Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1929

Index

36 2251. sz. Kiskorúak áttérésének módja tekintetében utasítás. 2599. SZ. Papi lelki­gyakorlatok Tudvalevő, hogyha a különböző vallású szülők közül valamelyik a másik házastárs vallására tér át s ily módon a szülők egy val­lásúakká lesznek, az 1894. évi XXII. t. c. 5. és 4. §-ai értelmében a hetedik életévüket be nem töltött gyermekek szintén a szülők közös val­lását követik, míg a hetedik életévüket már túlhaladott, de 18-ik életévüket még el nem ért gyermekek csakis a gyámhatóság beleegyezése mellett térhetnek át a szülők vallására. Az 1674/1895. ein. sz. vkm. végrehajtási rendelet 7. §-a szerint ez utóbbi esetben maga az át­térés a gyámhatóság beleegyezésének meg­adása urán az 1868. évi 55. t. c. 5—8. §-aiban körülírt módon megy végbe. Eszerint az atya (gyám) a kiskorú gyermekkel két tanú jelenlé­tében köteles az illetékes lelkész előtt meg­jelenni, ahol a kiskorú gyermek kijelenti kilé­pési szándékát és erről bizonyítványt kér. A kijelentkezést 14 nap eltelte után és 50 nap előtt meg kell ismételni. Ha az illetékes lelkész a kijelentkezésekről a bizonyítványok kiadását megtagadja, a tanuk állítják ki azokat, mire a kijelentkezett kiskorú egyén pro foro civili és érvényesen átvehető. Az eddigi gyakorlattól eltérően a szoká­.sos nyári lelkigyakorlatokat az egyházmegyei papság számára nem Kalocsán, hanem a je­zsuita atyák vezetése alatt álló budapesti lelki­gyakorlatos házban (Manréza, Budapest, Zug­liget I. Labanc-u. 57.) kívánom megtartatni. Ebben az vezet, hogy míg Kalocsán az elhe­lyezéssel járó nehézségek miatt a zárt lelki­gyakorlatok csak részben valósíthatók meg, addig a budapesti lelkigyakorlatos ház elhe­lyezésénél és berendezésénél fogva erre a célra minden tekintelben alkalmas. A lelkigyakorla­tok aug. 26-50-ika között lesznek, olyképen, hogy 26-án este kezdődnek és 50-án reggel fejeződnek be. Amidőn ezt t. papságomnak tudomására adom, felhívom azokat, akikre nézve a zsinati határozatok értelmében lelki­gyakorlatok tartása esedékes, hogy a lelkigya­korlatokra július 15-ig az érseki hivatalnál írásban jelentkezzenek. Bár a lelkigyakorlato­kat más időben és más helyen is lehet vé­gezni, mégis kívánatos, hogy a résztvevők ezekre az egyházmegyei papok számára terve­zett külön exercitiumokra minél nagyobb számban jelentkezzenek. A világ katholikusai ebben az évben ün­neplik Szentséges Atyánk XI. Pius pápa arany­misés jubileumát. A Szentséges Atya ebből az alkalomból az egész 1929. esztendőre rend­kívüli jubileumi évet hirdetett mindazokkal a kegyelmekkel, amelyeket az 1925-ös szentév­ben a Rómába zarándoklók részére biztosított, A jubileumi búcsúk elnyerése céljából az O. Kath. Szövetség több nemzeti zarándoklás! vezet, amelyekre a felhívást és tájékoz­ató füzeteket már szét is küldötte. Kérem t. papjaimat, hogy a hívekkel a zarándokiások idejét közöljék, őket a részvételre buzdítsák s nekik a tájékoztató felhasználásával megfelelő útmutatással szolgáljanak. 111. ac Rssmum Dnum Eliam Kuluncsich, praelatum Suae Sanctitatis Domesticum, cano­nicum ad honorem, anno aetatis suae 72-o ; presbyteratus vero 47-o, die 5. februarii a. c moribundorum sacramentis iterata vice susceptis pie in Domino obiisse dolenter significans. animam eius consuetis ad aram suffragiis commendo. Az egyházmegye több helyén, főleg Kis­kőrös és Kalocsa környékén gyanús egyének járnak s a Vallásos Iratok Nemzetközi Kiadó­hivatala által kibocsátott, eretnek szellemű ira­tokat terjesztenek. Főleg „Az idők jelei" című képeslapra igyekszenek a hiszékeny nép között előfizetőket szerezni. A folyóirat cikkei tele vannak történelmi és dogmatikai ferdítésekkel, miért is felhívom t. papságomat, hogy a híve­ket a káros sajtótermékekre figyelmeztesse s annak olvasásától őket megóvni törekedjék. Kalocsa, 1929. június 11. 1 i 2505. sz. Jubileumi zarándoklat­• ra felhívás. 1 1 Nr. 2218. • Obitus Eliae Kuluncsich 1 publicatur. 2260. sz. Gyanús propaganda­iratok ellen védekezés. f Gyula s. k. érsek. ÁRPÁD R.-T. KÖNYVNYOMDÁJA, KALOCSA.

Next

/
Thumbnails
Contents