Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1907

Index

— 14 den szenvedő iránt. Azért mondja róla szent Pál: „Főpapunk nem olyan, ki ne szánakodhatnék erőtlenségünkön, hanem ki megkísértetett úgy, mint mi, mindenben a bűnön kívül. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas segítségre."

1 Igen, közeledjünk hozzá nagy bizalommal és élő hittel, és biztosak lehetünk benne, hogy meghallgatást nyerünk nála. l)e az Oltáriszentségben rejlő Úr Jézus nemcsak benső vígasztalásokkal segít rajtunk, nemcsak eiőt ad szenvedéseink béketűrő elviselésére, hanem gyakran csodálatos módon is segítségünkre siet és hirtelen leveszi vállainkról a súlyos keresztet. Számtalan csoda történt már az Oltáriszentség által. Legyen elég e tekintetben a csaknem mindennapos lourdesi csodálatos gyógyulásokra hivatkoznom, melyek jobbára szintén a szentséges körmenetek alkalmával szoktak történni. Végül az Úr Jézusnak az oltárszekrényben gyakorolt harmadik tevékenysége abban áll, hogy szüntelenül iparkodik sziveinkben az isteni szeretet lángját felgyulasztani és megerősíteni. 0 maga mondja: „Tüzet jöttem bocsátani a földre, és mit akarok, ha nem hogy felgyuladjon."

2 Ezt pedig leghathatósabban az 0 szent testének és vérének titka által éri el. Mert valamint az Oltáriszentség Isten szeretetének legfönségesebb, legcsodálatosabb megnyilatkozása; úgy viszont a legalkalmasabb eszköz arra, hogy a mi hideg, kemény szivünket Isten iránti szeretetre gyulassza. Az oltárszekrényből, mint valami tüzes kemenczéből árad szét az egész anyaszentegyházba az isteni és felebaráti szeretetnek az a csodálatos lángja, mely a jámbor lelkeket a legbámulandóbb önfeláldozásra és áldozatkészségre lelkesíti. 1 Zsid. 4, 15, 16. a Luk. 12, 49. A mult század hetvenes éveiben történt, hogy a protestáns német császárné az irgalmas apáczáknak egy kórházát meglátogatván, ezt a kérdést intézte a főnöknőhöz: „Mondja csak kedves testvér, honnan veszik önök az erőt és kedvet egy olyan nehéz, fáradságos hivatáshoz, aminőt itt a kórházban kell betölteniük. Éjjel, nappal a betegekkel kell bajlódniok, önmaguknak, saját kedvöknek úgyszólván egy perczet sem szentelhetnek. Hogyan bírják ezt éveken, sőt évtizedeken át kitartani?" Ekkora főnöknő egy ablakhoz vezette a császárnét, honnan a templomba lehetett látni. És újjával az oltárra mutatva így szólt: „Császári Felséged, onnan merítünk mi folyton új erőt. Ott tanulunk hősi önfeláldozást. Ha a fölséges Isten bennünket szegény apáczákat annyira szeret, hogy éjjel-nappal köztünk lakik, hogy bennünket vigasztaljon és erősítsen, akkor hogyan eshetnék nekünk nehezünkre, hogy iránta való szeretetből éjjel és nappal a szegény betegek közt legyünk, és a betegek személyében magát az Úr Jézust ápoljuk."

1 — Valóban a legméltóságosabb Oltáriszentség központja a szeretet minden hőslelkű cselekedetének. És ameddig a katholikus Egyház ezen kincsnek birtokában lesz, mindig lesznek benne hősies lelkek, kiknek áldozatos életén a világ méltán álmélkodik. Mily boldogok vagyunk mi Kedves Híveim, hogy Őt, a szeretet ősforrását, közelünkben, köztünk bírjuk! Jelenjünk meg gyakran előtte és kérjük őt, hogy a mi hideg szivünket gyulaszsza lángra az ő szeretetének tüzével. íme Kedves Híveim! mily bámulandó az a tevékeny munkálkodás, melyet isteni Üdvözítőnk az oltárszekrény magányában kifejt. Szüntelenül munkálkodik a mi lelkünk üdvösségén. Illik, hogy mi is hálásak legyünk az ő határtalan szeretete iránt. — 1 Diessel, Das grösste Denkmal der göttlichen Liebe. I. 421.