Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1919

Index

— 15 — a legnagyobb gonoszság a legnagyobb áldás kútforrása! Ne bíráskodjunk tehát, Krisztusban Szeretteim, Istennek intézkedései fölött. Eljő az idő, amikor az egész világ számára fölfedi szándékának titkait s akkor imádva fogjuk látni, mily tökéletes összhangzásban kormányzott bennünket igazságossága és irgalmassága. Bármi érjen, fogadjunk mindent olyan ajándék gyanánt, amelyet a legjobb, a legszeretőbb menyei atya nyújt számunkra egyes egyedül azon szándékból, hogy javunkra szolgáljon. Mi magunk pedig merítsünk teljes odaadással a kegyelmeknek azon forrásából, amely számunkra Krisztus szen/edéseiben megnyílott. II. A kegyelem Istennek egyik legnagyobb kincse, amelyet számunkra nyujhat. Földi életünk ugyanis csak próbatét, előkészület az igazi élethez. Hogy a földi életet méltóan éljük le s az örök életet elérjük, elménkkel látnunk kell a helyes utat, akarnunk kell a megismert jót, amit az Isten segítsége nélkül elérni képesek nem vagyunk. Az Isten segítsége a kegyelem, melyet szá- I munkra az Üdvözítő szerzett meg, amikor minden vétkünket magára vállalta, azokért eleget tett a mennyei Atyának, kieszközölte számunkra a mennyei Atyának bocsánatát és kegyelmeinek gazdagságát. Fájdalom sokan vannak a keresztények sorában is, akik merőben téves nézetektől elragadtatva az Istennek kegyelmét megvetik. Azt hirdetik, hogy az egyház tanítása az eredeti bűnről csak mese, voltakép lekicsinylése, megsértése az embernek. Az a kettős természet, amely jelentkezik az emberben, a tusakodás jó és rossz hajlam között, az voltakép a külső viszonyok és körülmények eredménye. Ha másként rendezik be a gazdasági életet, elmúlnak a bűnök, amelyek most a tudatlanságból, a nevelés hiányából, a rossz állapotok okozta elkeseredésből fakadnak. így és hasonló szavakkal szokták előadni az uj evangéliumot, amely látszólag hízeleg az emberi méltóságnak, voltakép azonban megtéveszti egyik legfontosabb, legéletbevágóbb kérdésben feje tetejére állítja a nevelés módját, felborítja a társadalmi életet, kimondhatatlan hálátlansággal illeti Krisztus szenvedéseit és e szenvedéseknek nagy érdemeit. Vájjon az eredeti bűnről szóló tanítás csupán csak mese volna? Hogyan magyarázzák tehát akkor azt a tapasztalati tényt, hogy minden emberben, szegényben és gazdagban egyaránt, lakjék a hideg éjszakon, vagy a forró égöv alatt, benne él bizonyos rosszra való hajlam. Mindannyian érezzük, tudjuk, hogy természettől fogva elménk és akaratunk meg van gyengülve a jónak felismerésére és még inkább követésére, mert sokszor tudnók ugyan mi volna a teendő, de mégsem tesszük. Természetünk e gyarlóságát szégyenkezve elismeri az aggastyán s jelentkezik, amint azt az anyák nagyon jól tudják, mát a zsenge gyermeknél az akaratosságban, a daczosságban. A kettős emberi természetet nem ma fedeztük fel, mióta ember létezik s az ember gondolkodásáról tudunk, kitörölhetetlenül él a tudat az emberekben, hogy természetünk romlást szenvedett. Ami ennyire egyetemes, ennyire általános az egy közös 'okra, az első emberpárra mutat vissza s annak sajnálatos bukására. Mire szolgál a nevelés, az iskola? Arra ugyebár, hogy a fejlődő emberben a növekedő rendetlen hajlamokat a tanítás, a nevelés segítségével nyirbálja, a jó tulajdonságokat fokozza. Miért ragaszkodik a keresztény katolikus nép a katolikus iskolához? Azért, mert tudja, hogy a katolikus iskolában minden, amit az iskolában tesznek, az olvasmány, a hitoktatás, az imádkozás a templombajárás, a szentségekhez