Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1934

Index

- 16 — Sőt ma az sem elég, hogy sokan letörve ! elvesztik a szükséges egyensúlyt és szinte maguktól beleesnek a vad meghasonlás sötét örvényébe^ ma már ezt a meghasonlást, ezt a belső lelki felfordulást tudatosan, szervezetten és a nyers erőszak minden fegyverével bele szuggerálják, bele kényszerítik milliók és milliók lelkébe. Gondoljunk csak Szovjetoroszország szenvedő népére. Az elnyomott 10 és 20 milliók szánalmas hadára, avagy mindazokra, akik a vörös rém istentelen csatlósait népünkhöz eresztik, s igen könnyen ugyanannak hálójába esnek. Pedig mindenkinek tudnia kellene, hogy a világ Isten nélkül előbb-utóbb teljesen elzüllik. Isten nélkül ugyanis nincsen hit. Hit nélkül nincs erkölcs. Erkölcs nélkül nincs rend és nyugalom. S ha ezek megszűnnek, akkor fejetlenség, gyászos felfordulás és harc következik : mindenkinek harca mindenki más ellen. Ezt látjuk manapság a világ sok táján. Ezt hirdeti az a sok forrongás, háború, lázadás, amiről olvasunk. Ezt dörgik az ágyúk a szomszéd országban, ahol éppen az istentelenek akarták feldúlni a polgári társadalom minden tartalékát. Hogy a világ Isten nélkül egy végzetes katasztrófa lejtőjére csúszott, ezt főleg manapság minden ember érzi. Azt azonban igen sokan még ma sem látják be, hogy az a harc, melyet a gonoszok Isten ellen vívnak, hogy Őt a világból — dőre képzelettel —- teljesen kizárják, előbb-utóbb minden ember egyéni javát is össze fogja zúzni. Lelki összhang ilyeneknél nincsen. Arról tehát nem is kell beszélnünk. Ám a nyers erő sem tarhat náluk soká, mert minden erőszak, mely másokat letörni igyekszik, természetszerűen ellenállást vált ki, mely annál nagyobb lesz s annál végzetesebb pusztítást idéz fel, minél tovább tartott maga az erőszak. Azok a fegyverek, melyeket az esztelen gonoszság Isten ellen -az—ég - ellen emel, azokat sebzik meg, akik fölemelték és azokat pusztítják el, akik megrögzötten tovább szorongatják. „'Miért agyarkodnak ... az Úr ellen,"

12 kérdi a zsoltáros, hisz „a mennyben lakó kineveti őket."

1?Igen ! Isten megengedi, hogy az ember, akit Ő teremtett, fellázadjon Ura, Teremtője, Kormányzója ellen, de azt nem engedi, hogy buta gőgjében képzelt célját tényleg el is érje és Őt kirekessze saját országából. Szomorú azonban, hogy akad teremtés, aki Istenének hosszú türelmével gonoszul viszszaél és úgy viselkedik, mintha kölcsönkapott szerény giráiról sohasem tartoznék neki el1

2 Zsolt. 2. 1, 3. » Zsolt. 2, 4. számolni. Ezért írta már annak idején sz. Pál apostol is : „Mid van, amit nem kaptál ? ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel vele ?"

1

4 És mégis azt látjuk, hogy azoknak száma, akik lélek, hit és Isten nélkül járják a világot, gyászosan növekszik, s miattuk a társadalom huilafoltos arca mindjobban eltorzul. A mélységből kiált tehát szavunk olyan orvosságért, mely a beteg társadalmat talpraállíthatja. * * * A vergődő emberiség, mely a mai rettenetes testi-lelki nyomort maga idézte fel, saját gyarló erejével megpróbált már mindent, hogy szörnyű bajából kiemelkedhessek, de minden kísérlet nemcsak meddő maradt, hanem még mélyebbre szántotta a nyomort. Nem segített a sok új szerződés, a sok tanácskozás, a számtalan vita, a sok új találmány. Nem használt a tudomány, művészet, telefon, rádió és a diplomaták semmi cselszövése. Az emberi társadalom halálosan beteg és önmagán nem tud segíteni. Nézzünk tehát körül, hogy a halálos kór igazi orvosát végre megtaláljuk. Nem kell messze mennünk! Krisztus szava ma is oly élénken csendül füleinkbe, mint mikor elhangzott: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és terhelve vagytok és én megenyhítlek titeket."

1

5 Kiáltsunk hát hozzá, mint az apostolok, mikor az Úr a haragos tenger hullámai között csónakjukban aludt: „Uram segíts, különben elveszünk."

1

6 A hullámok ma már mindnyájunkat egyformán csapdosnak. Hívek és pásztorok, elöljárók, alattvalók, erősek és gyengék egyformán szenvedünk. Egyformán szakad fel mindnyájunk szívéből a kérő fohász is : „Uram segíts, különben elveszünk." De hozzád kiáltunk, mint egykor a csüggedő betegek, akik hallva átkelésed hírét, odamentek, vagy inkább vonszolták—vitették magukat, ahol Téged látni, vagy ruhádat érinteni hitték és remélték. S ott a szegény vakkal így szólottak hozzád: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam."

1

7 A Szentírás pedig megemlíti róluk: „Akárhová méne, ... az utcákra tették a betegeket és kérték őt, hogy ruhájának legalább a szegélyét érinthessék, és valahányan illették őt, meg is gyógyulának."

1

8 Mi is mindannyian fáradtak, betegek, összetörtek vagyunk. Közülünk is számtalant fojtogat a testi nyavalya, a nyomor, az inség és a jövő verítékes gondja. Tétovázó, nehéz félelmünkben Rád emeljük tehát könnyes szemeinket és bízva könyörgünk: " Kor. I. 4, 7. '5 Máté 15, 28. 1

6 Máté 8, 25. 1

7 Lukács 18, 38. « Márk 6, 56. Az isteni orvos. > -i 4