Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1940

Index

lenül álljanak

4, hanem az egyházkormányzattal egyesülve, ennek útmutatásai szerint részt vegyenek a szent harcban; szükséges, hogy teljes odaadással, imával és öntudatos tevékenységgel odahassanak, hogy a hit ismét felvirágozzék s a keresztény erkölcsök diadalra jussanak."

5 íme — Kedves Hiveim — hallottátok az Egyház segélykiáltását, hallottátok az Édesanya hívó szavát, de egyben látjátok az utat is, amelyet az Egyház a segély-nyújtásra, gyermeki szeretetetek kimutatására megjelöl, amely nem más, mint a világiak apostolkodása. Ennek megvalósulásáért imádkozik és könyörög főpásztori szivem, ennek szükségességéről szól jelen pásztorlevelem. I. a) A világiak apostolkodása Krisztus szive vágya. Az Ur Jézus maga szólította fel minden hivét, minden követőjét apostoli imára, apostoli példaadásra és apostoli munkára, amidőn igy szólt: „Az aratnivaló ugyan sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába."

6 Majd: „Ugy világoskodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van."

7 S végül: „Aki nincs velem, az ellenem van és aki nem gyűjt velem, az szétszór."

8 A világiak apostolkodása, a világiak részvétele az Egyház apostoli munkájában azonban olyan ősi és mélyen katolikus gondolat, annyira a kereszténység lényegéből nőtt ki, hogy az Úr Jézus nemcsak itt-ott beszélt róla, hanem átszőtte vele egész tanítását. A kereszténységnek ilyen lényeges alkotó elemét, mely mindig megvolt és ma csak jelentőségében növekedett és határozottabb alakot öltött, nem a Szentírás egyes helyeiből, hanem annak teljességéből kell merítenünk. S valóban így is van. Az Ür Jézus tanításának foglalata, a négy evangélium, át meg át van hatva a világiak, mondjuk: a hívek apostolkodásra való elhivatottságával. Midőn az édes Üdvözítő egyik gyönyörű példabeszédében egy idegenbe menendő emberről szólt, aki „előhívta szolgáit és átadta nekik vagyonát, az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek a maga tehetsége szerint,"

9 akkor az apostoli javakra, az apostoli munkára és az apostoli munkásokra mutatott rá. Ebben a példabeszédében benne rejlik az Ür sürgető felhívása mind a papság, mind pedig a világi hívek számára az apostoli munkára. 4 V. ö. Ml. 20. 6. — 5 Segura y Saenz bíboroshoz intézett levél. — 6 Lk. 10. 2.— ?Mt. 5. 16.— 8 Lk. 11. 25. — » Mt. 25. 14. s köv. Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédében

1

0 figyelmeztet arra a felelősségre, amelyet mindegyikünknek viselnie kell a felebarátjával szemben. Az Ő szent vallásának követői között nem a kaini szó uralkodik: „Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?"'

1, hanem sokkal inkább a bölcs salamoni mondás: „Erős város a testvér, kittestvére megsegít."

1

2 Az Úr Jézus hozzánk mindnyájunkhoz intézett szava: „Ti vagytok a föld sója,"

1

3 egyik legjellemzőbb kijelentése a hívek apostolkodására nézve, mert nemcsak az általa hirdetett katolikus szent hit világot megóvó erejéről tesz tanúságot, hanem isteni felhívást is tarralmaz apostoli példaadásra. E szavakkal azt kívánja tőlünk az Úr, hogy a mi keresztény életünk úgy álljon mások előtt s tegye mások számára oly izessé és kívánatossá a keresztény tant, mint ahogy a só az ételt fűszerezi. Hogy mennyire szivén viselte az Úr Jézus a hívek apostoli szellemének ápolását, a híveknek az Egyház apostoli munkájába való bekapcsolódását, bizonyítja az a tény is, hogy nem elégedett meg az eddig kifejtett elméleti tanírással, hanem gyakorlati oktatást és útmutatást is adott a világi apostolkodásra. Az apostolok kőrútjuk alkalmával egy izben olyan emberre bukkantak, aki nem az ő soraikból került ki és mégis csodákat művelt Jézus nevében, ördögöket űzött és egyéb apostoli munkát végzett. íme egy ember, aki apostol volt hivatás és küldetés nélkül. A tanítványok ezen megütköztek és Szt. János jelenti is a Mesternek: „Mivel pedig nem csatlakozott hozzánk, eltiltottuk a működéstől. Jézus azonban azt mondta: Ne tiltsátok meg neki, . . . hiszen aki nincs ellenetek, az mellettetek van."

1

4 így védte meg az Úr Jézus maga a legelső világi apostolok egyikét s egyben kinyilvánította: mennyire jóváhagyja és nagyrabecsüli mindegyikük működését. Ugyancsak Szt. Márk evangelista jegyezte fel azt az eseményt, midőn egy csodálatosan meggyógyított arra kérte az Urat: vegye fel őt is tanítványai sorába. „De Jézus nem engedte meg ezt neki, hanem azt mondta: Menj haza a tieidhez és hirdesd nekik, mily nagyot művelt veled az Úr és hogyan könyörült meg rajtad."

1

5 Végül az Úr Jézus kíséretében levő jámbor asszonyoknak apostoli tevékenységéről így emlékezik meg az evangélium: „Körülötte volt a tizenkettő és némely asszonyok, . . . kik vagyonukkal szolgáltak Neki."

1

6 Ez is kétségkívül világi apostolkodás volt, amit az Úr Jézus elfogadott, szentesített s kell, hogy felvétessék a mai hívek apostoli feladatai közé is. íme, 10 Lk. 10. 50—57. — 1

1 Gen. 4. 9. — 1

3 Péld. 18.19. — is Mt. 5. 15. — i* Mk. 9. 58-40. — i

B Mk. 5—19. — 16 Lk. 8. 1—5.