Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1925

Tárgymutató

— 25 — FŐEGYHÁZMEGYEI HIUATALOS KÖZLEMÉNYEK 9. szám. 2548. sz. A magyar kat. ifjúság szentévi zarándoklata Tisztelendő Testvéreim és Kedves Hivelm! Junius 21 ,-ike szent Alajos napja. Az ifjúság liliomos védőszentjét ünnepeljük benne. Ez a kedves ünnep minden évben megragadja . az ifjúság szivét. Az idén azonban nemcsak megragadta, hanem meg is indította a magyar ifjúság ama lelkes, bátor csapatait, akik a harmadik római szentévi zarándoklaton hazánk egész ifjúságát voltak hivatottak méltón képviselni. Csonka hazánk minden tájékáról összejöttek tehát a szerencsés ifjak s az ő kísérőik, hogy junius 22-ikén elinduljunk az örök városba. A közel hatszáz főnyi zarándokcsapatban a kalocsai főegyházmegye ifjúsága is tekintélyes számban képviselve volt. De ott voltak máshonnét is a magyar cserkészek, a bencés, piarista, premontrei s egyéb intézetek és középiskolák válogatott tanulói, nem egy áldozatos szülő, tanár, rokon, vagy jóbarát védőszárnya alatt Jelentékeny számban jöttek klerikusok, ujmisések, idősebb lelkészek s minden rendű és rangú hívők is, kiket az ifjúság, Róma és a szentév egyaránt vonzottak. Zarándokvonatunk könyes szemek, a Himnusz hangjai és a napsugár között gördült ki a Déli Vasút budapesti pályaudvaráról. Végigszeltük a Dunántúl áldott vidékeit. Elbúcsúztunk a magyar határtól. A leszállt éjszaka hangtalan csendjében átfutottunk a szomszéd országon, melynek felső része a mi vérző testünkből alakult. Megindult lélekkel bocsátottunk virágos koszorút az Isonzo sötét habjaira, melynek vidékein annyi magyar vér folyt a háború alatt. Sóvárogva néztük a ragyogó tengert, melyet elvesztettünk. Azután a tenger királynőjét, a pazar Velencét, szent Márk sirját, mozaiktól tündöklő templomát, a doge-palotát, a szabad természet és a művészetek számtalán remekét, majd pedig Flórencet jártuk be s néztük meg csodás kincseivel. Végül buzgó ima s magyar szent énekek meginditó dallamai között átrobogtunk a Campagná-n, hogy június 27-én, szombat este 9 órakor elérkezzünk a tenger villanyláng igéző fényében szunnyadó Rómába, hová- szívünk-lelkünk mindnyájunkat legfőképpen vonzott. A hosszú út minden része kedves emlék marad mindnyájunk számára, akárcsak a benyomások, melyeket az útbaejtett gyönyörű vidékek természeti, történeti, művészi kincsei keltettek lelkünkben. Ámde mindent egybevetve a legnagyobb, legmélyebb benyomást Róma váltotta ki s a legmaradandóbb kincset és értéket az a mélyen érzett zarándoklelkület képviselte mindig, mellyel ez az ifjú magyar sereg szent hitét az egész úton folyton megvallotta s ama lelki kincseket kereste, melyeket a katolikus Egyház fiai részére a szentév folyamán megnyitott és fenntart. Ez a benső zarándoklelkület vezetett bennünket, midőn június 28-án, éjszakai érkezésünk után, a reánk virradó vasárnap reggelén, mielőtt a várost megnézhettük volna, az ősi Laterán-templomba siettünk. A zarándoksereg szt. misét hallgatott, sokan megáldoztak. Elvégeztük a közös imákat, hogy a szentév búcsúját elnyerjük. Koszorút helyeztünk a márvány-emlékre, melyet az ezeréves katolikus Magyarország II. Szilveszter pápának állított e helyen, aki magyarságunk nemes szimbólumát, a nekünk oly drága szent koronát Szent Istvánnak küldte. Ennek végeztével tömött, zárt sorokban átvonultunk a széles tereken s a népes utcákon a Szűz Anya remek szentélyébe, a Santa Maria Maggiore templomba. Felemelő, hogy ne mondjam megindító látványosság volt az, midőn a majdnem hatszáz főnyi csapat a város utcáin s a megjelölt templomokban magyar imádsággal és magyar énekkel közös áhítatát hangosan végezte, hogy a szent év búcsúját megnyerje. Bármily igéző volt a fényes napsugár, melyben Róma fürdött és ragyogott, bármily nagy volt az ünnepi sürgés-