Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1961

Index

— 26 — 2700/1961. sz. Megemlékezés elhunyt Főpásztorunkról. Főpásztorunk, az események zajlásában egyházmegyénk bölcs irányítója, váratlanul hagyott itt bennünket. A ránk szakadt döbbenet órájában a pásztortalan nyáj riadt tekintetével nézünk a távozó után s a vaksötétben a haldokló fölött mondandó könyörgés szavait rebegi ajkunk: mitis atque festivus Christi Iesu tibi aspectus appareat... Keressük az irgalmas Jézus fényes arcát, kérve, hogy az eltávozott lélek fölött kegyes ítéletet mondjon. Halála előtt pár nappal mosta lelkét tisztára a bűnbánat szentségében, előző nap még híveivel együtt mondotta a szentolvasót székesegyházában, halála reggelén szentmiséjét befejezve még az utolsó kenet szentségében is részesült s így lépte át az örökkévalóság küszöbét. Bízunk tehát, hogy lelke Urunk Jézus kegyes és ünnepi arcába tekinthetett, amikor széttörtek előtte a földi lét korlátai. Az elköltözött főpap a hit embere volt egész életében. A katolikus hitet a szülői házból hozta magával. A gondos szülői kezek azt szinte bölcsőjébe tették útravalónak, hogy avval járja az élet ösvényét, akár göröngyös és szakadékos lesz az, akár napsütéses magaslatok felé fog ívelni. Ezt a drága ajándékot féltő gonddal őrizte, mint kisdiák a bencés atyák vezetése alatt, mint kispap és teológus elöljáróinak bölcs tanítása és irányítása mellett. Ez a drága útravaló ébresztette lelkében mint sarjadó virágot a papi hivatást, amelynek belső szózatát követve, komoly lelki képzés és sokoldalú mély teológiai studium után, a célbaérés boldog örömével vette fel félszázad előtt a papi rend szentségét. A gondviselő Isten nagy történeti idők forgatagába állította őt. Látta az első világháború előtt a béke boldognak tartott éveit, amikor azonban a mélyebb pillantás már észrevette az emberiség békéjét megbontó sötét viharfellegek vonulását a látóhatáron. Átélte a háború minden szivethasogató fájdalmát, az életek pusztulását, az otthonok megbomlását, a kiáltó nyomort, a kérdések megoldatlanságát, ami a háborúkat mindenkor kísérni szokta. Segítő kezet nyújtott mindenütt, ahova szíve belső sugallatát követve eljuthatott. Látta az akkori társadalom tehetetlenségét az égető szociális kérdések terén. Majd újból átélte a második és még szörnyűbb háború borzalmait. Az összeomlás nem ingatta meg szilárd hitét, erős kézzel kapaszkodott a gondviselő Isten atyai jobbjába, hogy a vihar le ne sodorja arról az őrhelyről, \ ahova főpapi küldetése állította. S amikor a nagy változás megtörtént, nem sopánkodott, hanem a püspöki kar tagjaival együtt iparkodott az Egyház és hívei számára az élet és működés lehetőségeit megtalálni. Ez a meglátás sugallta a megegyezést az Állammal. Hite, bizalma soha meg nem rendült, hiszen tudta, hogy az Egyháznak minden idők minden emberéhez küldetése van, s az Egyház szolgáinak az üdvözítés munkáját mindenkor áldozatosan kell vállalniok. Egyénisége a szeretet jegyében állott egész életén keresztül. Magatartását minden vonalon előkelő szerénység jellemezte. Sohasem kereste az emelkedést, a méltóságot, a fényt, hanem amikor belső meggyőződése azt diktálta, hogy felsőbb akaratból vállalnia kell a főpapi méltóságot, elfogadta azt, és állásához méltó módon gyakorolta. Énjét sem beszédében, sem ténykedésében soha nem hangsúlyozta, hanem minden tiszteletet, minden szeretetnyilvánítást úgy tekintett, hogy az személyén keresztül a főpapi méltóságnak szól, végső elemzésben magának az Örök Főpapnak, aki helyett követségben jár, s aki azt az emberek üdvözítésére szerzette. Jelmondata, amelyet püspöki címerébe vésetett, tömören fejezi ki egyéniségét és felfogását: Szívet szívért! Ezt a gondolatot az örök Főpaptól vette, akinek szerető szívét dárda verte át értünk, s aki cserébe a mi szeretetünket kérte, hogy abban gyökerezve tegyük Isten akaratát és kerüljük a bűnt. Mint kormányzó főpap szeretettel közeledett minden papjához és hívéhez, aki közelébe került, soha sem fogja feledni atyai jóindulatát. Nem merev parancsokat osztogatott, hanem a lélekhez akart férkőzni, hogy helyes cselekvésre bírja s így belső sugallatból tegye a jót, s kerülje a tilos dolgokat. Szívből eredő nyájassága mindenkit meghódított. Ez nem volt soha tettetett leereszkedés, hanem igazi szívjóság, ami megtalálta a kellő hangot a kisgyermekhez, az egyszerű emberekhez és a művelt egyénekhez, mert hiszen a szeretet nyelvét minden ember egyaránt megérti. Ez a titka annak, hogy ravatalánál az iskolásgyermektől a tanult emberig mindenki meghatott szívvel imádkozott. Világos, szivhezszóló beszédeiben, a szentségek kiosztásával, főleg bérmaútain híveinek lelki gyarapodását buzgón munkálta, de örült azok anyagi gyarapodásának is, és méltányolt minden építő munkát, ami az emberiség haladását szolgálja. Tudatában volt annak, hogy a haladás alapfeltétele a nemzetek közötti béke, azért ilyen irányú megnyilatkozásaiban a Szentírás alapján s a Szentszék útmutatásai szerint a béke áldását és szükséges voltát hirdette. Eltávozott Főpásztorunk a szilárd és tudatos kötelességteljesítés híve volt minden időben. Egyéni kényelmét félretéve, serényen dolgozott azokon az őrhelyeken, ahova a gondviselés állította. Főpásztori ténykedését mindenütt maradandó emlékek hirdetik. A győri példás ügyintézés az egyházkormányzatban, a szombathelyi alkotások, a szeminárium újjáépítése, a javadalom rendbehozása, a hívek jobb lelki gondozása érdekében létesített plébániák, a missiók és bérmálások mind ékesen szóló bizonyítékai a nem fáradó főpapi tevékenységének. Itteni működése még élénken áll szemeink előtt, s mintha azt igazolná, hogy nem a régi értelemben vett javak bősége az alkotások egyetlen feltétele, hanem a gondviselésbe vetett szilárd hit, amely nehezebb helyzetekben is megtalálja a módját annak, hogy a szükséges tényezők kemény egybefogásával a lelkek javára maradandót alkosson. Ezt hirdeti az a számos templom és kápolna, az a számos lelkészség és plébánia, amelyeket egyházmegyénkben kormányzása alatt létesített a gondviselő Isten segítségével. Életének utolsó szakasza valóban megható, s a nem lankadó, kötelességét utolsó leheletéig híven teljesítő föpásztort állítja szemeink elé. Elmondja székvárosában aranymiséjét, Mélykúton templomot szen-