Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1930

Index

legtartósabb nevelés az, amelyet az ember a jól rendezett és fegyelmezett keresztény családban kap és ami annál hathatósabb, minél fényesebben és állhatatosabban ragyog a szülők jó példája mindenekelőtt és a többi hozzátartozóké. Nem szándékozunk itt a családi nevelést tárgyalni, még csak főbb pontjaiban sem, mert olyan bő anyag az, amelyről külön értekezések, régiek és újabbak jelentek meg sok kiváló katholikus szerzőtől, akik között különös említésre tarthat számot a kiváló Antonianónak már említett arany könyvecskéje: «Deila educazione cristiana dei figliuoli» (Az ifjak keresztény neveléséről), melyet borromei szent Károly nyilvánosan olvastatott a templomban összegyűlt szülőknek. De mégis, Tisztelendő Testvérek s Kedvelt Fiaink, különös módon akarjuk felhívni figyelmeteket a családi nevelés mai siralmas lezüllésére. A világi és földi élet hivatalaihoz és életpályáihoz, amelyek bizonyára kisebb jelentőségűek, hosszú tanulmányokat és pontos készületet követelnek, de viszont a gyermeknevelés alapvető kötelessége és hivatása számára kevéssé vannak a nagyon anyagi gondokba merült szülők előkészítve. A családi környezet befolyásának gyöngüléséhez hozzájárul ma az a tény is, hogy majd mindenütt arra törekszenek, hogy a gyermeket már a leggyengébb évektől minél inkább eltávolítsák a családtól, különböző, akár gazdasági, ipari vagy kereskedelmi, akár politikai ürügyek alatt; és van egy ország, ahol a gyermekeket kiragadják a család öléből, hogy Isten nélküli egyesületekben és iskolákban vallástalanságra és gyűlöletre neveljék őket a legszélsőségesebb szocialista elméleteik szerint. Ezért az Úr Jézus szívére kérve kérjük a lelkek pásztorait, hogy ragadjanak meg minden eszközt, tanításaikban és hitoktatásaikban, szavukkal és széles körben terjesztett írásaikkal, hogy emlékeztessék a keresztény szülőket súlyos kötelességeikre, nemcsak elméletben vagy általánosan, mint inkább gyakorlatiasan és részletesen gyermekeik vallásos, erkölcsi és polgári nevelésére vonatkozólag és hívják fel figyelmüket a saját példaadásukon kívül a legalkalmasabb módszerekre, hogy azt eredményesen végrehajthassák. A nemzetek apostola sem átallotta leveleiben ilyfajta gyakorlati oktatást nyújtani, különösen az efezusiakhoz írt levelében, ahol többek közt így figyelmeztet: «Ti atyák ! ne ingereljétek haragra gyermekeiteket» (Ef.VI, 4.); ami nem annyira a túlhajtott szigorúságnak az eredménye, mint főleg a türelmetlenségnek, a feddés művészete nem ismerésének és a családi fegyelem ma nagyon is általános meglazulásának az eredménye, ami folytán felburjánoznak az ifjúságban a megfékezetlen szenvedélyek. Ezért vigyázzanak a szülők és az összes nevelők, hogy helyesen használják az Istentől nyert tekintélyt, akinek ők igaz értelemben helyettesei, nem saját kényelmükre, hanem a gyermekek helyes nevelésére, a szent és gyermeki «istenfélelemben, amely a bölcseség kezdete», amelyen egyedül alapszik szilárdan a tekintélytisztelet, amely nélkül nincs rend, sem nyugalom, sem valamelyes jólét a családban és a társadalomban. A bukott emberi természet gyöngeségének megerősítéséről gondoskodott az isteni Jóság kegyelmének bőséges segítségével s azzal a számtalan eszközzel, amelyben oly gazdag az Egyház, Krisztusnak nagy családja, amely épen ezért a legszorosabban és legharmonikusabban összekötött nevelői környezet a keresztény családdal. Az Egyháznak ez a nevelői környezete magában foglalja nemcsak a szentségeket, a kegyelemnek istenileg hathatós eszközeit és a csodálatos módon nevelő hatású szertartásokat, nemcsak a keresztény templom fogalmát, amely a liturgia és a művészet nyelvén szintén csodálatosan nevelő, hanem az iskolák nagy tömegét és változatosságát, egyesületeit és mindennemű intézményeit, melyeknek az a céljuk, hogy az ifjúságot az irodalom és a tudományok tanulmányával, sőt magával az üdüléssel és a testneveléssel együtt vallásos jámborságra neveljék. És ebben a kimeríthetetlen termékenységű nevelői munkában amily csodálatos s egyszersmind felülmúlhatatlan az Egyház anyai gondoskodása, époly csodálatos az a föntemlített összhang, amelyet fenn tud tartani a keresztény családdal, minélfogva valóban elmondhatjuk, hogy az Egyház és a család a keresztény nevelésnek egy templomát alkotják. Mivel szükséges, hogy az új nemzedék oktatást nyerjen a művészetekben és a tudományokban, aminek következtében halad és virágzik a polgári együttlét és mert erre a munkára a család önmagában elégtelen, így született meg az iskola szociális intézménye először, s ezt jól jegyezzük meg, a család és az Egyház kezdeményezésére, sokkal előbb, mint az állam munkájára. Ezért az iskola, tekintve történeti eredetét, természeténél fogva a családnak és az Egyháznak segítő és hiánytpótló intézménye ; és ezért erkölcslogikai szükségszerűséggel nemcsak hogy nem szabad ellentétbe kerülnie, hanem pozitíve meg kell egyeznie a másik két tényezővel, a legtökéletesebb erkölcsi egységEgyház. Iskola.