Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1915

Index

XXV. 658. sz. isk. A tanév meg­kezdéséről és az iskolába­járás kötele­zettségéről min. intéz­kedés. 7\ nm. V. K. Minisztériumnak alább közölt rendeletét magamévá tevén, felhívom nt. lelkész urakat, mint iskola­széki elnököket, hogy a rendeletet tárgyal­tassák az iskolaszéki ülésekben, és annak foganatosítása iránt a szükséges lépéseket haladéktalanul tegyék meg. Ott ahol a tan­termek közül egy vagy több kórházi cé­lokra van lefoglalva legyen az iskolaszék azon, hogy az így lefoglalt tantermek a lehetőség szerint rendeltetésűknek mielőbb adassanak vissza. E célból az iskolaszék tegye magát érintkezésbe a községi elöljárósággal és ennek útján a járási hatóság fejével. Ezt azért tartom szükségesnek, mert tapaszta­lás szerint egyes helyeken akkor is a tan­termeket foglalták le kórházi célokra, ami­dőn a kórház-kérdése más módon is nyer­hetett volna megoldást. Ott ahol tanító­hiány van, a váltakozó tanítást lehet ezen tanévben is alkalmazni. Különösen figyel­jen az iskolaszék arra, hogy a tankötele­seket csak elfogadható fontos okok esetén mentse fel az iskolába való járástól. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. 7681/1915. eln. szám. Az is kolábajdrús kötelezettségének az 1915/16 iskolai évre nézve való korlátozása, a szor­galmi idő megállapítása és a tankötelesek összeírásának mellőzése tárgyában a tör­vényhatósági, közigazgatási bizottságokhoz egyidejűleg ugyanezen szám alatt kiadott körrendeletemet szíves tudomásvétel végett azzal a tiszteletteljes kéréssel van szeren­csém a Főtiszt. Főhatóságnak megküldeni, hogy ezen rendelkezéseim végrehajtását a maga részéről is elősegíteni s a főhatósága alatt álló iskolákra nézve lehetőleg ezeknek megfelelően rendelkezni s nagybecsű ren­delkezését velem közölni méltóztassék. Bu­dapest, 1915. évi augusztus hó 19-én. Jankovieh. Valamennyi egyházi Főtiszt. Főhatóságnak. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. 7681/1915. eln. szám. Az el­múlt iskolai évben a népoktatás a háborús viszonyok szülte közismert okok hatása következtében a normális időkhöz képest jobbára csak amaz erősen szűkített kere­tek között folyhatott, a melyeket 3-930/1914. eln. számú körrendeletemben vontam meg. A háborúnak most kezdődött második évében a közviszonyok már megállapodot­tabbak s így áttekinthetőbbek is lévén, mint a háború első hónapjaiban az általá­nos mozgósítás közepette voltak, immár mód nyílik arra, hogy egyrészt a katonai célokra lefoglalva volt iskolák nagyobb részének felszabadulásával, másrészt a hivatásuk körében meghagyott néptanítók idejének és munkaerejének kellő felhasz­nálásával, nemkülönben az arra alkalmas egyéneknek a népoktatás szolgálatába való bevonásával a mult tanévi kereteket némi­leg tágítani s részben a mulasztottakat is pótoltatni lehessen. Annál is inkább, mert ahhoz, hogy az ország a népoktatás terén a normális viszonyok felé egy lépést már megtehessen s hogy a népiskola a hadban levő tanítók sokkal nagyobb száma mellett is a mult évinél nagyobb eredményt érhes­sen el, már az is hozzájárul, hogy az a feszültség, amely a határainkon duló har­cok idején a nyugodt kulturmunkásság ki­fejtésére bénítólag hatott, a harctérnek az ország határaitól mind messzebb való el­tolódásával s a győzelmek szakadatlan lán­colatával megszűnt. Viszont azonban a népiskolai szor-

Next

/
Thumbnails
Contents