Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1944

Index

köztünk maradhasson és lalkünk táplálékai lehessen; szeret bennünket most is ugyanazzal a végtelen isteni szeretettel, amellyel valamikor kitárta karjait az emberek felé és hívta őket; „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak és terhelve vagytok és én megenyhítlek titeket!" Igen! Az Üdvözítő szeret bennünket. Ebbe a gondolatba különösen erősen bele kell kapaszkodnunk most, amikor a szenvedés sötét éjtszakája borult rá a világra és amikor mi is napról-napra jobban érezzük a megpróbáltatások súlyát. Ami a világon immár ötödik esztendeje történik, az nem az ő műve. Ő nem akarta és nem akarja ezeket a szörnyűségeket. Ő ezeket csak megengedi. Megengedi pedig azért, mert meg kell engednie. Első hallásra ez talán furcsán hangzik, mégis így van. Meg kell engednie, mert szabadnak teremtette az embert és a szabadsággal vele jár, hogy az ember nemcsak jót tehet, hanem rosszat is. A szabadsággal vele jár, hogy az ember eltékozolhatja egészségét, vagyonát. A szabadsággal vele jár, hogy az ember beleugorhat a Dunába, vagy golyót röpíthet a fejébe. A szabadsággal vele jár, hogy az ember üszköt dobhat a házára és lángba boríthatja azt. A szabadsággal vele jár, hogy az ember, ha hatalma van hozzá, lángba boríthatja a világot és mérhetetlen szenvedést zúdíthat az emberiségre. Az Isten szabadnak teremtette az embert és azt mondta neki: ,,A paradicsom minden fájáról ehetsz, csak arról az egy fáról nem szabad enned, amely a paradicsom közepén van, mert amely napon erről a fáról eszel, halálnak halálával halsz meg." Az ember hallotta a tiltó parancsot, tudomásul vette a büntetést is, amely reá vár, ha a tiltott fa gyümölcséből eszik, és mégis evett belőle. Az Isten megakadályozhatta volna ebben: megbéníthatta volna Éva karját, mikor a tiltott fa gyümölcse után nyúlt, de nem tette, mert ezzel elvette volna tőle azt, amit adott: a szabad akaratot és ezzel elvette volna tőle az érdemszerzés lehetőségét is. És Ádám nem kérdezte, hogy „miért engedted meg, Uram. hogy vétkezzünk és ezzel mérhetetlen nyomorúságba döntsük minden utódunkat," még kevésbbé kérdezte, hogy „hogyan nézheted, Uram, a mi nyomorúságunkat," mert érezte, tudta, hogy azért, amit tett, egyedül csak ő felelős. Előtte volt az élet és a halál; választhatott és ő a halált választotta. Az Isten szabadnak teremtette az embert és a Sinai hegyen azt mondta neki: „Én vagyok az Ur! Ne legyen rajtam kívül más Istened! Ne káromold a nevemet! Szenteld meg az cn napomat! Tiszteld atyádat és anyádat! Ne ölj! Ne paráználkodjál! Ne lopj! Ne hazudj! Ne kívánd meg a másét! Ha ezeket megtartod, élni fogsz és boldog leszel azon a földön, amelyet a te Urad-Istened ad neked. De ha nem tartod meg őket, rádbocsátom büntető ostoromat és ellenségeid szolgájává teszlek." Izrael hallotta a parancsolatokat, tudomásul vette a büntetéseket, amelyek a tízparancsolat megszegéséért járnak, és mégis megszegte őket. Még ott táboroztak a hegy tövében, ahonnan az Ur szavát hallották, és máris aranyborjút csináltak maguknak és azt ugrálták körül mint istenüket. Az Isten megakadályozhatta volna őket ebben. Kezének egy intésével összezúzhatta volna azt az aranyborjút, de nem tette, mert szabadnak teremtette az embert. És Izrael népe nem kérdezte, hogy „miért engedtél letérni a te törvényed útjáról", és még ! kevésbbé kérdezte, hogy „miért suhogtatod fölöttem a te büntető ostorodat", mert tudta, hogy előtte volt a jutalom és a büntetés; választhatott és ő a büntetést választotta. Az emberiség története állandó megismétlése annak, ami ott a paradicsomban és a Sinai hegyen történt. Előtte az élet és a halál, az áldás és az átok, a jutalom és a büntetés. Választhat tetszése szerint: szabad akarata szerint. Sajnos, vaimi gyakran a halált, az átkot, a büntetést választja és az Ur kénytelen tűrni, hogy vesztébe rohanjon, mert szabadnak teremtette az embert. Ami most a világon immár ötödik esztendeje végbemegy, az is ilyen szerencsétlen választás eredménye. Tehát nem az Isten műve, hanem az emberé. Éppen azért ezek az események ne zavarjanak meg bennünket, hanem ezeknek a szörnyűségeknek ellenére is higyjünk rendületlenül az Üdvözítő szeretetében. Ezek az ő terveit velünk semmiben sem zavarják. Ö azért jött, hogy megváltson és üdvözítsen bennünket. És ebből a szempontból közömbös, hogy háború van-e vagy béke, zivatar van-e vagy napsugaras idő, jólétben él-e valaki vagy szegénységben, aranykorona van-e a fején vagy töviskoszorú. Üdvözülni lehet nagyon szerény anyagi körülmények között, koldústarisznyával a hátunkon is, sőt biztosabban mint arannyal megrakott zsebbel. „Bizony mondom nektek, könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni a mennyek országába" — mondotta az Üdvözítő. Üdvözülni lehet kereszttel a vállunkon és töviskoszorúval a fejünkön is, sőt áldozat és kereszthordozás nélkül nem is lehet. „Aki utánam akar jönni, az tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem" — mondotta ugyancsak az Üdvözítő. És üdvözülni lehet ágyúdörgésben és bombazáporban is. „Ki szakít el minket Krisztus szeretetétől? — kérdezi szent Pál a rómaiakhoz írt levelében — nyomorúság vagy szorongattatás? éhség, meztelenség, veszedelem, üldözés vagy kard? Mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki minket szeret. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet . . . sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket az Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban vagyon." Igen! Az Üdvözítő szeret bennünket! Ez az egyik igazság, amelyet a paray le moniali csodálatos események hirdetnek. A másik pedig az, hogy az Üdvözítő vágyódik a mi szeretetünk után. Vágyódik a mi szeretetünk után most is éppen úgy, mint mikor még a fölcfön járt és azt mondta: „Tüzet jöttem bocsátani a földre és mit akarok mást, mint hogy égjen?" Vájjon miért? Gazdagabbá, boldogabbá tej szi őt a mi szeretetünk? Nem! Ő nélkülünk is 1 végtelenül nagy és határtalanul gazdag és nagy-