Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1919

Index

— 13 IV. 888. sz. Nagyböjti buzdítás a keresztény kivekhez. Ahol eláradott a bűn, még túláradóbb lett a kegjelem. Róm. ft, 20. Krisztusban Szeretett Híveim! Elérkezett ismét a nagyböjt ideje. Mindaz, amit az egyházban ezen idő alatt látunk, hallunk, cselekszünk: a templomi énekek, a szószékről elhangzó tanítás, az imádságok és ájtatosság gyakorlatai mindmind egy célt szolgálnak, azt, hogy minél élénkebben szivünkbe véssék a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztusnak keserves szenvedését és halálát. Milyen régóta él már e történetnek emléke lelkünkben! Gyermek korunkban vettük azt magunkba, talán épen édesanyánk vagy más, hozzánk közel álló volt az, aki elbeszélte: mit és menynyit kellett az Üdvözítőnek szenvednie. Azóta a hang, amely hozzánk szólott, elnémult, a nyelv, amely 'nekünk beszélt, porrá vált, de a szenvedő Üdvözítőről, az ő türelméről, nagy szeretetéről az elbeszélés még mindig hangzik lelkünkben, mint a harangnak szava. Sok mindenen keresztül mentünk azóta az életben, de a kálváriának képe ki nem törlődött lelkünkből, hordozzuk azt magunkkal az egész életen keresztül. Csak egy kevés megállapodásra, némi magunkba szállásra van szükség és a gondolatoknak egész raja elevenedik meg bensőnkben. Az egyház újra felnyitja előttünk a nagyböjti időszakban az Ur szenvedésének könyvét; kövessük hívását, lapozzunk a könyben, értsük meg belőle: minő kegyelmeknek kútforrása Krisztusnak szenvedése ? I. Szent Pál apostolnak egy mondását helyeztem szózatom elejére, azon Apostolnak mondását, aki olyan mélyen belemerült Istennek titkaiba és a mélységekből csodálatos lelki kincseket hozott fel és tárt ki számunkra tizennégy levelében. Egyik bámulatos, a rómaiakhoz intézett levelében mondja az Apostol: egy ember vétke által jött le e világra a bűn és a bűn által a halál (Róm. 5, 12). Mire figyelmeztet e szavakban az Apostol ? Arra, amire emlékezni, különösen napjainkban, időszerű, hogy az embernek a műve a vétek, a bűn ; a bűn pedig kútforrása sok testi szenvedésnek, borzalomnak, amely fájdalmat okoz, a szivet tépi, szegénységet, nyomort, ujabb bűnöket, pusztulást terjeszt, végül a legborzalmasabb csapást méri: a halált. A felsorolt bajokból most bőven kijut az emberiségnek ; hiszen alig van család, amely egy vagy más alakban ne szenvedne az általános látogatás súlya alatt, azért általá-