Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1915

Index

— 122 — iratban említtetik s sorolják fel ezen jegy­zékben mindazon adatokat, melyek ugyan­csak a miniszteri átiratban foglaltatnak. A rendelkezésre bocsátandó fémtár­gyaknál tanusítsuk a legnagyobb áldozat­készséget s amennyiben lehet engedjük át ingyen ezen fémtárgyakat. Kellő tájékoztatás végett tegyenek a T, Lelkész Urak az érseki hatóságnak is jelentést a küldött fémtárgyakról s arról, hogy kívánták-e a küldött tárgyak értéké­nek megtérítését. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől. 7424/1915. eln. szám. Nagy­méltóságú Érsek Úr! A hadi célokra fel­ajánlott fémtárgyak beváltása tárgyában fo­lyó évi június hó 28-án 4627. eln. szám alatt kelt átiratom kapcsán tisztelettel érte­sítem Nagyméltóságodat, hogy a kereske­delemügyi miniszter úrnak ez ügyben fo­lyó hó 3-án R. 3715. szám alatt kelt át­irata szerint a hadi célokra igénybe vett valamint az ingyen felajánlott fémtárgyak beváltása illetve gyűjtése körül az utóbbi időkben szerzett tapasztalatok alapján leg­célravezetőbbnek látszik, ha az egyházi ha­tóságok kezelésében levő nélkülözhető fém­tárgyak a budapesti vagy pozsonyi fém­átvételi bizottságnak küldetnek be, akár térítés ellenében, akár ingyen engedik át e tárgyakat. A felajánlott fémkészleteknek a fém­átvételi bizottsághoz való beküldése körüli eljárás a következő: A fémkészletek vasú­ton teherárúként küldendők be. A csoma­golási és szállítási költségeket a hadveze­tőség megtéríti a feladóknak. A budapesti fémátvételi bizottságnak szánt küldemények Budapest, Lipótváros állomásra címzendők. Az elküldéssel egyidejűleg a fémátvételi bizottsághoz jegyzék küldendő be, amely­ben fel kell tűntetni a feladó nevét, lakó­helyét, a vasúti állomást, ahol a külde­mény feladatott, a csomagok darabszámát és a vasút által megállapított súlyát, to­vábbá a csomagolás és szállítás összes költségeit, valamint azt is, hogy kíván-e a beküldő térítést vagy nem. A budapesti fémátvételi bizottság le­vélcíme: Budapest, IV. Városház-u. 16. IV. em., a pozsonyi fémátvételi bizottságé pedig: Pozsony, Városház. A fémátvételi bizottságok a küldemé­nyeket lemérlegelik és megállapítják a té­rítés összegét. Ezen összeget, csomagolás és szállítás költségeivel együtt a katonai parancsnokság utalja ki a beküldőknek. A XIX. századnál régibb keletkezésű fémtárgyak egyáltalán nem küldhetők be, hanem csakis a múlt és jelen századból származók. Ezek alapján tisztelettel felkérem, hogy a szükséges intézkedéseket mielőbb folya­matosítani szíveskedjék. Budapest, 1915. évi augusztus hó 14. Jankovich. — Nagy­méltóságú Dr. Várady L. Árpád v. b. t. t. úrnak, kalocsai érsek, Kalocsa. Kalocsa, 1915. augusztus 24. Lipót s. k. érsek. Kiadja az Érseki Hivatal Kalocsán. Nyomatott Jurcsó Antal könyvnyomdájában Kalocsán. »

Next

/
Thumbnails
Contents