Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1935

Index

— 15 — séges nekik, hogy elmélyedhessenek a hitigazságokban, hanem azért is, mert ez fölfegyverzi őket bármiféle modern téves elméletekkel szemben, eszüket kellően kifinomítja a különbségtételre igazság és tévedés közt, s mindennemű kérdés megfejtéséhez, vagy más tudományokban való eligazodáshoz szükséges olyan elmeélet és tisztánlátást biztosít, amely messze meghaladja másokét, akik e bölcseleti képzés híján vannak, ha egyébként kiváló is a tudományos készültségük. Egyes országokban vagy vidékeken az egyházmegyék kicsisége, a növendékek csekély száma, az anyagi eszközök vagy az alkalmas elüljárók hiánya talán nem engedi meg, hogy minden egyes egyházmegyének külön az egyházi törvénykönyvben foglalt

1 törvények és más egyházi előírások értelmében jól fölszerelt szemináriuma legyen. Ilyenkor nagyon kívánatos, hogy annak a vidéknek püspökei egymást testvériesen kisegítsék és erőiket egyesítsék, teljesen megfelelő központi papnövelde létesítésére. Az ilyen központosítás nagy előnyei bő kárpótlást nyújtanak a cél érdekében hozott áldozatokért, többi közt a püspök szívének annyira fájdalmas áldozatért is, hogy növendékei időnkint hosszú időre távol vannak a pásztortól, aki személyesen szeretné a maga lelki buzgóságát jövendő munkatársaiba önteni, és távol vannak a helytől, amely jövő munkaterületük lesz. Mert amikor a püspök visszakapja növendékeit, azoknak nagyobb a képzettségük és gazdagabb a lelki hozományuk, amelynek bőségéből nagyobb hasznára lesznek egyházmegyéjüknek és a híveknek. Azért Mi az ilyen vállalkozásokat mindig helyeseltük és támogattuk, sőt adott alkalommal ajánlottuk és javasoltuk is. A Magunk részéről is — mint jól tudjátok — már sok központi papnöveldét építettünk, bővítettünk, vagy megfelelően helyreállítottunk — nehéz gondokkal és súlyos anyagi áldozatokkal — azokon a helyeken, ahol nagyon szükségesek voltak. S Isten segítségével a jövőben is egyik legfőbb gondunk lesz folytatni ezt a művet, amelyet az Egyház javára annyira fontosnak tartunk. A papjelöltek megválogatása. Aránylag csekély eredménnyel járna a leglendületesebb erőfeszítés is a papjelötek megnevelésében, ha nem történnék kellő gonddal 1 C. J. C. tit. 21. cc. 1352—1371. azoknak megválogatása, akik miatt a papnöveldék vannak. Ebben a kiválasztásban közreműködni tartoznak mindazok, akik a papképzésben résztvesznek : az elülj árók, lelkiigazgatók, gyóntatok — mindnyájan teljes lélekkel, de saját hivatásuk határai és korlátai közt. Amint az Istentől nyert hivatást a növendékekben minden erővel ápolni és szilárdítani kötelesek, ugyan olyan éberséggel tartoznak azokat kellő időben a papirendtől távoltartani, akiket a papi hivatásra alkalmatlanoknak és méltatlanoknak találnak. S nagyon is kívánatos, hogy az eltávolítás minél előbb történjék, mert e téren a hosszú fontolgatás és várakozás bizony súlyos hiba és nagy kár. De bármily ok miatt is történt a halogatás, a hibát azonnal jóvá kell tenni, mihelyt azt észreveszik, emberi tekintetek és a hamis irgalmasság félretételével, mert ez valóságos kegyetlenség volna az egyházzal szemben, amely alkalmatlan és méltatlan szolgát kapna, valamint magával az ifjúval szemben is, aki pályát tévesztve, az örök üdvösség kockázatával önmagának és másoknak ártalmára volna. Az okos és éber szemináriumi elüljáró, aki a reábízott ifjakat egyénenként gondosan figyeli, azoknak tehetségeit és hajlamait alaposan tanulmányozza, különös nehézség nélkül észreveszi, kinek van égi hivatása a papságra. A papi hivatás vagy a papi szolgálatra való hajlamosság— mint jól tudjátok, Tisztelendő Testvérek — nem annyira a lelkiismeret belső szózatán vagy érzelmi hangulatokon alapszik, amelyek sokszor egészen hiányoznak, hanem inkább a papságra törekvő őszinte és nyilt szándékon, ha ez azokkal a testi és lelki adottságokkal párosul, amelyek a papi szolgálatra való alkalmasságnak előfeltételei. Aki a szent papirendet azzal az önzetlen nemes szándékkal kívánja, hogy önmagát Isten szolgálatára és a hívek üdvösségére áldozza, azonkívül józan jámborságot, romlatlan tisztaságot és megfelelő tanultságot mutat vagy legalább is arra törekszik, annak nyilvánvalóan hivatása van az Istentől a papságra. Aki azonban csak rövidlátó szüleinek erőltetésére azért akarja a papi állást elnyerni, mert földi javakat, előnyöket és kiváltságokat remél tőle, ami inkább a múltban volt általánosabb eset; aki a fegyelmet és az engedelmességet nehezen szokja, a jámborságra kevésbbé hajlamos, nem szereti a munkát és nem érdeklődik a lelkek üdvössége iránt; aki az érzékiség iránt fogékony