Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1934

Index

- 15 — magukban sohasem képesek betölteni, megnyugtatni az emberi szivei. Ezen a szűk emberi életen azaz világon túl kell tehát egy másik világnak is lenni, melyben a földi lét minden nagy hiánya ki fog egészülni s minden fonoksága ki fog javíttatni. Ezt hirdeti maga a Teremtő, mikor tudtul adja, hogy ő nemcsak a földet alkotta, hanem az eget is, mely az ő székhelye^fhint ezt egyebek közt Izaiás prófétánál mondja: „Ezeket mondja az Úr Isten, az egek teremtője és a földnek és amik abból teremnek, fenntartója . . Ezt hirdeti azonban akkor is, mikor a jót örök jutalommal, a nagy bűnöst pedig örök büntetéssel igéri ellátni. Ismeritek szent Pál apostolnak fenséges szavait, melyekben e jutalomról így szól: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív felfogni nem képes, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik . . emlékeztek az Úr Jézus ama szavára is, mikor azt mondotta: „Aki Alyám akaratát cselekszi, aki a mennyben van, az megy be a mennyek országába."^ Ámde bizonyára fületekbe csengnek azok a szavak is, melyekben az Üdvözítő a nagy bűnök örök büntetését állította elénk : „Távozzatok tőlem átkozottak az örök tűzre, mely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett."

9 Krisztus szava szerint, s a Szentírás ezer helye szerint van tehát túlvilág. Ez! vallja azonban maga az egyház is, mely ezt a tanítást hitünk egyik főtétele gyanánt hirdette mindenkor. Alig van igazság, mely gyakrabban, erősebben lenne hangsúlyozva, mint az örök élet, s ennek két válfaja az emberek érdemei szerint. De ezt bizonyítja az ember esze is. Az ember szerepe a földi élettel nem nyer befejezést. A jó, amit annyi áldozattal, könnyel és munkával itt a földön művelt, jutalmat követel, a rossz pedig, amit a nagy bűnös — istent s embert megvetve — elkövet, nem maradhat büntetés, megtorlás és s

zank

ció nélkül.' Kell tehát egy más világnak lenni, ahol Isten mindenkivel — csalhatatlan igazsága szerint — örökre leszámol. Az örök életben ezen okok miatt ép úgy hisznek a művelt emberek, miként az őserdők elmaradt vadai. A halhatatlanság olthatatlan vágya csendül ki az ember legfőbb tetteiből. Élni akar mások jó hírében, övéi szivében, a jó tettek, a nagy alkotások nemes emlékében. Éz a vágy ihlette, avagy hozta létre a hosszú Időkre szóló alkotások hatalmas tömegét. Hisz a fáraók is ezt az ő vágyukat építették kőbe, mikor a sivatag kietlen határán évezredek viharával dacoló piramis-erdőket emeltettek sirul, melyek ma is állnak. Mikor az enyészet sötétlő 5 Iz. 42, 5. i Kor. I. 2, 9. Máté 7, 21. 9 Máté 25, 41. árnyéka szemeinkre borul, még a halál percében is az élet himnuszát zengi a természet és az ember szíve. . És ozt a tanítást, ezt az igazságot igyekszik támadni, igyekszik tagadni, az a földönkuszó és^ modern irányzat, mely az embert, kit az élet ezer nehézsége úgy is a földre sújt, a sárba taszítja. Ahelyett, hogy gondozotlját a foiytó hínárból magasra emelné, tisztulni, repülni, szállni segítené, mélyebbre süllyeszti. Ahelyett, hogy azt a szűk látókört, mely bennünket íítfog, kilyebb tágítaná és az örök halmok és a nagy mélységek felé irányozná, még szűkebbre húzza... Ahelyett, hogy a földi életnek sovány örömeit megnemesítené az örök életnek tündöklő fényével, kiolt minden magasabb fényforrást, hogy a vak áldozat annál biztosabban kövesse a pórázt, amelyen vezeti. Ez a harc a magasabb életrend, a több világosság és az igaz boldogság ellen szól. Ez oly csillag-oltás, amely sötétséget, keserves elfajzást és bomlást produkál. Ez. a mai idők második csapása, gyászos hulla-foltja, harc az ember túlvilága ellen, hogy jelen sorsából, gyászos nyomorából fel ne emelkedjék. III. A pusztuló világ legnagyobb hibája, hogy buta gőgjében, elkapatott rövidlátásában Istent is tagadja. Hiába szól maga az Úr Isten : „Én vagyok a Te Urad Istened ... idegen isteneid ne legyenek én előttem."

1

0 Hiába hirdetik ugyanezt az igazságot az ég angyalai és a nagy próféták. Hiába szól a bölcs, a zsoltáros és az Üdvözítő. Hiába támadt fel évezredek hoszszú történelme, hogy ugyanezt mondja. Hiába szól a józan bölcselet, az igaz belátás, minden nemes érzés, amely mindnyájunkat Isten felé emel. Egyre több ember lesz, aki, mert az Istent nem látja, nem érti, nem tudja elérni, vagy mert törvényeit nem akarja tűrni, sőt magát a gondolatot is nyűgnek tekinti, tagadja az Istent. „Mondá az esztelen szivében: nincs Isten,"

11 pedig „az esztelen és az értelmetlen" egyformán elvesznek. A nagy korlátoltság, a súlyos szenvedés, vagy a világ túlzott kedvezése máskor is elvelte bizonyos emberek hitét, belátását. Ma azonban milliós tömegek vesztették el. vagy dobták el a biztos iránytűt, amit az Isten-hit jelent az embernek. Az emberi társadalom olyan mint egy megriadt hangyaboly. Az eszmékben képtelen zűrzavar, az erkölcsök terén pogány nihilizmus, a gazdaság, a termelés, az ipar, a kereskedés, a népi közélet és a társadalmi összefogás körül olyan káosz dühöng, hogy sokan a legrosszabbtól félnek. 1

0 Ex. 20. 2. 3. » Zsolt. 13, 1. Harc az Isten ellen.