Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1944

Index

— 17 — ságának, gazdagságának birtokában végtelenül boldog. Az ő boldogságához mi nem adhatunk hozzá semmit, amint a mi hidegségünk és közönyösségünk sem vehet el az ö boldogságából semmit. Ha abból a körülbelül 2 milliárd szívből, amely ma a földön dobog, egyetlen egy sem dobogna érte és ha arról a körülbelül 2 milliárd ajakról, amely ma a földön mozog, egyetlen egy köszöntő, imádó szó sem szállna fel hozzá, ez az ő nagyságán, hatalmán és boldogságán nem változtatna semmit. A mi szeretetünkre nem neki van szüksége, hanem nekünk. Mert csak így üdvözülhetünk. Szent Pál mondotta, hogy: „szóljak bár az angyalok nyelvén, ha szeretetem nincs, olyan vagyok csak, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom; és legyen bár jövendölő tehetségem és ismerjek bár minden titkot és tudományt, legyen bár olyan a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem, ha szeretetem nincs, semmi vagyok." Ezért vágyódik az Üdvözítő a mi szeretetünk után. Hogy üdvözíthessen bennünket. És miben nyilvánuljon meg az a szeretet, amelyet az Üdvözítő kíván tőlünk? Loyolai szent Ignác szerint minden igazi szeretetnek, tehát az Üdvözítő iránt való szeretetnek is a székhelye nem a szív, hanem az ész nem az érzés, hanem az akarat, amely az Istent mint a legfőbb jót átkarolja és benne megnyugszik. Az a fellángoló, meleg érzés, amely néha átjárja a szivünket, az csak bájos, édesillatú virága a szeretetnek, de nem a lényege. Nagyon lehet szeretni anélkül, hogy a szivünk heveseb{ ben dobogna, az arcunk kipirulna és szavunk elakadna. Az igazi szeretet nem meleg érzésben, nem szép szavakban és nem könnyekben nyilatkozik meg, hanem tettekben, odaadásban, áldozatban. Ennek a szeretetnek sokféle módja és sokféle foka van. A legkevesebb, amire törekedni kell, az, hogy őt nem bántjuk meg: hogy kerüljük a bűnt és lemondunk mindenről, ami neki visszatetszik bennünk, ami elszakít tőle. „Aki parancsaimat megtartja, az szeret engem" — mondotta az Üdvözítő. Az igazi szeretet, azonban nem elégszik meg ennyivel. Az igazi szeretet nemcsak a megbántástól tartózkodik, hanem tovább megy: iparkodik kedvében járni, örömet szerezni annak, akit szeret; iparkodik őt megvigasztalni, ha szot morúnak látja; iparkodik vele feledtetni a bántalmakat, amelyek mások részéről érik. Erre a szeretetre vágyódik az Üdvözítő Szive: erre a vigasztaló, bántalmakat feledtető, engesztelő szeretetre. Ezt kérte Alacoque szent Margittól, mikor azt mondta neki: „Legalább te szerezd meg nekem azt az örömet, hogy kárpótolsz az emberek hálátlanságáért, amennyire ez tehetségedben áll!" Ezt kéri tőlünk is abban a bűntengerben, amely most elborítja a világot. „Legaiabb te szerezd meg nekem azt az örömet, hogy engesztelést, kárpótlást nyújtasz az emberek hálátlanságáért, azért a sok bűnért, amelyet ellenem elkövetnek" — szól mindegyikünkhöz. De hát mit tehetünk mi az ő engesztelésére, az ő vigasztalására, a bántalmak feledtetésére? Egy könyvecskében olvastam egyszer egy kis fejezetet, amelynek ez volt a címe: Az isteni kéregető. Ebben a fejezetben a többi között ezeket mondja a jámbor író: „Mikor a monstranciában kitéve látom az Üdvözítőt vagy mikor körmenetben az utcán végigviszik, mindig úgy tűnik fel előttem, mintha egy kéregetőt látnék, aki kei zét nyújtja az emberek felé . . . Vájjon mit kér? A jóakaratnak egy szavát; időközönkint egy fohászt, egy üdvözletet, egy gondolatot . . . Egy kis társalgásért esedezik. Órákhosszat egyedül van sokszor a templomokban. És nekem olyan kevés fáradságomba kerülne a napnak néhány percét Neki szentelni; de inkább elunatkozom órákhosszat, semhogy egy rövid látogatást tennék nála; inkább elfáradok a szórakozások keresésében, semhogy egyszer-egyszer egy kicsit odaülnék lábaihoz." Igaza van ennek a kis könyvnek. Ezt kéri tőlünk az Üdvözítő és ez az, amivel neki egy kis örömét szerezhetünk, amivel egy kis engesztelést, egy kis vigasztalást nyujthatunk neki, amivel feledtethetjük vele azokat a bántalmakat, amelyek az emberek részéről érik: egy gondolat rá munkánk közben, egy üdvözlő szó, amikor elmegyünk a templom mellett, egy párperces szentséglátogatás, egy szentmisehallgatás, egy engesztelő szentáldozás különösen az ő szent Szivének ünnepén és a hónap első péntekén. Ki ne tudná ezt megtenni? Meg is tesszük. Megtesszük azért, mert az Üdvözítő kéri tőlünk. Megtesszük azért, hogy biztosítsuk magunknak azokat a kegyelmeket, amelyeket szentséges Szive tisztelőinek megígért. És megtesszük azért is, hogy ezekben a szörnyűséges időkben továbbra is biztosítsuk hazánk számára az ő oltalmát. Az Isten szemében nem fontos, hogy melyik nép vagy nemzet tartja kezében a világhatalmat, hogy melyik nép vagy nemzet gyakorolja az uralmat a tengerek fölött, hogy melyik ország birtokolja a világ aranyát. De azért számon tartja a népeket és nemzeteket is, a hozzá hűségeseket éppen úgy, mint az ellene lázadókat, és mindegyiknek megadja jutalmát vagy büntetését az ő végtelen igazságossága szerint. Megadja nekik itt a földön, mert a népeknek és nemzeteknek, mint ilyeneknek nincs másviláguk, nincs örökkévalóságuk; nekik itt kell megkapniok jutalmukat vagy büntetésüket. Mi azt akarjuk, hogy szent István országa ne büntetésre, hanem jutalomra méltónak találtassák az ő szemében. Azért készséges lélekkel i vállaljuk azt az engesztelő szeretetet, amelyet : az Üdvözítő kér. Amen. * f József s. k. érsek.