Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1907

Index

Midőn a mennyei Atya az oltárszekrényben lakozó szeretett Fiára tekint, folytonosan előtte áll az a nagy tisztelet és dicsőség, melyet az Neki szerzett, az a tökéletes engedelmesség, mellyel isteni akaratát mindenben teljesítette, az a mély hódolat, melyet iránta tanúsított, az a lángoló szeretet, mellyel hozzá viseltetett és az a túláradó elégtétel és kiengesztelés, melyet neki a mi bűneinkért nyújtott. De nem csupán jelenléte, hanem szüntelen buzgó imádsága által is iparkodik az Oltáriszentségben rejlő Istenember a menynyei Atyát irántunk kiengesztelni. Azt olvassuk a szentírásban, hogy az Úr egykor így szólott Mózeshez: „Látom, hogy e nép kemény nyakú; azért hagyj engem, hadd gerjedjen föl ellenük haragom, és töröljem el őket . . . Mózes pedig kéri vala Urát Istenét, mondván: Miért gerjed föl Uram, haragod néped ellen, melyet kihoztál Egyptom földéről nagy erővel és hatalmas kézzel? Kérlek csendesedjék meg haragod és légy kegyelmes néped gonoszságának. És megengesztelődék az Úr, hogy ne cselekedje azon rosszat, melyet népe ellen mondott."

1 Hasonló módon cselekszik az új szövetség Mózese, az Úr Jézus is az oltárszekrényben. Szüntelenül könyörög azokért, kiket drága szent vérével megváltott és kik az ő népét képezik. Bármily nagyok is az emberek bűnei, a könyörületes Üdvözítő nem szűnik meg érettök így imádkozni: „Bocsásd meg kérlek e nép vétkét irgalmad nagy volta szerint."

2 És mivel az ő imádsága sokkal hathatósabb és kedvesebb Isten előtt, mint Mózesé, mert azt Istenfiúi méltósága és megdicsőült szent testének sebhelyei is támogatják; azért kétségkívül neki is azt feleli a mennyei Atya, amit egykor Mózesnek mondott: „Megbocsátottam igéd szerint."

3 1 2. Móz. 32, 9-14. 2 4. Móz. 14, 19. 3 U. o. 20. v. ' Nem csoda tehát, hogy az Isten oly határtalan béketűrést tanúsít a népek és egyes emberek bűnei és gonoszságai iránt. Mert hisz Isten büntető haragjának annyi villámhárítója van a világon, ahány szentségház van a katholikus templomok oltárain az egész földkerekségen. Az Úr Jézusnak az oltárszekrényben folytatott második működése abban áll, hogy bennünket szenvedéseinkben és szomorúságunkban megvigasztal és megsegít. Földi életünk tele van szenvedésekkel és keresztekkel, melyeknek mindannyian, szegények és gazdagok, öregek és fiatalok, nagyok és kicsinyek egyaránt alá vagyunk vetve. Ezen bajok ellen hasztalan keresünk az embereknél vigasztalást és segedelmet. Mert ők vagy nem tudnak rajtunk segíteni, vagy, ha tudnának is, nem mindenkor akarják azt tenni. Egészen másként áll a dolog a mi kegyes Üdvözítőnkkel, ki az oltárszekrény irgalom trónjáról nemcsak akar, hanem tud is rajtunk minden bajunkban, minden szomorúságunkban segíteni. Segít pedig rajtunk először az által, hogy a legnagyobb részvételt tanúsítja irántunk, hogy minden időben, a napnak vagy éjnek bármely órájában kész panaszainkat meghallgatni, és a szivünkre nehezedő súlyos terhet benső vigasztalással, benső lelki erővel megkönnyíteni. Embertársaink, a földi hatalmasok nem mindig veszik szívesen panaszainkat, ügyesbajos dolgaink előadását. De O hozzá mindig bátran jöhetünk; sőt Ő maga biztat bennünket erre, midőn — mint fönnebb hallottuk — így szól hozzánk: „Jőjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok, és én megnyugtatlak titeket."

1 0 tapasztalásból ismeri a mi nyomorúságunkat, mert földi életében maga is alávetette magát azoknak. Nagy részvéttel és könyörületességgel viseltetik tehát min1 Mát. 11, 28.