Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1931

Index

— 34 — A jótékonyság angyala. vonzalmuk egymás iránt mély és bensőséges volt, de nem csupán a test ösztönéből táplálkozott, hanem lelkük kapcsolódása, összeforrása volt, amely Isten iránti szeretetüket és vallásosságukat még csak fokozta. Erzsébet Istenszeretete a házasélet alatt sem fogyatkozott meg, hanem erősbödött. Erzsébetről az ifjú hitvesről így ír az egyik krónikás: „Minő bensőséges szeretettel viseltetett Isten iránt, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy éjfélenkint felkelt ágyából és égi jegyeséhez Jézushoz fohászkodott, akit egész lelkéből szeretett." Csakugyan Erzsébet álmát megszakítva minden éjszaka fölkelt és imádkozott annak emlékére, hogy az Üdvözítő éjféltájt jött a világra az emberi nem megváltására. Testét szigorú fegyelem alatt tartotta, s ha a kor szokásához és fejedelmi méltóságához illően viselte is a díszes ruhát és ékes öltözetet, ha megjelent is a lakomákon és udvari ünnepségeken, szigorúan böjtölt és durva alsó ruha hordásától, sőt az ostorozástól sem riadt vissza. Ebből a korból jegyezte fel a legenda a rózsák csodáját Sz. Erzsébetről. Kötényében ennivalót vitt a szegényeknek s a várból lejövet találkozott ifjú hitvesével. Elpirult, mert szerette volna titokban tartani jótékonyságát. Férje kérdésére, mit rejteget kötényében, a Szentlélek sugallatára azt felelte, hogy rózsákat, s íme csodák csodája, a kötényben az ifjú legnagyobb bámulatára gyönyörű szép piros és fehér rózsák pompáztak, pedig nem volt rózsanyílás ideje. Az 1222-ik esztendőben született Erzsébetnek első gyermeke. Nagy volt a jámbor szülők öröme. Mihelyt Erzsébet felépült és járni tudott, elsőszülött gyermekét az eisenachi sz. Katalin templomba vitte, gyertyát gyújtott és gyermekét az oltárra helyezve imigyen imádkozott: „Jézus Krisztusom Neked s drága Anyádnak ajánlom föl testem magzatát. Te nekem adtad, én neked adom őt teljes szivemből. Könnyeimet ráhullatva csak azt kérem tőled, fogadd őt szolgáid közé és add rá áldásodat." Három dolgot nem nélkülözhetnek az emberek. Ezek a kenyér, az egészség és a remény. Aki magához akarja vonzani őket, s felemelni emberhez méltó életszínvonalra a tengődésből, kenyeret kell adnia kezükbe, meg kell gyógyítania őket s a szebb élet reményét kell ébresztenie szivükben. Ezt cselekedte földi életében az édes Üdvözítő és szent Erzsébet ezen javak osztogatásában közel jutott isteni Mesteréhez. Az ő kora, korának gazdasági és szociális viszonyai, a keresztesháborúk, a rossz években beköszöntő elemi csapások ép úgy I meghozták a szegénységet, szűkölködést, nyomorgást, mint századunk túlhajtott lelketlen kapitalizmusa. Az 1226-ik évben súlyos éhinség köszöntött be a tartományba. A szegények, éhezők csapatostól kóboroltak a vidéken s erdei gyökerekkel, esett állatok húsával táplálkoztak. Egész sereg ember elfáradva és elgyötörve a koplalástól holtan esett össze az utakon. Erzsébet Krisztusban testvérét látta minden emberben különösen a szenvedőkben és szegényekben. Nem a gazdasági viszonyok javulásától várt ölbetett kezekkel segítséget, hanem férje távollétében munkához látott s az inség szörnyű hónapjaiban naponta 900 szegényt látott el kenyérrel Wartburg várában. A fejedelmi kincstár 24.000 aranya elfogyott, a gabonával színültig telt fejedelmi magtárak kiürültek, de az éhezők hálával emelték szemüket az égre. Csodálatos, szinte korát meghaladó bölcseséggel azonban nemcsak alamizsnát osztott a szent asszony, hanem a nyár közeledtével sarlót adott a szegények kezébe, hogy dolgozzanak s a napi kenyeret verejtékes munkával igyekezzenek megérdemelni. Erzsébet hatásának a titka nemcsak az alamizsna nyújtásában rejlik, hanem a szegény, nyomorgó néposztályokhoz való leereszkedésben. A korában tapasztalt osztályellentétet, amely elválasztotta az urat a jobbágytól, a gazdagot a szegénytől, sikerült neki az evangéliumi szeretet gyakorlásával áthidalnia. Leereszkedett a szegényhez anélkül, hogy lealacsonyodott volna, ellenkezőleg leereszkedésével a szegényben az emberi és istenfiúi méltóság tudatát felkeltette. Szeretetében odáig ment Erzsébet, hogy a betegek, bélpoklosok ápolásától sem riadt viszsza. Nem hideg pénzt nyújtott, hanem az elkínzott, rongyokba takart emberben is meglátta Isten képét s a szívében lobogó istenszeretet melegét az emberi társadalom kitagadott fiaira is rásugározta. A wartburgi várból leszállt kunyhóikba, élelmet nyújtott nekik, megmosta fekélyes sebeiket. Különösen a bélpoklosokat gondozta szeretettel. Oly szépen tudott nekik beszélni a bélpoklosok nagy jótevőjéről Krisztusról s a jövendő boldogságról, hogy megvigasztalódva, Istennel, emberrel kibékülve viselték szörnyű sorsukat. A keserűséget, osztálygyűlötetet, melyet a szocializmus napjainkban végsőkig fokoz a szenvedő társadalmi osztályokban, Erzsébet a szeretet gyakorlásával megszüntette. Fényes példája ennek az a jelenet, amelyet róla életírói megörökítettek. Egy nagy sereg szűkölködőt megvendégelt a fejedelmi asszony s mikor