Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1931

Index

tosan kirajzolja az állam célja. Az állam célja bizonyára nem szorítható egyedül a testiekre és anyagiakra, de szükségképpen megmarad a természet, a föld, a mulandóság határai közt. Míg viszont az az általános megbízatás, amelyet Jézus Krisztus átruházhatatlanul és pótolhatatlanul az egyháznak adott, az örökkévalókra, a mennyeiekre, a természetfölötti rendre terjed ki, arra a rendre, amely egyrészt kötelező minden eszes teremtményre, s amelynek másrészt minden egyéb dolog a világon a természeténél fogva alá van vetve és hozzá alkalmazkodni tartozik. Krisztus egyháza bizonyára a maga hivatása területén marad, nemcsak amikor a természetfölötti élet legszükségesebb csiráit és elemeit rakja a lelkekbe, hanem akkor is, amikor a természetfölötti életet ápolja és fejleszti a lelkek alkalmassága és képessége szerint, az általa jóknak talált módokon és eszközökkel, akár azzal a céllal is, hogy az apostoli papság mellé kellőleg kiművelt és erőslelkü segítőtársakat neveljen. Krisztus az ő ünnepélyes kijelentése szerint éppen azért jött, hogy a lelkeknek necsak kezdetleges és elemi, hanem bőségesebb természetfölötti életük legyen. Azért jöttem, hogy étetök legyen és minél több legyen (Ján. 10, 10.). S Krisztus maga volt a Katolikus Akció első kezdeményezője, mert az apostolokban és a tanítványokban ő maga kiválasztotta és megnevelte isteni apostolkodásának segítőtársait s példáját követték az első szent apostolok, mint a Szentírás tanúsítja. Semmivel nem igazolható és a katolikus névvel és hitvallással össze nem férő merészség az egyszerű hívek részéről, ha az egyházat és annak Fejét kioktatni akarják, mi elégséges vagy minek kell elégségesnek lennie a lelkek keresztény neveléséhez és kiképzéséhez, a hitigazságoknak és azok hatályosságának biztosításához és kifejlesztéséhez a társadalomban és különösen az ifjúságban. Az oktalan merészséghez még világos tájékozatlanság és teljes tudatlanság is járul a szóban levő kérdésekben. A legutóbbi események ugyancsak megnyithatták a szemeket és világosan bebizonyították, hogy néhány esztendő alatt nem oltalmazták, hanem inkább gyöngítették és lerontották a valódi vallásosságot valamint a keresztény és polgári nevelést. Ti — Tisztelendő Testvérek, Olaszország püspökei — lelkipásztori tapasztalatból ismeritek a súlyos és szomorú tévedést, mintha az egyháznak a Katolikus Akcióban kifejtett munkája teljes pótlást nyert volna és fölöslegessé vált volna a hitoktatás által az iskolákban és a lelkészek alkalmazása által a párt és a kormány ifjúsági egyesületei mellett. Úgy az iskolai hitoktatás, mint az egyesületi lelkészek működése, igenis nagyon szükséges, mert nélkülük az iskola és az említett egyesületek elkerülhetetlenül, bizonyos logikai és lélektani végzetes szükségszerűséggel hamar elpogányosodnának. Szükséges tehát, de nem elégséges. Krisztus egyháza az iskolai hitoktatással és az egyesületi lelkészi tevékenységgel csak kis mértékben fejtheti ki lelki és természetfölötti hatását, s ezt is tőle független területen és környezetben kell tennie, ahol a többi tantárgyak és egyéb gyakorlatok befolyása érvényesül és a közvetlen elüljárók gyakran nem kedveznek, sőt éppen ellentétes hatást gyakorolnak, mást beszélnek és más életpéldát mutatnak. Mondtuk, hogy az utolsó idők eseményei kétségtelenné tették, hogy néhány esztendő leforgása alatt bizony nem annyira javulás, mint inkább gyöngülés és pusztulás történt az igazi vallásosság, valamint az erkölcsi és polgári nevelés terén — nem is beszélünk a keresztény nevelésről. Láttuk olyan vallásosságnak megnyilvánulását, amely az egyházi felsőbbség ellen lázad és ellene engedetlenséget parancsol vagy arra bátorít; olyan vallásosságot, amely üldözi és lerontani akarta azt, amit az egyház Feje köztudomásúlag nagyon értékel és a szívén hord ; olyan vallásosságot, amely szóban és tettben egészen a bántalmazásig megy, vagy legalább megengedi azt az összes hívek Atyjának személye ellen — ilyen kiáltásokig : Le vele ! Vesszen ! Valódi iskolája az apagyilkosságnak. Az ilyen vallásosság nem egyeztethető meg a katolikus tannal és a katolikus élettel, sőt azzal a lehető legnagyobb ellentétben áll. Az ellentét még súlyosabb önmagában és még gyászosabb a kihatásaiban, mert nemcsak külső cselekedetekben nyilvánul, hanem a programmszerüen hirdetett alapeszmékben és elvekben is. Már a fölfogásuk az államról, amelynek számára az ifjúságot a gyermekkortól a nagykorúságig lefoglalják, katolikus ember szemében nem egyezik a katolikus tannal, sem a család természetes jogával. Továbbá katolikus ember nem egyeztetheti meg a katolikus tannal azt a kívánságot, hogy az egyház és a pápa a külső vallási ténykedésekre (a szentmisére és a szentségek kiszolgáltatására) korlátoztassanak, a nevelés többi része pedig az államra tartozzék. A téves és hamis tanítások, amelyeket most jeleztünk és mélyen sajnálunk, az utóbbi években már gyakran jelentkeztek s mint köztudomású, Mi az Isten segítségével nem mulasztottuk el apostoli kötelességünket, hogy azokat fölfedjük és ve-