Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1932

Index

_ 4 megdicsérte a vállalkozást és a zsinaton való elnöklésre kiválasztotta és megnevezte követeit : Cyrill pátriárkát, Arkádius és Projectus püspököket és Fülöp áldozópapot. Ezzel a viselkedésével a római főpap az ügyet nem úgy bízta a zsinatra, mintha az még elbírálva nem volna, hanem igenis jelezte, hogy minden érvényben marad, «amit mi benne már határoztunk))

1 s a zsinati atyáknak az általa meghozott ítélet végrehajtását hagyta meg, hogy azok a lehetőség szerint — kölcsönös tanácskozásokkal és az Istent kérlelő imádsággal igyekezzenek a tévelygő konstantinápolyi püspököt a hit egységére visszatéríteni. Cyrillnek, aki követendő magatartása felől kérdést intézett a pápához, «vajjon a szent zsinat visszafogadja-e a püspököt, ha hirdetett tanait visszavonja, vagy pedig érvényben marad-e az ítélet, miután a nyilatkozásra engedélyezett határidő már lejárt», Celesztinus azt válaszolja : ((Szentségednek és vele együtt a zsinatra egybegyűlt tisztelendő testvéreknek az legyen a föladatuk, hogy az egyházban támadt zavarok megszűnjenek s megértessék, hogy az óhajtott javulás esetén az ügy Isten segítségével befejezést nyer. Nem mondjuk, hogy a zsinaton részt nem veszünk, mert nem is lehetünk távol azoktól, akikkel a hit egysége egybefűz, bárhol is legyünk . . . Jelen leszünk, mert arra gondolunk, amit ott mindnyájunk ügyében tárgyalnak ; lélekben veletek dolgozunk, bár testben nem láthattok. Keresem a katholikus békét, a veszni indulónak léleküdvét, ha ugyan bevallja a betegségét. Azért mondjuk ezeket, hogy a javulásra készséget tanúsítónak esetleg ne hiányozzunk . . . Tapasztalja meg, hogy a mi lábaink nem gyorsak a vérontásra s lássa be, hogy fölajánlottuk neki az orvoslást)).

2 Péter primátusa. Bár Celesztinus szavai atyai szeretetet mutatnak s világosan bizonyítják a pápának azt a legfőbb óhaját, hogy az igaz hit fénye megvilágosítsa az elvakult szemeket és a tévelygők megtérésén örvendhessen az egyház, Efezusba utazó követeinek adott utasításai mégis tanúságot tesznek arról a gondjáról is, hogy a római szék Istentől nyert jogai megvédessenek. Egyebek közt meghagyja : «Az Apostoli Szék tekintélyének megőrzését parancsoljuk, mert a nektek adott utasítások is úgy szólnak, hogy a gyűlésen jelen lenni tartoztok, de 1 Mansi u. o. IV. 1287. 2 Mansi u. o. IV. 1292. ha vitára kerül a sor, nektek a vélemények fölött ítéletet kell mondani s nem vitába bocsátkozni)).

1 Úgyis viselkedtek a követek, még pedig a szent zsinat atyáinak helyeslése mellett. A pápa fenntemlített utasításait bátran és hűségesen követték. Mikor Efezusba érkeztek, a zsinat első tárgyalása már véget ért. Azért ők az első gyűlés határozatait maguk elé rendelték, hogy azokat az Apostoli Szék nevében megerősítsék és jóváhagyják. ((Kérjük, hogy közöljétek velünk, amit a szent zsinat megérkezésünk előtt határozott, hogy azt Szentatyánk és ennek a szent gyülekezetnek szándéka szerint mi is megerősítsük.))

2 S Fülöp áldozópap az egyetemes zsinat előtt a római egyház elsőbbségéről azt a nevezetes nyilatkozatot tette, amelyet a vatikáni zsinat Pastor Aeternus

3 kezdetű dogmatikus határozatába fölvett : «Nem kétséges s minden időben közismert volt, hogy Szent Péter, az apostolok fejedelme és feje, a hit oszlopa, a katholikus egyház alapja, az Úr Jézus Krisztusból az emberi nem Üdvözítőjétől és Megváltójától az ország kulcsait kapta, a bűnöket oldó és megkötő hatalmat nyert : s ez a Péter az ő utódaiban most is s a jövőben is él és hatalmát gyakorolja.))

4 Kell-e ennél világosabb beszéd? S vájjon az egyetemes zsinat atyái szembeszálltak-e Celesztinus és az ő követei jogigényeivel, vagy bármi módon tiltakoztak-e? Szó sincs róla. Ellenkezőleg, a ránk maradt okmányok világosan bizonyítják föltétlen engedelmességüket és tiszteletüket. Mikor a zsinati tárgyalások második szakában a pápai követek Celesztinus levelét olvasták, amely a többi közt ezt is mondja : «Atyai gondviselésünk folytán elküldöttük szent testvéreinket és paptársainkat, akik velünk éreznek és kipróbált férfiak, Arkadius és Projectus püspököket és Fülöp papunkat, hogy a tárgyalásokon jelen legyenek és a mi korábbi határozatainkat végrehajtsák. Bizonyosak vagyunk felőle, hogy ti, szentatyák, teljes megértést tanúsítotok irántuk» . . ,

5 A zsinati atyák távolról sem kifogásolták a legfőbb bírói hatalom öntudatából fakadt ezen ítéletet, hanem egyhangúlag dicsérték s a római főpapot hangos magasztalásokkal üdvözölték : «Ez az igazságos ítélet ! Celesztinusnak — az új Szent Pálnak, Cyrillnek — az új Szent Pálnak, Celesztinusnak, a hit őrének, a zsinattal egyetértő Celesztinusnak hálát ad az 1 Mansi u. o. IV. 556. 2 Mansi u. o. IV. 1290. 3 Conc. Vat. sess. IV. cap. 2. 4 Mansi u. o. IV. 1295. 5 Mansi u. o. IV. 1287.