Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1902
Index
Nr. 2352. Bács-Kula Concursus pro parochia. — 66 — főkép abban kell mutatkoznia, hogy bizalommal és teljesen alávetjük magunkat a a szent Szék szabványainak, melyek egyik főeszköz arra, hogy minden egyenetlenség megszűnjék és az összes erők arra a legfőbb czélra egyesíttessenek, mely Jézus Krisztusnak az ő egyházában való diadala. Ez a katholikusok kötelessége ; a végső siker 0 rajta áll, ki jegyese felett szeretettel őrködik és kiről irva vagyon : „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké." (Zsid. 13, 8.) 0 hozzá emeljük föl most is alázatos és buzgó imádságunkat, Ő hozzá, ki végtelen szeretetből a tévelygő emberiség engesztelő áldozatává lett, a ki láthatatlanul is rajta ül egyházának titokzatos hajócskáján, és parancsolni tud a viharnak és tengernek. És Ti, Tisztelendő Testvérek ! kétségtelenül Velünk együtt alázatosan fohászkodni fogtok, hogy a társadalomra nehezedő bajok eltűnjenek, a tudatlanokat az isteni világosság megvilágítsa, hogy az üldözéssel fölhagyjanak, és az igazság és igazságosság diadala siettessék, és az embercsalád ismét a béke és nyugalom jobb napjait lássa. Ezenközben Rátok és összes híveitekre, kik gondjaitokra vannak bízva minden kívánt kegyelmek előjeleként szálljon le az apostoli áldás, melyet Nektek teljes szívünkből adunk. Kelt Rómában Szent Péternél, 1902. márczius 14-én, pápaságunk 25. évében. XIII. Leo pápa. Kalocsa, 1902. jun. 3. Pro vacante per clementissimam Reverendissimi Domini Caroli Hoffmann Abbatis parochi in Metrop. Eiclesiae Coloccnsis canonicum nominationem parochiali beneficio Bács-Kulaensi concursus usque diem 30. mensis Junii duraturus cum eo hisce indicitur, ut dictam parochiam juri patronatus Reg. Rei Agric. Ministerii Hung. obnoxiam obtinere cupientes et examine Synodali probati recursum Suum dicto patronatui inscriptum horsum substernant. Coloczae, die 20-a Maii 1902. Georgius, Archi-Eppus.