Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1941
Index
— 20 — * Az alárendeltek. intézkedéseit végre kell hajtanunk. Ez azonban nem mentesíti őt — a hatalom birtokosát — az alól a felelősség alól, mellyel minden törvényhozó Krisztusnak tartozik, aki egyedül mondhatta magáról : „Minden hatalom nekem adatott mennyben és a földön' 4 s aki szent Lukácsnál ezt fűzi még hozzá : „És meglátják az Ember Fiát, amint jön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel" 5 „ítélni eleveneket és holtakat". 0 Ez a törvényhozók különleges, nagy felelőssége. S minél nagyobb a hatalom az ő kezeikben, s minél több lélekre terjed ki hatásuk, annál nagyobb az a felelősség, mellyel szent Pál szerint számot kell adniok magának Istennek. 7 Ámde nemcsak a törvényhozókat és az állam vezetőit éri a kísértés és terheli felelősség, hanem a törvények végrehajtóit is, akiknek kezében sokkal kisebb halalom van ugyan, de arra elég nagy, hogy bizonyos visszaélésekre alkalmat adjon. A helytelen önszeretet állandóan incselkedik bennünk. A hatalom vagy hatáskör eleven tudata még fokozza a kisértés hevét, mely arra ösztökél, hogy a saját előnyünket mások kárával is növelni próbáljuk. Az alkalom pedig igen könnyen kirobbantja a nem kívání bűnös üzelmeket. Ilyen visszaélés, ha valaki többet kíván embertársaitól, mint amennyit a törvény előír. Visszaélés az is, ha valaki mást követel, mint maga a törvény. Végül visszaélés, ha valaki oly módon sürgeti a törvényes előírás pontos megtartását, hogy a terhen kívül, mit a törvény i betartása jelent, szükségtelen fájdalmat is okoz. S minél gyengébb, szegényebb s betegebb az, akivel ilyesmi történik, annál nagyobb annak a vétke is, aki elkövette. Ezért figyelmeztet szent Péter apostol : „Józanok legyetek és vigyázzatok", 8 maga az Úr pedig ekként int bennünket: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek". 9 11. Még nagyobb kisértés zaklatja azokat, akiket a Gondviselés nem vezető állásokba hívott, hanem mások gondja alá rendelt s akik éppen ezért felsőbbségük rendelkezéseit követni tartoznak. Az emberek túlnyomó nagy része e sorsra születik. Ott, ahol a természet törvényét az ember jogára s az Isten parancsát a felebarát megbecsülésére tiszteletben tartják, ott e függő viszony nem okozhat nagyobb nehézséget. Azt ugyanis mindenki belátja, hogy minden rendezett emberi társaság vezetőkből és alárendel* Máté 17. 18. s Luk. 21. 27. 6 1. Pét. 4. 5. i Róm. 14. 12. s 1. Pét. 5. 8. 9 Máté 26. 41. tekből, parancsoló emberekből és olyanokból áll, akik emezeknek engedelmeskednek. Ott azonban, ahol szín, faj, vagy származás szerint egyes rétegeket kizárnak az emberi jogokból s ahol Krisztus tanítását a felebaráti szeretetről nemcsak nem követik, de nem is ismerik, ott a parancsolok s a többiek között fájdalmas ür tátong. Ott a parancsolok valódi kényurak, míg a szolgák nyomorult páriák, mini nem egy távoli, keleti országban. Akadnak azonban — a keresztény világnézet fájó szégyenére — nálunk is esetek, amikor a törvény vagy a társadalom felnőtt egyéneket — hibájukon kívül — megfoszt bizonyos jogoktól és ezáltal lelküket megsebzi. Ezek sorsa még sokkal ijesztőbb, mint a fentieké, mert egy, már elfoglalt, nemesebb helyzetből taszítják le őket alacsonyabb sorba. Ezeken mindaddig, míg a jobb belátás felülkerekedik, csak a vallás vigasza segíthet. Ez azonban mindennél erősebb. Tudnunk kell ugyanis, hogy magának az Isten Fiának, a mi Megváltónknak, s az 0 híveinek <300 éven át ugyanilyen gyötrelmes sorsa volt. Ezért mondja a szenvedő Istenember a zsoltáros szavaival előre magáról: „Én féreg vagyok és nem ember, emberek gyalázata és a nép megvetése". 1 0 Másutt pedig: „Gyalázattá leltem nekik; látnak engem és fejüket csóválják". 1 1 Szenvedése és halála pedig, miket értünk vállalt, betetőzték ezt a gyalázatot. Követői száz és száz éven át hasonlókép jártak. Ezt mondja már szent Pál apostol is egyik levelében, mikor így kiált fel: „Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amelyeken megvilágosítástok után a szenvedések nagy küzdelmét állottátok ki, amennyiben részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. Mert részetek volt a foglyok szenvedéseiben és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudván, hogy jobb és maradandóbb javatok van". 1 2 A tíz véres keresztény-üldözés, a vértanúk dicsőséges kora, a római katakombák milliónyi sirja ugyanezt hirdeti. Főleg Krisztus igaz követőit éri az ilyen sors. Ezt a Mester előre megmondta: „Emlékezzetek szavaimra — mondja szent Jánosnál — nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak". 1 3 Szent Lukácsnál pedig hasonlóképen szól: „Kezet vetnek rátok és üldözni fognak, átadván a zsinagógának és bör1 0 Zsolt. 21. 7. 1 1 Zsolt. 108. 25. Zsid. 10. 32-54. 1 3 Ján. 15. 20.
