Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1935

Index

— 16 — és hosszú tapasztalatban nem mutatja képességét az ellenállásra ; aki végül a tanulásban oly gyönge előmenetelt tesz, hogy nem nyújt kellő reményt a tanulmányok elégséges sikerrel való elvégzéséhez : az nem született arra és nem alkalmas rá, hogy a szent papi rendet fölvegye. Ha az ilyenek a szemináriumból kellő időben el nem bocsáttatnak, az idő haladásával mindig nehezebben fognak onnan kivonulni s talán isteni hivatás és becsületes szándék nélkül mégis vállalják a papirendnek súlyos kötelességeit. Fontolják meg jól a papnöveldei elöljárók, a lelkiigazgatók és a gyóntatok, mekkora lelki veszedelemért vállalják a felelősséget Isten, az Egyház és az illető ifjú előtt, ha a maguk részéről idején meg nem teszik a kötelességüket, hogy ilyen hibák meg ne történhessenek. S ha azt mondjuk, hogy a lelkiigazgatók és a gyóntatok is viselik hivataluknál fogva a felelősséget a lelki kárért, azt úgy kell érteni, hogy ők ugyan a külső fórumban és nyilvánosan nem léphetnek föl, ami nekik lelki tisztüknél vagy éppen a gyónási titok miatt föltétlenül tilos, de az egyes ifjak lelkére hathatnak és őket lelkileg úgy kormányozhatják, amint azt az egyeseknek örök üdvössége követeli. Ugyanazért ők igyekezzenek az alkalmatlan és méltatlan növendékeket tisztük korlátai közt idejekorán a szemináriumból eltanácsolni, különösen, ha a külső elöljárók a kötelességüket vagy egyáltalán nem, vagy lanyhán és nem eléggé erélyesen teljesítik. S ebben a tárgyban kövessék mindig a valószínűbb véleményt, ami végeredményben a növendékeknek jobban kedvez, mert eltéríti őket arról az útról, amelyen az örök kárhozatba rohanhatnak. Ha néha nem lehet eléggé világos álláspontra jutni, akkor is használják föl a tisztükből s a növendékek iránt táplált atyai szeretetből fakadó tekintélyüket, hogy azokat a növendékeket az önkéntes kilépésre rávegyék, akiknél nem egészen megfelelő lelkületet tapasztalnak. A gyóntatok véssék a lelkükbe, amit Liguori Szent Alfonz hasonló ügyben tanít: «A gyóntató rendszerint akkor szolgálja a legjobban a gyónók lelki érdekét, amikor szigorúbban bánik velük, s ellenkezőleg akkor kemény velük szemben, amikor gyöngének bizonyul. Villanovai Szent Tamás a kelleténél enyhébb gyóntatókat kegyetlenül kegyeseknek nevezte. Az ilyen szeretet ellenkezik a valódi szeretettel)).

1 1 S. Alf. M. de Liqouri, Opere asc. vol. III. ed. Marietti. 1847. pag. 122. A pUspökök kötelessége. Egészen világos, hogy ebben is a felelősség első sorban a püspökre hárul, akinek az egyházjogi törvény megparancsolja, hogy «a szent rendeket senkinek ne adja föl, mielőtt annak kánoni alkalmasságáról tárgyi bizonyítékok alapján erkölcsi bizonyosságot nem szerzett; különben nemcsak súlyosan vétkezik, hanem kiteszi magát idegen bűnökben a bűnrészesség veszedelmének)).

1 Ez az egyházi törvény tulajdonképpen megismételi Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt intelmét: «Kezedet elhamarkodva föl ne tedd senkire, hogy ne legyen részed idegen bűnökben».

2 «Mit tesz a kezeket elhamarkodva föltenni, — magyarázza Nagy Szent Leo pápaelődünk — ha nem az érettség kora előtt, kellő kivizsgálás előtt, az engedelmesség kipróbálása előtt, a fegyelmezettség megtapasztalása előtt a papi rendet föladni olyanoknak, akik alkalmasoknak nem bizonyultak. S mit tesz idegen bűnökben részesnek lenni, ha nem azt, hogy a szentelő olyanná válik, amilyen a fölszenteltetésre érdemtelen?))

3 Aranyszájú Szent János a püspököt megszólítva ezt mondja : «Az ő mult és jövő bűneiért te is lakolsz, aki neki a méltóságot megadtad.))

4 Ez a komoly mondat — Tisztelendő Testvérek — erősen kihangsúlyozza azt a félelmetes felelősséget, amelyből a kiváló milánói püspök — Borromei Szent Károly — elijedve mondta : «Ebben a tárgyban a legcsekélyebb gondatlanság is súlyos bűnt háríthat rám.»

5 Azért fogadjátok meg Aranyszájú Szent János üdvös intelmét: «Nem az első próba után, nem is a második és a harmadik után, hanem miután mindenre kiterjedő és alapos vizsgálatot tartottál, akkor tedd föl a kezedet.»

6 Az óvatosság szükségessége elsősorban a jelöltek életszentségére vonatkozik. Liguori Szent Alfonz a kiválóan jámbor püspök és egyháztanító tanusága szerint : «Nem elégséges, hogy a püspök semmi rosszat nem tud a szentelendőről, hanem biztosnak kell lenni annak tényleges jósága felől.»

7 1 C. J. C. can. 973. 3. 2 I Tim. 5, 22. 3 S. Leo Magnus Epist. 12. Migne. P. L. 54, 647. 4 S. Jo. Chrysost. Hom. 16. in Tim. Migne P. G. 62, 587. 5 S. Carol. Borrom. Hom. ad ordinandos die 1. junii 1577. edit. Bl. Ambros. Mediolani 1747. t. 4. pag. 270. 6 S. Jo. Chrysost. Hom. 16. in Tim. Migne P. G. 62, 587. ' S. Alph. M. de signori, Theol. mor. ad Sacrani. Ord. n. 803.