Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1929

Index

- 48 — falaihoz értünk. A hadi állapot nem engedte, hogy a város előtt hosszabban időzzünk Amely uton tehát a győztes hódítók és az Isten fia beléptek e titokzatos helyre, mi is bevonultunk. Napnyugtáig helyeinkre értünk. Majd az Üdvözítő (San Salvatore) nagy temploma mel lett, a ferencrendi atyák zarándok házának sima tetejéről szelíd holdfény mellett és a villanylángok ragyogó fényénél felülről megnéztük Jeruzsálem hegyeit, halmait, sokféle templomát, évezredes, csodás emlékeit — s végül lepihentünk. Másnap

9 reggel Máriás zászlónkkal, hivatalos zarándokmenetben, hivők s hitetlenek bámulása közben levonultunk a Szentsirtemplomba Szűk utcákon, keskeny sikátorok szurtos kövezetén, emberek, állatok tolngása között kanyargott az imádságos menet. És — bár a hangzavar és a keletiek vásári lármája zaklatólag hatott mindnyájunk lelkére, — mi csak egyet láttunk és egyet kerestünk: azt az ősi, roppant bazilikát, mely ráborul Krisztus sírhelyére s magában foglalja nemcsak a Golgothát, hanem azt a megszentelt helyet is, ahol Krisztus keresztfája állott. Hamar odaértünk. Az óriás templom hosszú hajójának magas ive alatt egy kis kápolna áll. Márványlapok borítják külsejét, belsejében pedig az üres előtér folytatásaképen egy alacsony márványnyílás mögött elénk tűnik az a kősír, melyben Krisztus teste a kereszthaláltól egészen a feltámadás fenséges percéig élet nélkül pihent. Szeretteink sírja mindig vonz bennünket. S ez a vonzó erő annál elevenebb, annál hatalmasabb, minél nagyobb kincsünk porladozik benne. Krisztus kősírjában atyánk, anyánk, testvérünk, barátunk, sőt náluk is nagyobb kiesünk pihent. Istenünk, Megváltónk pihent benne értünk. Az a Mindenható, aki életet ad, aki ma is fenntart, aki szeretettel óvta s óvja minden lépésünket, — saját életével váltott meg bennünket. Meghalt, hogy mi éljünk. Sírba szállt e he lyen, hogy a bün sírjából feltámasszon minket. Ez a szent Sir volt egész utunknak legnagyobb élménye. Térdra hullva, könytől ázott, fátyolos szemekkel imádkoztunk soká, énekeltünk lélekbe markoló magyar énekeket, s hallgattuk meg azt a szent beszédet, mely Krisztus sírjában az isteni irgalom és jóság örök trónját állította elénk. Azután egyenkint bementünk a sirba, hogy csókkal illésük azt a hideg, egyszerű kőlapot, melyen az Úr Jézus három napig pihent. Ez a drága szentély maradt ezekután jeruzsálemi napjaink állandó központja. Ide vonzott ugyanis bennünket a Szenfsiron kívül a kálváriahegye, melyre erős, meredek lépcsőkön juthat o Szept. 9 én. fel az ember. Szent miséink java részét e két helyen mondtuk s egyébként is többszörösen visszatértünk ide. Közben végigjártuk az olajfákhegyét, Szűz Mária sírját, az Úrvacsora termét,

10 a boldogságos Szűz elszenderülésének gyönyörű szentélyét, Szent Anna templomát, a reánk nézve különösen fontos Agonia-bazilikát, a városon kívül a régi Jerichót és a Jordán folyót, melynek partján szent misét is mondtunk s végül a holt tengert s ennek ijesztően kietlen vidékét. Nagy ünnepség keretében átadtuk a Szentföld őrzőjének a magunkkal hozott nagy nemzeti ajándékot és a reá vonatkozó fontos okmányokat. Belekapcsolódtunk abba a megható processióba is, mely minden pénteken végigvouul a város utcáin az Úr Jézus eredeti keresztútján fel a Golgotháig. Alatta felváltva egy nagyobb keresztet vittünk vállainkon. És bármily fáradtak, törődöttek, kimerültek voltunk, szívesen hordoztuk ezt a fakeresztet, mert az édes Üdvözítő példája ragyogott előttünk és az Ő kegyelme felemelt bennünket. Egy délután kirándultunk a kis Betlehembe s az Úr Jézus születése helyén, az ősi barlangban pontosan éjfélkor szentmisét végeztünk. Az éjszaka nesztelen csendjében magyar ének és magyar imádság zokogott fel a szerény barlangban s esdett békét, s igaz boldogságot a messze hazára s az egész nemzetre. Legutolsó utunk Jeruzsálem falai közt még egyszer a Szentsírhoz vezetett. Elbucsuztunk tőle, mely annyi szent gerjedelmet indított szivünkben — és a Golgothától, hogy az élet útját Krisztus kegyelméből új erővel járjuk. Palesztina hegyes vidékeit csakhamar elhagytuk s átkelve az arábiai sivatagnak tengerparti részén, majd pedig a szuezi csatornán, késő éjjel Kairóba értünk. Egyptom klimája, a Nílus vidéke, mesés gazdagsága, a vele határos Szahara sivatag, a pogány emlékek évezredes, roppant sokasága, szörnyű méretei és a kereszténység halavány nyomai megráztak bennünket. A szentföldi behatások után a kontraszt ijesztő. Két nap múlva Kairóból Alexandriába, innét pedig még aznap d. u. a hatalmas, reánk váró gőzhajóra

1

1 mentünk Mire a nap lenyugodott, Afrika partjai eltűntek előlünk, s mi űjra a földközi tengeren úsztunk Róma, Itália felé. Harmadnap már érintettük Szicília szigetének legdélibb szögletét, majd meg elhaladtunk az Etna tűzhányó komor hegye alatt, az éjszaka hangtalan csendjében láttuk a Strombolit

1

2 s reggel felé kiszálltunk Nápolyban. a Vezúv tövében. 10 Ez ma sajnos mohamedán mosé. 1

1 A 12500 tonnás hatalmas gőzhajó neve „Esperia" 1

3 Olaszország második kisebb tűzhányója. Krisztus ke resztútján. Egyptomban. i r 1 r