Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1907

Index

— 1 0 Hogy ezt mikép tehetjük, arról a második részben szólok. II. Az istenfélő Dávid király egykor elméjében forgatván azon megszámlálhatatlan jótéteményeket, melyekkel a jó Isten őt elhalmozta, eltelve a legmélyebb hála érzetétől e szavakra fakadt: „Mit adjak vissza az Úrnak mindazokért, miket nekem adott? Neked áldozok dicséret-áldozattal, és az Úr nevét segítségül hívom. Fogadásaimat az Úrnak teljesítem az ő egész népének színe előtt, az Úr házának tornáczaiban."

1 Tegyük fel mi is Kedves Híveim, mindegyikünk magának ezt a kérdést: „Mit adjak vissza kegyes Üdvözítőmnek, ki a kenyér színe alatt közöttünk lakozik, mindazon jókért, miket velem tett ? Hogyan mutassam ki iránta szivem háládatosságát ?" A felelet ezen kérdésre az lesz, hogy élő hittel, mély tiszteletadással, különös nagyrabecsüléssel és szorgalmas látogatással iparkodjunk iránta tartozásunkat leróni. Mindenekelőtt tehát élö hittel tartozunk az oltárszekrényben rejlő Istenünknek, rendületlenül hivén az ő szavainak igazságában. Az Oltáriszentség kiválóképen a hit szentsége, a keresztény vallásnak egyik legnagyobb titka, melyet a legnagyobb lángelmék sem tudnak teljesen felfogni, s amelyre nézve csak a katholikus hit képes nekünk kellő felvilágosítást adni. A mi szemeink nem látnak az oltáron semmi különöset. De hitünk arra tanít bennünket, hogy ezen kis ostyában Isten egyszülött fiának valóságos megdicsőült szent teste, tehát valóságos Isten van jelen. Ez a hit pedig magának Krisztusnak kinyilatkoztatásán alapszik, kinek szava csalhatatlan, mert ő maga mondja: „Ég és föld elmúlnak, de az én szavaim el nem múlnak."

2 Már pedig ez a csalhatatlan isteni Üdvözítő minden kétséget kizáró szavakkal mondja az Oltáriszentség1 Zsolt. 115, 3. 8. 9. 10. 2 Mát. 24, 35. ben látható kenyérről és borról: „Ez az én testem." „Ez az én vérem." Erre az élő, rendületlen hitre helyezi az Úr Jézus a legnagyobb fontosságot. Ez által tanusítjuk iránta a legnagyobb hódolatot és nyerjük meg legbiztosabban az ő kegyelmét. Azért szokjunk hozzá, hogy valahányszor Isten házába lépünk, mindannyiszor ébreszszük fel magunkban az Úr Jézus jelenlétében való hitet, hogy ez a hit mind mélyebben áthassa egész valónkat, és egész lelki életünknek központjává legyen. Az élő hitből önként fakad a mély hódoló tisztélet. Ha mélyen át vagyunk hatva azon igazságtól, hogy a kenyér színe alatt maga Isten, az égnek és földnek mindenható ura van jelen az oltáron, szükségképen a legnagyobb tisztelettel és bizonyos szent félelemmel fogjuk a templom küszöbét átlépni ; ott minden mozdulatunkkal, egész magunktartásával iránta való hódolatunknak fogunk kifejezést adni, és minden tiszteletlenségtől, minden illetlen körültekintgetéstől vagy beszélgetéstől a leggondosabban fogunk őrizkedni. Ugyanez az élő hit és igaz tisztelet arra is fog bennünket ösztönözni, hogy az Úr Jézus köztünk való állandó tartózkodását mindenekfölött nagyrabecsüljüh és ezen nagyrabecsülésünknek külsőleg is kifejezést adjunk. Ezt pedig az által tehetjük legmegfelelőbben, ha magunkévá teszszük és követjük a királyi Zsoltárosnak eme szép szavait: „Uram! szeretem a Te házad ékességét, és a te dicsőséged lakhelyét."

1 Az Úr házának, a templomnak, tisztaságában és ékességében találjuk fel legnagyobb gyönyörűségünket és készséggel ragadjunk meg minden alkalmat, hogy annak előmozdításához tehetségünkhöz képest mi is hozzájáruljunk. A templom belső szépsége és dísze rendszerint a hívek eleven hitének és buzgalmának ismertető jele; míg ellen1 Zsolt. 25. 8.