Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1937

— 8 — 7. Erkölcstan és erkölcsi rend. Az igaz és tisztán megőrzött istenhiten nyugszik az emberiség erkölcsössége. Minden arra irányuló kísérlet, hogy az erkölcstant és az erkölcsi rendet a hit sziklatalajáról levegyék és emberi szabályok futóhomokjára építsék, előbb-utóbb erkölcsi pusztulásba viszi az egyént és a közösségeket. Az esztelen, aki szívében mondja, nincs Isten, romlott és utálatos lett törekvéseiben,

1 vag}ds az erkölcsi romlottság útjain jár. Ma megsokasodott az esztelenek száma, akik az erkölcsöt és a vallást különválasztani akarják. Nem látják, vagy nem akarják látni, hogy a felekezetiség, azaz a tiszta és világosan fogalmazott kereszténység száműzése az oktatásból, a nevelésből, a társadalmi és közéleti tevékenységből a lelki elszegényedés és elsorvadás felé egyengeti az utat. Sem az állam karhatalma, sem a csupán földi eszmények, bármilyen nemesek és fönkeltek is egyébként, nem tudják az isten- és a krisztushitből fakadó mély és döntő hatásokat tartósan pótolni. Ha a közjóért a legnagyobb áldozatokra, a saját kicsi énjük föláldozására hivatottakat megfosztjuk attól az erkölcsi tartaléktőkétől, amelyet az örök isteni valóságból, a minden jó megjutalmazójában és minden gonosz büntetőjében való hitből gyűjtöttek : akkor megszámlálhatatlanul sokaknál az eredmény nem a kötelesség vállalása, hanem annak kerülése lesz. Az Isten tíz parancsainak, valamint az Egyház parancsainak —- azaz az evangéliumi törvények végrehajtási utasításainak lelkiismeretes betartása mindenki számára páratlan iskolája a tervszerű önnevelésnek, az erkölcsi edzésnek és a jellemalakításnak. Olyan iskola, amely sokat követel, de nem túlsókat. A jóságos Isten mint törvényhozó kötelez, de kegyelmével megadja az erőt a teljesítéshez. Ilyen hatályosan működő erkölcsnemesítő erőket parlagon hagyni és előlük az utat a népnevelés területeire tudatosan elzárni annyit tesz, mint felelőtlenül a népközösség vallási elsorvadását elősegíteni. Az erkölcstan kiszolgáltatása alanyi és a koráramlatok szerint változó emberi véleményeknek, s szándékos bele nem kapcsolása az örökkévaló Isten szent akaratába, azaz az ő parancsaiba, kaput nyit a bomlasztó erőknek. Ha megkezdjük a tételes erkölcs1 Zsolt. 13, l. tannak a lelkiismeretek képzésére, minden életnyilvánulás és rendszabály megnemesítésére hivatott örök irányelveinek föladását, akkor vétkezünk a nép jövője ellen, mert ennek a bűnnek keserű gyümölcseit az eljövendő nemzedékek fogják megízlelni. 15. A természetjog elismerése. A végzetes korszellem az erkölcstanon kívül a jogélet és jogszolgáltatás alapvetését is elválasztani igyekszik az istenhittől és a kinyilatkoztatott isteni törvényektől. Leginkább az úgynevezett természetjogra gondolunk itt, amelyet az Isten ujja az emberi szívek tábláira írt,

1 ahonnan az egészséges, bűntől és szenvedélytől el nem homályosult emberi értelem leolvashatja. Ennek a természetjognak törvényei alapján bármely emberi törvényhozótól eredő tételes törvények erkölcsi tartalma, ennélfogva a törvényhozói jogosultság, valamint a lelkiismeretet kötelező erő is fölülbírálható. Emberi törvények, ha a természetjoggal kiegyenlíthetetlen ellentétben állnak, születési hibában szenvednek, amelyet semmiféle kényszereszköz, vagy külső hatalmaskodás jóvá nem tehet. Ezzel az értékmérővel kell megvizsgálni ezt a jogelvet : Jog az, ami a népnek használ. Lehet ugyan azt helyesen is értelmezni, ha hozzá tesszük, hogy az erkölcsi rossz soha sem válik a nép javára. Mégis már a régi pogányok fölismerték, hogy a jogelv akkor igazán helyes, ha megfordítva így hangzik : «Semmi sem hasznos, ami erkölcsileg nem jó ; és semmi sem azért erkölcsös, mert hasznos; hanem minden azért hasznos, mert erkölcsileg jó».

2 Ettől az erkölcsi szabálytól függetlenül a hasznossági elv nemzetközi viszonylatban állandó háborúra vezetne a nemzetek közt. Viszont az államok beléletében a hasznossági és jogi szempontokat összezavarná és nem venné figyelembe, hogy az embernek vannak Istentől nyert személyes jogai, amelyeket a közösség tőle el nem vonhat olyan beavatkozásokkal, amelyek a személyes jogok tagadását, eltörlését, vagy használati tilalmát célozzák. Már pedig, ha a személyes jogokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor megfeledkezünk arról, hogy a közjó fogalmát, valamint a közösség célját végeredményben az emberi természetből vezetjük le 1 Róm. 2, 14 . . . 2 Cicero : De officis 3, 30.