola származéka. A magyar óla a­­zonban sokkal régebbi, mint a tatárok megjelenése Európá­ban, s ennélfogva mind a ma­gyar óla, mind a mari óla csak az azonos jelentésű csuvás xula ősi megfelelőjéből származha­tott annál is inkább, mivel a csuvasok bolgár-török előné­­pének nyelvéből származó leg­nagyobb szókincs éppen a ma­gyar és a mari nyelvben talál­ható. Ezenkívül az egykori “Magna Hungária” a volgai Bolgárország tőszomszédságá­ban volt, s az exogámia szoká­sa következtében a magyarok s bolgárok keveredése Julianus elbeszélése szerint még a tatá­rok megjelenésekor is folya­matban volt. A magyar nyel­vész megjegyzi, hogy a “Ma­gyar Nyelv” folyóiratban legutóbb r*us Dezső ál­tal közölt két magyar Óla hely­ségnév nem elegendő az azo­nos jelentésű mari olá-val tör­ténő egyeztetéshez, s ezért elő­veszi a történetesen nála lévő, 1943-ban megjelent közigazga­tási helységnévtárt, melyben a határokon kivülfekvő magyar helységek régebbi nevei is megtalálhatók. A magyar hely­ségnevek tanulmányozása mind kettőjük számára meglepő e­­redménnyel jár. Egész sorát találják mari hala ‘város, hely­ség’ szónak megfelelő város- és faluneveknek, melyek -hely utótagját egyes magyar nyelv­járásokban -hel-nek ejtik a (Sómlyó-Somló változathoz ha somlóan). íme néhány példa: Szombat-hely (mariul szó­­szertnt Szumat-hala), Véghely Udvarhely, Szerdahely, Pince­hely, ístb.; a mai Románia terü­letén az egykor magyar lakos­ságú Jassi, régebben Jászvá­sárhely (mariul sízászerint Jász-pazár-hala) és Őrhely (mariul szószerint Orol-hala. Az említett helységnévtárban található -óla, vagy olya utó­tagu magyar helységnevek: Kocsola (Tolna megye), Mo­­csolya (Szilágy megye), Mi­­kolapatak (Máramaros m.), Szók olya (Hont m.), Macsola (Bereg m.), Bodola, Oziddola és Zabola (Háromszék m.), Vajola (Maros-Torda m.), Pa­­tola, azelőtt Patolya a Bácsiká­ban, Bodola/bér (Baranya m.) Vanyola (Veszprém m.), Imola (Gömör m.), Vámosmikola (Hont m.), Nagybadolya és Kispodolya (Baranya m.), Ta­­solya (Ung m.). A mari kutató véleménye sze­rint az -óla utótagu magyar helységnevek sorozatába tarto­zik Kapospula és Pula (Zala m.) is, mivel a pula összetétel előtagja eredetileg a ‘fa’ jelen­tésű ősmagyar pu (a ‘fa’ a ma­riban is pu), utótagja pedig óla volt, fi a két szó összevo­násakor az o kiesett; a Pula helységnév szókezdő p- hangja — mint néhány más ősi szó esetében (pl. perem ‘margó’ mari pőrém ‘margó’) — neon változott f hanggá. (Folytatjuk.) ÉRTÉKELI MUNKÁNKAT? SZERETI LAPUNKAT? SZEREZZEN UJ ELŐFIZETŐKET! A WINNIPEG FREE PRESS irja: . végeredményben Manitoba to­vább élvezi gazdasági fejlődésének gyümölcseit és együtt növekszik a kontinens többi részével ...” 1966. április 19. THE FINANCIAL POST irja: "Manitoba ezévben gyarapodott legjobban anyagilag történelmében ... az uj északi terület kihasználása fokozato­san történik. Manitoba határozottan a fejlődés utján halad ...” 1966. április 9. szám. THE WINNIPEG TRIBUNE irja: “A jelenlegi gazdasági fejlődés, köz- és magán-tőke befektetési program következetesen aránylag magasabb alapú (Manitobában), (mint ugyanazon fejlődés országos viszonylatban.” 1966. április 12. szám. Haladjon a Manitoba Savings Bondok-kal és figyelje növekedését Manitobával! Figyelje a növekedést (Manitobával. Figyelje a növekedést Manitoba hatal­mas Nelson folyója megfékezésével, az olcsó és kimeríthetetlen erőforrást, mely uj ipari befektetést vonz tartományunkba. Figyelje, mint fejlődik gazdagodik tartományi fővárosunk felhőkarcolókkal, — egészséges fej­lődéssel és dinamikus gazdasággal Manitoba. Haladjon ta Manitoba Savings Bondok-kal most. Azután félreállva figyelje a növekedést. Haladjon Manitobával! PROVINCE OF MANITOBA SAVINGS BONDS Dated July 1, 1966 Maturity July 1, 1976 To Yield 5.22% to Maturity FROM JULY 1, 1966 TO JUNE 30, 1969 5% FROM JULY 1, 1969 TO JUNE 30, 1973 5%% FROM JULY 1, 1973 TO MATURITY 5%% Administration & Trust Company — A. E. Ames & Co. Ltd. — Bank of Montreal — Bank of Nova Scotia — Banque Canadian Nationale — Beil Gouinlock & Co. Ltd. — Bongard Leslie Co. Ltd. — Burns Bros. & Denton Ltd. — Canada Permanent Trust Co. — Canada Trust - Huron & Erie — Ca­nadian Imperial Bank of Commerce — City Savings & Trust Company — R. C. Clifford & Co. — Crown Trust Co.— Peter D. Curry & Sons Co. Ltd. — Dominion Securities Corp. Ltd. — Dreman & Co. Ltd. — Eastern & Chartered Trust Co. — Fidelity Trust Co. — A. B. Flett & Co. — Gairdner & Co. Ltd. — Greenshieids Incorporated — Guaranty Trust Company of Canada — Herndorf Securi­ties Ltd. — Investors Trust Co. — James Richardson & Sons — McLeod Young Weir & Co. Ltd. — Mercantile Bank of Canada — Midland-Osier Securities Ltd. — Mills Spence & Co. Ltd. — Montreal Trust Co. — National Trust Co. Ltd. — Nesbitt Thompson & Co. Ltd. — North West Trust Co. — Oldfield Kirby & Gardner Securities Ltd. — Pitfield Mackay & Co. Ltd. — Royal Bank of Canada — Royal Securities Corp. Ltd. — Royal Trust Co. — Toronto-Dominion Bank — R. E. Unicume Ltd. — Walwyn Stodgell & Co. Ltd. — Wood Gundy Securities Limited 2643-1 2 Winnipeg, Man. 1966. jun. 28.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents