Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1958

Index

1958. FŐEGYHÁZMEGYEI HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK 2100/1*958. sz. Iskolai hittanbeiratások sorrendje. A Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala ma közölte velem, hogy az 1958/59. is­kolaévre most esedékes hittanbeiratások időpontja a következő: 1958 június 26-án 14 órától 18 óráig, 1958 június 27-én 8 órától 13 óráig. A beiratások körülményeire vonatkozólag min­denben a 21/1957. (III. 24.) számú rendelet és an­nak 39/1957. számú végrehajtási utasítása az irány­adó. A fentieket közöljék a templomban a szószék­ről T. Papjaim híveikkel az említett végrehajtási utasítás 2. pontjainak kihangsúlyozásával: „A tanuló vallásoktatásra csak abban az isko­lában jelentkezhet, amelyben a rendes iskolai be­írását végezték ... Vallásoktatásra csak azt a kiskorú gyermeket lehet beíratni, akinek a vallásoktatásban részesítését az egyik szülő, illetőleg a gyám az iskola igazga­tója, vagy a beíratást végző pedagógus előtt szóban — meg nem jelenés esetén írásban — kívánja." Különben ügyeljenek T. Papjaim az említett rendelet, illetve végrehajtási utasítás pontos betar­tására. Kalocsa, 1958 június 12. 1963/1958. sz. Sógorság házassági akadálya. A 97. kánon l._§-aa sógorságot a matrimonium ratum vei ratum et consummatum-ból származtatja. Az 1015. kánon matrimonium ratumnak csak a kereszteltek között létrejött házasságot nevezi. En­nek alapján vitatott volt az egyházjogászok között az, hogy két kereszteletlennek házasságából — matrimonium legitimum — származik-e bontó aka­dály abban az esetben, ha pl. az egyik fél halála után a másik fél megkeresztelkedik és házasságot akar kötni az elhalt fél testvérével. Az Apostoli Szentszék most hivalalos formá­ban eldöntötte ezt a kérdést olyan értelemben, hogy a keresztség előtt keletkezett sógorsági viszony házassági bontó akadállyá válik abban az esetben, ha az előbbi házassági kötelék felbontása után (pl. az egyik fél halála esetén) a természetes sógorsági viszonyban lévők közül valamelyik, vagy mindkettő megkeresztelkedik és egymással házasságot kíván­nak kötni. A hivatalos döntést az alábbiakban közlöm : „Suprema Sacra Congregatio S. Officii. Dubium. De Affinitate. Quaesitum est ab hac Suprema Sacra Congregatione an affinitas in infidelitate contracta, impedimentum évadat pro matrimoniis, quae ine­antur post baptismum, etsi unius partis tantum. Feria IV. die 16 Ianuarii 1957 Emi ac Revmi DD. Cardinales, rebus fidei ac morum tutandis prae­positi, praehabito Consultorum voto, proposito dubio respondere decreverunt: Affirmative. Feria autem V. die 24 eiusdem mensis et anni, Ssmus D. N. D. Pius divina Providentia Papa XII. in Audientia E­mo ac Revmo Dno Cardinali Pro-Secretario S. Officii concessa, relatam Sibi Emorum Patrum re­solutionem adprobavit atque publicari iussit. Dátum Romae, ex Aedibus S. Officii, die 31 Ianuarii 1957. Arcturus de Iorio, Nótárius." Kalocsa, 1958 május 31. 1999/1958. sz. Papi lelkigyakorlat meghirdetése. A nyár folyamán két papi lelkigyakorlat meg­rendezését vettem tervbe. Székházamban azonban a közeljövőben olyan halaszthatatlan és hosszadal­mas javítási munkálatok kezdődnek, melyek lehetet­lenné teszik a résztvevők elhelyezését. így csak egy lelkigyakorlatot tarthatunk Kalo­csán. Ennek az időpontja az említett munkálatok befejezésétől függ: vagy augusztus utolsó hetében, vagy szeptemberben lesz. Időben közlöm majd a pontos időpontot. Ezért felhívom t. Papjaim figyelmét a szegedi egyházmegyeközi papnevelő intézetben meghirdetett két papi lelkigyakorlatra. Az első f. hó 23-án este kezdődik és 26-a estéig tart. A másik f. évi augusztus 25-e estétől 28-a estéig lesz. Jelentkezni az intézet gondnokságánál kell (Szeged, Beloiannisz tér 6) f. hó 20-ig, illetve au­gusztus 18 ig. Részvételi díj 120 Ft. Mindenki vigyen ma­gával takarót. Itt közlöm azt is, hogy a nyár folyamán — beleértve már júniust is — szünetelnek a havi re­kollekciók. Kalocsa, 1958 június 9. Nr. 2 013/1958. Concursus pro parochia Gara indicitur. Beneficium parochiale Gara, de iure et de facto vacans, concursui denuo usque ad 30. mensis Iunii a. c. cum eo hisce exponitur, ut illud consequi cupientes et examine synodali probati recursum suum ad dictum terminum Mihi exhibeant. Colocae, die 4 Iunii 1958.

Next

/
Thumbnails
Contents