Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1929

Index

— 49 — Az örök városban. Afrikának tikkasztó hősége, gyászos sivataga, pogány színe után Nápoly levegője, üdítő vidéke, nemes arculata, új világba ringatott bennünket Épen jókor jöttünk. Szent Január püspök és vértanú csodáját is láttuk, amint a százados, megalvadt vér az elzárt üvegben újra cseppfolyóvá, pirossá változott. Nápolyból harmadnap Monte Cassino-ba, szent Benedek legrégibb monostorába, a nagy patriarcha sírjához siettünk. Szent mise és buzgó ima után leszálltunk a hegyről és a gyorsvonattal folytattuk utunkat. Késő este volt már, mire beérkeztünk az örök városba. Nappali fény ragyogott mindenütt. Másnap kora reggel szent Péter sírjánál gyülekeztünk újból s a szent mise alatt hálás szívvel mondtunk köszönetet Isten jóságáért, mellyel a nagy úton megőrzött, vezetett, istápolt bennünket. Elvégeztük a jubileumi búcsú elnyerésére előírt ájtatosságokat, bejártuk a legfőbb szentélyeket s felkészültünk arra a pápai fogadtatásra is, mely egész életünk kimagasló, nagy emléke marad. Szeptember 26-án fogadott bennünket Krisztus helytartója. A Vatikán egyik magas, gyönyörű termében vártuk a Szentatyát. S mikor szűkebb kísérete élén megjelent közöttünk, mérhetetlen őröm járta át szivünket. Utunk célját az alábbiakban tártuk fel előtte. „Szentséges Atyánk ! A haláltusájának abban az éjszakájában, mely az isteni Gondviselés kifürkészhetetlen engedélye folytán tíz évvel ezelőtt szakadt csonka és letört hazánkra, Mária országára, az isteni vigasztalás fénysugara gyanánt hatott reánk az a fenséges terv, hogy a jeruzsálemi űj és nagyszabású Agonia-bazilika főoltárának hatalmas mozaik-képét, mely a vért izzadó s a mennyei Atya akaratán megnyugvó isteni Üdvözítőt ábrázolja, mi magyarok készíttethessük el. A megtisztelő és vigasztaló feladat mélységesen megragadta nemzetünk katolikus híveinek szivét — és pedig annyira, hogy a szükséges, nem csekély költségeket hazánk szegény polgárai csakhamar összeadták. Azon célból pedig, hogy a vonatkozó okmányokat és ajándékokat átadhassuk, egy kis zarándokcsapat szerveződött, mely személyesen akart eleget tenni a vállalt kötelezettségnek azon a szent helyen, ahol Urunk és Megváltónk vérét ontotta mindnyájunk üdvéért. A zarándoklat a nemzet szivéből született, mert képviselve van benne királyi házunk, mely a nemzettel együtt tűr és szenved; képviselve van benne a magyar kormány a külügyi és a vallásügyi minisztériumok kiküldöttei által; képviselve van benne a székesfőváros egyik legfőbb tisztviselőjével és képviselve vannak benne a magyar társadalom összes osztályai. És sok nehézség és veszély leküzdése, sok fáradság és áldozat után Isten szent segítségével megérkeztünk a Szentföldre és végig látogatva ama főbb helyeket, melyeket Krisztus Urunk életével és halálával megszentelt, buzgó imával ajkainkon, kimondhatatlan érzelmekkel sziveinkben s azzal a szent elhatározással, hogy az isteni Megváltó nyomdokait akarjuk követni, eleget is tettünk kötelességünknek. Most pedig — miután forró könnyeket hullattunk a Kálvária hegyén, az Úr Jézus drága sírja fölött és a Getsemani kertben és mindenütt buzgón imádkoztunk Szentséged szándékára, visszatérőben az isteni Szívtől Szentsé gednek, mint Krisztus helytartójának keblére siettünk. Hálás szívvel megköszönjük irányunkban sokszor tanúsított a'yai jóságát, gyermeki hódolattal üdvözöljük arany miséje küszöbén, felajánljuk szerény imáinkat Anyaszentegyházunkért és Szentséged magas személyéért s alázattal kérjük, hogy azt az atyai, kegyes szeretetet, mellyel minket eddig is oly sokszor megsegített, tartsa meg számunkra a jövőben is mindig. S midőn felajánljuk e szerény emléket, a Szentföldről hozott egyszerű keresztet, hódolattal kérjük atyai áldását magunkra, hazánkra, Szűz Mária országára s benne mindazokra, akik a szenvedő, vértizzadó Jézus példájára nem keresnek, kívánnak egyebet, mint az Isten akaratát, mint az egyes ember és az egész világ egyetlen és maradandó üdvét." Ő Szentsége a következőkben válaszolt: „Nagy örömmel látom magam körül a Szentföldről hazatérő magyar zarándokokat, sőt nemcsak örömmel, hanem bizonyos fokú irigységgel is. Örvendek, hogy olyan szent és üdvös feladatra vállalkoztak, mint aminőt a szentföldi zarándoklás jelent és hogy ezt a nemes vállalkozást szerencsésen be is fejezhették. De egyúttal irigylem is őket mert azokon a szent helyeken jártak, melyeken az Isten fia, az Úr Jézus járt-kelt, „ahol az ő lábai állottak" 1

3 s ahol értünk vérét is ontotta Különösen örömömre szolgál, hogy nemcsak oda zarándokoltak, hanem a három királyok módjára „ajándékokat vivén"

1

4 az Isten fiának mentek a Szentföldre. Ajándékaik pedig épen az Agonia-bazilikának szóltak. Ezt akarták felékesíteni s ezenfelül az istentisztelethez szükséges szent edényekkel s iá Zsolt. 131. 7. 1

4 Máté 2, 11.