Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1910

Index

hiszünk az igazságra, szájjal pedig vallást teszünk az üdvösségre."

1 Üdvözülésünk hitünk megvallásához van kötve. Az üdvösségre nem elég tehát, hogy hitünket meg ne tagadjuk, mert ez súlyos bűn, rút árulás lenne; nem elég, hogy hitünket el ne titkoljuk, hogy szótlanul ne tűrjük, mikor előttünk hitünk igazságait, a katholikus anyaszentegyházat, annak papjait becsmériik és gyalázzák, mert ez alávaló gyávaság lenne. Ha üdvözülni akarunk, szükséges, hogy megtámadott hitünknek nyíltan és bátran védelmére keljünk és készek legyünk mellette még akkor is szóval és tettel tanúskodni, ha e miatt vérünket kellene ontanunk, életünket föláldoznunk. Azért mondja Tertullián, hogy a Krisztusban való hit, a vértanúságra való kötelezettséggel jár.

2 Nemde, kedves Híveim! mindezek nem könnyű dolgok! Mindent, amit Isten kinyilatkoztatott, fürkészés és válogatás nélkül rendületlen szilárdsággal hinni és nyiltan, bátran megvallani az emberi kevélységre nézve oly megalázó dolognak, oly súlyos áldozatnak látszik, melyet csak Isten követelhet tőlünk. És ő valóban megköveteli ezt, megköveteli mindnyájunktól, megköveteli minden egyéb dolog előtt, még pedig oly szigorúan, hogy ha ezt az áldozatot megtagadjuk tőle, minden egyéb jócselekedeteinket és szolgálatunkat visszautasítja. Értelmünknek alávetése a keresztény embernek első és legfőbb erénye; de ez egyszersmind az első és legfőbb hódolat, melyet Isten minden teremtményétől megkövetel. Ámde, kedves Híveim! ne ijedjünk meg, ne csüggedjünk el. Minél súlyosabbak azon kötelezettségek, melyeket a hit reánk ró, annál édesebbek azon vígasztalások, melyeket nekünk nyújt. Hogy erről meggyőződjünk, vegyük figyelembe, hogy mit hiszünk? miért hiszünk? hogyan és kivel hiszünk? 1 Rom. 10, 10. * Scorpiace cap. 8. Vagyis más szóval, mi képezi a mi hitünknek tárgyát, indító okát, szabályát és bizonyságát? E négy kérdésre adandó telelet boldogságunk mindmegannyi forrását nyitja meg előttünk. Ami az elsőt, hitünknek tárgyát és anyagát illeti, képzelhető-e az emberi értelemre nézve szebb és magasztosabb dolog, mint hitigazságaink és hittitkaink összeségének bámulatos, összefüggő rendszere és akaratunkra nézve gondolhatók-e nemesebb, fönségesebb és hősiességre buzdítóbb erkölcsi törvények, mint a szent hitünkön alapuló, abból önkényt folyó keresztény erkölcsszabályok ! Igaz ugyan, hogy a kinyilatkoztatott igazságok között vannak olyanok is, melyek a mi gyarló, véges eszünk természetes erejét fölülmúlják; de éppen ez újabb bizonyítékát képezi isteni eredetüknek. Mert — így érvel szent Ágoston — ha én gyarló eszemmel fölfoghatnám Isten mibenlétét, behatolhatnék legbensőbb mivoltába és titkaiba, akkor Isten nem volna többé megfoghatatlan, következőleg nem volna véghetetlen, tehát nem volna Isten. Szent Ágostonnak ezen fönséges gondolatát a hitetlenek soha sem tudták megcáfolni. Egyébként ami előttünk ezen megfoghatatlan hitigazságokat különösen kedvesekké teszi, az az, hogy ezen igazságok egyszersmind kimondhatatlanul vigasztalók is. Valóban, mily végtelen öröm és vigasztalás reánk nézve a Hiszekegy-bői merített azon tudat, hogy van fölöttünk egy mindenható, végtelenül bölcs és jóságos mennyei Atya, ki annyira szeret bennünket, hogy megmentésünkre egyszülött Fiát küldte a világra; hogy ez a Fiú-Isten érettünk emberré lett, szenvedett és meghalt, azután valósággal föltámadott és dicsőségesen fölment a mennybe és ez által bennünket a bűn rabságából megszabadított és számunkra a boldog föltámadás és mennyei üdvösség zálogát nyújtotta. S ha így végig megyünk a katholikus hitvallás összes hitcikkelyein,