Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1931

Index

— 10 — lük szembeállítsuk az igaz katolikus tant, Jézus Krisztus egyházának és a Krisztus vérével megváltott lelkeknek sérthetetlen jogait. De az Előttünk sok helyről, mégpedig igen tekintélyes helyekről elhangzott megítélések, meglátások és tanácsok ellenére eddig mindig óvakodtunk a nyílt és kifejezett elítéléstől. Sőt a Magunk részéről még lehetségeseknek és pártolhatóknak tartottunk bizonyos kapcsolatokat és közreműködéseket, amelyek másoknak már megengedhetetleneknek látszottak. így jártunk el, mert úgy gondoltuk, vagy inkább csak óhajtottuk, hogy még mindig fennállhat az a lehetőség, hogy talán csak kevésbbé fontos elemeknek túlzott és szórványos állításaival és tetteivel van dolgunk, amelyeket kifogásolható részükben inkább egyes személyeknek és a körülményeknek kell tulajdonítani s nem a szorosan vett programmnak. Az utolsó események és az azokat előkészítő, kísérő és magyarázó nyilatkozatok elvették tőlünk azt a lehetőséget, amelybe eddig kapaszkodtunk, s kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy csak névleges és megkeresztelt, de a névnek követelményeivel és a keresztségi fogadalommal ellentétbe jutott katolikus az, aki elfogad és fölállít olyan programmot, amely a Krisztus egyházának és a lelkeknek jogaival nyíltan ellenkező tanokat és elveket vall; elveti, támadja és üldözi a Katolikus Akciót, tehát azt, ami az egyháznak és az ő Fejének nyilvánvalóan igen kedves és drága. Ti — Tisztelendő Testvérek — kérdezitek Tőlünk, mit kell tartani az előzmények után arról az eskümintáról, amely a gyermekek kötelességévé teszi minden gondolkodás nélkül végrehajtani a parancsokat, amelyek — mint láttuk és megéltük — minden igazság és igazságosság ellenére megkövetelhetik az egyház és a lelkek szent és sérthetetlen jogainak megtépését, s minden erejükkel — akár vérük árán is — annak a forradalomnak a szolgálatát, amely elszakítja az egyháztól és Jézus Krisztustól az ifjúságot, ráneveli az ifjúság csapatait a gyűlöletre, az erőszakosságra és a tiszteletlenségre — még a pápa személye ellen is, amint legutóbbi tetteik fényesen bizonyítják. Ha a kérdést már ilyen módon kell fölvetni, akkor a felelet katolikus és általános emberi szempontból föltétlenül csak egy lehet. S Mi nem is teszünk egyebet, mint megerősítjük a feleletet, amelyet már ti is megadtatok magatoknak: az ilyen eskü, amennyiben ilyen, tilos. S ez Nekünk igen súlyos aggodalmakat okoz. S érezzük, — Tisztelendő Testvérek — hogy nektek is, különösen az olasz püspököknek. Aggódunk mindenekelőtt és mindenekfölött a mi drága, jó fiaink és leányaink miatt, akik beiratkozott rendes tagok és az esküt letették. Mélyen sajnáljuk a kétségektől meggyötört lelkiismereteket (a gyötrelmekről és kétségekről nyilvánvaló értesüléseink vannak). S a kétségek az esküminta miatt vannak, különösen a megtörtént események óta. Ismerjük a jelen óra sokféle nehézségét és tudjuk, hogy a párthoz tartozás és az eskü sokak számára az előmenetelt, a kenyeret és az életet jelenti. Azért kerestük a módot, amely a lelkiismereteknek visszaadja a békét és a lehető legkevesebb külső nehézséggel jár. S alkalmas módnak véljük, ha a párttagok Isten és lelkiismeretük előtt azzal a fönntartással élnek: «Isten és az egyház törvényeinek sérelme nélkül», vagy «a jó keresztény kötelességeinek sérelme nélkül», azzal a szilárd elhatározással, hogy külsőleg is nyilvánítják ezt a fönntartást, ha a szükség úgy kívánja. Óhajtjuk, hogy a Mi kérésünk eljusson oda, ahol a parancsokat és rendeleteket osztják, az Atyának kérése, aki számtalan fiának Krisztusban a lelkiismeretét akarja megnyugtatni, hogy ezt a fönntartást vegyék föl az eskümintába, ha már jobbat, sokkal jobbat nem akarnak tenni, tudniillik egészen elhagyni az esküt, amely végre vallásos tény s legkevésbbé van helyén a párttagsági igazolványon. Igyekeztünk nyugodtan és higgadtan, egyúttal azonban egészen világosan beszélni. Mégis félünk, hogy esetleg félreértenek. Nem ti, — Tisztelendő testvérek — akik mindenkor, de most jobban, mint valaha, Velünk egyek vagytok gondolatban és érzésben, hanem mások. Ugyanazért hozzátesszük, hogy mindazzal, amit eddig mondtunk, nem akartuk a pártot mint ilyent elítélni. Csak azt akartuk érinteni és elítélni, amit a programmjában és a működésében a katolikus tannal és a katolikus élettel ellenkezőnek, s következőleg a katolikus névvel és hitvallással meg nem egyezőnek láttunk és ilyennek nyilvánítottunk. S ezzel kizárólag a Mi apostoli kötelességünket akartuk teljesíteni összes fiainkkal szemben, akik a párthoz tartoznak, hogy katolikus lelkiismeretük eligazodni tudjon. Hisszük, hogy magának a pártnak és a kormánynak is jó szolgálatot tettünk. Micsoda érdeke és haszna lehetne a pártnak egy katolikus országban, amilyen Olaszország, a programmjában a katolikus lelkiismerettel össze nem férő elveket, eszméket és mozgalmakat megtűrni? A népek lelkiismerete, csakúgy mint az egyéneké, végeredményben mindig visszatér önmagához és