Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1949

Index

— 46 — azok, akik hisznek a szeretet végső győzelmében Szószerint ezeket mondja: „Amikor az egyház élőkének első korszakában a császárok igája alatt cyögött, a fin* I császárnak — Nagy Konstantinnak — a magasban megjelent kereszt volt az elő.-jele és győzelmének okozója, amely nyomban*beíis következett. íme most más kedvezőbb és isteni, jel tűnik fel szemünk előtt: az Uf Jézus Szentséges Szive, tűzlángok között sugárzó fényözönben, fölötte a kereszttel. Beléje kell-helyezni minden reménységet. Tőle kell kérni jés várni az emberek üdvösségét." A'Szent Szivet ugyanis „nagyirgalmasságú Szív"-nek tituláljuk a litániában. És méltán, mert nagyobb irgalmat és könyörületet már nem tanúsíthatott volna az emberek iránt, mint hogy meghalt értük a kereszten. Hisz ő maga mondta: „Nagyobb szeretete senkinek sincsen, mint aki életét adja azokért, akiket szeret." (Ján. 15, 13.) Ezt a szeretetet parancsba foglalta, amikor az Isten iránti szeretet parancsolata után / másodiknak, de az elsővel egyértékünek ezt a parancsolatot adta: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat." (Máté 22, o9.) Végrendeletében pedig még . tovább megy, amikor azt mondja: „Uj parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket." (Ján. 13, 34 ) A főparancsolat nem kíván többet a szeretetből, mint amennyire az emher önmagát is szedeti. Ez a csodálatos végrendelet azonban olyan szeretetet kíván követőitől, mint amilyen az övé volt, amellyel áldozatul adta magát, értünk a-fán. Ha tehát az emberiség nyugodt és békességes élete egyesektől vagy a társadalom «gyes rétegeitől több éá\nagyobb áldozatot kíván, mint amennyi a fölöslege, ezt az áldozatot is gondolkodás nélkül meg kell hoznia annak, .aki Krisztus igaz tanítványa akar lenni. Nem más ez, mint az irgalmas szeretet drága öröksége, amelyet a Szentírás még az'áldozatnál is kedvesebbnek mond. (PélcL 21, 3.) Minthogy pedig ennek az irgalmas szeretetnek egyedüli forrása a „nagyirgalmasságú Szív", azért mondja a lánglelkű pápa, hogy ez a sok nyomorúságot szenvedő világnak egyedüli menedéke és üdvössége. A szeretetnek erről a mágas fokáról volt valami sejtése már a pogányoknak is. Görögországban még ma is népszokás — csak ma már keresztény formában gyakorolják — hogy húsvét táján ki-ki iparkodik valamilyen szolgálatot tenni felebarátjának, de ellenszolgáltatás nélkül. Ugy mondják, ezt egyedül a lélekért teszik. Azért úgy is hívják: „psyhikon", vagyis: az, ami a lélek életéért történik. Az újkorban ez a fenséges gondolat elhomályosodott, feledésbe ment. Az emberek inkább politikai okokból, vagy politikaueélók érdekében cselekedték a jót. Ezekre a jócsetekedetekre.bátran ráillik a nevezet, hogy „politikon:". Szemben a görögök „psyhikon"jával,-amely a lélek legbensőbb indításából fakadó jócselekedet, aminek az értékét is a lélek adja. Azért int az Apostol: „Ugy éljetek, mint a világosság gyermekei: a világosság gyümölcsei pedig csupa jóság, igazságosság és igazság." ?(Ef. 5 8.) . Az irgalmas szeretet gyakorlását gazdag változatban mutatja a szentek élete. De nem is kell éppen szentnek lenni hozzá A jó keresztény, a hűséges Krisztus követő mindig természetesnek találja, hogy megnyissa szívét a szenvedők előtt. Még a gyermek is. Egy hitoktató feljegyzéseiben olvasunk az irgalmasságnak egy ilyen kis hőséről. Kegyetlenül hiaeg téli regge- , len, iskolábamenet, becsengetett egy ügyvédhez Az ügyvéd maga nyitott ajtót. Nyájasan kérdezte: „Mi az, kis fiam?" Mi az óhajtásod?" „Bácsi kérem — feleli a kisfiú - itt ül a kapu alatt egy szegény öregember, éhes és fázik. Sír. Én már nem tudok segíteni rajta, mert az uzsonnámat odaadtam egy másiknak. Legyen szíves, adjon neki valamit." Ebben a kis emberben már élt az evangélium szelleme. A szentek iskoláját járta már akkor, amikor könyveivei a hóna alatt az iskola felé lépegetett. Ezt az indítást az irgalmas szeretetre a Szent Szívből vette, hiszen iskola előtt is, iskola után is hűségesen belátogatott a szentségi Jézushoz. Örömtől ragyogó szeme volt a legszebb bizonyság, hogy valóban „boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." (Mt. 5, 7.) Bizony tanulhatnának tőle akárhányan a nagyok is. Sok embertársunkban él az a fölfogás, hogy a társadalmi fejlődés lassankint majd odáig halad, hogy talán nem is lesz szükség irgalmas szeretetre, Kell is hinnünk abban, hogy eljut az emberi társadalom a fejlődésnek arra a fokára, amelyben a kiáltó nyomorúság teljesen megszűnik. Nem hiába mondta azonban Krisztus Urunk, hogy „szegények mindig lesznek veletek." (Ján. 12, 8.) A jól rendezett társadalomban, a nagy társadalmi különbségek elosztása után is szükség lesz az irgalmas szeretetre. Mindenkit érhet váratlan szerencsétlenség, sokaknak szívén keserű sebet ejt a halál, sokakat érhet olyanféle testi-lelki nyomorúság, amelynek az emberek szívéből felé áradó szeretet az egyetlen enyhítő balzsama. Szükség lesz mindvégig olyan intézményekre is, amelyeknek alapszelleme az irgalmas szeretet. Erre a meggyőződésre jutott egy előkelő társadalom-bölcselő, aki Párisban járva különös gonddal tanulmányozta ott az egészségügyi intézményeket. Talált a gyógyíthatatlan betegek kórházában egy szerencsétlent, akinek látása különösen megindította. Nem is ágyban feküdt a boldogtalan, mert nem birta annak melegét, hanem az ágy mellett egy faládában. Végtagjai a csontszú miatt egészen megnyomorodtak. Arca eltorzult. Időnkint fel-felüvöltött fájdalmában, mintha nem is ember lett volna. A rémület és első borzongás érzéseit csakhamar mélységes meghatottság váltotta fel a szemlélőben. Az üvöltő hangra ugyanis megjelent a kedvesnővér. Letérdelt a láda mellé s olyan csodálatos kedvességgel, gyöngédséggel igazította meg alatta az ágyat, kiméivé sebes tagjait, mintha tulajdon édes testvére lett volna. „Mióta működik itt kedves nővér ?" — kérdezte az idegen. „Húsz éve lesz nemsokára" — volt a szerény felelet. „Szóval egész fiatalságát ezek közt a szánalmas emberroncsok közt töltötte. Hogy birja ? Hogy nem irtózik tőlük ? Hiszen még nézni is