Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1932

Index

hit- és erkölcs dolgában Istentől nyert legfőbb és legteljesebb, senkitől nem korlátozott joghatósága van az összes és az egyes keresztény hívek fölött. I. Az egyetemes zsinat emlékének felidézése. Hogy a tárgyalásban rendszeresen haladjunk, elülj áróban tegyük Magunkévá a nemzetek apostolának mondását és intelmét az efezusiakhoz : «Jussunk el mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, férfiúi tökéletességre, olyan életkorra, melynek mértéke Krisztus teljessége ; hogy ne legyünk már ingatag gyermekek és ne vessen minket ide-oda a tanítás bármely szélfúvása emberi megtévesztéssel és tévedésbe ejtő álnoksággal. Ellenkezőleg járjunk az igazság útján szeretetben s mindenképen növekedjünk Őhozzá, Krisztushoz, aki a fej és akitől van az egész testnek az egybeerősítése és egybekötése minden összekötő íz közreműködésével minden egyes tagra kimért tevékenységben. így történik azután a testnek növekedése a maga épülésére a szeretetben*).

1 Amint az efezusi zsinati atyák az apostol intelmeit csodálatos lelki egységben követték, úgy fogadja meg azokat mindenki kivétel nélkül, iparkodjék azokat minden előítélet legyőzésével teljesíteni, mintha az apostol egyenesen hozzája intézte volna. Általában ismeretes, hogy az egész vitának fölidézője Nesztórius volt. Nem ő maga találta föl és alakította ki az új tant, mert azt Theodorus Mopsuestenus püspöktől vette át. Csak bővebben kifejtette s mivel kiváló szótehetsége volt, szóvirágokkal fölékesítette, valami újszerű mezbe öltöztette s úgy tanította és teljes erővel terjesztette. Germanicia nevű sziriai városban született. Mint ifjú Antiochiába ment, hogy ott az egyházi és világi tudományban művelődjék. Az akkor híres városban először szerzetbe lépett, de könnyelműbb természete miatt azután a szerzetből távozott és világi pap lett. Szónoki tisztében inkább az emberek tetszését kereste, mint az Isten dicsőségét. Ékesszólásának híre messze elterjedt, úgy hogy Konstantinápolyba hívták, ahol akkor a püspöki szék üresedésben volt s az összes hívek hangos kívánságára püspöki méltóságra emelték. Az előkelő püspöki széken nemcsak nem tartózkodott fölforgató tanától, hanem annál nagyobb tekintéllyel és vakmerőséggel hirdette és terjesztette. 1 Ef. 4, 13—16. Nesztórius tévtana. Nagyobb világosság kedvéért hasznosnak véljük a Nesztórius-féle eretnekség legfőbb tantételeit röviden érinteni. A fölfuvalkodott ember szerint két teljes személy, az Űr Jézus emberi és az Ige isteni személye, külsőleg egy közösségben találkozik, amelyet prosopori-nak nevezett. A két természetnek titokzatos és lényegi egyesülését, melyet személyes egyesülésnek (unió hypostatica) nevezünk, tagadta s azt tanította, hogy az Isten egyszülött Igéje nem lett emberré, hanem az emberi testben csak bennlakott, akaratával és működő erejével volt jelen. Azért Krisztus csak istenhordozó (theophoros), nem Isten, majdnem úgy, mint a próféták és a szentek, akik a nekik adott isteni kegyelem miatt szintén istenhordozóknak mondhatók. Nesztóriusnak téves tanítása értelmében két személyt kellett Krisztusban megkülönböztetni, az istenit és az emberit. Amiből pedig szükségszerűen következett, hogy a boldogságos Szűz nem valóságos Istenanya (theotokos), hanem csak Krisztusnak mint embernek anyja, azaz christotokos, vagy legfölebb theodochos, azaz az Istent befogadó.

1 Mivel a kárhozatos tételeket már nem mint magánember titkon és homályosan hirdette, hanem mint a konstantinápolyi széknek püspöke tanította, azok különösen a keleti egyházban nagyon megzavarták a lelkeket. A Nesztórius-féle tévtan ellenfelei közt, akik a keleti birodalom fővárosában is számosan találkoztak, az első hely kétségen kívül szent Cyrillt, az alexandriai pátriárkát, az egységes katholikus tan védőjét illeti meg. Ő — amint a konstantinápolyi püspök hamis tanáról értesült — úgy saját hívei előtt buzgón védelmezte a helyes tant, mint Nesztóriuslioz írott levélben őt testvéri szeretettel a katholikus igazsághoz visszatéríteni igyekezett, mert nemcsak saját nyájának, hanem a tévelygő testvéreknek is gondját viselte. Miután azonban a szeretet iparkodása Nesztórius konok makacsságán meghiusult, Cyrill, a római egyház tekintélyének kitűnő ismerője és bátor védelmezője, nem akart maga a nagyfontosságú kérdésben továbbhaladni és ítéletet hozni, mielőtt az Apostoli Szék ítéletét kikérte volna. Azért a «szentséges», «Isten előtt kedves Celesztinus atyának» hódoló levelet küldött, amelyben fiúi alázattal a többi közt ezeket írja : «Az egy1 Mansi: Conciliorum Amplissima Collectio. IV. c. 1007 ; Schwartz: Acta Conciliorum Oecumenicoruin, I. 5. p. 408.