Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1930

Index

— 15 — A nevelés alanya. származnak, sőt hirdeti, hogy amint azok Istentől, a tudományok Urától származnak, úgy — ha helyesen kezelik — kegyelmével Istenhez vezetnek. S valóban nem tiltja, hogy a tudományok saját területükön megmaradva saját elveiket és tudományos módszereiket használják ; hanem ezt a jogos szabadságot elismerve csak arra vigyáz, nehogy szembekerülve az isteni tannal tévelyeket hirdessenek, avagy átlépve saját határaikat, nehogy betörjenek és feldúlják a hit mezejét.» (Sess. 3, cap. 4.) A jogos tudományos szabadságnak ez a szabálya egyszersmind a jogos didaktikai szabadságnak vagy a helyesen értelmezett tanítási szabadságnak is sérthetetlen szabálya ; ezt kell betartani bármilyen tanításban, legszigorúbban pedig az ifjúság tanításában, egyrészt mert sem hivatalos, sem magán tanítónak sincs abszolút nevelési joga, hanem csak részesedett joga ; másrészt mert minden keresztény gyermeknek szigorú joga van az Egyház tanával azonos tanításra, amely az igazságnak oszlopa és alapja és súlyos jogtalanságot követne el az, aki az ifjúságnak a tanító iránt megnyilvánuló bizalmával, tapasztalatlanságával és a korlátlan, nem létező és hamis szabadságra való hajlamosságával visszaélve hitüket megrendítené. Valóban nem szabad szem elől elveszteni, hogy a keresztény nevelésnek az alanya az egész ember, a természet egységében összeforrott lélek és test, összes természetes és természetfölötti tehetségeivel, amilyennek a helyes ész és a kinyilatkoztatás tanítja : tehát az eredeti állapotból kiesett, de Krisztustól megváltott és a természetfölötti helyzetébe visszahelyezett, Isten fogadott fiává fölemelt ember, bár nem a test halhatatlanságának és hajlamai épségének természetenkívüli kiváltságaiban. Vagyis természetében az eredeti bűn következményeivel, különösen az akarat gyöngeségével és a rendetlen kívánságokkal. «Balgaság van kötve a gyermek szívéhez, de a fegyelem vesszeje elűzi azt». (Péld. XII, 15.) Tehát le kell nyesegetni a rendetlen hajlamokat, a jókat segíteni és irányítani kell a leggyengédebb kortól kezdve és mindenekfelett meg kell világítani az értelmet és megerősíteni az akaratot a természetfölötti igazságokkal és a kegyelem eszközeivel, amelyek nélkül nem lehet sem a rendetlen hajlamokat megfékezni, sem pedig az Egyháznak nevelői tökéletességét elérni, amelyet Krisztus tökéletesen és teljesen az isteni tannak és a szentségeknek, mint a kegyelem hathatós eszközeinek megadott. Ezért hamis minden pedagógiai naturalizmus, amely bármilyen módon kizárja, vagy kisebbíti az ifjúság nevelésében a keresztény természetfeletti alakítást és téves minden nevelési módszer, amely egészben vagy részben az eredeti bűnnek és a kegyelemnek tagadásán vagy mellőzésén alapszik és egyedül az emberi természet erőire támaszkodik. Ilyenek általában azok a különböző nevű mai rendszerek, amelyek a gyermek állítólagos autonómiájára és korlátlan szabadságára hivatkoznak és amelyek csökkentik, sőt mi több elnyomják a nevelő tekintélyét és munkáját, azáltal, hogy a nevelés müvében a gyermeknek kizárólagos kezdeményezési elsőbbséget és minden magasabb természeti és isteni törvénytől független tevékenységet tulajdonítanak. Ha ezek a kifejezések, bár burkoltan, a növendék tényleges és mindig öntudatosabbá váló együttműködésének szükségességét akarnák kifejezni a nevelésben ; ha ezzel a zsarnokságot és az erőszakot (ami különben nem okos javítás) akarnák száműzni a nevelésből, akkor igazuk volna, de akkor ez nem újság, amit az Egyház nem tanított volna és a hagyományos keresztény nevelés gyakorlásában ne alkalmazott volna, ahogy az Isten is hasonlóképen bánik teremtményeivel, akiket tényleges együttműködésre szólít fel, mindeniket saját természete szerint, mivel az ő bölcsesége «elér a végtől a végig erősen és mindent kellemesen elrendez». (Bölcs. VIII, 1.) Azonban e kifejezések szokásos értelmével és magával a ténnyel a nevelést akarják kivonni az isteni törvény minden függésétől. Innen áll elő napjainkban az a valóban furcsa dolog, hogy nevelők és bölcselők törik magukat a nevelés általános erkölcsi kódexének feltalálásán, mintha nem léteznék sem a tízparancsolat, sem az evangéliumi törvény, sem a természet törvénye, melyet Isten az ember szívébe írt, a helyes ész kinyilvánított és Isten pozitív kinyilatkoztatással a tízparancsolatban kodifikált. S ugyancsak ezek az újítók, mintegy megvetésből, a keresztény nevelést heteronomnak, passzívnak, túlhaladottnak szokták nevezni, mivel az Isten tekintélyen és szent törvényén alapszik. De nyomorultul csalódnak, amikor azt hiszik, hogy felszabadítják a gyermeket, amint mondják, a valóságban pedig inkább vak gőgjük és rendetlen szenvedélyeik rabszolgájává teszik őket, mivel e hamis rendszerek logikai következményeképen mint az állítólagos autonóm természet törvényes követelményei lesznek törvényesítve e szenvedélyek. A pedagógiai naturalizmus.