Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1915

Index

4523. sz. A Kárpátokban elesett hősök sírjainak megjelölése ügyében megindított mozgalom támogatandó. stinu svojih griha u nakane svete Majke Crkve, i za spasadanje neumireni ljudi. Prislatko Srce Isusovo, daj, da Tebe uvik vise ljubim! Amen. Kelt Batizfalván, 1915. január hó. Szabó György egyesületi elnök. Schürger Ödön ügyvezető alelnök. Kalocsa, 1915. október 2-án. 7\ nm. belügyminiszter úr a vármegyék közönségéhez felhívást intézett a Kárpátokban elhalt hőseink sírjainak méltó emlékekkel való megjelölése érdekében. A nm. vallásügyi miniszter úr a vármegyék eme mozgalmának támogatására kért fel. A miniszter úr ő excellenciájának eme kérelme egyúttal illetékes helyről jövő, őszinte és meleg elismerése azon nagy jelentőségű hazafias munkának, melyet a papság akkor teljesített, midőn e nehéz időkben papi kötelességeit fokozott buzgósággal végezte. Miért is szívesen közlöm egész terjedelmében e kérelmet s egyúttal felhívom T. Papságomat, hogy e kegyeletes munkában a polgári hatóságokat tőle telhetőleg s a szokott buzgósággal támogassa. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. 8281/1915. eln. szám. — A világháborúnak talán legnagyobb erőfeszítése és megpróbáltatása ama hősies küzdelem volt, melyet katonáink a Kárpátok természetadta erődeiben vívtak meg az idő viszontagságai mellett a hazánkra törő ellenséggel. Hála a Mindenhatónak, az ellenséget már saját hazájában üldözzük és a Kárpátok koszorúján új honalkotás munkája folyik; új tűzhelyek, új falvak, új templomok és új iskolák keletkeznek s a hadak útját ma már csak ama jeltelen és névtelen sírdombok mutatják, hol a hős katonák nyugszanak, kiknek vére árán mi új életet kezdhetünk. Ezerek és ezerek zarándokolnak oda, özvegyek, árvák, szülők, rokonok és barátok keresik a ' jeltelen sírok között elhúnyt legdrágább kincsüket. E sírok nem maradhatnak jeltelenül! Hisz' Isten után őket illeti a hála azért, hogy szabad hazában ki-ki szabadon áldhatja Istenét. Hazánk egységét ők védték meg, ők tartották meg számunkra azt a helyet, hol honszerző őseink először látták meg a hazát, ők űzték távol az ellenséges hatalmat, mely az egyházi és polgári élet szabadságát saját birodalmában sem védi meg. Drágább nekünk azóta e föld, mióta benne nyugszanak, a Kárpátok földje, hol az ő emlékük, önfeláldozásuk dicső példája a legnemesebb polgári erényeknek lesz termékeny talaja. De kedves az ő sírhantjuk azért is nekünk, mert örökké emlékeztetni fog minket arra, hogy mint lett eggyé a hazának minden polgára a szenvedés napjaiban. Az elhúnyt hősökkel való közösségünk szent érzete a társadalmi áldozatkészségnek oly csodálatos mozgalmát termette meg, hogy bizonyára csakis ez tehette lehetővé a hadsereg teljesítő képességét és nagyszerű fegyvertényeit. A nemzet eme nagy munkájában nemes rész jutott hazánk egyházi hatóságainak. Nemcsak személyes jelenlétükkel, anyagi áldozatkészségükkel, administrativ szervezetükkel szolgálták a honvédelem ügyét, de azt a legnemesebb fegyvert kölcsönözték az elhúnyt hősöknek, melynek révén fölényben voltunk és vagyunk ellenségeink fölött: lelket öntöttek a katonákba és ezzel a lelki túlerővel tudtunk győzni kitűnő hadvezetés mellett, ellenségeink számbeli és anyagi túlereje felett. Vallásának vigaszával, lelkészének áldásával ment harcba a katona, s a harctéren is a vallás ihlette polgári erényeit és hősi áldozatkészségét. Talán utolsó perceiben is lelkipásztorának vigaszával búcsúzott el az élettol ott, hol most névtelen sírja domborul. E síroknak hirdetniök kell a hősi áldozatkészségnek és az emberbaráti szere-