Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1926

Index

— 3 — nem hiányzik az újszövetség lapjain, sőt azokon csodálatos és fényes megerősítést nyer. Alig érintjük az arkangyali üdvözletet, amelyből a szent Szűz megtudja, hogy fiút sziil, akinek az Úr átadja Dávidnak, az ő atyjának királyi székét, és országlani fog Jákob házában mindörökké és országának nem leszen vége. (Luk. 1, 32—33.) Hiszen Krisztus maga tesz tanúságot a királyságáról. Midőn utolsó beszédében a néphez a jutalmakról és büntetésekről szólt, amelyek az igazak és bűnösök örök osztályrésze lesznek; midőn a római helytartónak válaszolt, aki nyilvánosan kérdezte tőle, vájjon Király-e ő; vagy amikor föltámadása után apostolainak megbízást adott minden népek tanítására és megkeresztelésére: az adott alkalommal mindig Királynak nevezte magát (Máté 24, 31—40.); nyíltan megerősítette és kinyilatkoztatta, hogy ő igenis Király (Ján. 28, 37.) s hogy neki adatott minden hatalom az égben és a földön. (Máté 28, 18.) S ezek a szavak vájjon mit jelentenek, ha nem a hatalmának teljességét és országának határtalanságát ? Csodálkozhatunk-e tehát rajta, ha akit szent János apostol úgy nevez: a föld királyainak fejedelme (T. jel. 1, 5.), annak ruháján és ágyékán írva van: Királyok Királya és uralkodók Ura, amint ugyanannak az apostolnak a titkos látomásban megjelent? (T. jel. 19, 16.) Mivel az Atyaisten Krisztust mindenek örökösévé rendelte (Zsid. 1, 2.), azért neki uralkodnia kell, míg a világ végén minden ellenségét az Atyának lábai elé teszi. (I. Kor. 15, 25.) A szentírás ilyen általános tanításából folyt, hogy a katholikus egyház Krisztus országa a földön, amelynek az egész emberiség közt és az egész földkerekségen el kell terjednie, az ő Alkotóját és Alapítóját az egyházi év folyamán a tisztelet legkülönfélébb formái közt Királynak, Úrnak, a Királyok Királyának szólítja. S amint ezeket a megtisztelő jelzőket, amelyek a szavak csodálatos változatossága mellett is ugyanazt jelentik, a régi zsolozsmás és szertartásos könyvekben használta; úgy a fölséges Úristenhez intézett nyilvános imádságokban és a szeplőtelen áldozat bemutatásakor most is használja. Krisztusnak, mint Királynak állandó tiszteletében gyönyörű összhang van a nyugati és keleti szertartások közt. Úgy hogy ebben az esetben is áll a mondás: Legem credendi, lex statuit supplicandi... a hit törvényét az imádság módja mutatja. Ami az Úr Krisztus eme méltóságának és hatalmának alapját illeti, alexandriai szent Cyrill találóan megjegyzi, hogy Krisztus az uralmat az összes teremtmények fölölt nem erőszakkal vagy bármi/éle egyéb módon szerezte, hanem saját lényegénél és természeténél fogva bírja. (In Luc. X.) Királysága abban a titokzatos egyesülésben találja magyarázatát, amelyet lényegileg való egyesülésnek nevezünk. Ebből ugyanis nemcsak az következik, hogy Krisztust, mint Istent imádni tartoznak az angyalok és az emberek, hanem hogy Krisztusnak, mint Embernek uralma alatt állnak s neki engedelmeskedni kötelesek, mert Krisztusnak az emberség és istenség lényegileg való egyesülése cimén hatalma van az összes teremtmények fölött. De egyébként is mi volna kellemesebb és édesebb annál az elgondolásnál, hogy Krisztus nemcsak természetes, hanem szerzett jogon, a megváltás által szerzett jogon is uralkodik rajtunk? Bár mindig eszében tartaná a feledékeny emberiség, mibe kerültünk a mi Megváltónknak: Nem veszendő aranyon vagy ezüstön váltattatok meg... hanem a Krisztusnak, mint hiba nélkül való, szeplőtelen báránynak drágalátos vérén. (I. Pét. 1, 18—19.) Már nem vagyunk a mieink, mert Krisztus nagy áron (I. Kor. 6, 20.) vett meg minket, még a testeink is Krisztus tagjai. (I. Kor. 6, 15.) Midőn most Krisztus királyságának tartalmát és természetét röviden magyarázni akarjuk, alig kell megemlítenünk, hogy ez hármas hatalomból áll, amely nélkül valódi királyságról nem lehetne szó. A szentírásból Krisztus egyetemes uralmáról idézett tanúságok a szükségesnél is bővebben bizonyítják, de azonkívül katholikus hittétel is, hogy Krisztus az emberiségnek mint Megváltó adatott, akiben bizzék és mint törvényhozó, akinek engedelmeskedjék. (Trid. zsinat. 6. ülés. 21. can.) A szent evangéliumok Krisztusról nemcsak elbeszélik, hogy törvényeket hozott, hanem őt egyenesen mint törvényhozót is bemutatják. S az isteni Mester különböző alkalmakkor más és más szavakkal kijelentette, hogy akik parancsát megtartják, iránta való szeretetükről tanúságot tesznek és az ő szeretetében megmaradnak. (Ján. 14, 15; 15, 10.) Hogy a bírói hatalmat is megkapta az Atyától, azt az Úr Jézus nyíltan kijelenti a zsidóknak, akik az inaszakadt csodálatos meggyógyítása miatt a szombat megszentségtelenítését vetették szemére: Es az Atya nem is ítél senkit, hanem minden ítéletet átadott a Fiúnak. (Ján. 5, 22.) Ebben bennfoglaltatik a jog az embereket még **