Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1930

Index

— 15 — amelyek az egyes nemzeteknél annyi buzgalommal dolgoznak ebben a nagyon fontos ügyben. Amikor a katholikusok gyermekeik számára a katholikus iskoláért küzdenek, ünnepélyesen kijelentjük és jól értse meg és ismerje el mindenki, hogy ezzel még nem csinálnak pártpolitikát a bármely nemzetbeli katholikusok, hanem lelkiismeretük diktálta vallásos munkát teljesítenek ; és nem akarják elválasztani gyermekeiket a nemzet testétől és szellemétől, sőt abban akarják nevelni a legtökéletesebb és legcélravezetőbb módon a nemzet üdvére, mivel a jó katholikus, épen a katholikus tan erejénél fogva a legjobb polgár, hazaszerető és becsületes alattvalója a polgári hatóságnak, bármely törvényes kormányforma alatt. Az ilyen iskolában, az Egyházzal és a keresztény családdal összhangban, nem fog megtörténni az, hogy a különféle tanításokban ellenmondjanak a nevelés világos kárára annak, amit a növendékek a vallástanban hallanak ; és ha szükségessé válik, hogy megismertessék velük a tanító a legnagyobb óvatosság mellett a megcáfolandó tévedéseket, ez olyan előkészülettel és a helyes tan olyan ellenmérgével fog történni, hogy nem ártalmára, hanem segítségére lesz az ifjúság keresztény nevelésének. Hasonlóképen az ilyen iskolában a honi nyelvnek és a klasszikus irodalomnak a tanulása sem mehet az erkölcsök szentségének rovására ; mert a keresztény tanító a méhek példáját követi, amelyek a virág legtisztább részét szedik fel és otthagyják a többit, amint szent Vazul tanítja, az ifjakhoz szóló beszédében a klasszikus irodalomról. (P. G. t. 31, 570.) Ez a szükséges elővigyázatosság — amit a pogány Quintilianus is sugall — egyáltalán nem akadálya annak, hogy a keresztény tanító összegyűjtse és felhasználja, ami korunk kutatásaiban és módszereiben igazán jó, megemlékezve arról, amit az Apostol mond: «Mindent vizsgáljatok meg ; ami jó, azt tartsátok meg». (I. Tess. V, 21.) Ezért az újnak elfogadása mellett is őrizkedni fog attól, hogy a régit, amit több század tapasztalata jónak és hathatósnak talált, könnyelműen feladja, különösen a latin tanulását, amelyet napjainkban mindjobban látunk hanyatlani, épen azon módszerek helytelen feladása következtében, amelyeket oly gyümölcsözően használt a józan humanizmus és amely különösen nagy virágzásra jutott az Egyház iskoláiban. Ezek a nemes tradíciók megkövetelik, hogy a katholikus iskolákra bízott ifjúság amellett, hogy jól képzett legyen az irodalomban és a tudományokban, teljesen korunk kívánalmai szerint, de egyszersmind legyen mély és alapos képzettsége különösen a józan filozófiában, távol azok zűrzavaros felületességétől, akik «megtalálták volna talán a szükségest, ha nem keresték volna a fölöslegest». (Seneca ep. 45.) Ezért minden keresztény tanítónak meg kell fontolnia azt, amit XIII. Leó röviden így mondott: «... nagyobb gyorsasággal kell törekedni arra, hogy necsak komoly és alkalmas módszert alkalmazzanak, hanem méginkább arra, hogy maga a tanítás mind az irodalomban, mind a tudományokban legyen mindenben megegyező a katholikus hittel, legfőkép pedig a filozófiában, amelytől nagyrészben függ a többi tudományok helyes irányítása». (Leo XIII., Ep. enc. Inscrutabili, 21 Apr. 1878.) A jó iskola nem annyira a jó módszerektől, mint inkább a jó tanítóktól függ, akik kiváló előképzettségük és tudásuk mellett, mindenik a maga tárgyában, amelyet tanítania kell és azok mellett az értelmi és erkölcsi tulajdonságok mellett, melyeket az ő fontos hivatásuk megkíván, égnek a tiszta és isteni szeretettől a gondjaikra bízott ifjak iránt; s épen azért, mert szeretik Jézus Krisztust és az ő Egyházát, amelynek ők különösen kedves fiai, őszintén szívükön viselik a családoknak és hazájuknak igaz javát. S ezért nagy vigasz és a hála tölt el Bennünket az isteni Jóság iránt, amikor látjuk, hogy a szerzetesekkel és szerzetesnőkkel együtt mennyi jó tanító és tanítónő — kongregációkba és egyesületekbe tömörülve, hogy jobban művelhessék szellemüket, amelyeket ezért dicsérni és előmozdítani kell, mint a «Katholikus Akció» nemes és hatalmas segítőtársait — dolgozik érdek nélkül, buzgón és állhatatosan azon, amit nazianzi szent Gergely a «művészetek művészetének és a tudományok tudományának» nevez, t. i. az ifjúság irányításán és alakításán. Mindazonáltal rájuk is áll az isteni Mester mondása : «Az aratás valóban nagy, de a munkás kevés» (Máté IX, 37.); kérjük azért az aratás urát, hogy még sok ilyen munkást küldjön a keresztény nevelésnek, mely a lelkipásztorok és a szerzetesrendek legfőbb elöljáróinak szívügye kell hogy legyen. Hasonlóképen kell irányítani és szemmel tartani az ifjú nevelését, mert «mint a lágy viasz, bűnbe hajló» (Horat. Art. poet.), bármilyen más környezetbe kerül, eltávolítva a rossz alkalmakat és jó alkalmakról gondoskodva, szórakozásaiban és társaságaiban, mivel «a rossz beszédek megrontják a jó erkölcsöket». (I. Kor. XV, 33.) Ha valaha, hát napjainkban annál inkább szükséges egy ilyen mindenre kiterjedő és pontos A világ veszélyei.